Keresés

Részletes keresés

Xantomas86 Creative Commons License 2023.02.07 -2 1 121391

Főként két ok miatt. (Bár erről egy cikket lehetne írni, mert amúgy baromi sok változó van benne)

Egyrészt a mozgórészt úgy kell elképzelni, mint egy trafó vasmagját, ami félbe van vágva. Egyik fele ami mozog, másik fele az állórész, amin levő műanyag házon a tekercs van (ez gerjeszti a mozgórészt), valamint egy állandómágnes. Az érintkező felületeken lép ki a elektromágneses és mágneses fluxus is (fizikailag a kettő ugyan az, de képlettel leírva külön kell szedni a számításokhoz). A reszeléstől csökken ez a felület, így amikor gerjesztve van a tekercs, kisebb energia kell ahhoz, hogy egymástól a két részt eltávolítsák.

 

Ezek gondolom mindenkinek megvannak középiskolai fizika óráról. Gondolom az is, hogy fémeknél vannak olyan anyagok, ötvözetek, amik állandómágnesek, valamint olyanok is, amik ferromágnesek és paramágnesek.

A vasmag egy olyan ferromágneses ötvözet, ami mágneses térbe kerülve felveszi és vezeti a mágneses teret, és emellett, ötvözettől függően egy ideig az is marad. Ellentétes polaritású mágneses térbe kerülve ezt a tulajdonságát teljesen vagy részlegesen elveszíti, vagy polaritást vált. Ezen a vasmagon, hogy szabályozzák a másnesezhetési tulajdonságát, különböző galván bevonatok is vannak.

 

A rekeszmozgatóban a szolenoid nyitott állapotban van. Ahogy fordul át a zármechanika (egy áttételen keresztül a rekesz mozgató fület tövig húzná a váz. Egy beállított rekesz értéknél, elektromosan gerjeszti a szolenoidot a vezérlés, kinyílik, ami megakaszt egy fűrészfogas reteszt, ott megáll a mozgató a fűrészfogon tovább kattog a kilincsmű, egészen addig míg nem záródik a kör, exponál a kamera. Ekkor kezdi el visszaengedni a tükröt. Kicsit előfeszíti a kalapácsművet, összerántja a szolenoidot, majd a rekesz vezérlés visszamegy alapállapotába.

 

Az ominozus szolenoid több paramétere is változtatható gyártói igények alapján. Egyrészt az állandó mágnes mérete, így ereje, valamint annak helyzete, másrészt az vasmag ötvözete. A mágnes erejét kompenzálva, hogy mekkora ellenerő hatására nyisson ki és milyen gyorsan, azt a tekercsre engedett feszültséggel, valamint annak felfutási idejével lehet paraméterezni. Itt kvázi egy négyszögjelről beszélünk, aminek van egy rámpája.

A vasmag állórésze mind az állandómágnes, mind az elektromágnes hatására felmágneseződik, és azt a tulajdonságát egy ideig megőrzi. De a rendszerben van még egy energiatárolónk, és az maga a tekercs, ráadásul, abból kettő is van. Ezt megint csak kompenzálni kell mind mágnesesen, mint elektromosan, jelformában.

A mozgórész egy műanyag perselyben csúszik, ki és be, ahol van egy súrlódás.

Nyugi, lassan a végére érünk.

 

Mi történik reszelés hatására?
Egyrészt megváltozik a kontakt felület mérete, ami akkor fontos, amikor el kell tolni elektromágnessel egymástól a két részt. Kisebb beletett energia, ergo feszültség kell. (Ezt kompenzálja, ha nem li-po aksival, hanem ceruzaelemmel, vagy ni-mh aksival van táplálva a váz, mert akkor ez a feszültség magasabb.)

Másrészt, reszelés hatására a bevonatot is lereszelik, így megváltozik a rendszer permeabilitása, máshogy is tartja meg a mágnesességét. Ugyanakkor, nem vákuumban élünk, nem védi semmi sem a vasmagot. Az szépen elkezd oxidálódni, idővel pedig változik ugyancsak a permeabilitása.

 

Gondolom mindenki simogatott már reszelt valamint rozsdás felületet, nos, egyik sem a tükörsimaságáról híres.

A mozgórész a perselyben sem úgy mozog, hogy minden része, mindenhol végig azonos távolságra van, hanem lötyög, billeg, csúszkál, pattog. Attól, hogy lereszelték a mozgórész ”éleit” csináltak neki egy szép sorjás felületet, ami ahogy mozog, szépen karistolja tovább a perselyt. Ahogy telik az idő, és dolgozik az oxidáció, egyre inkább súrolja a műanyagot, míg teljesen más energia kell ahhoz, hogy eltolja egymástól, vagy épp összehúzza. Ugyanakkor, attól, hogy meg lett reszelve amikor húzza össze, még van benne annyi energia, hogy a mágnes nem vonzza eléggé, hogy a helyére is tudja húzni.

