Vicc volt. Csak örültem, hogy találtam olyan családnevet, ami – ha igének tekintem – egyértelműen ige, nem csak amolyan azonos alakú, mint Szív Ernő. Ami ráadásul írói álnév.
Van esetleg olyan kimutatás, hogy a magyar nevek milyen eredetűek (pl. személynévi, elszármazás, népcsoport, tulajdonság stb.), esetleg akár tájegységi bontásban? Hogy esetleg pl. Székelyföldön gyakoribban a képzőtlen keresztnevekből jövő vezetéknevek, a Dunántúlon meg a települési elszármazásból eredők.
Bár persze ilyet nehéz lenne összeállítani, bizonyítja ezt ennek a topiknak a népszerűsége is.
Szép találat, de a Keres családnévnek van hagyományos etimológiája: a magyar Keresztély (< latin Chrtistianus ’Krisztushoz tartozó’) egyházi személynév rövidülése a régi -s kicsinyítő képzővel. Hasonlóhoz vö. Miklós > Mikes, Péter > Petes. Emiatt ezt nem lehet figyelembe venni annak igazolására, hogy lehetséges-e a kijelentő mód egyes szám harmadik személyű igealakok megkülönböztető névként (majd családnévként) való előfordulása a magyarban.
Guczoghy, Guczogi: Adatot nem találtam rá, de egyből felcsendült bennem a dal: „Te vagy a legény, Tyukodi pajtás, // Nem olyan mint más, mint Kuczug Balázs”. És valóban, a RadixIndex.com-on több Kuczogi vezetéknevű adatolható, mint Guczogi. Szerintem tehát az utóbbi az előbbiből keletkezhetett k : g > g : g hasonulással. A dalban szereplő Kuczug névre tekintettel úgy vélem, az -i képző apanévi funkciójú (vö. Ferenczi < Ferenc). A RadixIndex.com fel is fed Koczog és Koczogh neveket, és van egy Koczogi is. Lehet, hogy idevonható a Koczok név is. A Ku- kezdetű alakok a délkeleti határvidékről valók, a Ko- kezdetűek keletről. A délkeleti elterjedés megengedné a szlovén vagy kaj-horvát eredetet, de a név alakja ezt nem teszi valószínűvé. Így valószínűleg egy magyar személynévről van szó. Talán az Árpád-kori személynévtárban adatolt Cozug, Chozug személynevek folytatásáról van szó (ha ezek nem a kortárs Hozug ’hazug’ név írásváltozatai).
Csábító lenne a kuncog ’kér, kunyerál; halk, elfojtott hangot ad ki; röfög’ ige korábbi és nyelvjárási kucog alakját vagy a kocog ’fogait összeütögeti, vacog; nehezen jár, csetlik-botlik, csoszog; megy, halad, üget; kopog(tat)’ igét belelátni a névbe. Azonban nem találtam példát arra, hogy az igető önmagában személynévvé vált volna. Ezért ezt elvetem.
Bátor: Magyar családnév, amelynek eredete kettős. Egyrészt képzőtlen apanévről van szó a régi (Árpád-kori) világi magyar Bátor személynévből. Ez török eredetű, és ott a köztörök bağatur ’hős; bátor, hősies; jó’ szó tulajdonnévi alkalmazásáról van szó. A magyarba már névként is bekerülhetett a honfoglalás előtt, de a csatlakozó besenyő, kun népesség később is közvetíthette.
Ez a török szó nemcsak tulajdonnévként, hanem közszóként is átkerült a magyarba: ez a bátor melléknév. Ez a másik etimológia kiindulása, ugyanis ez a melléknév jellemre utaló ragadványnévként később, magyar alapon is vezetéknevet adott.
Ma találkoztam Guczoghy György nevével, rögvest rákerestem *Gucog településre, mindhiába, pedig mindenképpen el is mentem volna oda. A régies írás miatt azt hittem, ez tuti helységnevet takar, de lehet ismét szállítottam egy újabb Acskádi/Mentolai/Noszkay/stb. féle 'ez nem is település' talányt?
