Ezt a fórumot azoknak a meggyőződéses kommunistáknak nyitom, akik velem együtt elítélik az ellenforradalmat, és szeretnék az egyetlen emberséges társadalmi rendszert bevezetni Magyarországon. Világ proletárjai, egyesüljünk!
Az hogy a kapitalizmus nem marad fenn örökre azt Bús amcsi elnök szavai mutatják leginkább. Kéri a lakosságot, hogy fogyasszon többet, mert csak így tartható a gazdasági növekedés. :))):(((
Fogyasszon többet az az amerikai aki már így is komoly sűlyproblémákkal küzd, akiknél iszonyű mennyiségű szemét keletkezik, és akik a levegő szennyezésben élen járnak.
Naomi Klein (kanadai író ): Sokk doktrína a katasztrófa kapitalizmus eredete
Naomi Klein legújabb könyve, a The Shock Doctrine The Rise of Disaster Capitalism 2007 szeptemberében jelent meg, és azt a hivatalos sajtó hűvösen, illetve lekicsinylően és elutasítóan fogadta. Az olvasók azonban rövid időn belül felkarolták, és a Sokk doktrína három hónap alatt hét nyugati országban felkerült a legolvasottabb könyvek listájára. (Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Németország, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Svédország). Naomi Klein előző könyve, a "No Logo" magyarul is olvasható.**
Naomi Klein három hónapos felolvasó körútján, 2007. november 20-án Hamilton, Ontarióban tartott előadásán több mint hétszázan voltak jelen, s a hallgatóság nagy többsége egyetemistákból állott. A hallgatóság teljes figyelemmel hallgatta végig a Naomi Klein kitűnően felépített, és a tárgykör beható ismeretéről tanúskodó előadást:
A Sokk doktrína, a neoliberális eszmerendszer alapfeltevéseinek, és céljainak emberellenességét mutatja be. A neoliberalizmus az, ami (Magyarországon is) most van: a megszorítások, és az eddig normálisnak vélt közérdekű állami teendők egyoldalú megszüntetése, illetve magánkézre juttatása. Ide sorolható a nyereségelvű egészségbiztosítási rendszer minden átmenet nélküli megvalósítása, a közoktatási rendszer minőségének lerombolása, a postaszolgálat, a köztisztaság, a közutak karbantartásának a magánkézre juttatása, stb. A neoliberalizmus, az államnak a közös jóra irányuló teendőit mindinkább visszaszorítja, a nagyvállalatok érdekeit, és az aránytalanul meggazdagodott réteg előjogait, pedig a megerősített államhatalmi erőszak eszközeivel védelmezi.
Naomi Klein szerint, az állami teendők magánkézre juttatása azonban nem oldotta meg a javak igazságos és méltányos elosztását, és nem oldotta meg a hatalomra való jogosultság kérdéseit sem, hanem a törvény erejével védelmezi a fennálló igazságtalanságot. Amikor az állami vezetés a bűnszövetkezetek szintjére süllyed, akkor az embereket a rend biztosítása érdekében el kell hallgattatni. Mit jelent a törvényes rend ebben a helyzetben? A privatizációs törvények olyan bonyolultan, és kerülő utakon szabályozzák a javak végső célba jutásának módját, hogy az áldozatok álmélkodva kérdik, hogy mi történt velük.
Köztudott, hogy ma a neoliberális kormány Magyarországon is mind nagyobb és nagyobb összegeket költ a rendfenntartó erők felduzzasztására és a legkorszerűbb tömegoszlató felszerelésre, (kordonok, vízi ágyú, könnygáz, rabszállítók stb. A rendőrök, azonban nem a szabadság rendjét, hanem a mozdulatlanság rendjét védelmezik, s a meglevő, igazságtalan társadalmi viszonyok fenntartása érdekében ütlegelik az embereket. Bíbó István szerint az igazi szabadság rendje zajos, mozgalmas, és követelő, de építő jellegű, és a demokráciában a hatalomnak ezt el kell viselnie.***
A rendőrség és a biztonsági szervek megerősítését, a legalapvetőbb szabadságjogok korlátozása követi. (szólásszabadság, gyülekezési szabadság, törvénytelen letartóztatások, bírósági ítéletek nélküli bebörtönzések stb, az embertelen börtönviszonyok, az ellenségkeresés, és az ellenség embertelenné nyilvánítása. A fenti állapotok, ma az Amerikai Egyesült Államokban a mindennapi valóság része. Ismeretes az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepe a neoliberális eszme megvalósításáért folyó harcban.
