Pontosan tudod miről van szó, az analóg szintetizátoros "space music" stílusáról beszélt. Az Amazonia amit 3 éve adott ki sokkal inkább ambient, mint az Oxygene. Azoknak az időknek vége, 46 év telt el.
Amit mondott, pont arról szólt, hogy nincs régi és új hangzása, hanem mindig változik azaz, van 18 különböző hangzása és az Oxygene ebből csak 1. Amit az Oxygene előtt csinált, az sokkal inkább hasonlít az Oxymore-ra, Printemps de Bourges-ra, mint az Oxygene-ra. És amint jött az első Fairlight, máris ugrott rá és a Zoolook-ot csinálta meg, eszébe sem jutott Oxygene jellegű zenét csinálni.
Az is lehet, hogy ti a kezdetektől félreértettétek Jarre-t. Ő nem azért csinált az Oxygene-Equinoxe albumokat, mert ez a stílusa és ilyen zenét szeret csinálni és hallgatni. Egyszerűen azokban az években a technológia, a hangszerek ott tartottak, hogy akkor az érdekelte. Megcsinálta és végzett, pár év múlva már más érdekelte. Ő soha nem hitt abban, hogy "a régi a jobb, hogy a régi zenékben olyan érték vannak, ami a maiakban nincs". A személyisége nem ilyen. Amint jöttek a digitális szintetizátorok, szoftverek, ugrott rájuk. Manapság is olyanokat nyilatkozik, hogy érzelmi kapcsolata van a Ableton Live-al, meg hasonlókat. Esze ágában sincs kis ollóval vágni a szalagokat mint a régi szép időkben.
Jarre hosszú interjút adott a BLITZED magazinnak pár hete. Az interjú több mint fele arról szól, hogy miért változtatja folyton a stílusát, hogy miért nem csinál Oxygene-szerű retro zenéket és hát hogy nagyon visszafogottan és udvariasan, de elküldje a búsba a közösségi oldalian panaszkodó, agresszívan szidalmazó idősebb rajongókat.
Szóval szeretném jelezni előre, hogy nem én mondtam ezeket eddig sem, hanem ő maga. Hosszú bekezdéseken át ecseteli, hogy mennyire nincs a zenéjére hatással, hogy mit gondolnak a régi hangzást visszasírók:
"I remember when I did Zoolook (1984) back in time. I remember one music critic in Paris and this music critic came across the road and shook my hand and said, ’It is amazing, I must congratulate you, very few artists are destroying their image as you just did with your last album!’ Then you know a year later it became one of the most sampled albums of that time. So all of this is quite fun after a while, and you cannot win if you listen to that."
"I think what is important at the end of the day, for me as a musician, is to share with the audience and to share this level of curiosity..." "I know there are lots of fans that are expecting me to do or repeat Oxygène for the rest of my life. Of course they will be absolutely stopped by Oxymoreworks because we have some extreme, noisy work going on with this, which is what I like."
"You have people and some of the audience who think you are ruining yourself, because it is too close to what you have done and they want something different, and when you try something different they say; ’I hate what you have done!’ But at the same time as I said it is the same thing for you as a writer or for a filmmaker. After all and after a while your first audience should always be yourself. If people are following you or not, and the way you find other people and another audience is quite exciting. The curiosity is the supplement to your relationship with that culture, and not to be trapped by other people's ideas. It is more difficult than we think for an artist because you have your own ideas so as not to be trapped by old habits. You can almost subconsciously go back to patterns, to interesting patterns. So you have to trap yourself in your opinion that should bed slightly different and it is an interesting process I would say."
„What is an interesting challenge is not being enslaved or obsessed by the way in which you will be liked or hated by an audience. But the fact is you can be in phase with the audience sometimes. You are not seeking or searching for it but actually aware the audience is there and it is interesting to share your dreams with them. Sometimes you succeed, sometimes you fail, but what is important for an artist is to think as early as possible, or as soon as possible, that success as failures are accidents is the real way."
Arról is beszélt, hogy a technológia nem lehet rossz, csak az ember aki rosszra használja:
„Instead of this apocalyptic and dystopian type vision we have towards the future, most of the time it is triggering and creating a lot of mistakes. We should be in phase with the present and reject again what we feel could be negative, and again technology is neutral. It is all depending on what you do. Of course Al will have a dark side and will book have a wrong use, or the dangerous use of Al and the Metaverse. It is not due to the tools we use but due to the way in which we use it."