Az, hogy az ember a saját tudása és információi alapján mit tud kizárni a lehetőségek közül, semmilyen hatással nem bír a genetikai állományának bármilyen irányba való hasonlóságára. Ha a DNS egyezést mutat, akkor azt lehet tagadni, csak nem sok értelme van.
Ettől függetlenül illik tudni, hogy az autoszomális tesztek kb ~8 generációra visszamenőleg képesek bármely felmenőtől örökölt génállományt kimutatni, másrészt, ami fontosabb, konkrétan az őseidről semmit nem árulnak el neked.
A genetikádat bizonyos területekhez rendelt referencia állományokhoz hasonlítják, és így adnak neked százalékos lebontást. Az a referencia meg olyan, más felhasználók adataiból tevődik össze, akik nagyszülői szintig egyetlen országból származtatják magukat. (Persze mivel az sem nagyon biztos, így a többsége DNS hasonlóság szerinti csoportosítással zajlik, így a friss vándorlások kevésbé zavarnak be.)
De természetesen, ahogyan nő a tesztek adatbázisa, úgy változhat némileg az eredmény is.
Ami kicsit pontosabb képet adhat az ősök tényleges származásáról, az a mitokondriális és Y-kromoszomális haplocsoport. Előbbi anyai ágon, utóbbi apai ágon öröklődik. De hacsak nem költesz sok pénzt egy igazán mélyreható tesztre, ezek is csak annyit árulnak el, hogy őspapa/ősmama hol éldegélt úgy párezer éve.
Köszönöm ezt a tanulságos és érdekes okfejtést! Kérdésemre nem is vártam (nem is várhattam) releváns választ. De ehhez hasonló, a családnevek hazai kialakulásáról még szívesen olvasnék.
A DNS-tesztekkel kapcsolatos hitelességi problémám abból adódott, hogy több alkalommal olvastam olyat, ami szerint olyan származási vonalakat adott az illető esetén a teszt, ami teljességgel kizárható volt (szerinte). De az adatkezelési problémák valóban nagyságrendekkel aggályosabbak, éppen ezért nem hiszem, hogy valaha is kiadok ezért pénzt. Így pedig marad a találgatás, aminek tudományosan nem sok értelme van...
A Sulyok és a Sulek neveknek a felszíni hasonlóság dacára eltérő az eredetük.
Sulyok: Magyar családnév. Ez képzőtlen foglalkozásnév a sulyok ’valaminek a földbe verésére, döngölésére használt súlyos, kalapácsszerű eszköz’, illetve ’mosófa’ közszóból, amely először az azt használó vagy készítő személy ragadványneve (megkülönböztető neve) lett, majd a leszármazottai is örökölték vezetéknévként.
Sulek: A szlovák-cseh, illetve szlovén-horvát Šulek ~ szlovák Šúlek családnév magyarosodott írásmódja. Eredete kettős lehet. Egyrészt vélhetően a német Schule ’iskola’ szó szláv -ek kicsinyítő képzős származékáról lehet szó, így iskolázott ember vagy iskolamester ragadványnevére gondolhatunk. A szlovákban ehhez csatlakozhatott a nyugatszlovák régi nyelvjárási šulek ’metéllett aprólék, tyúkoknak, ludaknak csinált morzsalék; testről levakart szenny, mocsok’ szóból eredő ragadványnév.
Az utóbbi nyugatszlovák szó középszlovák alakja šúľok némileg eltérő ’csutka, <kukorica stb.> cső, fenyőtoboz’ jelentésben (ez utóbbi értelme lehetett korábban a nyugatszlovák változatnak is). Ez vezetéknévvé válva és magyar környezetbe kerülve elviekben adhatott volna a fenti magyar Sulyok családnévvel azonos alakú nevet. Azonban a középszlovák hangalakú *Šúľok ~ *Šuľok név hiányozni látszik a szlovák névkincsből, így a magyar Sulyok családnév részbeni szlovák eredete nem valószínű.
Ugyanakkor a magyar sulyok közszó két lehetséges etimológiája közül az egyik a szlovák šulek ~ šúľok szó vagy az azzal azonos eredetű más szláv párhuzam átvétele.
