Hollandiába ( vszínű Utrecht) készülök menni 1-2 héten belül egy NRG közvetítőn keresztül raktári komissiózónak.
A kérdésem hogy ha nem is ezen a cégen keresztül de van e vkinek tapasztalata erről a munkáról és főleg a körülményeiről?
(2007-2011 ig már éltem Amsterdamban magam kerítette párhuzamosan 3-4 részmunkaidős munkahelyem volt. Ezeket már nem hiszem hogy fel tudnám göngyölíteni és nem is akarom mert sose tudtam hogy a következő hónapban mennyi munkám lesz.)
És esetleg Utrechben ( ha tényleg oda kerülök ) vkinél kiadó szoba?
A cég heti 94 eu-t akar levonni úgy hogy egy szobában ketten lennénk.( havi 400 még saját szobával is picit sok)
Az előző kintlétemnél nekem már az is sok volt némely esetben hogy 4 év alatt többnyire főbérlős pecókban laktam.
Szóval főbérlős is lehetne.(még mindig sokkal jobb mint a céges megoldás) Én teljesen humán beállítottságú vagyok 45 éves. Amszterdamnak is a kultúrális vonatkozásai tartották bennem a lelket semmi más.
Ezt csak azért közlöm hogy ha vkinél esetleg lenne szoba tudja hogy mire számíthat, persze úgyis csak személyesen dőlne el a dolog.
Én a Rabonál voltam, és nem volt probléma. Mondjuk hirtelen jöttem haza -1000 eu val ugyhogy részükről nem volt kérdéses hogy maradjon a számla. Netbank is működött. Még jó hogy bementem hozzájuk mielőtt hazajöttem mert 1 apró feltétele volt a számla megmaradásának a tartozásomtól függetlenül. Havi minimum 20 euronak kellett érkeznie rá. ( más banknál nem biztos) De a visszafizetés után is maradhatott volna.
Én 2007-2011 ig éltem Hollandiában. Minden évben kaptam számlakivonatot a nyugdíjamról.
Aztán tavaly eszembe jutott hogy az ottani főbérlőm aki könyvelő volt a távozásom előtt azt mondta ha van magánnyugdíjpénztáram is akkor leghamarabb 3 év múlva kivehetem. Ez eszembe jutott 2 éve. Megnéztem a küldözgetett papírokat írtam a cégnek. kiderült hogy kb brutto 3500 eu jár. ( Az állami ami az AOW azt nem adják ki csak a magánt amit nem tudom fizet e minden cég. Én párhuzamosan dolgozgattam több helyen részmunkaidőben valahol fizettek magánnyugdíjat vhol nem; mint később itthon megtudtam a küldözgetett papírokat megnézve).
Tavaly előtt nem tudtam elintézni adminisztrációs okok miatt mert egy angol nyelvű életbenlévőségi tanúsítványt ( life certification ) kellett kitöltetni. Minden fórumon voltam még közjegyzőnél, anyakönyvi hivatalban is de nem vállalták.( PL az anyakönyvi hivatalban azt mondták hogy kitudnak ők adni saját 3 nyelvű tanúsítvényt is de csak arról hogy mikor születtem és hogy mikor haltam meg. Arról hogy pont élek arról nem. Márpedig nekik egy olyan kell. Nem hittem el hogy nem tudok hozzájutni a pénzemhez. A közjegyző esetét nem részletezem, az összes probálkozásom egy agyrém volt. Az önkormányzatnál is voltam és sehol de sehol. Egy évvel később tavaly nyáron aztán egy kedves laza ügyintéző a TB igazgatóságnál megkérdezte a főnökét hogy lepecsételheti e ( mert meggyőztem arról hogy avval nem lehet visszaélni hogy tanúsítják angol nyelven hogy élek). Lepecsételte aláírta.( Így utólag tudom hogy bármilyen hivatalosnak tűnő pecsét amin címer van és a lakóhelyed neve + egy fiktív aláírás jó lett volna. Az egész egy szopatás és időhúzás sztem ).Az egy év késedelemnek pedig az lett a következménye hogy az előző évi 3500 euro 5000 eu- ra hízott, ami kellemesen sokkolt úgyhogy érdemes várni + 1-2 évet ha nem sürgős.