A neoliberális eszmerendszer megfogalmazása, és működési elveinek kidolgozása Milton Friedman nevéhez fűződik, és a következő három alapfeltevésre épül:
1. Korlátlan gazdasági szabadság
Friedman szerint, gazdasági szabadság nélkül nincs személyi szabadság sem. A neoliberális felfogás szerint a legszélesebben értelmezett személyes, szabadság tehát kiterjed a korlátlan gazdasági szabadságra is. A gazdasági szabadság elve nem ismer országhatárokat, nem veszi tekintetbe, sem az erkölcsi szempontokat, sem, pedig az egyes országokon belüli törvényes megkötöttségeket. A globalizmus korszakában, a feltétlen gazdasági szabadság azt jelenti, hogy az államnak nem feladata, és nincs is joga saját természeti kincseinek, árucikkeinek, munkaerő piacának védelmezésére. A neoliberalizmusnak a személyes szabadságnak a gazdasági szabadságra kiterjesztett felfogása alapján, az államnak nem feladata a sebezhető és veszélyeztetett helyzetben lévő közösségek védelmezése. A fentiek alapján, a környezetvédelem is a feltétlen szabadság elleni fellépést jelent, és nincs helye a neoliberális ideológia megvalósításában. Ezt az erősebb jogára épülő gazdasági szabadságot, ma a Nemzetközi Valuta Alap, a Világbank tartja fenn, és az Amerikai Egyesült Államok hadereje védelmezi.
2. A balszerencse, mint alkalom
Naomi Klein szerint, a neoliberalizmusnak ez, a belső kizsákmányolásra, és az állami erőszakra alapuló rendszere az úgynevezett sokk doktrína alapján valósul meg. A sokk doktrína szerint, alapvető változásokat legkönnyebb a természetes csapások zűrzavarában megvalósítani. A csapások lehetnek természetesek, például földrengés, vízár, tűzvész, vagy más országos méretű szerencsétlenség. A fentiek tudatában, a hatalom készakarva idézi elő ezeket a válságoshelyzeteket. Ilyen mesterségesen előidézett válsághelyzet volt Irak megtámadása is. A sokk doktrína szerint, a megrázkódtatások időszakában a társadalom tagjai elbizonytalanodnak, biztonságérzésük meginog, ítélőképességük leszűkül, s azt várják, hogy valaki tegyen már valamit. Vagyis, a világvége hangulatban az emberek új eszmékre, megváltókra és vezetőkre várnak. A fenti elvet a világtörténelem legvéresebb kezű önkényurai, Heródestől Hitlerig, ismerték, és alkalmazták. Magyar viszonylatban, és közép-kelet Európában is, a legújabb sokk a kommunista korszakot követő rendszerváltás volt. A sokk abban nyilvánult meg, hogy az emberek többségét felkészületlenül és váratlanul érte a vezető réteg felkészültsége, és nemzetközi támogatottsága ebben a kérdésben.
2a. A magyar ugaron - a beteg, mint vevő
Gyurcsány Ferenc, a maga nyers stílusában a betegről, mint vevőről beszél.**** Naomi Klein szerint, szégyenkezhet az a társadalom, ahol már a betegség is nyereség forrása. A neoliberális politikának, a volt kommunista országoknak tett ígérete abban nyilvánult meg, hogy, ha azok hajlandóak az ország lakosaira rákényszeríteni egy sor bürokratikus módon megvalósított kegyetlen gazdasági intézkedést, akkor azok (beleértve Magyarországot is) csakhamar felzárkóznak a normális európai országokhoz. A fájdalom rövid lesz, a jutalom, pedig rózsás és bőséges. Ennek értelmében, a volt kommunista országokban egyik napról a másikra kitárták a kapukat, és az ország vezetői kijelentették, hogy az ország nyitva áll a vásárlók számára. Ennek az eszeveszett sokk terápiának a legelvetemedettebb magyarországi szószólója Kóka János.
Magyarországon gyakran halljuk, hogy a kellő időben a megfelelő helyen lévő politikusok, és a különleges összeköttetésekkel rendelkező egyének, a rendszerváltás folyamatában potom pénzért vásárolták fel az állam, illetve végső fokon a magyar társadalom javait. Ez a potom pénz, azonban magyarországi viszonylatban hatalmas összegeknek felelt meg, és ténylegesen senkinek sem volt annyi pénze, hogy egy gyárat, vagy netán egy bányát, vagy egy több ezer holdas birtokot megvásároljon. A szóban forgó potom pénzeket a Nemzetközi Valuta Alap, és a Világbank biztosította, a neoliberalizmus magyarországi vazallusai számára.
