Pina Coladat Varaderon mint utólag megtudtuk nem szabad inni, csak Havannában, mert házinénink szerint a "playan" csapvizzel ssinálják, ami persze ott sem iható
Gondolom, Varadero szállodazónájára értette, vagyis a félsziget északi részére. De abszolút étterme, szállodája válogatja, hogy mit öntenek bele, csapvízbõl csinálják-e a jeget, avagy ásványvízbõl. Épp az elõbb igyekeztem én is körültekintõen rákérdezni erre: a República sugárúton (a fõutcán) az egyik étkezdében bevallották, hogy nem ásványvízbõl készült jeget darálnak a batidóba, míg egy órával késõbb az Ignacio Agramonte parknál szerencsével jártam. Azt hiszed, Havannában bárhol, pláne egy ottani kis bódéban vagy piac-szerû helyen majd megéri nekik a drága ásványvizet használni jégkásakészítésre?
"Sört csak egy-kettőben, de ott igazán nagy a tolongás. Egy ilyennél sorba álltam de a helyiek, akik egyébklnt barátságosak, akkor kis túlzással majdnem meglincseltek"
Micsoda??? Bárhol vehetsz sört, még az éjszaka közepén is jó eséllyel találsz egy helyet, és se napközben, se máskor nincs érte tolongás. Cerveza = sör. Közönséges árucikk, a fiatalok szívesebben isszák, mint a rumot vagy a mojitót. Tele van minden üzlet és minden kis kapualj sörrel. Ne írj már baromságokat. Sorbanállásnál is nagyon toleránsak, és mindig megkérdezik, ki az "último".
Néha már csak a familiáris rabszolgákat hiányolja az ember. Ha valakinek külföldi, amerikai vagy európai rokonai vannak, márpedig ne legyenek kételyeink, hogy bõséggel akadnak ilyenek, akkor itt Camagüeyben egészen elfogadható, gondtalan, nyugodt, modern életet biztosíthat magának egy majdnem egyesült államokbeli színvonalú háztartásban. A tartományi székhely ellátottsága is kezd közelíteni ahhoz a szinthez - elsõ benyomásaim alapján -, hogy itt már érdemes tartósan berendezkedni. Talán csak Cienfuegos rendelkezik kedvezõbb, kellemesebb adottságokkal tengerparti fekvése okán, de itt Camagüeyben sokkal jobb háztartásigép-, építõanyag-, valamint ruházati és cipõüzleteket láttam mostani utazásom során, mint a szigetországban bárhol másutt, Havannát is beleértve. Ez alatt azt értem, hogy a valódi világmárkák is jócskán jelen vannak, nemcsak a kínai másodvonal. Ugyanakkor fillérekbõl ki lehet jönni az élelmezést illetõen.
Az estének megvan az az elõnye, hogy ilyenkor be lehet kukkantani a nyitott ablakokon, márpedig itt Camagüeyben, Kuba harmadik legnagyobb városában feltétlenül érdemes, mert az esetek egy igen jelentõs részében pazar látvány tárul az ember szeme elé, nem gyõzi kapkodni a fejét a késõ koloniál belsõépítészet remekléseit látva. Hangsúlyozom, ez közönséges lakóépület-belsõkre is érvényes, oszlopokkal tagolt, tágas, nagy belmagasságú terek, sõt nemegyszer elképesztõ lépcsõkombinációk hirdetik az egykori kreol tulajdonosok fényûzõ gazdagságát. Fotót most nem mellékelek, bár minden további nélkül be szoktam fényképezni, ha odabenn épp nincsenek jelen, de a fényképezõmben levõ kártyáról most hosszadalmas lenne a képeket elõcsiholni. Mindenesetre alig egy órája az egyik ilyen magasföldszintes épületnél engedélyt kértem a tulajtól a fotózásra, mire lazán intett - a hintaszékében ült, olvasott, szivarozott tovább.
