Én ilyen téren konzervatívabb lennék, nem vagyok híve a fiatalok bedobálásának (néhány jó meccs után), de a korrekt(nek szánt) válaszom az lenne, hogy "passz", mert keveset láttam idén a Vácot.
A fiatalok beválogatásánál nagy szerepe van annak, hogy kit kell kiszorítani a válogatottból. A két átlövő poszton második és harmadik számú játékosoknál annyira gyér a merítés, hogy túl nagy kockázat nincs a fiatalok beválogatásában. Csíkos Luca egyértelműen ez a kategória. Egyébként jobbátlövőben is komoly gondjaink vannak. Szeretjük szidni Albeket a fórumon, de olyan sok alternatíva nincs - Papp Niki teljesítménye nem verdesi az eget, Planétát bevetni egy sorozatterheléses rendszerben meredek. Rajtuk kívül meg nagyon nem jöhet senki szóba. A fiatalok között is ritka a magas átlövő, aki védekezni is tud. Csíkos ilye, bevetésében túl nagy kockázat nincs.
"...a NEKA lányait nem bántanám, mert ők jórészt tizenévesekkel állnak ki...."
A NEKA csapatának több mint a fele se nem tizenéves, se nem NEKA-nevelés. Őket jórészt tavaly augusztusban szedték össze mindenhonnét, leginkább az Eszterházyból és Siófokról.
Vannak néhányan a NEKÁ-ból is, kétségtelen, közülük azonban hárman-négyen kapnak csak rendszeres játéklehetőséget.
"Azt majd meglátjuk, Vova hogyan válogat, de nagy mozgástere nincs."
Vova nem vak. Lehetne neki mozgástere, ha jó részben, nem felette döntenének és "intézkednének". A lobbi érdekek felette dolgoznak és ő ennek készségesen aláveti magát. Ő csak, mint egy jó "káder", végrehajtja azokat az utasításokat, amiket kiadnak neki...
Kiss Nikinek és Bordásnak a második olimpiája lehet... Pont, mint Görbicznek, Tomorinak (Farkas Áginak, Kökény Beának, Pádár Ildinek...) De hát Robert Horry-nak több bajnoki gyűrűje van, mint Michael Jordannek. :)
Szerintem nincs értelme a különböző eseteket összekeverni.
Más kapitányok voltak és más helyzetek.
Azt majd meglátjuk, Vova hogyan válogat, de nagy mozgástere nincs. Maximum 1-2 (régi)-új név lehet képben.
Aminek viszont örülnék, ha szélesítenénk a repertoárt. Végül is van egy olyan alapjátékunk, ami mintha már jobban működne, örülnék a 7 a 6-nak, akár nyitott védekezésnek.
Lesz kb 1 hónap felkészülési idő, remélhetőleg jól használjuk ki.
Amúgy a történelem ismétli önmagát, csak furcsán, elfogultan.
A legjobb példa erre Mocsai.
A Lövy esetből az vonta le, hogy Iváncsik Tomit nem vitte ki, aki akkor már formába került, de a kedvencét, Illyést igen, akit nem is tudott nagyon játszatni, az Achilles sérülése miatt és azt a Gulyást is kivitte aki már hosszabb ideje lelki defektes volt, pszihomókus kezelte. Tomi soha nem bocsátotta ezt meg.
Bábfeci nem véletlenül lett elnök.
Szóval irányítottan tanulunk.
A Kókler meg a legmániásabb mind közül.
Kácsort kivághatja, a testi lelki sérült Hárfa javára, mint írtam, egyedül Zácsiknál látok valós esélyt,
"Azért leírhatjuk mi volt a döntése hátterében mikor még beszélni sem volt róla hajlandó, miután “szétszívatott minket?"
Miért mi volt a döntés hátterében? Elek nem akart Kováccsal dolgozni. Pont. Amúgy az az interjú a riporter hülyesége volt. Egy full feszült klubmeccs után arról okoskodni, hogy az ellenfél játékosa meg a válogatott, hogyan meg miért. Szerintem Elek ott és akkor tök jogosan és még udvariasan küldte melegebb éghajlatra.
"Ráadásul a tény makacs dolog, nem jött be, de ez előtte is nyilvánvaló volt."
Miért, Kováccsal tuti éremért játszottunk volna? Egyébként a Loki felkészülése alatt megint elment a térde, ha ez történetesen az olimpiai felkészülés vagy pláne az olimpián történik akkor meg azért lett volna hülye Elek.
"Az meg a mi jogunk, hogy kételkedjünk, ha nincs megalapozva."
Persze lehet kételkedni, gondolkodni, ötletelni úgy is, hogy nincs meg minden releváns infónk, de pletykákra, félinfókra, saját ötletekre alapozva ex katedra kijelentéseket tenni nem túl szerencsés.
Azért ezekhez az esetekhez tegyük hozzá, hogy hiányposzton történtek, és nem korszakos klasszisokat hagyott ki miattuk a kapitány... Az irányító viszont jelenleg nem hiányposzt (szerintem).
Én határozottan úgy gondolom, hogy a Zácsik, Háfra, Kovacsics trióból ketten ott lesznek a felkészülési keretben legalább.