* * *
A h hangra, illetve a néma p-re vonatkozó megjegyzést nem értem. Ha ez poén, akkor most kihagyott a humorérzékem.
Corrigendum: "Ez akadályozhatta meg azthatott oda, hogy ott az egyházi személynevek egyeduralkodóvá válása mellett azoknak az egyház által szentesített formája is uralkodóvá vált."
A magyar családnevek jelentős része a régi személynévkincset örökítette át napjainkig (ezek a képzőtlen apanevek). A családnevek kialakulása előtt ún. egyelemű személynevek voltak, vagyis egyetlen névvel bírtak az emberek. Ez azt is hozta, hogy a népességmozgások folytán egymás mellé kerülő azonos nevű személyeket valahogy meg kellett különböztetni. Ennek egyik eszköze volt a különféle névvariációk alkotása a név rövidítésével, csonkolásával és különböző képzők hozzáadásával. Az irodalom ezt hívja a hivatalos névalakokkal szemben köznapi neveknek. (A családon belül az azonos nevűeket mi is így különböztetjük meg máig.)
Idővel két „újítás” jelent meg. Elsőként a keresztyén névadás, és az, hogy a keresztségben kapott nevek (a XVI. sz.-tól mindenképpen) kiszorították a korábban dívó világi neveket. Ezzel a személynevek köre nagyon lecsökkent, és sokkal több azonos nevű, pl. István lett egységnyi lakóterületen belül. A megkülönböztetés kényszere további lökést adott a köznapi névformák fejlődésének.
A másik, az előbbit időben követő újítás a vezetéknevek rögzülése az alsóbb néposztályok közt. Ez feleslegessé tette a köznapi névformák tömegét, mert a vezetéknév átvette a megkülönböztető faktor szerepét. Ezzel együtt alakult ki az, amit ma becézésnek érzünk: az egyes – eredetileg érzelmileg semleges – köznapi névformák a megkülönböztető funkciójukat elvesztve az érzelmi színezés eszközévé váltak. A korábbi névformák némelyike megmaradt semleges érzelmi töltetűnek. Ez általában az eredeti teljes alak lett, de néhány esetben az egyik köznapi forma lépett elő semleges alakká: ilyen pl. a Dezső, amelyik az eredeti hivatalos Dezsider forma olyan változata, mint a Pető, Sebő a Péter, Sebestyén mellett.
Tény, hogy van különbség a belmagyar és az erdélyi megszokások közt, és ez régre is datálódik, mert ha megnézzük a teljes névalakból lett vezetékneveket, mint István vagy Sebestyén, akkor azoknak a gyakorisága a nyelvterület keleti részén (azaz Erdélyben) nagyobb, ugyanakkor sűrűbb az előfordulásuk nyugaton, a Dunántúlon is. Vagyis nem egyszerű belmagyar-erdélyi ellentétről van szó, hanem inkább arról a szokásos hogy a nyelvterület centruma és perifériája (szélei) nem egyformán fejlődnek.
Erdélyben a felekezeti és az etnikai megoszlás egymással párhuzamosan alakult, az ilyen helyzetben az egyház szerepe felerősödik. Ez akadályozhatta meg azt, hogy ott az egyházi személynevek egyeduralkodóvá válása mellett azoknak az egyház által szentesített formája is uralkodóvá vált, azaz kevésbé képződtek belőlük köznapi formák (nyugaton más okok miatt lett az egyházi eredetű személynévkincs merevebb). Ilyen módon a perifériák nem követték a centrumnak azt a gyakorlatát, hogy az egyes újítások mellett valamilyen formában tovább él a korábbi névképzési gyakorlat (a köznapi nevek, illetve becenevek formájában).
@Új Testaccio említett egy orosz példát, hogy egy Jevgenyij nevű ismert ember Zsenyának identifikálta megát. Ez nemcsak szláv gyakorlat, hanem USA-beli is: vö. az amerikai elnököket: Ted Roosevelt, Bill Clinton. Ezekben a nyelvekben a köznapi névformák kevésbé értékelődtek át becenevekké, ezért használják azokat formálisabb körben. De ebben a tekintetben a germán nyelveken belül is vannak fokozatok, ahogy a magyar és a székely nyelvérzék között is.