Igen, én őszintén szólva sosem szinte sosem hallgatok Jarre-tól külön dalokat, mindig csak egész lemezeket egyben. Főleg a régebbiek esetében, pl. az Oxygene 4-et sosem hallgatom az eredeti verziójában külön. Nem azért, mert bármi rossz lenne benne, hanem mert így, külön valahogy az van bennem, hogy egyrészt nagyon túljátszott, másrészt meg Jarre ennél sokkal-sokkal többet is tud és nem kéne azt erősíteni, hogy ez a dal volt pályája csúcsa minőséget tekintve, csak mert számok terén ezzel ment legnagyobbat. Viszont egyben az egész Oxygene hallgatása közben ma is pontosan ugyanúgy élvezem, mint bármikor.
És tudom, hogy van aki szerint ez csak azokra a lemezeire igaz, ahol ez nagyon erősen a koncepció része, ahol nincsenek külön címek és csak tételszámokra van osztva, de nem értek egyet, pl. az Electronica is pont azért jó, mert egyben hallgatva érződik csak hogy az elektronikus zene műfaja mennyire sokféle irányt vett 1976 óta és pont az adja az élményt, hogy mindig valami váratlan dolog jön. Hiszen ki hinné, hogy egy Tangerine Dream-el közös dal elfér egy lemezen egy Armin van Buuren trance-el, egy Massive Attack-féle trip hop-al, egy John Carpenter féle synthwave-es számmal és még egy Lang Lang nevű zongorista meg Vince Clarke is kap helyet? Vagy a második lemezen, ki hinné, hogy egy psytrance és egy Hans Zimmer zene jöhet egymás után egy lemezen? És mégis, szerintem működik, pont így, egészben hallgatva.
Néhány kivételtől eltekintve szinte minden lemezében baromi sok a kockázat, egy csomó olyan lépése van, amit papíron egy befutott művésznek nem "lenne szabad". Elér valami sikert és utána azt mondja magának "nos, a következő alkalommal ez az amit NEM csinálok".Pont ezért úgy igazán nem tudom gyűlölni a Teo & Teát sem, tényleg nem egy erős lemez, de ott is próbálkozott, kockáztatott, ilyen egy igazi művész, nem az, aki 50 éven át tartó Korg minipop sorozatgyártásba kezd.
És én éppen ezt tisztelem benne nagyon, hogy rájött arra, amire sok másik nagy előadó sem, hogy egy idő után már, ha már minden sikere megvolt, akkor nincs mit veszíteni és nem a múlt dicsőségét kell üldözni, hanem pont hogy nyugodtan kiélheti magát, ami érdekli, azzal dolgozzon. Jarre, ahogy a nyilatkozataiból kiderült, hogy nem az emberekNEK kell közvetlenül zenét csinálni, hanem a önmagában a kultúráért, az alkotás öröméért, a művészetért és így áttételesen, de az emberekÉRT kell. Az Oxygene is pont azzal lett olyan nagy, amilyen, hogy nem végzett közvélemény-kutatást, mielőtt elkészítette, azt csinálta amit akart és pont ezért volt aztán hatása a művészetre és az emberekre. A nép szólott, de ez nem kívánságműsor. És tudja azt is, hogy ha a régi generációból kevesebben is veszik meg a lemezeit, közben sokkal többen hallgatják Spotify meg Apple Music felületeken a fiatalabbak. És ha ez sem történik meg, akkor is mi van, 75 éves, mindene megvan, nem fogja elszégyellni magát, mert Józsi bácsi csúnya üzeneteket küld neki a Facebookon, hogy "hol a szép dallamos analóg szinti, művész úr, tessék csak szépen abbahagyni"...
Vajon hányan mernék a 80 éves Mick Jaggernek odaszegezni, hogy menjen nyugdíjba? Nála valamiért fel sem merül ez az eshetőség. Jarre kifejezetten fiatalos, elegáns, innovatív, összegző, korszakos komponista, Jagger pedig egész életében a kényelmes stílusában ücsörög, bármilyen vagány és fürge is látszólag. Amikor pedig megpróbált szólistaként kilépni a megszokott világából - na jó, hagyjuk...
Az Oxymore ősbemutatója alkalmával új élménnyel lettem gazdagabb, mert talán akkor volt úgy életemben először, hogy ismeretlen Jarre zenét egyvégtében hallgattam, mint egy hosszú egybefüggő kompozíciót, figyelmen kívül hagyva azt is, hogy vajon hol vannak a tételek végei. Azóta többnyire így hallgatom a régebbi lemezeket is (ma először így az Electronica 1-et), mintha egy mozi lenne képek nélkül, vagy egy színdarab. Egészen más élmény! És szerintem a kulturált zenehallgatás jegyében illik is egy-egy műre rászánni azt a 40-60 percet.
