Viszont nem szeretem az általánosítást. Márpedig úgy érzem, hogy általánosítasz.
Azért ne feledjük el, az érmének két oldala van. Bizonyára abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy nem találkoztál még olyan esettel, nem hallottál még olyanról, amikor a segíteni akaróból lett az áldozat.
Nem közönyről, nem az embertársaimmal szembeni érdektelenségről van szó akkor, amikor nem sietek a bajba jutott segítségére. Nem szeretnék szembeszállni egy őrjöngő, valakit késsel kergető emberrel. Közönyös vagyok? Nem. Félek. Féltem a saját életemet. Mert szükség van rám. Élni akarok, mert van miért, van kikért. Nem nagy szavak ezek. Tény.
Tudod, számtalan eset volt arra, hogy a segítő kezet nyújtóból lett áldozat. Sok esetben a szerencsén múlt, hogy "csak" sérülés és anyagi veszteség lett a vége egy-egy segítségnyújtásnak.
Évekkel ezelőtt egyesek körében "divat volt" a földön fekve rosszullétet tettetni. Aztán amikor a jó szándékú ember odament segíteni, akkor ő került földre, mert a szimuláló megtámadta és ellopta az értékeit.
Tudod, akkor amikor a csapból is az folyik, hogy becstelen férgek embereket használnak ki a koronavírusra való hivatkozással, nem csodálkozom azon, hogy bizalmatlan az emberek többsége.
A bizalmatlanság pedig magával hozhat egy olyan jelenséget, hogy óvatosságból burkot épít maga köré az emberek egy része.
Ez viszont nem egyenlő azzal, hogy nem érdekel a földön fekvő ember, a szomszédom. Nem az egoizmusról van itt szó. Ez nem a "közömbösség vírusa". Önvédelem.
Nem másokra kell mutogatni, másban keresni a hibát. Mindenki nézzen magába! Tegye meg embertársaiért, amit meg tud tenni. Mutasson példát, amiben tud.
Hiszem, hogy nem vagyok közönyös. Hiszem, hogy nem vagyok egoista. Hiszem, hogy leküzdjük a koronavírust. Az én lelkemben nincs vírus.
Zárszó: érzékelhető az összefogás, a példamutatás, konkrét segítség, felajánlás sok-sok ember részéről. Ezt is észre lehet ám venni. Ezek az emberek nem "ötperces hírnév" miatt teszik, amit tesznek. Nagy részük még csak képernyőre sem kerül. Csak tudunk róluk.
Lehet követni a példájukat. Ki-ki saját lehetősége szerint. Hajrá!
“ Az emberiség pontosan azt a betegséget kapta, amelyikre szüksége volt.Már nem értékeljük az egészséget, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük - az egészségünkkel foglalkoznunk kell!Már nem értékeljük a természetet magunk körül, ezért kaptunk egy betegséget, melynek köszönhetően keveset tudunk a természetben tartózkodni.Már elfelejtettük, hogyan kell családként élnünk, ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárt minket az otthonainkba, hogy megtanuljunk ismét családként élni.Már nem tiszteljük az időseket, ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet az ő esendőségükre.Már nem értékeljük az egészségügyi dolgozókat, ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet minket a pótolhatatlanságukra.Már nem tiszteljük a tanárokat, ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárta az iskoláinkat, melynek köszönhetően a szülők próbálják tanítani a gyermekeiket.Azt gondoltuk, hogy minden megvehetünk, mindenhol ott lehetünk, azzal es akkor amikor csak akarunk, ezért kaptunk egy betegséget, amely megmutatja, mennyire nem természetes és magától értetődő is mindez.Szabadidőnket bevásárlóközpontokban töltöttük, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük, a boldogságot nem lehet megvenni.Nagyon sokat foglalkoztunk a külsőnkkel, hasonlítottuk magunkat másokhoz, ezért kaptunk egy betegséget, amely maszkkal takarja ez az arcunkat, hogy megértsük, a valódi szépség nem ott rejtőzik.Azt gondoltuk, a Föld urai vagyunk, ezért kaptunk egy betegséget, hogy ez az apró láthatatlan kórokozó megszelidítsen minket.Ez a betegség nagyon sok mindent elvesz tőlünk, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy újból észrevegyük, hogy mi az igazán fontos az életben.... olyan betegséget kaptunk, amelyik pontosan ránk van szabva....”