3. A tiszta lap
A kulturális értékek lerombolása, és a nemzeti történelem kisajátítása
Friedman szerint, a gazdasági szabadság, a régi megkötöttségektől megszabadult, új embert, és új emberi viszonyokat teremt. A fenti állítás azt jelenti, hogy az emberi viszonyok egyedüli értékmérője a gazdasági siker, vagyis a pénz. A neoliberális politika nem csak a gazdaságban, és az állam szerepének meghatározásában jelent új korszakot, hanem a múltat, és a meglevő társadalmi értékek megváltoztatására irányul, beleértve az emberi természet fizikai megváltoztatásának lehetőségét is. Friedman elmélete a múlt század ötvenes éveiben végzett, embereken való kísérletezés hamis eredményeire épül. Ezek a kísérletek az emlékezés eltörlésére irányultak. A tiszta lappal való indulás, és az új ember eszménye iránti elkötelezettség azt is jelenti, hogy a nemzetek, és népcsoportok történelmét is az új szempontok alapján értékelik. A neoliberális értékrend szerint, a siker egyedüli értékmérője a gazdasági siker. A fentiek alapján, a magyar történelmet is a gazdaságilag sikeres réteg írja és értékeli majd a kevésbé sikeresek számára.
A történelem a nemzet önmeghatározásának közege, valaminta jövőbe vetett hit és önbizalom forrása. Magyarországon, ma a történelem átírása, a kultúra kisajátítása, és a nemzeti értékek letarolása kéz a kézben halad az ország javainak kisajátításával és a polgárok megszerzett jogainak kiforgatásával.
4. Financializálódás
Ez a torzszülött szó méltóan kifejezi a neoliberalizmusnak a társadalom belső kizsákmányolásra irányuló jellegét. A jelenlegi termelési, és piaci viszonyok között igen nehéz új értékeket termelni. Ma egyfajta túltermelésnek vagyunk tanúi, és ezáltal a nyereség csökken. A kapitalizmus ezekben az esetekben a társadalmak belső kizsákmányolásához folyamodik, és a már meglevő javakat igyekszik kisajátítani, illetve azokat egy szűk felső réteg tulajdonába keríteni. Vagyis, a neoliberalizmus a kőből is vizet csavar. A már meglevő javak erőszakos kisajátítása, és az egyének rajtaütésszerű kifosztása, a feudalista rablóbárók, és az ipari forradalomhoz kötődő gyarmatosító politika modern koriváltozata. Arundhati Roy, indiai író ezt a jelenséget függőleges gyarmatosításnak nevezi. Ide sorolható az állami javak magánkézre juttatása, a normális állami teendők nyereségelvű bérbe adása, vagy teljes felszámolása.
Az állam privatizálása
Naomi Klein, hamiltoni előadásában kitért arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok nyolcmilliárd dollárt költ a mexikói határ védelmének és ellenőrzésének a magánkézre juttatására. A Boeing, a vállalat, amely ezt az üzletet megkapta egy virtuális kerítést állítana fel az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó között. Az elektronikus határ azonban egyelőre nem működik. Esőzések idején teljesen hasznavehetetlen, mert a távirányított készülékek képtelenek különbséget tenni az emberek és a legelésző tehenek, vagy a zörgő haraszt között. A fenti üzlet az állami teendők feladásának a legszélsőségesebb esteit példázza, és azt, hogy az állami teendők lassan nullára csökkenek, és a legtöbb esetben az állam csak mint keret szerepel. Az Amerikai Egyesült Államok, továbbá előrelátja a bebörtönzöttek kihallgatásának a magánkézre juttatását is. A fenti szerződések, persze csak a megfelelő politikai pártok anyagi támogatásának ellenében nyerhetőek el.
A neoliberális politika következetes megvalósítása esetében, az állam szerepe nem a megfelelő szolgáltatások tényleges ellátásában nyilvánul meg, hanem abban, hogy a magánkézre juttatott szolgáltatások (szerződésen alapuló) ellenértékének a kifizetésére, és felügyeletére szorítkozik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az állam feladata az adófizetők pénzének a magánvállalatok bankszámlájára való átutalásában nyilvánul meg.