Ezt valamennyire kompenzálja az, hogy elsüttetünk vele egy sorozatot. Ilyenkor a fel-lemágnesezés miatt ideiglenesen beáll egy ideális közeli állapotra és megint normálisan funkcionál, amíg ez az egyensúly megvan.

 

Szóval egy ideig működik, aztán megint nem lesz jó, sőt még rosszabb lesz mint volt.


Miben más a zöld, mind a fehér? A fehér teflon, a zöld PET, mint az üdítős flakon. Előbbi kopásállóságáról, valamint öngyógyuló képességeiről gondolom nem kell írnom. Másrészt más az ötvözet, valamint vastagabb a galván réteg, simább a felület, kisebb feszültség elég a nyitáshoz, záráshoz. Ha kopott is, akkor is teljesít minden kritériumot.

Az meg, hogy mit okoz a rekeszmozgatóban, majd egy külön poszt.

 

 

Előzmény: zoltansc (121388)
mckmester Creative Commons License 2023.02.07 -1 0 121390

Repülőnapra?

Előzmény: Jahno (121387)
Jahno Creative Commons License 2023.02.07 -1 0 121389

Ráadásul ezzel az még a szopás, hogy amit Aliexpress/Ebay egyéb helyekről néztünk pót alkatrészeket azok sem éppen a legjobbak.

Előzmény: zoltansc (121388)
zoltansc Creative Commons License 2023.02.07 -1 0 121388

Én csak azt nem értem, hogy aki reszelgeti, annak ideig-óráig miért működik a cucc ismét, mi változik a reszelgetéstől...

Előzmény: Xantomas86 (121380)
Jahno Creative Commons License 2023.02.06 -1 0 121387

Jó az a 200-600, de egyszer adtam Emylnek 12-40et aztán gyutávnak elég volt. Váz gondolom lényeges tényező.

Előzmény: mckmester (121385)
Xantomas86 Creative Commons License 2023.02.06 -2 0 121386

Utóbbi. Én is úgy voltam vele, hogy jár az ártatlanság védelme, átvágták anno, de egyrészt rettenetes a német helyesírása, törökös neve van, másrészt az archív hirdetései közt hibás K30 és K50-eseket keres. Puszta véletlen. :D

Mindegy, erre az esette van a 4%-os vevő biztosítás.

 

Előzmény: Jahno (121381)
mckmester Creative Commons License 2023.02.06 -1 0 121385

Az A73 hiába van kussban, ha beltéri világításnál csíkoz olyankor. Azt csak a stacked szenzor oldja meg, ami A9 -től felfelé van.
Kezdetben én is néztem azokat, aztán rájöttem, hogy ahol én fotózom (ilyen-olyan sportrendezvények) ott nem kell kussban lenni így nem fizettem a felárát.  Inkább objektívre költöttem és maradt az A7III. 

Egyszer próbálj ki egy 200-600 -at is vele és onnantól nem lesz kérdés.

 

Előzmény: emyl (121362)
mckmester Creative Commons License 2023.02.06 -1 0 121384

A K-3III al az árán kívül még az volt a bajom, hogy nincs kihajtható kijelzője.

Én már úgy érzem nem veszek anélkül gépet soha. 

Ez a firmware dolog izgalmasan hangzik. Nem is értem, hogy ezt miért nem propagálják.

A Canonnál is mekkora feature volt a Magic Lantern amíg hagyták élni.

Kíváncsi vagyok mit hoz össze a fejlesztői közösség. 

Előzmény: Xantomas86 (121368)
Jahno Creative Commons License 2023.02.06 -1 0 121383

Bár azt sem értem minek kellett kicserélni ha a Pentax sosem romlik el.

Előzmény: mckmester (121382)
mckmester Creative Commons License 2023.02.06 -1 0 121382

Aaaazz iiiigen :-)

Előzmény: Xantomas86 (121365)
Jahno Creative Commons License 2023.02.06 -1 0 121381

Vagy nem tudta. Vagy török német volt.

Előzmény: Xantomas86 (121380)
Xantomas86 Creative Commons License 2023.02.06 -2 0 121380

Ha már szó volt donor vázakról:

Csak sikerült egy németnek megint átvágnia… Már ők sem a régiek.

Ahol a két zöld szolenoidot látjátok, ott két fehérnek kellene lennie.