Ilyen hangulatos kis bárok, éttermecskék vannak Camagüeyben, noha sokszor konganak az ürességtõl. Erre a helyre is csak távozásomkor toppant be egy kisebb, angolnak kinézõ csoport, egyébként ahogy esteledik, úgy csöndesedik is le a belváros, néhány kisebb gócponttól eltekintve, mint például a szállásomtól pár lépésre található salsaklub, ahol tanúja lehet az ember az akár egész fiatal korú kubaiak tánchoz való rendkívüli érzékének.
Mai ebédemnek csak a számláját mellékelem. Négy tányéron osztották el, jó adag grillezett languszta feldarabolva, paradicsom, uborka, sült krumpli, banánkarikák megsütve, barna rizs (állítólag csak színezve van) fekete babbal, rum és dobozos üdítõ. Mindezt 2200 pesóért a belváros szívében, udvarias, gyors kiszolgálással.
Ilyesmiket már lehet kapni, de meglátásom szerint a lakosság legalább fele nagyon alacsony színvonalon él. A házban, ahol lakom, a legmodernebb konyhai felszerelések, a legújabb számítógépek, de a többség valahol a mélyszegénység és eközött tengõdik. Viszont jó kedélyûek, vidámak, a kilátástalanságnak elsõ pillantásra nyoma sincs. A mának élnek, élvezik az apró örömöket, nem stresszelnek, nem rohannak, munka címén nagyon laza tevékenységeket végeznek, soha nem szakadnak meg semmiben. Ez az egyik oka, hogy igen sokan érik meg közülük a százéves kort.
Nekem is kb. ez volt a meglátásom anno, az írásaidból is ez sejlik fel, amit most meg is erősítettél.
Persze kissé árnyaltabbá teszi a képet, ha azt mondom egy Fa szappanért, vagy Intim demóért (létezik ég ez a márka?), nem beszélve egy pólóért, vagy farmer nadrágért sok mindent adtak (...a lányok). Szomorú...
Összehasonlításul: Havanna óvárosában 35 dollárért szálltam meg + reggeli 5 dollárért, Vedadóban 25, illetve 20 dollárért szép, konyhával felszerelt lakrészben.
Reggelire általában kérek egy rántottát (huevos revueltos), de ezzel nagyon spórolnak, ami nem csoda, hiszen a tojást, bár mindig lehet kapni, aranyáron mérik (kb. 90 Ft/db forintra átszámolva). Pedig fû az bõven terem náluk, tyúkok is mindenfelé kapirgálnak, és mégis... Ez egy ilyen ország. Irgalmatlan mennyiségû szarvasmarhát és zebut láttam Pinar del Río tartományban útközben, mégis, szinte lehetetlen (ott is) tejhez jutni. Ugyanez a helyzet a tengeri herkentyûkkel, s ez talán a legmegdöbbentõbb. Csak éttermekben vagy a feketepiacon lehet megvenni. A gyümölcs, zöldség viszont továbbra is filléres tétel. Csak azt sajnálom, hogy a mamoncillónak lejárt a szezonja, és guanabanát sem ettem még a mostani utazásom során.
Egyébként egy háromszintes, nagyon tetszetõs, modern casa particularban lakom a városközpontban, saját erkélyem van, a tetõteraszról a kilátás csodás. Mindössze 15 USD/nap az ára reggelivel együtt, egyedüli vendégként vagyok jelen, a házigazda kedves, segítõkész...
Ha valaki Santa Clarában taxizni akar, elsõsorban a lovas kocsi és a háromkerekû nyitott furgon jöhet szóba, normál taxit igazából eddig nem is láttam.
Bár nem voltam túlzottan éhes, a kedvezõ áron kínált tengeri kajának nem tudok ellenállni, így beültem egy állami étterembe, és amíg a garnélát fõzték, rántott banánt ropogtattam:
Az egész nem került többe üdítõvel együtt 2000-2500 Ft-nál, ami egy paladarban minimum háromszorosa lett volna.
Mint a feliratokon látható, árat emeltek, 20-ról 25 pesóra. Micsoda "drágaság" és "lehúzás"... Tizedébe sem kerül a magyarországinak - fogalmam sincs, min akadtak ki az itteni fórumozók közül néhányan. Centro Habanában és Pinar del Ríóban pedig 20 pesóért ettem kitûnõ fagyikat. Talán szét kell nézni és tájékozódni, ha valaki idegen országban jár.