Általánosságban elmondható, hogy az egyének megkülönböztető neve (legyen az bár helyi ragadványnév vagy már megszilárdult vezetéknév) nem annyira az elnevezett személyt jellemzi, hanem sokkal inkább az elnevező környezetet. A romániai magyarokat a magyarországi magyarok hajlamosak lerománozni. Ez nem azt jelenti, hogy az illetők románok lennének, hanem azt, hogy a befogadó (?) közeg nem szenzitív az etnikai „román” és területi „romániai” megkülönböztetésre. Ez régen sem volt másként, lutri volt, hogy egy Nagyszebenből Belmagyarországra áttelepült magyar nemzetiségű személy az új helyén a Szebeni, Erdélyi vagy Oláh megkülönböztető nevet kapta. Egy biztos ilyen névalakulás mellett, és ez az, hogy magyar környezetbe települt be. Ha szlovák környezetbe települt volna be, akkor a Sebenský (Szebenszki) / Sebeniansky (Szebenyánszki), Sedmohradský (Szedmohradszky), Valach nevek egyikét kapta volna.
De mivel találkoztam olyan Tóth vezetéknevűvel, aki valóban szlovák volt, azt sem lehet kizárni, hogy az ilyen nevek az esetek egy részében az elsőnek elnevezett etnikai azonosságára utaljanak. De itt figyelembe kell venni @raymond aron megjegyzését. Kázmér Miklós nagy lélegzetű műve, a Régi magyar családnevek szótára az alcímében is jelzi, hogy a XIV–XVII. sz. levéltári forrásait dolgozza fel, ez volt ui. a családnevek kialakulásának fő periódusa Magyarországon. Így egy család Horváth vezetéknevének a gyökerei, és így az abban kifejeződő etnikai meghatározottság évszázadokkal ezelőtti helyzetre is utalhatnak. És mivel a név arra utal, hogy az illető magyar (más kontextusban szlovák) környezetbe települt be egyedüli horvátként (máskülönben nem a horvátsága lesz a megkülönböztető nevének alapja), egy-két generáció alatt el is magyarosodhatott (szlovákosodhatott) a család, így az már évszázadok óta magyar (szlovák) etnikai tudatú lehet.
Összefoglalóan: én a Tóth, Horváth, Oláh stb. családnevektől nem várnék választ a család eredetével kapcsolatban, mer ezek nem sokkal specifikusabbak, mint a Kiss, Nagy stb. vezetéknevek.
* * *
Ami meg a DNS-t illeti, a hitelességi problémát nem értem, mert mindenképpen hiteles, csak legfeljebb nem arra válaszol, amit kérdezel. (Itt is léptékprobléma lehet, mert a névadás pillanatában horvát tudatú ős rendelkezhet akár szteppei felmenőkkel is, és a genetikai teszt ezt az időben még korábbi állapotot adhatja vissza.) Én nem a hitelességi kérdések miatt ódzkodom ettől, hanem amiatt, hogy nem tudni mit kezd a szolgáltató ezzel a tőlem származó, meglehetősen szenzitív adattömeggel.
Talán kicsit idevág, hogy Jegenyij Popov ismert orosz író egy ideig Magyarországon élt, és egyszer, ismeretlenként találkozván így mutatkozott be: "Zsenya Popov". Mintha egy ismeretlennek így mutatkoznánk be: "Pap Jenci".
Nekem rengeteget segítettek a tudatosságom alakításában.
Még a szovjet korszakból ismert nevek jelentése és eredete is érthetőbbvé vált.
Megindítja a gondolkodást a megfelelő irányba.
Maika Majka és az i végződések vagy akár a Mikó feltehetően keresztnévből származó vezetéknév, mint Mikó István neve és számos ismerősöm vezetékneve is megvilágosodott LvT magyarázataiból.
Régen nem biztos, hogy így volt. Nekem van székesfehérvári ismerősöm akinek a rokonai a 19. században valahonnan Horvátországból települtek a térségbe.