Drága barátunk kiszerelte, felhasználta, s betette a hibásakat, majd eladta jóként.

Jahno Creative Commons License 2023.02.06 -2 0 121379

"Igaz, ezt csak a szervizek kapják meg."

 

Ez meg ugye nem mindig szokott szórakozni vele, vagy nem akarja érteni, nem gazdaságos, satöbbi. Bár ha azt nézzük, hogy ott voltak a Canon/Pana okosítások és nem sokan tették tönkre a gépeket, akkor az is egy fajta statisztika. Sonynál sem sokan tudják, hogy ha be sem kapcsol, akkor rádugod a vázat, frissítés és kész, kicsit lassabb, de rendbe tudja tenni így is ha nem indul el.

Előzmény: Xantomas86 (121378)
Xantomas86 Creative Commons License 2023.02.06 -2 0 121378

Jó, aki úgy áll neki ilyennel szórakozni, hogy nem ériti mit csinál, az őszintén szólva, ne is tegye.

 

Brickelni nehezebb, attól, hogy az OS nem bootol be, még USB-n elérhető terminálban a linux, szóval meghalni nem fog a váz, de tény, hogy kisebb pánikot tud majd okozni.

 

A korábbi OS is olyan, ha ”véletlenül” rossz FW került a gépre, a bootloader nem engedte tovább és megállt a debug menüben, vagy kérte hogy másold fel újra a FW-t. Valamint minden vázhoz megvan a master package, ami mindent kinulláz, és felrakja az 1.0-s FW verziót. Igaz, ezt csak a szervizek kapják meg.

A google drive-omon ezek kint vannak, igaz, nem publicba.

Általában ha egy beállt váz kerül hozzám, az az első, hogy azzal indítok, hogy az felkerül, és végig tolom rajta az összes inbuilt tesztet, hogy jók-e a motorok, nincs durva fesz esés, áramfelvétel, mindent a megfelelő időzítéssel hajt végre. Meglepően jól tudja azért magának detektálni a saját nyűgjeit. Sokszor tényleg elég “csak” szétszedni, elpucolni, megkenni, összerakni a mechanikus részeket.

Előzmény: Tab (121377)
Tab Creative Commons License 2023.02.06 -1 0 121377

Nem, nem arra gondoltam, amire Te. Bár most hogy mondod, wifi bluetooth miegymás...

Én a kókányolás veszélyre gondoltam, ami idővel, vagy akár azonnal is károkatokozhat. Brickelés, ilyesmi.

Előzmény: Xantomas86 (121376)
Xantomas86 Creative Commons License 2023.02.06 -2 0 121376

Nem is értem mire gondolsz. ;)

Nincs feltörhetetlen rendszer, de eléggé kötve hiszem, hogy pont egy fényképezőgépet akarnának rosszindulatú támadásra használni, vagy esetleg bányászni rajta.

 

Amúgy, az oldal alján van elérhetőség. Oda írva elég készségesek a srácok. :)

Az meg, hogy ezt nem verik nagy dobra, hogy ilyen az új architektura, nem értem. Elég sok új vevőt lehetne vele bevonzani.

Előzmény: Tab (121373)
Xantomas86 Creative Commons License 2023.02.06 -2 0 121375

Uhh, felkerült a német ebayre egy ”sztáriszt-dí”, ráadásul, portrémarkolattal együtt.


https://www.ebay-kleinanzeigen.de/s-anzeige/raritaet-pentax-ist-d-d-bg1-die-erste-pentax-dlsr-/2344784651-245-470

Gyanítom, nem sokáig lesz elérhető, hacsak nem olyan árulja, aki csak személyes átvételre adná el.

Hobbiphotos Creative Commons License 2023.02.05 -2 0 121374

Igen, Nikon Zfc is volt, ket het utan eladtam ;-) , valoban lehet kevergetni de nagyon jatek szinten, az olympus kis ep7 sokkal jobb, ott tudod szinenkent valtoztatni.

Előzmény: Jahno (121372)
Tab Creative Commons License 2023.02.05 -1 0 121373

Ezt a nyílt forráskód dolgot még nem hallottam, pedig próbálok tájékozott lenni Pentax ügyekben. A legnagyobb ilyen közösséget is figyelem, de nem tűnt még fel. Ez tényleg rendkívüli lehetőségeket, de veszélyeket is rejt.