Naomi Klein szerint, a közös jót szolgáló tennivalókat az állam sorra magánkézre juttatja. Ez azt jelenti, hogy amit a magánszektor nem képes nyereségi alapon elvégezni, az nem is valósul meg. Amit államnak nevezünk, az még mindig hasonlít az államra, hatalmas épületekkel, és az elnök formális szerepléseivel, látszólagos politikai vitákkal, sajtóértekezletekkel. Ha, azonban a függönyt félrehúzzuk, senki sincs otthon. Ezzel szemben, illetve az általános elégedetlenségtől való félelem következtében, az állam rendfenntartó ereje roppant megnövekszik.
A kiváltságosok mennybemenetele
Naomi Klein beszámol arról, hogy az Amerikai Egyesült Államokban (Dél Kaliforniában) a tűzoltóságot is privatizálták. Azok, akiknek van pénze rá, hatalmas összegekért külön biztosítást vehetnek, amelynek alapján házukat tűzálló anyaggal fújják le, ami azt eredményezi, hogy a hatalmas területeken és a ház közvetlen környezetében pusztító tűz esetében a kibiztosított ház érintetlen marad. A biztosítótársaság külön tűzoltóságot küld ki, csak a kibiztosított házak védelmére. A magánbiztosítás alapján, a ház lakóit kimentik a színhelyről, s biztonságos távolságra szállítják őket, ahol fényűző ellátásban részesülnek.
A krízis kapitalizmusra épülő neoliberális politika olyan nyilvánvalóan ember ellenes, hogy az hosszú távon csak erőszakkal maradhat fenn. A krízis kapitalizmus már napjainkban sem igyekszik ideológia alapon híveket toborozni, hanem a meglevő állapot erőszakos fenntartására törekszik. Naomi Klein könyve, és a könyv pozitív fogadtatása, és annak egyre nagyobb nemzetközi sikere azonban azt bizonyítja, hogy az emberek egyre felvilágosultabbak, és felkészültebbek, s ezáltal növelik esélyüket a krízis kapitalizmus egy esetleges elkövetkező lépésének sikeres magakadályozására.
Azért kell végletekben gondolkodni, mert a számadatok ezeket a megkerülhetetlen végleteket tükrözik. A klassszikus munkásság - ezt már Kádár elvtárs is lemondóan tudomásul vette - a technikai-tudományos fejlődés miatt így is, úgy is elcsökevényesedik. Pont egy ilyen folyamat eredményeként kerültek át földművelők milliói az iparba egyszerű munkásnak az 50-es évektől. És mára egy jól működő szocializmusban valószínűleg még inkább eltűntek volna a satupad meg a kokillák mellől, mint a kap.ban. Anakronizmus lett volna tehát a 70-es években a tanulás akceptálása helyett csakazértis visszaküldeni őket az ekeszarv mellé. Ma ugyanekkora anakronizmus lenne erővel olyan rendszert fenntartani, olyan számokkal, amelyik csak foglalkoztatja az embereket, de hasznot alig hajt, mert nem termelékeny. Más kérdés, hogy 1990 körül visszazuhantunk gazdaságilag valahová a 60-as évek végi szintre és ekkor a burzsoá mohóság és bornírt technokratizmus okán ellehetetlenítették, tönkrevágták a fejletlen, de ugyanakkor keresletel mégis bíró ágazatokat en bloc. (mint ahogy a románok, szlovákok nem is barmolták el ezeket, némi ócskavasár, és ostoba presztízsszempontok végett) De ha ezt nem teszik, párszázezer embert akkor is el kellett volna rakni valahová, akiket egyszerűen már nem lehetett tovább finanszírozni. Abban persze igazad van, hogy nálunk a nehéz foglalkoztatási helyzetből is sikerült még rosszabbat kihozni. Épphogy nem kávéval fűtöttük a mozdonyokat és nem öntöttük a krumplit a tengerbe.
De mért kell végletekben gondolkodni? Nem napi 1 órát, hanem 6-ot írtam, és ha bármelyik szgép előtt terpeszkedő kevesli a 6 óra trógermelót egyfolytában akkor ki is próbálhatja. 2 óra munkaidőkedvezmény a kedvezőtlen körülményekért cserébe.
Jó, tehát akkor a foglalkozási területek létszámarányait tartsuk meg továbbra is, de míg a kereslettel bíró ágazatokban teljes munkaidőben dolgoznak az emberek (hiszen jobb egészségügyre, jobb életkörülményekre, kényelmesebb közlekedésre és legfőképp az önvédelem képességére szükség van), addig a felesleges számú kulimunkás ad abszurdum napi egy órát dolgozzon csak? És azt is mennyiért? Nyolcad bérért? És abból hogy fogja ő megvenni az ipar termékeit, kifizetni a költséges háttérrel létrehozott ellátásokat? Nyilván sehogy. Az sem járható út, hogy a társadalom cepelje ezt a terhet. Esetleg egy pár évtizedes átmenet alatt még igen, de hogy ebből rendszert csinálni. . . Megmondom őszintén, én sem vagyok a technicizált, rohanva fejlődő világ híve, de be kell látni (és a szocialista rendszerek elsőként igyekeztek így tenni), hogy a fejlődés nehezen kikerülhető dolog. Ha mégoly riasztó jövőképpel is ijesztgeti a normális közönséget. . . Abban egyébként azért egyet kell értsek, hogy egy rakás olyan munkahely szűnt meg, amelyeknek pedig lett volna létjogosultsága. Most nem is kifejezetten a tolvajprivatizáció rövidtávú hőseire gondolok, akik bevégezték az ország ipari hagyományait - olyan cégeket raboltak szét, amelyek a nyugati piacon is állták a sarat - hanem az általatok felsoroltakra. Sorra zárnak be a bányák mind a mai napig, holott ha nem lenne gázártámogatás, bőségesen lenne létjogosultsága a szénnel fűtésnek pl. És lenne munkahelye párezer munkanélkülinek. És ugye ezzel egyidőben arról papolnak nagytudású közgazdászok, hogy mink is mennyire energiafüggésben vagyunk...
Mivel a mennyiség csökken adná magát természetesen a csökkentett munkaidő. A fizikai munkát végzők legyenek 6 órások, vagy dolgozzanak 4 napos hétben, hogy a létszám azért foglalkoztatva legyen., Vagy járjon több szabadság, estleg korábbi nyugdíj, hiszen az izületek hamarabb kopnak. De ez sok szervezéssel, ellenőrzéssel járna, egyszerűbb a képzetlen embert uccára lökni és utánna acsarkodni rá, hogy nem akar dolgozni.
Mára valszeg ugyanúgy probléma lenne a trógerállomány foglalkoztatása akkor is, ha marad a szocilizmus. Egyfelől azért, mert a gépesítéssel, teknikai fejlődéssel tendenciózusan csökken a kulimunkák mennyisége. Míg 1950-ben a lakosság 50%-a melózott a mezőgazdászatban, addig 1980-ra már csak 20%, mára 5% körüli az arány tudtommal. Másrészt a tanulást hagyományosan felesleges és értelmetlen időpocsékolásnak gondoló országlakosok aránya emelkedik és a helyzetük kulturális hátterük okán az első tényezővel egybefonódva még látványosabban problémás. A két háború közötti 30-35 ezres szám - köszönhetően a kádári csodának - mára bizonyos, hogy messze a félmillió felett van. No comment.
Még egy romának sem mindegy hol születik. Szerencsés helyen lakom, itt nincs cigánykérdés. Tévedés ne essék, cigényok vannak, de cigánykérdés nincs. Nálunk, úgy tűnik minden tudatosság nélkül, pusztán véletlenül úgy alakultak a dolgok, hogy nem jött létre cigánygettó. Az öregektől hallottam, hogy már a Horthy rendszerben sem tudtak egy tömbben letelepedni, mert a hatóságok részéről mindig valamilyen akadályt gördítettek ennek útjába. Később mind Rákosi, mind Kádár idején ugyanez történt, bár állítólag ez egyik rendszerben sem egy tudatos intézkedéssorozat része volt. A következmény? Mivel nem gettósodtak gyakorlatilag már a hetvenes évekre beépültek a társadalomba, teljesen integrálódtak. Nálunk még ma, az egyre fenyegetőbben terjedő rasszizmus idején is konszolidáltnak mondható a helyzetük. Nincs köztük több bűnöző mint a magyarok között, ellenben szinte egy sincs közöttük aki ne rendelkezne legalább egy szakmával, de diplomások is akadnak szép számmal. Nem akarom ezzel feltalálni a spanyolviaszt, mert akinek ma a szomszédságába egy húsztagú ingyenélő bűnöző családot költöztetnének, az nem lesz boldog attól az alternatívától, hogy a gettómentes élet pozitív hatást gyakorol majd a felnövekvő roma gyerekekre, de a későbbiekben ez esetleg még használható lesz.
Nem csak a munkahely "hiányzik", hanem az alkalmi munka is. Arról nem is szólva, hogy ha adódik mégis valami, az érte fizetett bér ugyancsak "csörög a zsebben".....
Az biztos, hogy a történelem folyamán a "hátrányos helyzetűek" a felzárkózás érdekében óriási segítséget kaptak a társadalomtól.
Azzal, hogy ezzel kapcsolatban visszaéltek sokan, illetve nem becsülték a lehetőséget, egyetértek Veled.
Azért olyan túl sok semmittevő munkahely nem volt a szocban. Egy pár kiemelt élsportolónak meg effélének volt ilyenben része, és aztán hosszú szünet. A gyárakban ugyanúgy norma, sőt, sokszor darabbér volt, mint manapság. Lehet, hogy ez nem volt egy feszített munkatempó (miért is kellene annak lennie?), de hogy hiperlink alakok tömegei élősködtek volna a rendszeren, akiknek megjelenni is csak ímmel-ámmal kellett, az erős túlzás!
A különbséget én inkább abban látom, hogy a múlt rendszerben jobban érvényesültek a munkásmozgalmi vívmányok, pl. a darabbéres esztergályosnak is volt fizetett szabadsága (az éves átlagteljesítménye alapján bérszámfejtve), a munkaideje napi 8,00 óra volt, mert utána jött a váltás műszak, túlórázni ha akart volna, sem maradhatott volna, a hétvégi munka egyáltalán nem volt általános (a közszolgáltatásokon és szórakoztatóiparon kívül gyakorlatilag nem volt, még a kereskedelemben is max aranyvasárnap), vagyis mindenkinek lehetősége volt a rekrációra.
Nos, én is azt hiszem, hogy ezt a tévedést el kell oszlatnunk: a társadalomnak van egy egészséges szociológiai megosztottsága, amelybe a fizikai munkások létezése is beletartozik. Egészen egyszerűen azért, mert a fizikai munkára az élet rengeteg területén még szükség van, még akkor is, ha ez néhány esetben csak a gépek felügyeléséből, kiszolgálásából áll. Éppen ezért nem az a baj, ha valaki veleszületett rossz képességei, beilleszkedési zavarai vagy családi háttere miatt nem teszi le a nagydoktorit. Valakinek az istállót is ki kell ganéznia, és valakinek az olajat is ki kell bányásznia! Az, hogy a munkanélküliség elsősorban a képzetlenebb és vidéki lakosságot sújtja, az nem felettük mond értékítéletet, hanem a jelen gazdasági rendszer fölött. Ez egy torz gazdaság, tömve az állítólagos magyar szellemi termék illúziójával - de megfeledkezik róla, hogy a legcsodálatosabb találmány sem jöhet létre ipari háttér nélkül! Az egyetemek és főiskolák fossák a jól-rosszul képzett mérnököket, akik nem tudnak gyakorlatot szerezni, sokszor el sem helyezkedni. Ma már egy ifjú vízépítő mérnök előtt nincs olyan feladat, mint gy komplett kohászati mű vízellátásának megtervezése, egy ifjú kalorikus sem számítgatja a paksi atomerőművet, az ifjú elektromérnök sem mehet el sem az orionba, sem a videotonba, sem a BHG-ba, sem a HTI-ba, se sehova. A gépész mérnökök sem terveznek pannonia motorbiciklit vagy csepel nyergesvontatót, a bányamérnökökről nem is beszélve (ha ugyan van még egyáltalán ilyen képzés). A mérnöki tudás nem hasznosítható ipar nélkül, ipar nem elképzelhető fizikai munka nélkül.
EGyszerűen országunknak torz a gazdasági szerkezete. Ennek csak tünete, nem oka a munkanélküliség, a külkereskedelmi mérleg tartós hiánya, s hogy az alapvető létszükségleti cikkekből is behozatalra szorulunk. Mondjuk ki nyíltan: országunk egyszerűen vízfejű, mint a rákos daganat, burjánoznak rajta a többé-kevésbé semmirekellő alakok, és hiányzik a valódi hasznos munka: a fizikai munka, a szénbányászé, a fejőnőé, a traktorosé meg a többieké.
