Majd válogatok, ha lesz jelentkező. Egyelőre behatároltam a területet. Nem írtam azt, hogy a Dózsa György útról a Városligeti fasornál be, aztán a nagykörút, majd üllői út és úgy a Páva utcán a Dunáig. Így is lehetett volna.
Nagyon jó közlekedésnél, 3 éve épült ház 4. emeletén tulajdonostól eladó egy 61 nm-es, 2+1 szobás, gardróbos, erkélyes, nagyon jó beosztású, fiatalos lakás. A lakás ablakai csendes parkra néznek. A lakáshoz a teremgarázsban kocsibeálló tartozik, mely igény szerint megvásárolható (befektetésnek is kiváló, hosszútávú bérlője van). A lakás irányára: 17.000.000,- Ft, a beálló irányára: 2.000.000,- Ft. Érdeklődni a panni888@freemail.hu címen vagy a 06-30-9966775 telefonszámon lehet (lehetőleg ne sms-ben, mert minden hívás át van irányítva egy másik számra és a telefon általában ki van kapcsolva).
Lakást keresek Budapesten, a belvárosban vagy Zuglóban jó közlekedésnél. A belváros nekem a XIII. ker. Radnóti Miklós utca, kis ugrás, Podmaniczky utca Dózsa György út - Fiumei út - Haller utca és a Duna által határolt területet jelenti. A lakás két külön bejáratú szobás, 55 négyzetméteres, egyedi fűtéses vagy mérhető fogyasztású kell, hogy legyen. Szükségem lenne még gépkocsitárolóra is, amely lehet fedett, de lehet a zárt udvaron is egy autó részére. Új fejlesztés, felújított, jó állapotú legyen és fél éven belül költözhető. Azonnal tudok készpénzben fizetni.
Az ajánlatokat a kifejezetten ezért nyitott
lakas.lakas64@freemail.hu
postaládába kérem eljuttatni.
Köszönöm a segítséget! Ha tudtok olyan ingatlanközvetítőről, akire rábízhatom a keresést, akkor tájékoztassatok arról is.
Voltam körülnézni a Corvin mozi környéki utcákban. A Kisfaludy és a Vajdahunyad utca még egész türhető. A Futó utca nagyon szép lett. A Nap és a Práter utca a körúthoz közel eső szakasza még türhető, a vége az katasztrófa. A Nagy Templom utca is még elfogadható. Aztán a többi (Leonardo da Vinci, Hock János meg ezek) azok már katasztrófák. A Rákóczi téri csarnok környéke (a Német, a Víg, a Bacsó Béla és a Déri Miksa u.) az még egész normális környéknek néz ki. A Bérkocsis utca és a József utca még elfogadható. Nagyon de nagyon fejlődőben van az a rész. A Tolnai Lajos, a Fecske és az Erdélyi utca szakaszonként és házaként változó. Az Auróra utca még egész türhető. A Teleki tértől kifele az Orczy-ig az már a gettó. Mondjuk a Corvin mozi rész meg a Köztársaság tér környéki rész az sokkal jobb rész a VIII-nak, mint a Dobozi, a Dankó és a Diószegi Sámuel utca és az Orczy téri rész.
Az AMFI házban (III. Óbuda, Pacsirtamezö u.) csodálatos panorámájú, nagy teraszos lakás tulajdonostól eladó. A lakás a legmagasabb emeleten található, minden ablaka az Amfiteatrumra és a Budai hegyekre néz. - 56 m2 + 22 m2 terasz - 1+ 2x1/2 szoba - épült 2004 végén - beépített szekrények - konyhabútor beépített gépekkel - a lakáshoz tartozik egy teremgarázs beállóhely és egy tároló 3 000 0000 Ft-ért Ár: 29 900 000 Ft Telefon: 06 30 416 28 58 sasovits@gmail.com
Csepel-Kertvárosban eladó egy csendes, napos, tehermentes, 54nm-es (+ 2,5 nm tároló), erkélyes (4,5 nm) gázfűtéses lakás, 4 emeletes 18 lakásos, ZÁRT KERTBEN álló társasházban, nagyon jó lakóközösségben, 5 percre a Dunától! A szobák parkettásak a többi helyiség járólapos, fenyő beépített szekrény, gardrób, kamra. A "ház-sarki" helyiségek szigetelve, nyílászárók, elektromos vezetékek (1 helyiség kivételével) cserélve. Közösköltség 12000.-, amely tartalmazza: teljes vízdíjat, csatornát, szemétszállítást, felújítási alapot, kertészt, közös helyiségek rezsijét! Közösköltség vízórával: 7000.-
ár magánszemélyeknek: 11600000.-
tel: 0670 623-15-50; 0670 623-15-44
Tisztelt ingatlanosok!