Szóval tavaly 35 % adólevonás (forrásadó) után az 5000 ből megkaptam 3200 eu-t. Most még várom a májust amikor is az egész levonást visszaigényelhetem. Kérhettem volna már eleve adómentességet de annak olyan bonyolult a speciális kitöltendő formulája hogy szinte lehetetlen teljesen kitölteni még egy holland könyvelőnek is. ( nem részletezem de hidd el )Azt gondolom a visszaigénylés már a szokásos formulával megy így meg fogom kapni a levont 1800 eu-t is Májusban. És még annyi hogy egy bizonyos összeg alatt és felett nem adták volna ki. A befizetési periódusnak pedig legalább 2 évnek kellett legyen. Az én esetem a Pensioenfonds nevű céggel volt, más cégeknél a kifizetési feltételek eltérhetnek. Volt egy másik cég is egy minimál összeggel azok is elküldték a life certification formulájukat, úgyhogy az sztem kell mindnél.
Muszáj volt ennyire részletezzem hogy legalább te megspóroljál némi időt és felesleges erőfeszítést. Az állami (AOW) nyugdíjat pedig ( ha jól tudom ha legalább 3 évig fizetted ) majd fogod kapni időskorodra., a ledolgozott évekkel arányosan de még a néhány évre is összegszerűleg nagyon jó. Egyébként most készülök visszamenni, semmi kedvem hozzá de muszáj.
Félreértést elkerülendő: ÉN magyar vagyok és több mint 2 évtized holland tartózkodás után is annak érzem magam.
DE: a magyarok megítélése sajnos, vegyes. A jelenlegi kormánypolitika sem teszi a magyar nemzetet szimpatikusabbá a nyugati országok előtt, most tudom, sokan felszisszennek, hiszen az osztrákok követik a magyar vonalat biz. vonatkozásban. A gyakorlatban viszont sok minden még az előítéletek szintjén működik.
Saját családi példám: egyik fiatal rokonom 6 éve Svájcban él, 8 évesen került ki Hollandiába, itt nőtt fel, szülei magyarok, még a régi rendszerben megkapta (és meg is tartotta) a holland mellett a magyar áll.polgárságát is, mindkét útlevele érvényes.
Úgy fogadták ott el, mint a vidám "crazy dutch guy"-t, aki, ha a magyarságát előveszi, előítéletek sorozatával találkozik, nemcsak a munkáltatóknál, hanem a lányoknál is:D! Így aztán leszokott arról, hogy ezt emlegesse.
A nemzetekről keringő, mélyen gyökerező előítéleteket egy-egy ember nem tudja megváltoztatni, bármennyire nem érvényes is az adott egyénre, illetve u.azt az embert is más szemmel nézik, attól függően hogy pl. holland v. magyar származását helyezi előtérbe. Sajna, ezt nehéz, ill. szinte lehetetlen megváltoztatni.
Más gyakorlati előnyt v. hátrányt én sem látok, csak a létező előítéleteket.
Szia Zita! Nem ismerem az egyéb tényezőket, csak következtetek, hogy párod is magyar számazású, aki már holland áll.polgár, te pedig még nem. A gyerek holland áll.polgár lehet, amennyiben apja holland áll.polgár és regisztrált partnerkapcsolatban v. házasságban él a gyermek anyjával, illetve ezek hiányában külön procedúra keretében apasági nyilatkozatot tett.
Egyéb esetben a születendő gyermek az anya állampolgárságát kapja, függetlenül a születési helytől.
A holland hatóságok csak nagyon specifikus esetekben ismerik el a kettős állampolgárságot. Gondolom, a témát körbejártátok.
A kérdésedre válaszom:
Attól függően, hogy mi a hosszútávú tervetek, annak megfelelően döntenék.
Ha rövid időn belül visszatértek Mo-ra és a gyerek ott fog tanulni, élni a továbbiakban, akkor nincs értelme a holland állampolgárságnak.
Ha viszont itt akartok maradni tartósan, akkor egyszerűbb hollandként, bár az EU miatt ma már minden téren nagy a könnyebbség a hivatalokban.
Számomra az is nyomós érv lenne, hogy a holland társadalom mentalitásban, politikai és gazdasági tekintetben is egy fejlettebb rendszer a magyarnál (bocsánat, de ez a személyes véleményem).
Külföldiként is mindent elintézhet Magyarországon, igaz, ez fordítva is így van, bár a megfelelő hitelesített, lefordított dokumentek birtokában kell lenni.
Ha később a gyerek mégiscsak magyar áll.polg. szeretne lenni, az anyja jogán megkérheti.
Amennyiben Hollandia a tartós terv, a gyerek nevét is úgy választanám, hogy ne Gergely vagy Szabolcs legyen, amit a hollandok nem tudnak kimondani, illetve úgy mondják ki, hogy nem ismersz rá a névre.... Inkább nemzetközi nevek jók a mai világban, hacsak nem az ősmagyar neveket kedvelitek! (pl. Anna, Hanna vagy Emma, Liza vagy Viktória, Viktor, Erik, Ádám, Péter, Olivér, Martin stb. Néhány ékezeten kívül ezek nagyjából megegyeznek a nemzetközi verzióval.