Arra leszek kíváncsi, hogy mibe kezd majd bele jövőre, hogy mi lesz a következő. Valahogy mindig tud meglepetést okozni. Sosem hittem volna, hogy a Falling Down 8 év után koncerten lesz előadva vagy hogy az Industrial Revolution-t még remixelni fogja. A WTTOS, az Amazonia és az Oxymore is 3 totálisan különböző irány. Tényleg teljesen kiszámíthatatlan, hogy mihez kezd ezek után.
Egyébként olyan posztokat is láttam a koncert után, miszerint "csináljon még egy nagy 2-3 órás koncertet és aztán vonuljon vissza, megérdemli a pihenőt".
Mindig van valami, vagy túl kísérleti, vagy túl populáris, ha meg a klasszikus műveit játssza, akkor az a baj. Érdekes, hogy visszaolvasva a kommenteket az ősi indexes időszakból, pl. a Metamorphoses-ra nagyon pozitív volt az itteni reakció, egy csomóan olyanokat írtak, hogy "kell már a vérfrissítés", szóval bármi van, szóval valami mindig van. :)
Nem véletlen, hogy idén is 3 különböző projektje volt, az Oxymoreworks lemez, az Eye and I (amit egyelőre a közönség nem hallhatott) és ez a koncert. Hiába 75 éves, nem érzem, hogy a visszavonulása bekövetkezne a következő 1-2 évben. Sőt, pont ez az aktivitás tartja még ennyire frissen, egészségesen, hogy még motivált.
Nyilvánvaló, hogy nagy zenekarral valószínűleg nem fog már sokat fellépni. Azokat külön kéne tanítani, stb. Olyan jellegű zenéket mint az Oxymore meg szerintem csak Jarre tudja, hogy hogyan kell előadni. 75 évesen, nem akar fél évig kínlódni, hogy kik legyenek ott dobolni és ezt hogy ültessék át VR-ba meg ilyenek. Viszont saját tempójában, egyedül, a stúdióban meg ma is nagyon szeret alkotni. Hallgat sokféle előadót és mindenhonnan érik hatások, mindig inspirálja valami hogy folytassa. Mit kezdene magával most, ha nem zenélhetne? Otthon ülne és ennyi? A gyerekei már mind 50 év körüliek, az unokái is nagykorúak, a felesége Gong Li is egy híres színésznő, aki hol itt dolgozik, hol ott, szóval Jarre nem hiszem hogy alkalmas lenne otthon ülő nagyapónak. Szerintem ő az élete utolsó napjáig zenélni szeretne, ha az egészsége engedi.
Egy gitárszóló valóban szép meglepetés lett volna! Csoportokban írták, hogy az élő játék kívánalmának megfelelve jó lett volna még dobos meg más zenészek közreműködése is... na persze... Szerintem örültek, hogy befértek erre a szűk helyre vizuállal együtt. Érdekes volt a csillárok mellett sínen rohangáló kamera! Először valami drónos megoldásra tippeltem, de az azért elég kockázatos lett volna.
A hangsávból csináltam mp3-at a telefonomra, tegnap este arra lazultam, feledve a koncert körüli veszekedéseket. Óriási élmény volt így is, időtartamával (ez a szűk egy óra nekem most pont elég volt), a dalválogatással, a dalok sorrendjével és verzióival. A Chronologie 6 AERO változatához képest ezt még dinamikusabbá alakította. (A 2004-es kínai koncert körhintái is megjelentek a vetítésben.) Az Equinoxe 7 eleje is izgalmas az erősebb dobokkal. A Stardustnak pedig az eddigi leghosszabb változatát hallhattuk. Szuper volt!
Az Oxymore-t szerintem felesleges idehozni, az sokkal inkább hasonlít a Zoolook/Printemps de Bourgues/La cage-Erosmachine világra, mint bármire az Electronica lemezeken. Persze voltak kísérleti trackek ott is, pl. a Massive Attack-al közös torzított, trip-hop szám, a "Watching You", vagy a The Orb-al közös IDM-jellegű szám, a "Switch On Leon", de azért összességében az Electronica sokkal inkább volt pop és eladhatóbb és könnyebben befogadható, nem véletlenül volt a közönség körében ekkora siker. Az Oxymore meg sokkal inkább az "ínyenceknek", a zenekritikusoknak, pl. sok IDM és egyéb kísérleti zene rajongójának jött be, sokan írták hogy nem néztek volna ki egy ilyen lemezt JMJ-ból, pláne 74 éves korában nem. A kritikusok körében 20 éve nem kapott ilyen magas pontszámokat Jarre lemez, mint az Oxymore.
