Georgiades a kalamatiano tancrol es a hexameterrol:
Greek music, verse and dance [αγγλ. μτφ. του Der griechische Rhythmus] (New York: Merlin Press, c1955)
Οι θεωρίες του Γεωργιάδη, αν και δείχνουν πια τα χρόνια τους, διατηρούν το ενδιαφέρον τους για την ευρυμάθεια και τη δύναμη της επιχειρηματολογίας του. Και τα δύο βιβλία στηρίζονται στο ίδιο υλικό, από τη Habilitationsschrift του 1947 με θέμα τον ‘ελληνικό ρυθμό’: η προέλευση της σημερινής διάκρισης μουσική - πρόζα - ποίηση από την ενιαία αρχαιο-ελληνική μουσική· η επιβίωση της αρχαίας προσωδίας στον νεο-ελληνικό χορό και η σχέση καλαματιανού με το δακτυλικό εξάμετρο κ.λπ.
ὄγκος (B), o(, A. bulk, size, mass of a body, “μελέων ἀριδείκετον ὄ.” Emp. 20.1 ; “ἀέρος ὄ.” Id.100.13 ; “σφαίρης ἐναλίγκιον ὄγκῳ” Parm.8.43 : freq. in Pl., “μήτε ὄγκῳ μήτε ἀριθμῷ” Tht.155a ; τὸν . . ὄ. τοῦ ἀριθμοῦ their total number, Lg.737c ; τὸν τῶν σαρκῶν ὄ. ib.959c ; σμικρᾶς πόλεως ὄ. a city of small size, Plt.259b ; “ἔχθρας ὄ. μέγαν” Lg.843b ; θαυμαστὸν ὄ. ἀράμενοι τοῦ μύθου taking on my shoulders a monstrous great story, Plt.277b, etc.: freq. also in Arist., the space filled by a body, opp. τὸ κενόν, Ph.203b28, al. ; “ἴσος τὸν ὄ.” in bulk, GC 326b20 ; “ὄγκῳ μικρόν” EN1178a1, etc. b. flatulent distentions, Diocl.Fr.43 (pl.). 2. bulk, mass, body, ὄ. φρυγάνων a heap of faggots, Hdt. 4.62 ; ὄ. μαλθακός mass or roll of something soft, Hp.Art.26 ; σμικρὸς ὄ. ἐν σμικρῷ κύτει, of a dead man's ashes, S.El.1142 ; γαστρὸς ὄ., of a child in the womb, E.Ion15 ; “ὄ. πλήρης φλεβίων” Arist.HA 515b1 : pl., “ὄγκοι” bodies, material substances, Id.Metaph.1085a12, 1089b14 ; also ὁ ὄ. τῆς φωνῆς the volume of the note, Id.Aud.804a15. 3. a bushy top-knot, Poll.4.133. 4. the human body, “τῆς χολῆς ἀναχεομένης εἰς τὸν ὄ.” Ruf.Anat.30, cf. Sor.1.26, Plu.2.653f, Gal.1.272. II. metaph., bulk, weight, trouble, “βραχεῖ σὺν ὄ.” S.OC 1341. 2. weight, dignity, pride, and in bad sense, self-importance, pretension, ὄ. ὀνόματος μητρῷος pride in the name of mother, Id.Tr. 817 ; ὄγκον αἴρειν exalt one's dignity, Id.Aj.129 ; “βραχὺν . . μῦθον οὐκ ὄγκου πλέων” of pretension, Id.OC1162 ; “μείζον᾽ ὄ. δορὸς ἤ φρενῶν” E. Tr.1158 ; “ἔχει τιν᾽ ὄ. Ἄργος Ἑλλήνων πάρα” Id.Ph.717 ; “ἐς ὄ. βλέπειν τύχης” Id.Fr.81 ; “τοῖς ζῶσι δ᾽ ὄγκος” Id.Rh.760 ; “ὁ τῶν ὑπεροπτικῶν ὄ.” Isoc.1.30 ; “τῷ . . γένους ὄγκῳ” Pl.Alc.1.121b ; “πραγμάτων ὄ.” Epicur. Fr.548 ; “τῆς ἀρχῆς τὸ μέγεθος καὶ ὁ ὄ.” Plu.Fab.4 ; “ὄγκον περιθεῖναί τινι” Id.Per.4, etc. 3. of style, loftiness, majesty, “ὄ. τῆς λέξεως” Arist. Rh.1407b26 ; “ὁ τοῦ ποιήματος ὄ.” Id.Po.1459b28, cf. Demetr.Eloc.36, al. : in bad sense, bombast, “ὁ Αἰσχύλου ὄ.” Plu.2.79b. III. in Philos., particle, mass, body, Epicur.Ep.1p.16U., Nat.12G., Asclep. Bith. ap. S.E.M.9.363 ; so in the physiology of the Methodics, ὄγκοι καὶ πόροι, = molecules and pores, Id. ap. Gal.1.499. Henry George Liddell. Robert Scott. A Greek-English Lexicon. revised and augmented throughout by. Sir Henry Stuart Jones. with the assistance of. Roderick McKenzie. Oxford. Clarendon Press. 1940.