A segítségeteket szeretném kérni. a Párommal mindketten Hollandiában élünk és most babát várok. Az lenne a kérdésem, hogy melyik a jobb? Ha a gyerkõc magyar vagy holland állampolgár lesz? Én nem kérhetem egyenlõre meg, de a párom igen. Elõre is köszönöm a válaszokat.
Szia Tommer! Most beszéltem az ING-vel, engem is érdekelt a téma, mert ott vagyok klant.
Helyzet:
BÁRHOL lakhatsz a világon, lehet és megmarad Hollandiában a számlád. Semmilyen levelezési költséget nem számolnak fel külföldre se.
Az, hogy pénz "elnyelődik", ilyen nincs, őket is ellenőrzik.
Az lehet, hogy szép lassan elfogy a pénz a számlán, mert negyedévenként levonják a bankkártyák költségeit + a betaalpakket árát.
Akkor zárják le egyoldalúan a számlát, ha TARTÓSAN jelentős negatívban áll (ennek a limitjét te magad is megadhattad annak idején). Valamint, ha évekig nem történik semmilyen mozgás a számlán.
Mielőtt a számlát lezárják, küldenek levelet, ha erre sem történik reagálás, akkor szabályos, hogy lezárják a számlát.
Még azt is elmondta a nő, hogy rengeteg olyan eset van, hogy pl. külföldi kliens elhalálozása esetén nem értesülnek erről a sajnálatos tényről, csak akkor, ha a hagyatéki eljárásban ismeretes volt, hogy az illető holland bankszámlával rendelkezett, akkor megkeresik őket, egyébként nincs róla tudomásuk.
Tehát: adj meg levelezési címet, ahol elérnek, és gondoskodj, hogy megfelelő összeg álljon a számládon, ne lekötve, hogy a költségeket le tudják vonni. Ha ez megvan, akkor nem szűnhet meg a bankszámlád!!!
én mindig elolvasom ha nekem válaszolnak, csak néha nem írok köszönömöt (meg amúgyse akarom szétspammelni köszönömmel a fórumot) nyomok egy pluszt és kész.
és lehet hogy megválaszoltam magamnak a kérdést de van vkinek tapasztalata avval hogy hazaköltözött de megtartotta a holland bank számlát, vhol olvastam olyan storyt (talán az expats in AMsterdam fb csoportban) hogy egy srác nak x EUR egyenlege volt a holland bank szla-t de elhagyta hollandiát és a bank benyelte a pénzt. ezt akarom elkerülni. mert abban biztos vagyok hogyha hitelem lenne akkor a pokolba is utánamjönnének a behajtok, és félek hogy pluszos egyenlegemen benyelik (mert pl. nincs holland lakcímem) ill. azt se tudom hogyha nincs holland lakcímem és küldenek egy postai levelet felszámolnak e érte 10eur( v vmilyen összeget) idáig ami levelet kaptam az ugye ingyenes mivel holland címre jött.
Tommer, azt láttam, h Segítőkéznek megköszönted, de én a saját bejegyzésemre nem kaptam tőled semmiféle reakciót. Tegnap csak automatice rányomtam a hszd-ra, mivel újra kérdeztél, már más témában. Azért kapcsoltam össze a kettőt, mivel újra kérdeztél.
Ezek szerint hasznos volt az az info, az fura, hogy az illetőtől még mindig nem kaptál választ.
Nem a megköszönést várom soha egyébként, hanem valami visszajelzést, hogy egyáltalán célbaért-e a szöveg, vagy volt-e valami haszna. Ennyit megérdemel mindig az a személy szerintem, aki más gondjainak-kérdéseinek utánanéz és itt megpróbál segíteni.
A bankszámlás kérdést elvileg már magad is megválaszoltad.
A feltételeikben nem szerepel, hogy kizárólag hollandiai lakcímed kell, hogy legyen, lehet külföldi is a cím, a lényeg, hogy elérjenek és hogy betartsd a feltételeket (hitelkártyák használata, költségek megtérítése, pluszban állj, ne mínuszban, stb.)