Magdolna Kohut tollából...Közellenség Akkor most beszéljünk egy kicsit az új "közellenségről", az idősekről.Honnan tudod, hogy miért van kint az utcán? Megkérdezted tőle?Lehet, hogy nincs senkije, aki segítene neki.Lehet, hogy mentális problémákkal küszködik.Miért nem kér segítséget, hiszen az interneten sokan felajánlották?Arra gondoltál már, hogy nincs internete?Az utcán mások is vannak, sokan.Miből gondolod, hogy az idős jobban megfertőződik, mint bárki más, és jobban átadja? Bárkitől elkaphatod, nem csak az idősektől, hát ne menj közel senkihez.Arra nem gondolsz, hogy pont ő van életveszélyben és nem te?Nézzük meg a dolgok másik oldalát, ha már annyira szeretünk bűnbakokat keresni.Szerinted az idősek hurcolták be a vírust?Szerinted van arra pénzük, hogy Kínába utazzanak, vagy Olaszországban karneválozzanak, esetleg Ausztriában síeljenek?Elárulom, ha nem tudnád, NINCS!Szerinted ők fosztották ki a boltokat? Miattuk nem lehet cukrot, húst, konzerveket, lisztet stb. kapni?Elárulom, ha nem tudnád, NEM, mert nincs annyi pénzük.Legtöbbjük egyik napról a másikra él.Kénytelen többször kimenni a boltba, mert üresek a polcok, MIATTAD, s nem tudja megvenni azt a kevés élelmet sem, amit megtudna, hogy ne haljon éhen.NAGY A BAJ, ezt te is láthatod!NE GYŰLÖLKÖDJ, az nem megoldás, inkább SEGÍTS, ha tudsz, és NE ÁRTS!Nem ragozom tovább, remélem megértetted a lényeget!
Elmegyünk földön fekvő emberek mellett, eszünkbe sem jut megállni, és megkérdezni, segíthetünk-e. Nők, gyermekek halnak meg, családokat irtanak ki, és senki nincs, aki segítsen. Hallják a kiáltásokat, hallják a veszekedéseket, de igazán senki nem törődik azokkal, akiknek segítő kezet kellene nyújtani. Persze, megy a propaganda, hogy majd keményen megbüntetik az elkövetőket, de talán nem is kellene, hogy legyenek elkövetők. Ha lenne kihez, vagy mihez fordulni az első elcsattant pofonnál, az első olyan jelnél, ami aggodalomra ad okot, akkor talán még nagyon sok nő, és gyermek, család élhetne, ha nem is együtt, de legalább lenne jövőjük, amelyet formálhatnának.
Nézem az embereket, és eszembe jut a gyilkosság, ami a közeli panelben történt. Mindenki hallotta, ahogy a lány segítségért kiabál, miközben az, aki életét elvette késsel a kezében üldözte őt. De nem volt senki, aki ajtót nyisson, nem volt senki, aki segített volna. Mindenki csak lapult biztonságot nyújtó otthonában, persze, amikor megjelent a TV, meg különböző újságok, akkor mesélték, hogy ők bizony hallották a kiabálást, de... és mindig van egy de... Hallotta, a tévében elmeséli, de fel sem merül benne, hogy segíthetett volna. Hiszen nem az ő dolga. De öt perc hírnév már jól esik.
Elviszem az utolsó 10 kg cukrot, és rohadjon meg mindenki más. Nem osztozom! Az enyém! ÉN nem döglök meg a koronavírus miatt, te nyugodtan megdögölhetsz! Végig nézem, ahogyan a szomszédom terrorba tartja a családját, de nem teszek semmit, aztán megdöbbenve nézem a helyszínelő rendőröket, és felelek a nyomozók kérdésére. "Én bizony hallottam a veszekedéseket, a segítségért kiáltásokat, de mit tehettem volna?"Semmit! Nem is kell semmit tenni. A legegyszerűbb elfordítani a fejünket, leülni a facebook elé, és megosztani a koronavírussal kapcsolatban minden álhírt, meg rengeteg lisztet, cukrot, olajat, tojást felhalmozni. Mert miközben sokan szidják a rendszert, valahogy, vagy valamiért az embereknek hirtelen lett annyi pénzük, hogy egy évre elegendő tartós élelmiszert begyűjtsenek. Érdekes egy világ ez, nagyon érdekes!
Tényleg azt gondoljuk, hogy a koronavírus fog megölni minket?
Már régen halottak vagyunk, vagy legalábbis sok ember lelke az. A világban a legtöbbeknek csak az egyéni érvényesülés számít, és ezért hajlandóak bárkin és mindenen áttaposni.