Experience has shown that the heroic hexameter is the right metre. Were anyone to write a narrative poem in any other metre or in several metres, the effect would be wrong. The hexameter is the most sedate and stately of all metres and therefore admits of rare words and metaphors more than others, and narrative poetry is itself elaborate above all others. The iambic and the trochaic tetrameter are lively, the latter suits dancing and the former suits real life.
Aristotle. ed. R. Kassel, Aristotle's Ars Poetica. Oxford, Clarendon Press. 1966.
μετρικός Ηφαιστίων (130-169 μ.Χ.) είδος του μέτρου δακτυλικό
Αριστοτέλης ηρωικόν
’’Μέτρο – Προσωδία. Το είδος του μέτρου στο οποίο είναι συντεθειμένα τα Ομηρικά έπη παραδίδεται στο σύστημα που χρησιμοποίησε ο μετρικός Ηφαιστίων (130-169 μ.Χ.) με την ονομασία δακτυλικό. Ο Αριστοτέλης το ονομάζει ηρωικόν και το χαρακτηρίζει στην Ποιητική (1459b) στασιμώτατον και ογκωδέσταστον των μέτρων («ιδιαίτερα σταθερό, ήρεμο και μεγαλοπρεπές») και κατάλληλο ιδίως για απαγγελία. Πράγματι, το εξάμετρο του Ομηρικού στίχου με τους πέντε δακτύλους και τον τελικό σπονδείο ή τροχαίο, όπου η τελευταία συλλαβή είναι αδιάφορη και η τομή μπορεί να μετακινείται από τον τρίτο πόδα (μετά την θέση) στον τέταρτο πόδα, προκαλώντας μία αντίστοιχη αυξομείωση των αντίστοιχων τμημάτων του στίχου, προσδίδει ιδιαίτερη κίνηση, σφρίγος και ένταση στο ύφος. (Για την δομή και τις παραλλαγές του δακτυλικού εξαμέτρου βλ. λ. ΜΕΤΡΙΚΗ).
Ειδικά το Ομηρικό εξάμετρο συνδέεται κατ’ εξοχήν με την προσωδία, δηλαδή την αναλογική χρονική διάρκεια κάθε συλλαβής κατά την προφορά και την ρυθμική συμπλοκή των συλλαβών. Αυτό έγινε ιδίως σαφές από την εποχή που ο Μίλμαν Πάρυ εφήρμοσε την μέθοδο των στερεοτύπων φράσεων στη μελέτη του εξαμέτρου (βλ. Les formulas et la metrique d’ Homere,1928). Στην τελευταία της εξέλιξη, η έρευνα ανάγει στο θέμα της προσωδίας και τα προβλήματα τα σχετικά με την προέλευση του δακτυλικού εξαμέτρου, που γενικά παρέμεναν ως σήμερα άλυτα ( ΠΡΟΣΩΔΙΑ).’’
’’A hősi versmérték alkalmasságát a gyakorlat bizonyította be. Mert ha valaki más vagy többféle mértékben költene elbeszélő utánzást, az oda nem illőnek bizonyulna; a hősi versmérték a legnyugodtabb és a legfenségesebb. Azért fogadja magába leginkább az idegen szavakat és a metaforákat is, mert az elbeszélő utánzás amúgy is nagyszerűbb a többinél; az iambosz és a tetrameter mozgékony s ez a tánchoz, az a cselekvéshez illik. Még helytelenebb, ha valaki összekeveri ezeket, mint például Khairémón. Senki nagyszabású költeményt nem alkotott másban, mint hősi versmértékben, hiszen amint mondtuk, maga a természet tanít meg rá, hogy a hozzá illőt kell választani.’’
[beszélgetés közben leginkább iamboszokat mondunk, hexametereket pedig csak ritkán, ha kilépünk a közönséges beszédből.]
ARISZTOTELÉSZ
POÉTIKA
Fordította: Sarkady János
‘‘A Homérosz előtti időkből senkinek a gúnyverseit nem tudjuk megemlíteni, pedig valószínű, hogy sok volt, Homérosztól kezdve pedig már van is, mint például az ő "Margitésze" és a hasonlóak. Ezekben a megfelelő versmérték, az iambosz került alkalmazásra; azért nevezik a gúnydalt most is iambosznak, mert ebben a versmértékben gúnyolták (iambizon, iambidzon) egymást. - A régiek közül tehát egyesek hőskölteményeket, mások iamboszokat költöttek. Mint ahogy Homérosz a komoly tárgyaknak elsőrendű költője volt - mert nem egyszerűen jó, hanem drámai felépítésű utánzásokat alkotott -, ugyanúgy a komédia formáját is ő jelölte ki elsőként, nem a gáncsoskodást, hanem a nevetségest alakítva drámailag. A "Margitész" olyan viszonyban van a komédiával, mint az "Íliász" és "Odüsszeia" a tragédiával.
Mikor a tragédia és a komédia már kifejlődött, a költők - akik természetük szerint egyik vagy másik költészeti ághoz vonzódtak - az iamboszok helyett komédiákat, illetve az eposzok helyett tragédiákat kezdtek írni, mivel ezek a formák jelentősebbekké és tekintélyesebbekké váltak amazoknál. Más kérdés azonban annak megvizsgálása, hogy a tragédia már tökéletessé alakult-e vagy nem - akár magukat a műveket, akár színházi előadásukat véve figyelembe.
Kezdetben - mint említettem - rögtönző jellegű volt a tragédia meg a komédia is. Azt a dithürambosz énekesei, ezt meg a sok városban most is dívó phallikus dalok előadói fejlesztették ki lassanként. Sok változáson keresztül, a tragédia végül megállapodott, mikor megkapta természetének megfelelő alakját a színészek számában is. Ezt először Aiszkhülosz emelte egyről kettőre, csökkentve a kar szerepét, és a párbeszédet állítva a középpontba; a három színészt és a díszletezést Szophoklész vezette be.
Ami a terjedelmet és a jelleget illeti: rövid történetekből és nevetséges helyzetekből fejlődött magasztossá, a szatírjátékhoz illő jelleg megváltozásával; versmértéke ugyanakkor a tetrameter helyett az iambosz lett (eleinte ugyanis a terametert használták, mert a műfaj szatírjátékszerű és táncosabb jellegű volt). A párbeszéd megjelenésével maga a természet találta meg a megfelelő versmértéket, mivel a metrumok közül az iambosz beszélhető legjobban; ezt bizonyítja, hogy beszélgetés közben leginkább iamboszokat mondunk, hexametereket pedig csak ritkán, ha kilépünk a közönséges beszédből. Ami az epizódok bőségét és az egyes részek díszítési módját illeti, arról ne beszéljünk, mert sok munkába kerülne részletes taglalásuk.’’
Igen, itt az a rejtelyes, hogy A. Homeroszt emliti, es a korabbiakat mint kevesbe tokeleteseket, Komoroczy az ugariti eredetet veti fel.... Homerosz elo"tt lehet hogy nem volt gorog poezis, sem epika, sem tragedia, sem phallikus enek, sem komedia... A Margitosz, amit Homerosz-komediank tuladonit, elveszett...
220. It is said that Leonidas himself sent them away because he was concerned that they would be killed, but felt it not fitting for himself and the Spartans to desert that post which they had come to defend at the beginning. [2] I, however, tend to believe that when Leonidas perceived that the allies were dispirited and unwilling to run all risks with him, he told then to depart. For himself, however, it was not good to leave; if he remained, he would leave a name of great fame, and the prosperity of Sparta would not be blotted out. [3] When the Spartans asked the oracle about this war when it broke out, the Pythia had foretold that either Lacedaemon would be destroyed by the barbarians or their king would be killed. She gave them this answer in hexameter verses running as follows: [4] “For you, inhabitants of wide-wayed Sparta, Either your great and glorious city must be wasted by Persian men, Or if not that, then the bound of Lacedaemon must mourn a dead king, from Heracles' line. The might of bulls or lions will not restrain him with opposing strength; for he has the might of Zeus. I declare that he will not be restrained until he utterly tears apart one of these. ”
Considering this and wishing to win distinction for the Spartans alone, he sent away the allies rather than have them leave in disorder because of a difference of opinion. Herodotus, with an English translation by A. D. Godley. Cambridge. Harvard University Press. 1920
47. ἐντειλάμενος δὲ τοῖσι Λυδοῖσι τάδε ἀπέπεμπε ἐς τὴν διάπειραν τῶν χρηστηρίων, ἀπ᾽ ἧς ἂν ἡμέρης ὁρμηθέωσι ἐκ Σαρδίων, ἀπὸ ταύτης ἡμερολογέοντας τὸν λοιπὸν χρόνον ἑκατοστῇ ἡμέρῃ χρᾶσθαι τοῖσι χρηστηρίοισι, ἐπειρωτῶντας ὅ τι ποιέων τυγχάνοι ὁ Λυδῶν βασιλεὺς Κροῖσος ὁ Ἀλυάττεω: ἅσσα δ᾽ ἂν ἕκαστα τῶν χρηστηρίων θεσπίσῃ, συγγραψαμένους ἀναφέρειν παρ᾽ ἑωυτόν. [2] ὅ τι μέν νυν τὰ λοιπὰ τῶν χρηστηρίων ἐθέσπισε, οὐ λέγεται πρὸς οὐδαμῶν: ἐν δὲ Δελφοῖσι ὡς ἐσῆλθον τάχιστα ἐς τὸ μέγαρον οἱ Λυδοὶ χρησόμενοι τῷ θεῷ καὶ ἐπειρώτων τὸ ἐντεταλμένον, ἡ Πυθίη ἐν ἑξαμέτρῳ τόνῳ λέγει τάδε. [3] “οἶδα δ᾽ ἐγὼ ψάμμου τ᾽ ἀριθμὸν καὶ μέτρα θαλάσσης, καὶ κωφοῦ συνίημι, καὶ οὐ φωνεῦντος ἀκούω. ὀδμή μ᾽ ἐς φρένας ἦλθε κραταιρίνοιο χελώνης ἑψομένης ἐν χαλκῷ ἅμ᾽ ἀρνείοισι κρέεσσιν, ᾗ χαλκὸς μὲν ὑπέστρωται, χαλκὸν δ᾽ ἐπιέσται. ” 47. And when he sent to test these shrines he gave the Lydians these instructions: they were to keep track of the time from the day they left Sardis, and on the hundredth day inquire of the oracles what Croesus, king of Lydia, son of Alyattes, was doing then; then they were to write down whatever the oracles answered and bring the reports back to him. [2] Now none relate what answer was given by the rest of the oracles. But at Delphi, no sooner had the Lydians entered the hall to inquire of the god and asked the question with which they were entrusted, than the Pythian priestess uttered the following hexameter verses: [3] ““I know the number of the grains of sand and the extent of the sea, And understand the mute and hear the voiceless. The smell has come to my senses of a strong-shelled tortoise Boiling in a cauldron together with a lamb's flesh, Under which is bronze and over which is bronze.” ”
Herodotus, with an English translation by A. D. Godley. Cambridge. Harvard University Press. 1920.
''A hexameter a görögországi archaikus kor legkedveltebb ritmusa volt. A megnevezést elõször a halikarnasszoszi Hérodotosz7 használta az i.e. 5. században. Jelentése görögül 'hat ütem'. Eredete egy különleges haditánchoz kapcsolódik (kalamae körtánc), amely a támadást és a visszahúzódást utánzó hullámzó mozgásból áll.8''
Erdekes felvetes. Vajon idegensegrol, vagy massagrol lehet szo? Az unnepelyes forma mindenkepp mas. Rakerdezunk. A hexameterrol nagy vitak dulnak okortudos berkekben. Korantsem olyan egyertelmu, mint ahogy megszoktuk a '' Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott'' sorral.
ἑξάμετρος [α^], ον, A. of six metres, ἐν ἑ. τόνῳ in hexameter measure, Hdt.1.47; “ἐν ἔπεσι ἑ.” Id.7.220, cf. Pl.Lg.810d; ἑξάμετρα (sc. ἔπη) Arist.Rh.1404a34, Po.1449a27, Demetr.Eloc.1, etc.
Henry George Liddell. Robert Scott. A Greek-English Lexicon. revised and augmented throughout by. Sir Henry Stuart Jones. with the assistance of. Roderick McKenzie. Oxford. Clarendon Press. 1940.
[1449a] [1] so is the Margites to our comedies. When tragedy and comedy came to light, poets were drawn by their natural bent towards one or the other. Some became writers of comedies instead of lampoons, the others produced tragedies instead of epics; the reason being that the former is in each case a higher kind of art and has greater value.