Ezeket a családnévmagyarázatokat természetesen már elolvastam jóval korábban, persze sokkal nem lett tőlük okosabb az ember. Tudom azt is, hogy kérdésemre nincs egyértelmű válasz; a személyes kíváncsiság és a másik esetleges gondolatmenetének a megismerése vezérelt.
Azt is tudom, hogy a tényleges származást csak DNS-teszt tisztázhatja, de hitelességi és anyagi aggályaim vannak ezekkel kapcsolatban.
Létezik, hogy a magyarországi magyarok inkább becéznek mint mondjuk az erdélyiek? Egy onnan származó ismerősöm szerint "ott mindenki Péter, Júlia és Zsuzsa, itt meg mindenki Peti, Juli és Zsuzsi. Van egy olyan elméletem, hogy ez szláv hatás".
Ehhez a kérdéskörhöz argumentum ad verecundiam módján idézném Hajdú Mihályt a Családnevek enciklopédiájából:
„Tóth […] A magyar nyelvbe még a Honfoglalás előtt bekerülhetett [a tót népnév], s minden szláv népre vonatkozott. (Csak jóval később, a XVIII. század végétől szűkült le a jelentése a szlovákságra.) Ezért ebből a szóból különösen sok családnév alakult, hiszen szláv népekkel voltunk körülvéve a Kárpát-medencében. Olyanok is megkapták, akik csak hasonló öltözéket, ruhát, lábbelit viseltek, vagy ismerték a nyelvet, esetleg csupán olyan vidékről költöztek át más faluba, ahol szláv nyelvet beszélők laktak. Mindezek a személyek általában ragadványnévként, majd abból, de sokszor közvetlenül családnévként is megkapták a nép nevét.”
„Horváth […] Mint általában a népnevek, nem csupán a megnevezett népből való származást jelentik, hanem a népre vonatkozó külső és belső tulajdonságokat is (beszéli a nyelvüket, öltözete, viselkedése hasonló, vagy csak arról a vidékről való, a megnevezett nép között, szomszédságában lakik stb.).
Ezen kívül a horvát szónak volt a magyarban egy katonai jelentése is. A huszár módra fölszerelt könnyűlovas egységeket jóllehet nem csak Horvátországban toborozták, de elnevezésük országszerte horvát volt a XVII. században. Ekkor még különösen a tisztségre, foglalkozásra utaló ragadványnevek könnyen kiszoríthatták a korábbi családnevet. Így katonáskodásra is utalhat a családnév.”
„Németh […] Mint minden népnévből, ebből is igen elterjedt családnév lett, mert azok is megkapták, akik a nyelvet ismerték, ruhájukban, viselkedésükben hasonlítottak hozzájuk, arról vagy hozzájuk közeli vidékről származtak, esetleg egy németnek a szolgálatában álltak, földjén dolgoztak stb.”
„Oláh […] Mint minden népnév, akkor is ragadványnévvé, abból családnévvé lett, ha a személynek semmi köze nem volt a névben jelölt néphez, de ahhoz hasonló ruhát viselt, hozzájuk hasonlóan viselkedett, beszélte a nyelvüket, vagy csak egyszerűen arról a vidékről származott, környékükről költözött új lakhelyére.”
„Rácz […] A családnév mindenképp népnévi eredetű, s olyanok is megkaphatták, akik csak beszélték a szerb nyelvet, vagy öltözetüket, szokásaikat átvették, külső vagy belső tulajdonságaik hasonlítottak a szerbekéhez, esetleg egyszerűen csak arról a vidékről, szomszédságukból, közelükből származtak. Ez a magyarázata általában a népnevek családnevekben való gyakoriságának.”
„Magyar […] A magyar szót ma is használják a népnyelvben egyszerűen az ’ember, egy ember, ismeretlen ember’ jelentésben. Régen is ebben az értelemben vált sok beköltözött, ismeretlen családnevévé, de Erdélyben a székelyektől való elkülönítő szó is volt a magyar, s így is családnévvé válhatott. Ritkább volt az, amikor idegenek között kapta meg valaki megkülönböztetésül, ugyanis a nem magyarok a saját nyelvükön határozták meg a nemzetiséget: Unger ~ Ungár, Venger, Ugro stb”