Egyébként én még azt sem bántam volna, ha tényleg előkap egy gitárt, mint az Electronica turnén. Talán ez is szentségtörés sokaknak, de én őszintén szólva nagyon szerettem, amikor az Equinoxe 7-et és a Conquistadort összekötötte, a végén elektromos gitár szólóval. Az AERO-ra meg pláne nem számítottam, főleg kivetített galambokkal a szárnycsapkodások alatt, meg arra sem, hogy hallom még vocoderen keresztül "énekelni", mint most a Falling Down-t.
Az Architect és még inkább a turnén játszott Web Spinner számokat talán azért hallgattam mindig is kínlódva - minden jóindulatom ellenére -, mert abban azok az elemek vannak csúcsra járatva, ami az Electronica és a későbbi Oxymore vonalból nehezen emészthetők. De ezeket a dalokat az Electronica koncertek elején gyorsan le is tudta... ;)
Az Industrielle Revolution part 2 gitár jellege olyannyira helytálló, hogy a 2009-2011-es In Doors turnén ő maga is gitárszintivel játszotta a szólót, a lézerháromszögből előlépve, jó hosszan és kórussal feldúsítva. De szép is volt!
Most én sem bántam, hogy elővett régebbi zenéket és tetszettek a változtatások, pl. az Industrial Revolution elektromos gitár hangjai, mert már az eredeti album verziónak a szinti szólói inkább hangzanak gitárszólónak, csak ma már meg lehet csinálni teljesen realisztikusra a szoftverekkel (gondolom egyértelmű, hogy egyetlen valódi elektromos gitárt sem használt a felvételkor).
Oxymore-t most nem játszott, kivéve az Epica és az Oxygene 4 összemixelt verzióját, de most az a kísérleti, zajos music concrete hangzás talán nem is illett ide. Elég sok belső vita volt az utóbbi években a JMJ követői közösségekben, amikor az Electronicát meg a Welcome to the other side-ot csinálta, akkor az volt a baj, hogy túl kommersz, túl populáris, aztán az Amazonia és az Oxymore meg azért volt rossz, mert túl kísérleti és elvont, stb. Most ez a koncert legalább egyöntetű jó fogadtatásra lelt a régi és az új rajongók körében is.
Én azért kedveltem meg ennyire Jarre-t, mert rájöttem mennyire bátor hozzáállás, hogy egy idő után úgy volt vele, hogy a nagy sikereket nem azokat a végtelenségig lovagolva kell kezelni, hanem pont ezek mitatt hogy új kihívásokra van szükség maga számára. És akkor ilyen dolgokat is művelt, hogy "hopp, 2002 van és most kiadok egy jazz albumot, csak úgy a semmiből. És nem fogják könnyen lenyelni, de ez van, nem engedek a kísértésnek és nem csinálok lemezről lemezre hitvány másolatokat a 70-es évekbeli zenémből". Kitartott és aztán elérkezett az Electronica 1-2 2015-16-ban, amiben újra nagyot aratott, ott volt a 10 leghallgatottabb lemez között, több száz interjú, díjakra jelölték, a turné órási siker volt, stb., és mindezt Oxygenetől szinte mindenben eltérő lemezzel érte el. És manapság egy csomó lemeze rehabilitálásra kerül, pl. a Metamorphoses, amit már emlegettem, ma népszerűbb, mint amikor kijött 24 éve.
(A Depeche Mode-nak is ezt kellett volna az Exciter után, nagy ívben tenni az első reakciókra és nem elkezdeni gyártani Alan-es lemezeket, de Alan nélkül. De ezt már a másik topikban megbeszéltük.)
Valahogy így. Az Oxymore-os és Electronica 1-2-s cuccok se lógtak ki a szettből, de tény, hogy a hallgathatóság számomra a régebbi művei felé billennek. Tetszett, hogy jól tudta leporolni a régi dalokat, sikerült finoman összehangolni az újabb műveivel. Egy dal volt, ami valahogy kilógott nekem, amiben mindenféle tapsgép meg random perkusszió volt valahol a közepén (asszem az Architect, mert az tényleg olyan Jeff Mills-es), de a többi szerintem rendben volt.