Eddig kb. 40000 forint kárt, és komoly kellemetlenségeket okoztak nekem, a hirdetés MAGÁNSZEMÉLYEKNEK szól, ha irodán keresztül szeretném eladni akkor tudom, hogy kihez és hová forduljak, megértésüket köszönöm!
Tisztelt komolytalankodók!
NEM, még véletlenül sem adom el a lakást egy lakótelepi 36nm-es, távhős, 10 emeletes panel árában!
Nem régiben a VIII. kerületben a Nagy Fuvaros, a Kis Fuvaros, az Auróra, a Víg és a Tolnai Lajos utcában szerettek volna nekem egy egy szobás garzon lakásokat ajánlani 6 és 8 millió között. Szerintetek érdemes lett volna megnézni? Vannak ezen a területeken normális jó lakóközösségű ház. Szerintetek a környék valamivel fejlődött már nem rég óta? Mi a véleményetek?
A Balaton északi partján Balatonfüredtől, Tihanytól 10 km-re nagy családi ház eladó. A faluban golfpálya és vitorláskikötő épül, nagyon rendezett, tiszta, csendes község. A ház 2 szintes, tetőtere is beépített. Nádtetős, hangulatos, tágas. A fölszinten nappali étkezővel, 2 hálószoba, konyha, garázs, kamra, hatalmas előtér, fürdőszoba, kazánház, a tetőtérben 4 szoba, 2 fürdőszoba, konyha található. A földszinten egy nagy, a tetőtérben 2 kisebb terasz van. Fűteni akármivel lehet, a gáz is bevezetve, turbó kombi kazánnal, de egy vegyestüzelésű kazán is a rendszeren van. A földszinti nappaliban szép cserépkályha is működik.
Üdv.Mindenkinek! Bp-től 35 percre lévő 220 nm-es,3 önálló lakásból álló családiházunkat eladnánk. www.hellomoto.cjb.hu Itt megnézhetitek,és ha valakit érdekel,akkor a 06703686092 -es számon hívhat. Detty
Tehát, van nekem egy 7. kerületi, Körúttól 2 sarokra levő lakásom. Oktogon-Blaha közt félúton, kíváló közlekedés, stb. 76 m2, 3 szoba+gardrób, nagy konyha, nagy fürdő, cirkó fűtés. Viszont földszint. Kerekesszékes vagyok, amikor ide költöztünk, ez óriási előny volt. Most, hogy eladnám, ugyanekkora hátrány. Hirdetésre ingatlanos jelentkezett, kb az összes létező iroda. Volt amelyikkel szerződtem, volt amelyikkel nem. Érdeklődőt eddig elvétve hoztak.
Én viszont szeretném eladni a lakást. Szóval, csináljuk fordítva, direkt nem írok irányárat. Ki mennyiért venné meg? Vevő, magánember... nem iroda, aki megígéri, hogy eladja, és nem uzsorás, aki kihasznál. Normális, vevő....
Eladó a XIV. kerületben (Zuglóban) a Füredi lakótelepen, 3 különbejáratú szobás, panorámás, 7. emeleti panellakás. A lakás jó állapotú, világos; 3 szoba, előszoba, fürdőszoba, nagy konyha, beépített gardróbszekrények, erkély.
Továbbá:
- a közlekedés kiváló. Az Örs Vezér tere 5 percre, innen az M2-es metróval néhány perc alatt a belvárosban lehetünk.