Halott ember fekhet az utcán, majd 12 órán keresztül, mert mindenki elsétál mellette, mert biztosan csak részeg.
Bárki halálra fagyhat a saját otthonában, nem lesz, aki segítséget nyújtana.
Amikor emberek rohannak a kórházba, hogy ők bizony koronavírusosak, és azonnal végezzék el rajtuk a tesztet. Bemennek tömegközlekedéssel, maszk nélkül, egy zsúfolt kórházba, hogy ők bizony betegek! Ha valóban azok lennének, egy percig sem érdekelte őket, hogy sokan mások megfertőződhettek volna.
A legtöbben az egyéni érdekeiket tartják szem előtt, és nem számít, hogy ez milyen áldozatokkal jár másokra nézve. A lényeg, hogy neki jobb legyen.
Ebben a világban utoljára akkor volt összefogás, amikor mamutra kellett vadászni.
Azóta valahogy háttérbe szorultak alapvető emberi értékek. Mert semmi nem számít, csak az ÉN! Az viszont nagyon.
Gyerekek nőnek fel érzelmek nélkül, a legdrágább kütyük társaságában, korlátokat nem ismerve.
Lassan kihal az emberekből a jó, átveszi a helyét a közömbösség!
És akkor tényleg attól félünk, hogy a koronavírus megöl minket?
Sokan már halottak, bár nem fizikailag. De a lelkük már réges régen feladta, és semmi másra nem koncentrál, csak a túlélésre. Teljenek a napok, a szokásos szürkeségben. Csak ez számít. És legyen otthon 100 kg rizs, meg tészta, ha jön a karantén. Mert csak az ÉN számít. Az viszont nagyon.
Nem érdekelnek a földön fekvő emberek, nem érdekel a szomszédom, aki a saját lakásában fagy halálra, nem érdekel, hogy közösen felléphetnénk minden ellen, amiről feltételezzük, vagy azt hisszük rossz! Nem érdekel, mert csak az ÉN számít! Nekem legyen, a többiek meg oldják meg!
Rettegünk a koronavírustól, miközben észre sem vesszük, hogy van egy vírus, amely szépen halkan végigsöpör rajtunk, a közömbösség vírusa. Nem kiabál, nincs média felhajtás körülötte, egyszerűen csak csendben leigázza a világot.
Valami furcsa összehangolódás, Valami ritka rend - Széthúzó erők erős egyensúlya, Mély belső bizonyosság idebent - Bizonyosság arról, hogy élni jó, Szenvedni elkerülhetelen, Szeretni tisztán: megistenülés, Meghalni szép - S a kifejezést meglelni mindezekhez.
Megtalálni a felséges Igét: Az Igét mindezekhez: A Béke ez. Orkán ordíthat aztán odakünt, Robbanhat ezer bomba: kárbament, De kárt nem okozott. Bent: Csend. A Béke itt kezdődik. Bent: Csend. Isten hozott.
Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Beheggesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben.
Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ ő küldjön, hogy hitem széjjel ne dűljön, adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet - nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem.
Komisz, kemény idő. Még a vér is megfagy állatban, emberben. Öregek mondják, hogy ritkán láttak ily nagy telet decemberben. A hó szőnyegébe puhán süpped a láb, mintha dunyhán menne. Hejh, ha a hó cukor volna, ez a világ milyen édes lenne!…
A kis nyugtalan nő, ki a friss hegypályát futja hótalpakon, akármennyit zuhan, puha combocskáját nem üti meg nagyon. És az állástalan szegény ember, aki nem mer még meghalni, örül hogy reggeltől estig szabad neki havat lapátolni.
Végig a városon nem csilingel a szán, mint gyerekkoromba. Nem gőzölög a hó fázó lovak hátán. A kocsit gép vonja. Angyalok elszálló csengője se csenget a fehér utcákon. Jézuska pénzért jő, s karácsonyfát rendez gazdagok házában.
Nem édes a világ, de mégis szép látni… És én már gyógyulok… Csupa szomj vagyok már, mindenre kiváncsi; mindent elgondolok… Minden éget már hogy lássam is, hogy nézzem… Tapintom tagjaim… Én nem vagyok halott, én mindent tuléltem, s vár a fény odakinn…
Oh kedvesem, aki annyi rémtől védtél, jere, add kezedet: a fagyba, hidegbe, már nem rémit a tél, vezess ki engemet! Nem édes a föld, de mégis szép a hótul. Én megyek… indulok… s azt gondolom, hogy a világ is meggyógyul, ha én meggyógyulok.
hétvégét kívánok:
