Szerény véleményem szerint a (vélt) természeti állandókat nem volna szabad 1-nek választani, mert így mértékegységgel együtt szépen rondán el lehet sinkófálni az egyenletekben, mintha ott sem lennének. Lustaság. :(
Nem tanultatok koherens egységrendszert számolni?
Legyen kiindulás az MKS vagy az SI.
Ha például Ohm helyett kΩ, akkor amper helyett mA lesz a számolásokban.
Hármat szabadon átskálázhatunk. Például: energia (feszültség), anyagmennyiség (áram), idő.
A folytonos közegek relativisztikus elektrodinamikájának koncepciója a következő: (c=1)
A vákuumelektrodinamika egyetlen Fv=(E,H) másodrendű négyes térerősségtenzorát megduplázzuk bevezetve a μ és ε izotróp lineáris (ez még belefér a relativitáselméletbe) összekapcsoló négyesskalár mennyiségeket, ezek jellemzik majd az anyag elektromágneses tulajdonságait (mágnesezhetőség és elektromos polarizálhatóság), valamint még egy anyagjellemzőt, a σ elektromos vezetőképességet (vákuumbeli értéke 0, mivel az nem konduktív vezető, és anyag sem). Bevezetjük az elektromos és mágneses indukciókat D és B:
D = εE
B = μH
Az új két elektromágneses antiszimmetrikus tenzor ilyen lesz:
F = (E,B)
G = (D,H)
ε és μ a vákuumra 1 értékű, ekkor F és G egybeesik, és azonos Fv -vel. A vákuumbeli elektromos konvektív sv=ϱv=(ϱ,ϱv) négyes áramsűrűség (ϱ az elektromos töltéssűrűség, v a hármassebessége) eredetileg Fv négyedivergenciája volt (4pí faktort és előjelet most nem részletezem). Most a négyes áramsűrűség s=j+ϱv=(ϱ,j+ϱv) már tartalmazza a j=σE konduktív (vezetett) elektromos (hármas) áramsűrűséget is.
Ahogy korábban Fv a négyes A vektorpotenciál négyesrotációja, most ugyanúgy F lesz az, csak most H helyén B van benne. Az s négyesáram viszont G négyesdivergenciája. (4pí faktort és előjelet most nem részletezem)
Az összefüggés G és F között kovariáns egyenletben így írható:
Gik = Fik/μ + (ε-1)[(uiurFkr - ukurFir)/μ]
u a négyessebessége az anyagi közegnek (az adott pontban).
egy választott definíciós összefüggés. Semmi valódi fizikai tartalma nincsen.
Bizonyos más mennyiségek egymáshoz igazítása miatt választották. Tehát így μ0 -t vették valamekkorára (RMKS-ben az áram mértékegysége egyenlő legyen az EMU-benivel, azaz μ0 = 4pi10-7 H/m), c más mennyiségek alapján idevont mért érték (c = 3szor108 m/s), és ezzel a képlettel definiálták ε0 értékét és egyben mértékegységét:
Ezt úgy kell érteni, hogy ha ezek értékét nem 1-re állítjuk, akkor felborul az, hogy E, B, D, H egyforma mértékű és mértékegységű. De mivel a Gaussian-EMU egységrendszer éppen azt kívánja, ezért abban ε0 = 1 és μ0 = 1, és ez így szép.
Tegnap megnéztem újra Novobátzky Relativitáselmélet könyvét (75-78. oldalak), aki Minkowski nyomán írta le a mozgó testek elektrodinamikájára vonatkozó képleteket, összefüggéseket. Én úgy látom, hogy ott nincs kapcsolatban az ε és μ illetve abból azε0 és μ0 a c fénysebességgel, tehát a Gaussian-EMU egységrendszerben. Egymástól teljesen függetlenek. ε0 = 1 és μ0 = 1 (ezek is függetlenek egymástól és ezek) mellett szabadon lehet a c nem 1 és mértékegységes is, ebből következően simán 1 is. Én ezt reméltem, és gondoltam eddig is.
Viszont akkor nem értem most, hogy az SI egységrendszerben hogyan lett az az összefüggés, hogy:
ε0μ0 = 1/c2
Ez csak valami beállított dolog? (Úgy vélem, igen.) Vagy miért van? (így kitalálva?)
Itt valamit írnak erről, még nem látom teljesen át:
Mintha az áramerősség és elektromos töltés meghatározásának fogalmához lenne köze a felvetett dilemmás dolognak.
Ezekből megint erősen azt látom, hogy az elektrodinamikát és fizikáját sokkal tisztább és jobb a régi Gaussian-EMU egységrendszerben tanulmányozni (ahogy a régebbi könyvek is teszik), mint az SI egységrendszerben.
Viszont a fény sebessége kívülálló dolog minden más dolog sebességéhez képest. Szóval másfajta fizikai dolog. Nincs nyugalmi inerciarendszere, egyebek. A gravitációs hullám sebessége hasonlóan kívülálló dolog. És klasszikus tekintetben hasonló a kettő, de kvantumos tekintetben pedig messzemenően nem.
