Csak halkan és szerényen jegyzem meg: már sok bírálat és fikázás érte itt a „marha-fölöző”-t (= cow-creamer), de még soha senki nem javasolt jobbat helyette. Na igen, bírálni sokkal könnyebb, mint jobbat ajánlani... Én azonban már régóta tudom, hogy fordítanám le, ha ma bíznának meg a feladattal.
Szerintem a Majd a komornyik esetében, nem olyan nagy az a cipő. Igaz, elismerem, én csak egy részt láttam a sorozatból, de azon több szempontból is felbosszantottam magam. Többek között Laurie szerintem nagyon hülyén játszotta Woostert.
Hát, ha valakik nem Jeevesek, az Magyar Attila és Simon Kornél.
Szente Vajk meg még mihez nem ért ... ?
Szeret(t)em a Madáchot, szeretem Wodehouset, de - és nagyon remélem, hogy hatalmasat tévedek - de ez valami irgalmatlanul orbitálisan gagyinak ígérkezik.
Ha már korábban szóba került a Wodehouse-Christie kölcsönös tisztelet: most adják ki az USA-ban AC-hez írott rajongói levelek egy részét és ebben Wodehouse levele is szerepel.
Egy angol nyelvű cikk a könyvről, Wodehouse-t is megemlítik benne:
Nekem egyetlen Európa kiadós Wodehouse kötet hiányzott eddig a gyűjteményből, az egyik legjobb darab, a Forduljon Psmithhez!, még pedig azért mert ez csak 1972-ben jelent meg, és akkor még nemigen vettem könyveket. Nem nehéz beszerezni antikváriumban és az interneten, de a többi darabhoz hasonló szép állapotú példányt kerestem már régóta. Tegnap megtörtént a csoda egy internetes használtcikk oldalon felkerült egy olyan példány, ami már a fényképen is úgy nézett ki, mintha most jött volna ki a nyomdából. Szinte már csalásra gyanakodtam, és felkészültem, a képeken nem látható hibákra. Szinte hihetetlen, de egy hibátlan, olvasatlan, új darab volt, az oldalak nagy részét úgy kellett széthúzni, mert egy picit összeragadtak a szélei, még nem nyitotta ki senki.
Február 10-én 10.00 órától válthatnak jegyet áprilisi előadásainkra (a Mamma Mia! kivételével), így tavaszi premierünkre is, melyet AGYELDOBÁS címmel mutatunk be április 18-án. A vígjáték eredeti címe Jeeves and Wooster, szerzői pedig a Goodale fivérek, akik P. G. Wodehouse, a fanyar, abszurd angol humor nagymestere művei alapján írták meg darabjukat. A mű főhőseivel mindig történik valami: Bertie, azaz Bertram Wilbeforce Wooster az angol arisztokrácia meglehetősen kétbalkezes példánya. Csakis annak köszönheti, hogy nem csinál tökéletes idiótát magából, hogy van egy inasa, aki mindent tud, mindenkit ismer, elegáns és csak akkor beszél, ha kell. Jeeves szintén tudna miről mesélni: ezüst holmi alattomos elrablásáról, rémisztő menyasszonyjelöltekről, tarajos gőtékről, sőt egy zsarolásra felettébb alkalmas jegyzetfüzetről is...
Szereplők:
Bertie Wooster: NAGY SÁNDOR Jeeves: SIMON KORNÉL / MAGYAR ATTILA Seppings: SZEREDNYEY BÉLA
Valóban tartalmas estének ígérkezik. Én már láttam a tévéfilmet, nem olyan rossz, mint általában a Wodehouse-feldolgozások. Kitűnő alkotók műve. De azért azt ne várd, hogy vissza tudja adni a könyv sziporkáit. Ami a Liverpoolt illeti, én is a vörösök szurkolója vagyok, de sajnos az idei évben nem kényeztetnek el bennünket. Szerintem minden érintett jobban járt volna, ha a Fogtündér a Mersey partján marad.