Nem vagyok szakértője a témának, emlékeim szerint nem volt cigány osztálytársam, legalábbis olyan akit úgy kezeltünk volna. Csak 1 pedagógusnő szavait idéztem , és ez egybevág azzal amit én is tapasztaltam. És a szociban sem volt olyan munkahelyem ahova csak dísznek jártam volna be. Ez valami urbán legenda, vagy csak én voltam balszerencsé.
"A szocializmusban nem volt cigánykérdés az iskolában, mondta 1 interjuban egy 40 éve tanító pedagógus"
Hát, akkor ő egy különös iskolában taníthatott, mert ahogy alant írtam eleve nem jutottak be normális sulikba romák. Az én isimben azt a néhányat, aki mégis bekerült, az egész iskola ismerte. És nálunk nem az esetleges rossz magaviseletük miatt, hanem a másságuk és cigányságuk okán. Az akkori magyar társadalomban fel sem merült, hogy itt hagyományosnak mondható előítéletességről van szó, (nem is volt ismert az előítéletesség fogalma) amit hazulról hoznak a nebulók, tanáraikkal egyetemben.
Jellemzően nem a munkahelyükre, de ha mégis, hát abban nem sok köszönet volt. Sajnos, ezek tények. Tanulásra pedig egyáltalán nem ösztönözte őket senki. Az átlag cigánygyerek a 60-as 70-es években kisegítő iskolába járt és nem szerzett szakmát. És nem kifejezetten előítéletről volt szó, hanem elvégezték 7-8 évesen ugyanazokat az iskolaérettségi teszteket, amiket pl. én is kitöltöttem 6 évesen és nem jutottak át rajta, külön meg senki nem foglalkozott a speciális gondjaikkal.
Nem arról van szó, hogy ne lenne munkahely. Van munkahely, ha nem is épp a legjobb, de aki a szarlapátoláshoz ért, el tud belőle éldegélni. Csakhogy ahhoz akarni és csinálni is kell ám, nem úgy mint régen. A Kádár rendszernek elég súlyos szocpol. (és humánpolitikai [bértömeggazdálkodás]) baltendenciája volt, hogy olyan munkahelyeket is fenntartott, ahol egyáltalán megjelenni is csak ímmel-ámmal kellett és lehetett, a gyereknevelési szokásokba pedig húzódozott a politika komolyabban (azaz következetesen) és tudományos alapokon beleszólni. Hiperlink alakok tömegei csak ezért az abnormális toleranciáért nem kerültek az utcára és lettek az utódaik ugyanolyanok, mint ők. És tévedés ne essék: ezeket az arcokat is a mi pénzünkből tartották jól, abszolút érdemtelenül és ellenpedagógiai üzenettel. Nem lett volna szabad engedni, hogy egyesek visszaéljenek a jólétiség eszméjével és ezzel súlyosan mételyezzék a rendszert.
A szinte teljes foglalkoztatásból a romák sem estek ki, és másképp tekintett az iskolába járásra az a gyerek akinek a szülei is naponta bejártak valahova. Ezáltal talán magabiztosabbak voltak, esetleg jobban öltözöttek, és így nem lógtak ki 1 átlag osztályból. Ma meg elég nehéz érvet találni amellyel tanulásra ösztönözzék őket.
Az apósom, aki pedagógus volt egy Balaton-környéki nagyközség általános iskolájában, sokszor "tapasztalta" azokat az erőfeszítéseket, melyekkel szerették volna kicsit feljebb vinni az elmaradottak tudás-szinvonalát.
Nagyon sokszor érezték, hogy reménytelen a dolog, de igyekeztek megfelelni az elveknek, előírásoknak.
Én úgy vélem, az a minimális előrelépés, mely a Kádár-rendszerben óriási áldozatok után kialakult, rendszerváltozás után szétfoszlani látszódik. Nincs - főleg vidéken - munkahely, legnagyobbrészt kitevő alacsony képzettséggel rendelkezők részére. Ennek egyenes következménye a "megélhetési bűnözés" , mely egyre jobban jelen van a hazai társadalomban.
Ráadásul a szabadon átjárható határok, és az emberi jogokkal való visszaélés újabb lehetőségeket adnak a bűnözőknek....
A szocializmusban nem volt cigánykérdés az iskolában, mondta 1 interjuban egy 40 éve tanító pedagógus. Nem méregették egymást a gyerekek ilyen szempontból a múlt rendszerben, ez a számontartás az utóbbi években jött elő.