Nekem van egy olyan elképzelésem, hogy a gravitációt talán van esély kihozni a kvantumelméletből (vagy inkább bevinni oda), de nem úgy, hogy az is kvantumos, hanem más formán. Valahogy úgy, hogy az impulzus szabadsági fokai nem teljesen függetlenek egymástól, hanem az energia mértékével egymásba hajlanak kicsit. (Nem pontosan diagonálisak a szabadnak gondolt részecskék energia- ill. impulzusmátrixai.) Ez több(ill. sok)részecskés rendszerekben azt okozza, hogy pusztán az energiájukból adódóan minden egyéb kölcsönhatás nélkül az egyes részecskék impulzusállapotai átmenetet szenvednek másik impulzusállapotokba, ami az idővel fejlődik. Eredményként egymás felé forduló állapotokba mennek át. Ebből nagyban, illetve makroszkópikusan a megszokott gravitációs vonzás adódik ki. Az egyéb kölcsönhatások általi kötött állapotok formája ezzel nem esik szét (ameddig pl. nem egy neutroncsillagnyi, más esetben kissebb mennyiség nincs együtt), legfeljebb picit módusul.
Tehát valami ilyesmi formában bele lehet (kell) fogalmazni a gravitációt a kvantumelméleti impulzusállapotok szerkezeti formájába. Persze ez elrontaná annak (a kvantumelmélet) jólszámolhatóságát, de azzal nem kell törődni, mert ez olyan csekély hatás, hogy elhanyagolható minden néhány részecskés kvantumelméleti számítások során (és általában ilyenek vannak). Az a lényeg, hogy kalkulációval beláthatóan produkálja az elmélet így a gravitációs hatást, makroszkopikus koordinátatér gravitációs szerkezetét. És akkor kész. (már dolgozok rajta, és bíztató)
Oda lehet majd nekem adni a legnagyobb Nobel-díjat.
Rohadtul nem értek az egészhez, de szerintem egyrészt a tér, a vákum és a semmi az három igen erősen különböző dolog, másrészt a fényt az utóbbi kettő (úgy önmagában) egészen biztosan nem "hajlítja".
"Nehéz kérdéseken, dolgokon vitatkozunk. Nem olyan könnyű jól értelmezni."
Nyilván, bár a sebesség léte alapvetően mozgásra utal, ami ugye fizikai jelentéssel bír? A valaminek mozgása pedig óhatalanul energiát képvisel, főként ha becsapódik valahová. A fény képes összetolni, "kötni", egymáshoz bizonyos közelségű anyagokat pusztán pillanatnyi megjelenésével. Arról meg nem is beszélve, hogy a különböző spektrumú fény, különbözőképpen lép kölcsönhatásba az atommal, akár annak erős kölcsönhatásban lévő magjával is (gamma sugárzás).
A tér (vákuum), vagyis a semmi, minden spektrumú fényt képes hajlítani. Ha képes hajlítani (de ez egy más kérdés). Ez szintén fizikai képesség, ami erőt, a mozgó anyagra ható erőt képvisel, mint fizikai jelentés.
Tehát akkor továbbra is az a kérdésem, hogy az EMU-ban az ε0 = 1 és μ0 = 1 mellet mi van a c-vel? Az is 1? Csak elfelejtette Novobátzky megemlíteni abban a rövid részben a könyvében, ahol bevezeti a D és B elektromágneses indukciókat? A könyve és a Landau II meg végig olyan, hogy máshol sehol sem használja ezeket az indukciókat így ε és μ sincs bennük. Viszont a c-t nem tűnteti el, hogy lássék, hol szerepel az egyenletekben. Ekkor c még szabadon megválasztható, nem köti semmi értékhez sem mértékegységhez. A Landau IV legtöbb helyen 1-nek választja c-t, ahogy h-t is. Valószínűleg (gyanítom) hogy ezért is nem B indukciót használ(nak ezek a könyvek), hanem a H térerősséget, mert B esetén bejönne μ vagy μ0 is, amit direkt nem akar (c megválaszthatósága miatt??), hiszen ezekben a könyvekben még csak vákuum van, folytonos anyagi közeg nincs, így elég a két térerősség ekkor az elektrodinamikához.
Igen, ezt már régóta tudom. És kedvelem is azt a formát, ahol mindegyik térerősség egyforma mértékegységű. SI-ben szerintem kicsit nehezebben felfogható az elektrodinamika a képletek alapján, mint Gaussian-CGS elektromágneses egységrendszerben.
Inkább csak a viszonyok hordoznak valódi fizikai tartalmat. Amit lehet és éppen kedvező, érdemes 1-re állítani (de ez sem teljesen igaz, mert olykor meg jó látni, hogy pl. hol van a képletekben a c, vagy a h), és akkor a többibe tereltük a fizikai tartalmat, amiket itt pont nem is használunk, mert más elméletben szerepelnek inkább. Egyszerre mindegyiket nem választhatjuk szabadon, így van bennük fizikai tartalom. Viszont szerintem ez jobban tartozhat bizonyosokhoz, mint a másikakhoz. Ez szubjektív nézet kérdése.
Igen, 2019-ben kicsit átvariálták az SI rendszert:
Új:
Asszem ez a képletformulákat nem érinti, csak az állandók összefüggésrendszerében, hogy melyiket veszik kitalált rögzítettnek, és melyiket mérés alapján meghatározandónak.
Ha valami az egyik szempontból jó, a másikból gyakran nem az, de most valamiért így döntöttek.