Ez még csak hírharang. Ha a fordító tudja is már az új címet, és az ötlete is kiváló, semmit sem számít, a szerkesztő, akinek tán egykor irodalmi ambíciói voltak (mielőtt még papucs lett, alkoholista, vénasszonyosan fecsegő, titkon gyakornoklányokat stírölő, s nem szokott hozzá, hogy otthon netes pornóval múlassa az idejét), úgyis rákényszeríti akaratát; ha nincs jobb ötlete a „Kapjuk el a grabancánál a Caulfield-gyereket”-nél, mert úgysincs, rábírja, hogy kiötöljön egy gyengébbet, s majd megjátszott részvéttel hümmög, hogy a fordító fél éves, mai szleng nyelvezetét is megidéző, kőkemény munka után, fél annyi honoráriumot sem kap, mint az ő havi fizetése. „Ilyen időket élünk, barátom. Hogy vannak a gyerekek?” Egy nem gyarmati országban egy jeles krimi is blikfang nélkül jelenik meg – A poéta, Az Echo park –, itt tapodják az értéket: A gyilkos költő, Az Echo park titka. Szélmalomharc az egész. Nagyon hiányoznak nekem a Jules Renard formátumú lénard sándori tehetségek. Talán vannak, szót nem fognak kapni. Jó éjt.
Befektetők vannak, akik, amit lehet, letarolnak (s nem csupán képletesen, tíz éve megszűntek az erdei ösvények, faszállító járművek alá terített tarsávok csúfoskodnak), közben, akarva-akaratlan, ficamos gondolatviláguk is leképeződik, ennek mételye hat aztán ilyen erővel az elmére. Idők során a kiadó változásokon esett át, s ezalatt épp a legfontosabbat, a gondosságot hagyta veszendőbe menni. A Christie-sorozat így lett nemtörődöm, a vásárlók joggal érezhették/érzik magukat megvezetve. 1999-ben útjára bocsátott Karl May életmű egyéb okok miatt is vált sokkal problémásabbá, pedig olyan kiváló fordító is közreműködött a sorozat létrejöttében, mint Ossik János.
És így szól az ajánlás: "P. G. Wodehouse-nak, akinek mulatságos történetei vidámságot csempésznek napjaimba, és aki egyszer nagy örömömre elárulta, hogy ő is szívesen olvassa az én könyveimet."
A "Halloween és halál" c. könyvét (Korábban: "Ellopott gyilkosság" címen is megjelent) Christie Wodehouse-nak ajánlotta, olvasható is az új kiadásban. Illetve a "Gyilkosság Mezopotámiában" c. könyvben jellemez valakit úgy Christie, hogy "... mint egy Wodehouse alak..." (nem szó szerinti idézet, de a lényeg ez).
Wodehouse vagy hatszor említi regényeiben Agatha Christie-t – többnyire egy komornyik bogarássza opuszait. Tudna valaki felvilágosítással szolgálni, hogy ezt a gesztust visszaadta-e valamelyik művében az írónő?
Agatha Christie-t sorozatban egészen ifjan olvastam. Nem váltam rajongójává, kimódolt színházi fináléi ingereltek. Néha a gyilkosság körülményei hihetetlenségükben hordoztak komikumot (Gyilkosság Mezopotámiában). Irritált arisztokráciaimádata (Wodehouse derült tagjain, míg Christie boldog bódulatban ölelte magához a felsőosztályt), kifundáltnak hatottak úri környezetből merített gyilkosai, vagy onnét választott áldozatai. Szexuális indíttatás számára nem létezett, ügyelt rá, hogy női áldozat kegyeletét semmivel se sértse, mint ahogy stiláris szempontok terén már nem járt el ekkora körültekintéssel, egyes megoldásai nem elmélyült stilisztára vallottak. Furcsa, hogy mindmáig a Christie-kötetek reneszánsza töretlen, hovatovább egy róla szóló könyv eladási mérlege szakácskönyvekével vetekszik, legfeljebb csupán Hitlerről rajzolt dokumentum jobb befektetés. Mindegy. Jobban izgat, hogy miért nem kelti fel egyik kiadó figyelmét sem valamelyik újabb Mick Jackson mű, vagy a régiek közül egy-egy korai Maugham, esetleg Kingsley Amis. S még John Fowles-től is maradt adósság. Hogy pozitívumot is említsek, J. D. Salingertől a The Catcher in the Rye végre új fordításban kerül napvilágra, s talán ez az elhibázott cím – a Zabhegyező – egyszer s mindenkorra kimosódik a köztudatból. Persze nem biztos. Truffaut Les Quatre cents coups-ja gallicizmus, Négyszáz csapás helyett Vásott kölykök lenne helyes fordításban, vagy Marx fivérek Duck Soup-ját mind a mai napig szó szerinti közlésben adják: Kacsaleves. E kiadónak van mit törlesztenie, kevés ekkora hitványság viseli felkészült emberek kezenyomát, mint Dumas (vagy egyik négere?) szüleménye, az Olympe de Clèves. Minthogy Dickenstől a Két város regényé-t is értékén kellett volna kezelni, azonban a haszonvágy – látni – eddig még mindent felülírt.