A helyi coppelia ma zárva volt, de fagyit mindenfelé árultak a városban. A legtöbbnek igen nagy volt a forgalma, ki kellett várni a sorunkat. Ezen a népszerû helyen például gombóconként 25 peso (a mi pénzünkre átszámolva kb. 38 Ft) ütötte az eladó markát. Tölcsérbõl volt többféle, és sokan egy-egy sütit kértek a fagylaltgombócok mellé. Jómagam repetáztam, annyira ízlett a fagyi.
A tér egyik fõ attrakciója manapság (fogalmam sincs, mióta, de netes információk szerint legalább 3-4 éve) egy kecske által húzott kis kocsi, amire egyszerre hat gyerek ülhet fel, hárman-hárman egymással szemben, és ez lassan körbe jár a park körül, a kis utasok borzasztóan élvezik. Képeket csak fényképezõvel készítettem róla, így azokat most macerás lenne feltölteni, mindenesetre a férfi, aki a szegény állatot terelte, rögtön pénzt kért a fotózásért, így odanyújtottam neki 100 pesót.
A tér másik üde színfoltja szintén a gyerekekhez kapcsolódik, ugyanis a körbe vezetõ lebetonozott részen apró elektromos motorokat és autókat lehet bérelni mindenféle méretben, többféle korosztálynak, és azokkal körözhetnek a kicsik. A motorra ketten is felülhetnek. (Kubában egyébként az utóbbi években igen elterjedtek az elektromos járgányok, s nagyon kell figyelni, mert hangtalanul érkeznek, persze a sofõr úgyis rád dudál, ha baj van, amúgy pedig itt Santa Clarában is teljesen általános, hogy a sofõr kezében tölcséres fagyi, és hárman ülnek a motoron.) Úgy láttam, hogy az alapból kicsiknek kitalált jármûparkot néhány felnõtt is igénybe vette, és a környezõ mellékutcákra is behajtottak az apróbb négykerekûekkel. Este egészen késõig folyik a száguldozás a csöndes kisvárosban, a helybéli gyerekek sem álmosak még.
Santa Clara központi tere a Vidal park, amely egy 19. végi szabadságharcosról, Leoncio Vidalról kapta a nevét (nincs köze a klasszikus brazil szappanopera fõgonoszához). A tér közepén a Glorieta nevû nyitott falú, kiváló akusztikájú épület áll, ahol koncerteket szoktak adni:
Igen, Kubában bizonyos értelemben megállt az idõ, de én ezt személy szerint az ország javára írnám. Amikor azt látod, hogy itt a gyerekek 7-8 éves kortól kettesével-hármasával sétálgatva fagyiznak, hogy szabadon kint játszanak az utcákon (még a Malecón tövében is), s érdekes módon fociznak is, holott az ország egyáltalán nem jeleskedik e sportágban, továbbá azt a nehezen körülírható belsõ nyugalmat érzékelve, a stressz teljes hiányát, akkor néha elgondolkodsz, hogy a mostani nagy elvándorlási hullám közepette is, amikor sokat zuhantak az ingatlanárak, nem ennek a részben kényszerûségbõl fakadó életszemléletnek van-e elsõdleges létjogosultsága. Itt nincsen gyûlölködés, veszekedések vannak, nagy utcai perpatvart is láttam, amikor rengeteg bámészkodó odacsõdült, de valahogy az egymás iránti õszinte és természetes megértés válik lépten-nyomon kitapinthatóvá. Éhhez persze nincs szükségük a médiában nyomatott mindenféle extrém jelszavakra és hiteltelen szószólókra.
Kösz a biztatást, igyekszem még gyártani a beszámolókat :)
Nem plusszolgatom végig az írásaidat, pedig megérdemelnéd, hogy visszajelzés nélkül is nyomkodod a gombokat. Élvezettel olvasom bejegyzéseidet és ezúton jelzem volna igény a folytatásra is :O))))). Jómagam még a múlt évezredben jártam az országban, visszaköszönnek azért a dolgok, nem sokat változott arrafelé a világ...