A megnyitott bankszámlád addig érvényes, amíg fel nem számoltatod vagy több évig semmi mozgás nincs rajta, vagy felmondod (nem fizeted) a betaalpakket-et, akkor felszámolják a számlát is.
dec 16 nyugdíjas kérdésemmel kapcsolatban még karácsony előtt írtam a bejegyzésben említett szakértőnek , választ még nem kaptam. tegnapi kérdésem a sima bank számlára vonatkozott. nem tudom mi köze a kettőnek egymáshoz? tegnapi kérdésem avval a bank számlával kapcsolatos amire az ember a fizetését kapja. szerintem semmi köze a nyugdíjhoz, de javíts ki ha tévednék.
jah és igen a karácsonyi hajtásban elfelejtettem megköszönni, de ha lejjebb görgetsz láthatod hogy nem direkt lásd november 10-12 közötti hozzászólásaimat
Dec.16-án válaszoltam neked, igaz, kb. 25 percet vett el csak az életemből, hogy utánanézzek neked, meg begépeljem a választ, de lehet, nem olvastad, vagy csak kérdezni szeretsz, vagy elfelejtettél az elolvasása után reagálni. Melyik a háromból?
nem tudja vki ha esetleg hazaköltöznék akkor a holland bank szla-számomat/webbankot fogom tudni használni ? egyáltalán használhatom-e mint nem holland lakos?
már írtam a bankomnak (ABN) és ők azt írták bármilyen EU-s országba költözhetek csak biztos akarok lenni benne.
pár ezer euró van rajta amit nem akarok kivenni mert (remélhetőleg ) lesz új állásom nemsokára és folytatom a hollandia kinntartozkódást.( most jelenleg nincs melóm)..
Mirla, tényleg szép... remélem, mindenkinek boldogan telt a karácsony. Én pedig boldog újévet kivánni ugrottam be, legyen 2018 olyan, amilyenre vágytok.
Ligeti János versét még az elmúlt években találtam és őriztem meg egy fórumról. Olyan szépnek találom, hogy megosztom veletek, ezzel kívánok mindannyiótoknak kellemes karácsonyt, az új évre pedig álmaitok, terveitek megvalósulását!
Ligeti János: Karácsony éjszakáján
Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!
Áldd meg, Isten, a magyart karácsony éjszakáján!
Engedd, hogy a harangszó, ha már mindenüvé elért,
Egymáshoz öleljen szülőt, barátot, testvért
És mindazokat, kiket a sors ma idegen fenyő alá állít,
De lélekben itthon vannak mind egy szálig!...
Kiket - mint tékozló gyermekeket - már elveszettnek hittünk.
Ma hazahozza őket az egyszerű jászolba vetett hitünk
És a magyar röghöz láncoló szeretet,
Mely legyőz minden távot, tengert, gyűlöletet,
Hogy öledbe hozza édes szülő, a gyermekedet.
Hitvesnek a hitvest, testvérnek a testvért, barátnak a barátot..
Óh, színezüstben csillogó karácsonyfa, legyél érte áldott!
Bár ne aludna ki fényed soha, mely lángol karácsony éjszakáján,
Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!
Tommer, a fenti linken L.András elmagyarázza a holland nyugdíjrendszer felépítését, ami teljesen más, mint a magyar. Itt nem a szolgálati időt nézik, illetve, annak csak úgy van jelentősége, hogy minél tovább dolgozik valaki egy cégnél, annál több "céges" nyugdíjat épít fel. Aki egész életében nem dolgozott valami okból, de Hollandiában élt, a nyugdíjkorhatár elérése után (most az 1955-ös születésűeknek és azon felül úgy tudom, 67,3 év)ők is megkaphatják az állami nyugdíjat, az itt élt évek % arányában (AOW). Ehhez pluszban jön a céges nyugdíjrendszerben felépített nyugdíj + a saját erőforrásból származó (lijfrenték).
Magyarország és Hollandia között lehetséges a nyugdíjakat átvinni, kérdés, mennyire érdemes, mert rengeteg adminisztrációs munka, és én személy szerint nem javasolnám más okokból sem, de ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.
A 2. link a fenti szakember honlapja, lehet, Sanyinak is tudna segíteni, vagy másoknak, akiknek adóügyi v. egyéb kérdéseik vannak.
Sanyi, könyvelőt nem ismerek személyesen, de ha beírod a google-ra, hogy magyar könyvelő Hollandiában, több találatot is kapsz. Lehet, még van itt olyan fórumtárs, aki tud ajánlani valakit, aki megbízható.
Még annyit, hogy ha átadod egy könyvelőnek az adódat, azt mindig neked le kell ellenőrizni, mert te felelsz a saját adódért. Ha valami nem világos, magyaráztasd el vele, mit miért tett v. kell tenni. Mi jártunk úgy régen, hogy az adótanácsadó hülyeségeket csinált a nevünkben:(, és nem vonta érte felelősségre senki, mi magunk küszöböltük ki a hibát.