- éjszakai közlekedéssel egyszerűen megközelíthető: 1 busszal a belvárosból
- saját hideg-meleg vízóra
- UPC behúzva (kábeltv, internet, telefon)
- Plus, Penny, Match, Interspar közért pár percre
- Árkád bevásárlóközpont 5 percre
- óvoda, iskola, gimnázium gyalog is könnyen elérhető közelségben.
Káposztásmegyeren, a Külső-Szilágyi úton eladó egy jó állapotú 65nm-es 2,5 szobás lakás erkéllyel, klímával, redőnnyel, beépített tűzhellyel, biztonsági ráccsal.
Irányár: 12m FT
Üdv
Zoli
Újpesten (tulajdonostól) eladó egy 36nm-es földszinti vízórás panellakás. A lakás csendes, ablakai parkra néznek. Parkettás nappali, laminált padlós háló, konyha, fürdő, előszoba. A lakás 2003-ban lett igényesen felújitva. A konyhabútort és a gardróbszekrényt az ár tartalmazza. A közlekedés jó, buszok, metró, villamos néhány percre. Irányár: 8.950.000 Ft. Tel: 20 260 1765
Eladó tulajdonostól nyári költözéssel rendezett házban Újpest Központtól 5 percre, egy 35 nm-es, fiatalosan felújított, vízórás, 1,5 szobás, keleti fekvésű, VIII. emeleti, biztonsági ajtós, csak zuhanyzós (kád nincs) panellakás. Az árban benne van a konyhabútor és az inox gáztűzhely is. Irodák ne hívjanak! Ár: 8,65 millió Ft.
Fotók: http://community.webshots.com/user/cosmopolita577
Tel.: 06 20 352 00 14 vagy 06 20 491 07 03 (hétvégén is, és késő estig hívhatóak vagyunk!
Eladó a XV. kerületben (Rákospalotán) családi házas környéken, csendes utcában 4 lakásos nem újépítésű tégla társasházban egy tehermentes 50 m2-es 1. emeleti, kelet-nyugati fekvésű, világos lakás; 2 szoba, előszoba, fürdőszoba, nagy konyha, kamra, +2 m2 erkély.
- Egyedi, gázkonvektoros fűtés + két szobát fűtő cserépkályha
- Szobák és az előszoba parkettázva
- Konyha és fürdőszoba padlólappal burkolva, a közelmúltban szerkezeti és esztétikai szempontból is felújítva (villany- és vízvezetékek, valamint a csatorna is)
- Galéria és gardrób
- Saját vízóra
- Külön pincerekesz és saját zárható tárolóhelyiség az udvaron
- Kábeltévé csatlakozási lehetőség a ház előtt
- Közlekedés: 25-ös (Mexikói úthoz), 70-es busz (Bosnyák térhez), M3 és a Nyugati pu.-Vác illetve Komárom vasútvonal Szentistvántelek megállója gyalog 5 percre
- óvoda, iskola, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők, szakrendelők, mentőállomás a közelben
Képek: www.kep.tar.hu/palotailakas
VÁROSLIGETNÉL az István utcában 2. emeleti, 49nm-es 2 szobás, amerikai konyhás+nappali+háló, 2006-ban gépészetileg és esztétikailag teljesen felújított, fiatalos, nagyon hangulatos lakás eladó. Cirkófűtés, műanyag nyílászárók, beépített gépesített konyha (kerámialapos tűzhely, mosogatógép, páraelszívó) fürdőszobában sarokkád. A szobákban laminált padló a többi helységben járólap burkolat van.
A VIII. kerület megújuló részén (www.corvinsetany.hu), kultúrált, téglaépítésű, házban tulajdonostól eladó, egy első emeleti (olyan mintha a második emelet lenne, mert van félemelet is), belső udvarra néző, 30m2-es, egyedi gázfűtésű, teljes körűen (műszakilag is) felújított, helyes kislakás. A közlekedés kiváló, a Klinikák metrómegálló (3-as metró), és a Baross u. (9-es busz, 83-as troli) is 5 perc alatt megközelíthető.
Irányár: 8,8 M Ft
Zuglóban (XIV. ker.) 53 nm-es, jó állapotú, III. emeleti loggiás öröklakás tulajdonostól eladó. 2 szoba, konyha, kamra; fürdő és WC külön! Irányár: 12,9 millió Ft