To consider whether tragedy is fully developed by now in all its various species or not, and to criticize it both in itself and in relation to the stage, that is another question. At any rate it originated in improvisation—both tragedy itself and comedy. The one came from the prelude1 to the dithyramb and the other from the prelude to the phallic songs which still survive as institutions in many cities. Tragedy then gradually evolved as men developed each element that came to light and after going through many changes, it stopped when it had found its own natural form. Thus it was Aeschylus who first raised the number of the actors from one to two. He also curtailed the chorus and gave the dialogue the leading part. Three actors and scene-painting Sophocles introduced. Then as to magnitude. [20] Being a development of the Satyr play,2 it was quite late before tragedy rose from short plots and comic diction to its full dignity, and that the iambic metre was used instead of the trochaic tetrameter. At first they used the tetrameter because its poetry suited the Satyrs and was better for dancing, but when dialogue was introduced, Nature herself discovered the proper metre. The iambic is indeed the most conversational of the metres, and the proof is that in talking to each other we most often use iambic lines but very rarely hexameters and only when we rise above the ordinary pitch of conversation. Then there is the number of acts. The further embellishments3 and the story of their introduction one by one we may take as told, for it would probably be a long task to go through them in detail.
Comedy, as we have said, is a representation of inferior people, not indeed in the full sense of the word bad, but the laughable is a species of the base or ugly.4 It consists in some blunder or ugliness that does not cause pain or disaster, an obvious example being the comic mask which is ugly and distorted but not painful.
The various stages of tragedy and the originators of each are well known, but comedy remains obscure because it was not at first treated seriously.
1 Before the chorus began (or in pauses between their songs) the leader of the performance would improvise some appropriate tale or state the theme which they were to elaborate. Thus he was called ὁ ἐξάρχων or "the starter," and became in time the first "actor."
2 A Satyr play was an interlude performed by a troupe of actors dressed as the goat-like followers of Dionysus. Hence τραγῳδία, "goat-song." Aristotle seems so clear about this that he does not trouble to give a full explanation. But we can see from this passage that the Satyr plays were short, jocose and in the trochaic metre which suited their dances, and that in Aristotle's view tragedy was evolved from these. No example of a primitive Satyr play survives, but we can make inferences from the later, more sophisticated Cyclops of Euripides and the fragments of Sophocles' Ἰχνευταί, The Trackers. We cannot be certain that Aristotle's theory is historically correct; the balance of evidence is against it.
3 Masks, costumes, etc.
4 "Ugly" was to a Greek an equivalent of "bad." The persons in Comedy are "inferior" (see chapter 2.), but have only one of the many qualities which make up Ugliness or Badness, viz. the quality of being ludicrous and therefore in some degree contemptible.
Aristotle. Aristotle in 23 Volumes, Vol. 23, translated by W.H. Fyfe. Cambridge, MA, Harvard University Press; London, William Heinemann Ltd. 1932.
Aristotle. ed. R. Kassel, Aristotle's Ars Poetica. Oxford, Clarendon Press. 1966.
"Sokat vitatott s mindma'ig tisztazatlan proble'ma a gorog hexameter eredete. Elso" pillanta'sra meggyozonek la'tszik az az elme'let, amely szerint a hexameter a gorog nyelv megrogzult szo'lamainak terme'szetes lejte'se'bo"l ered, rovidebb sorok a'tmeneti a'llomasain a't. Csakhogy a hexametert egy Aristotele's e'rezte idegen versme'rte'knek!* " (Komoro'czy Ge'za: A sumer irodalmi hagyomany. Bp., 1979., Magvető K., 675. p. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Vannak erre jobb helyek. Ogorogul hireket, kommentarokat mondo allomasok. Oket kene boldogitanod. :) Nem eltanacsollak, csak arra, gondolkodj azon, mikent lehetne tanulni ogorogul.
ακρόβυστος = αυτός που δεν έχει κάνει περιτομή (οι έλληνες θεωρούσαν την περιτομή απαράδεκτη και αποκαλούσαν ειρωνικά τους περιτετμημένους ασιάτες , ευνούχους)
A nyitottegyetem--es link , amit ír tál , éppúgy nem jön be a neten ( "safari can't find the server") , mint ahogy arról sem írtál még semmit , mit találtál azt illetôen , hogy Megasz Alexandrosz járt-e avagy sem Siwából visszajövet Kyreneben , avagy sem , illetve , hogy az anyanyelve , a makedón , az változata volt-e a görögnek , avagy egy totál más nyelv . Sapirico--d