Igen, teljesen összevetni a bekerülési költségeket csak úgy lenne az igazi, ha egyéb megvalósított dolgokat is ismerhetnénk. Azért még így is figyelemre méltó a számok aránya......
Mintha az autópálya-építésnél is ismerős lenne ez a szitú.....
Érdemes az oldalcímben lévő többi témát is izlelgetni....
A metro mindenütt mást jelent. Nálunk -szovjet mintára- fúrt alagutat, pazarul berendezve, drága burkolatokkal, mozgólépcsőkkel. Másutt kéregvasutat (mint a mi sárga földalattink), sőt, sokszor a mi HÉV-ünkhöz hasonló lepukkant elővárosi vasutat is. Nyilvánvaló, hogy ez mind más anyagi kategória. Gondolom az sem mellékes, hogy milyen kiegészítő létesítmények épülnek egyidőben. Közismert, hogy az M2 és M3 polgári védelmi funkciókat is ellát, feltételezem, hogy a négyes metró is fel lesz ilyesmire készítve, csak esetleg nem verik nagydobra.
Ettől még a közbeszerzési tv lehet szar... de nem hiszem, hogy több értelme van a mallorcai és a magyar mtrót összehasonlítani, mint a suzuki swiftet meg az audi 100-at.
Annyira nem is új gondolatok ezek az európai történelemben. Már a kresztény középkor felismerte a világi állam immanns kapitalizmusát. Az egyházatyák az "enyim, tiedet" kárhozatos szavaknak, a magántulajdont rablásnak és bitorlásnak bélyegezték. Elvetették a birtoktulajdont, mert az istni természtjog szerint a föld mindenkié, közös, és ezért gyümölcseit mindenki közös használatára termi. Azt tanították, hogy a tulajdonjogot csak a kapzsiság, a bűnbe esés egyik következménye védelmezi, s ez teremtette a magántulajdont. Voltak olyan humánusak, olyan kalmárellenes lelkületűek, hogy mindennemű gazdasági tevékenységet általában veszélyesnek mondottak az ember leelki üdvösségére, azaz az embriségre nézve. Gyűlölték a pénzt, a pénzügyleteket, s a kapitalista gazdaságot a pokol lángjait szító tűzanyagnak nevezték. Lelkük mélyéből megvetették azt a gazdasági alaptörvényt, hogy az ár a kreslet és a kínálat arányának az eredménye, mindennemű konjunktúra kihasználását kárhoztatták mint felebarátuk szükséghelyzetének cinikus kizsákmányolását. Volt aztán a szmükben még gazabb kizsákmányolás, tudniillik az időé: az a visszásság, hogy valaki az idő puszta múlásáért prémiumot fizettessen magának, vagyis kamatot, s ily módon az időt, ezt az egyetemes, istni berendezést az egyiknek a kárára s a másiknak az előnyére használja ki.
Ezek a kiváló szellemek utálatosnak érezték a pénz öntevékeny szaporodásának még a gondolatát is, minden kamat- és spekulációs üzletet az uzsora fogalma alá vontak, és kijelentették, hogy minden gazdag embr vagy tolvaj, vagy tolvaj örököse. De még tovább is mentek. Többen közűlük, így Aquinói Tamás, gyalázatos üzelemnek mondották a kereskedelmet általában, a tiszta kereskedelmi üzletet, tehát az áru vásárlását, és haszonnal való továbbadását, ha ezzel nem járt együtt az áru valamelyes feldolgozása, megjavítása. Bár a világi élet dolgait túl sokra nem becsülték, de ha már pusztán az életről és a gazdaságról van szó, akkor azt követelték, hogy a gazdasági előny feltétele és a megbecsülés mércéje a termelő tevéknység legyen. Megbecsülésre méltónak ítélték a szántóvetőt, a kézművest, de nem a kalmárt, nem a manufaktúra tulajdonosát.
Mindezek a gazdasági elvek egyik következménye és jellemző megnyilvánulása lett zsidók kiközösítése, gettókba kényszerítése, és az antiszemitizmus kialakulása. És ezeknek az elveknek szellemi örököse Marx, aki ezt a humanista szemléletet elválasztotta a dualizmus idejétmúlt szemléletétől, és a dialektikus materialista világnézettel egybeforrasztva új életre keltette.
