Ez tényleg olyan tragédia volt, ami után egyszerre siratjuk apánkat, gyászoljuk, ugyanakkor mérgesek is vagyunk rá. A szlalom után ilyesmit írt közösségi oldalára.
Bevallom reménykedtem benne :) De azért a realitás tényleg az volt hogy 1 jó ugrás a sáncon ugyan sikerülhet, de úgy hogy 2 hét után megy ki a kutya hidegbe először futni egy számára teljesen ismeretlen pályán.... Esélye sem volt. De talán így csak nem lesz annyira elkeseredve, hogy a honfitársai húzták be az első két helyet. Graabak-nak eddig ez nagyon jó olimpia.
Igen, Shiffrin ma már mosolygott. Szerencsére ő már így is sporttörténelem, nem azon kell görcsölnie, hogy meglegyen az a fránya aranyérem. Kildenek drukkoltam SG-ban, kár hogy nem sikerült.
Mindenkinek nagy trauma a szülei halála. És egy ilyen értelmetlen halál, mint az ő édesapjáé, még szörnyűbb, intha hosszú, súlyos betegsége lett volna.
Mi a fenének mászik egy 65 éves amerikai orvos a tetőre antennát javítani??
Mindkét csatornában van, amit gyökerestül irtanék: az m4-en a közvetítések közti politikai szennypropaganda, az Eurosporton az értelmetlen mértékű önpromo (szerencsére Peter Sagan jóédesapjának az üvöltését mostanában mintha mellőznék)
Viszont az Eurosport hangosítása jobb, az m4 néha mintha doboz mélyéről szólna.
Amiért jött, megszerezte. Mégpedig olyan havon, amilyennel soha korábban nem találkozott, s már nem is fog. A kombináció aranyérme nem ér annyit, mint az összetett címvédés, amire így szépen rápihenhet.
Sajnos munka miatt csak utóbb tudtam megnézni a fontosabb történéseket. Ado aranyánál én is könnyeztem.
Mint ahogy azt is "meglepve" konstatáltam, hogy végül az osztrákok nyertek. Pedig Knézy ""énmárrengetegsíugrócsapatversenytláttam" Jenő jóslata, miszerint ekkora hátrányból nem lehet felállni, megint bukott. Akik nézték a második sorozatot, kérdezem, miként kommunikálta le Jenő? Besértődött a fordulaton, vagy jött a "megmondtam, hogy jók az osztrákok".
Jarl Magnus Riibert ma 14 (!) nap után kiengedték a szállodai karanténból és a tervek szerint nevezik a holnapi nagysáncos egyéni versenyre. Hát ha innen akár egy dobogót is összehozna, az a csoda kategória.