Bizony, de ez a stílus utalás volt a Mechanikus Narancsra is, ami Jarre kedvenc filmzenéje és egyik kedvenc filmje, amit gyakran emlegetett.
Még 2016-ban ezt a filmzenét, David Byrne és Brian Eno "My life in the bush of ghosts"-ját és a The Chemical Brothers "Exist Planet Dust"-ját jelölte meg élete 3 legnagyobb kedvenc lemezeként.
És a teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy a nyitány a Napkirály házi zeneszerzőjének, Lullynak egy indulója, ami nagyon izgalmasan idézte meg az egykori idők szellemét. Vajon gondolták volna-e annak idején, hogy 400 évvel később ebben a teremben egy másik francia ilyen KIRÁLY módon fogja előadni? 😁
Főleg régieket játszott, újabb hangszerelésben, szóval az valószínűleg fog tetszeni, persze a vége felé volt két "táncosabb", a The Architct amit Jeff Mills-el csinált Detroit-i techno stílusban, illetve a Tangerine Dream-el közös Zero Garvity-ből az eredeti helyett a trance remixet játszotta, de a ezt a kettőt leszámítva a többi valószínűleg fog tetszeni.
Én egy stream-en néztem a francia TV adáson keresztül. Most már azt írják a VR-osok, hogy jövőre újrázás lesz, ami korrekt, mert ezt nem lehet annyiban hagyni.
És pont azért kár, mert igen, elég sok régi "klasszikust" játszott, vagyis pont ezek a régi rajongók talán jobban elfogadták volna a VR-t a régi zenékkel, de így csak megerősödik a technológia-szkepticizmusuk, hogy "lám, lám, most tényleg befürdött a csapatával". Az AERO verziók és a Falling Down volt az este meglepetése, nem hittem volna, hogy koncerten fogom hallani őket egyszer. Az Oxygene 4-et összemixelni az Epicával viszont zseniális trollkodási ötlet: "tessék, kaptok Oxygene-t, de kaptok vele együtt Oxymore-t is"...
Én a W9 online TV-n néztem a koncertet, ott is élvezhetetlen volt. Pláne az első negyed órában ugrált/megszakadt a közvetítés. Na, nem baj, ha felrakják a Youtube-ra, akkor majd megnézem jó minőségben. Mivel úgyis zömében régebbi dalokat játszott, azoknak a nyugdíjasoknak pont meg felelt, akiknek nem hiányzik az újdonság, a technika és a fejlődés (mint pl annak a bunkónak, aki tegnap reggel írt ide, de szerencsére el lett távolítva a “kedves” hozzászólása). Nekik garantáltan hiánypótló volt ez az előadás.
Azzsl védekeznek a VR-osok, hogy "túl sokan rajonganak JMJ-ért"... Mindenesetre ezzel a koncerttel így nem növelte, hanem csökkentette a VR-ba vetett bizalmat... És ráadásul ezekkel a régi számokkal könnyedén eladhatta volna a VR-t az idősebbeknek is, ha nem buknak ekkorát a stream-en...
A látvány varázslatos volt, tényleg, kreatív, részletgazdag és művészi. Végre nem az a 90-es évekbeli animáció a tárgyakra, most már csak az emberek kellenének. A zene vegyes volt, voltak táncosabb, ütemesebb Electronica számok is, volt ami nagyon működött (The Architect), volt ami nagyon nem (Zero gravity remix), ott voltak a régi klasszikusok, az eredeti album verzióhoz nagyon hasonlatosan (Oxygene és Equinoxe részek), de ami a legjobb volt, azok a meglepetések, mint pl. a AERO Chronologie 6 (tükrökre vetített galambokkal a szárnycsapkodásnál), Industrial Revolution elektromos gitárral turbózva és a Falling Down, amit először adott elő életében, vocoderen énekelve.
Ettől függetlenül sajnos ez az este egy bukta volt. A VR Room és a Youtube stream is befagyott. Fel nem tudom fogni, hogy hogy lehet heteken át készülni és mégis totálisan bukni a technológiával. Ezúttal a technikai csapat cserben hagyta Jarre-t. Hiába teszik fel holnap, már tized annyian sem fogják nézni. Hatalmas csalódás szervezési téren, egy 1 órás koncertet képtelenek normálisan leadni?!
Látvány és zene szempontjából is jobb volt a WTTOS-nál, de mint közösségi élmény, nagy csalódás...