A nyugdíjadnál is nagyon körültekintően kell majd eljárni, ha bármit is változtatni akarsz rajta.
Még egy jó tanács: a Digi-D kódodat SEMMILYEN ügyben, SENKINEK SOHA ne add ki, ha erre szükség lenne, akkor meghatalmazásokat kell írni és alkalmazni egy bizonyos esetre, amiről szó van, és amiben eljárhat a nevedben.
Ne tárold a komputereden sem a jelszót automatikusra beállítva!
Igaz, a kódod jelszavát meg lehet változtatni, de nem véletlen, hogy személyhez kötött. Nem szabad kiadni a kezedből!
Nagyon szépen köszönöm a segitséged és a jó kivánságodat!
Oda figyelek ezekre a dolgokra, bár sajnos az élet úgy alakitotta a dolgaimat,hogy soha nem sikerült bejelentett lakcimen laknom ezért nincs is DigiDém!
Ennek hiányában kérhetem eggy könyvelő segitségét ,gondolom!?!
Jövő évben tervezem a végleges haza költözést , persze az hogy pontosan mikor azt attól teszem függővé,hogy mikorra tudom a dolgaimat teljesen lezárni!
Esetleg tudnál ajánlani valakit /könyvelőt/aki segitségemre lehetne?
Nincs mit, Sanyi!:) Korábbi fórumozásból emlékszem még
a nevedre, és olvastam másik fórumon is a hsz-dat, így már értem, miért hagyod itt Hollandiát jó 10 év után.
Nem kevés azért az a nyugdíj, amit itt ezalatt felépítettél, és minden itt töltött évre 2 % AOW (öregségi nyugdíj) is megillet, ha elérted a nyugdíjkorhatárt, ami a te esetedben már valószínűleg 67,5 év körül lesz. Tehát 20 % AOW is jár, ezt se felejtsd el majd megkérni a céges nyugdíj mellet, mert most még nem lehet ez ügyben intézkedni, de az SVB-nél (Sociale Verzekeringsbank) be kell jelentened, hová költözöl, illetve hol leszel elérhető, mert különben nehezen találnak meg.
Amikor kéred majd a nyugdíjat, be kell bizonyítanod, hogy itt dolgoztál.
Az UWV-nél mindenkiről tartanak nyilván adatokat a munkavégzéssel kapcsolatban (ha hivatalosan be volt jelentve az illető). Minden dolgozónak van saját UWV-portálja, DigiD-vel léphetsz be.
Javaslom, hogy minden munkával kapcsolatos adatot innen tölts le, amíg aktív vagy a rendszerben. (werk geschiedenis).
Ezen kívül őrizd meg az összes szerződést, fizetési "cédulákat" (salarisstrookjes), ha lehet, digitálisan, nyiss egy file-t erre és ide ments le minden adatot magadnak.
Erre óriási szükséged lehet akkor, amikor kéred a nyugdíjat.
Mi úgy jártunk pl., hogy az a cég megszűnt, ahol férjem 10 évig dolgozott, és 1996 előtt nem volt digitális databank az UWV-nél, így saját iratainkkal kellett bizonyítani a tényeket, de mi megőriztünk mindent gondosan.
Ezért nagyon fontos dolgok ezek.
Még csak annyi, hogy 10 év holland nyugdíjat már érdemes itt megtartani, már csak azért is, mert sosem lehet tudni, a magyar kormány hogyan nyeli le, ha hazaviszed:((
Sok sikert az ügyintézésben és kívánom, hogy minden terved sikerüljön!:)
Ez nem egyszerű! Szerintem nem fizetnek ki semmit, de kérheted a nyugdíjad átvitelét másik országba. Azzal a nyugdíjintézettel kell felvenni a kapcsolatot és írásban elrendezni, ahová befolyt az eddigi nyugdíjbefizetésed. (pensioenpremie).
Én a helyedben meghagynám itt, mert egyébként is csak akkor lesz aktuális, ha nyugdíjba mész, és gyanítom, ez még odébb van, nem?
Ha elérted a nyugdíjas kort, akkor innen is jár a nyugdíj, ha tudják akkor a címedet és számlaszámodat, akkor oda ki is fizetik, de szintén kérni kell külföldre, nem automatikus.
Nem tudom, hány évet dolgoztál és éltél itt, a céges nyugdíj mellett lehet, AOW-ra is jogosult leszel.
Ezek bonyolult dolgok, mindenképpen szakemberrel kell beszélned ez ügyben!