Előzmény: Xantomas86 (121368)
Jahno Creative Commons License 2023.02.05 -1 0 121372

"Arrol nem is beszelve, hogy a Lightroom nagyon rosszul kezeli a"

 

Én ezeket meg sosem értettem, mert sokan mondják a Nikonra, van aki a Canonra, aztán Fujisok meg végképp magyarázzák. JPGbe recept tekergetők meg a Fujisok, de pld. Nikonnál akadnak olyan gépek ahol ki tudod magadnak keverni a JPG formáját és tán 5nél több verzió saját presetként feltönthető a vázra. Mindenkinek akad valami mániája, engem ezek a receptek nem hatnak meg és sokkal jobba örülnék ha több expót lehetne egy kockára csinálni a digitálissal. Más meg a dupla expót nem érti, hogy minek. Van ez így.

Előzmény: Hobbiphotos (121371)
Hobbiphotos Creative Commons License 2023.02.05 -1 1 121371

Igen nekem is volt, tobb Sony ff is, nem birtam elviselni, hogy a jpg hasznalhatatlan, a szinek borzalmasak ( mondjuk nekem analog maniam van ), es a rawot is agyon kellett szerkeszteni, hogy kinezzen valahogy. Arrol nem is beszelve, hogy a Lightroom nagyon rosszul kezeli a Sony rawokat, annyira felbosszantottak, hogy eladtam mindegyiket. 

Termeszetesen nagyon jo gepek, megfelelo progival csodas kepek szulettek de ennel a markanal  is vannak gondok, az A7sii kiesett a kezembol, nem tul nagyot, zarcsere, a vicc az, hogy elektronikus zarral hasznaltam es volt benne 3500 expo, nem volt tul sok, 70000.
Sony vazon csak a minimumot tudod allitani a jpg kepeknel, szin, kontraszt , egy-ket teljesen hasznalhatatlan kep stilus.

En szeretek babralni a gepen, de raw+jpg ben lovok mindig, mert van hogy eleg a jpg ipadon kicsit szerkesztve, ha tobb kell, akkor szamitogepen mehet a raw.

 

Nalam mar csak a Fuji es/vagy a Pentax jatszik, analog nekem mar nyugos, pedig az a kepi vilag nagyon hianyzik.

Előzmény: Jahno (121370)
Jahno Creative Commons License 2023.02.05 -1 0 121370

Ráadásul a Sonyból ott van a nagyobb, ami elektromos zárral is úgy csendes, hogy nem csíkozódik, lehet vakuzni meg mindenfélét művelni.

Előzmény: emyl (121362)
Hobbiphotos Creative Commons License 2023.02.05 -1 1 121369

Koszonom, ez valoban nagyszeru dolog.

Ami nekem kellene, az az elektromos zar hasznalata de nem ugy mint a K1 nel.

Egyszer felcsapodik a tukor es kesz, onnantol tudnal csendesen fotozni, mert a k1 nel ugyan elektromosan exponal de elotte is csapkod meg utana is egyet, nem az igazi.

 

Persze mondhatjak ilyenkor, hogy erre van a milc, en meg erre azt mondom ha lenne Pentax milc, annak orulnek, semmi bajom a tukorrel de a lehetoseget megadhatnak.

Előzmény: Xantomas86 (121368)
Xantomas86 Creative Commons License 2023.02.05 -1 1 121368

Fotós szemmel nincs a K1-II ellen érvem, mert igazából az lenne nekem való. Főleg táj, épület fotó, műszaki dokumentációhoz képek, nagyon-nagyon ritkán fotózok embereket; madarakat, állatokat, sportot mégritkábban, szinte soha. Nem elhanyagolható, hogy csak vázat szeretnék cserélni, új obiparkot nem. A D-FA, és D-FA* maradjon csak távol tőlem. Ha egy FF vázam lenne, azon kattognék, hogy milyen FF lencse kellene még mellé.

 

Ugyanakkor a K3 III firmware open source, Linux alapú, a forrást bárki megnézheti, írhat hozzá újabb komponenseket. Van pár elborult ötletem, szeretném azokat kipróbálni.

 

Tessék link hozzá:

https://www.ricoh-imaging.co.jp/english/products/oss/

 

Olyan plusz dolgokat lehet majd megvalósítani vele, amit egyelőre elképzelni nem tudunk. Ami nem ütközik szabadalmi védettség alá, azt lehet implementálni. Ha van valami kívánt feature-re igény, és megírják a népek, azt tovább lehet nekik dobni, tesztelik és beleteszik a következő firmware-be, vagy a felhasználók előzik meg őket, és maguk raknak össze egy új szoftvert. Ennek köszönhetően, ha tényleg elég nagy közösség alakul ki a k3III mögött, akkor ennek a váznak lesz a legkomolyabb támogatottsága, még akkor is, ha már a gyártó levette róla a kezét. Ez utóbbi esetben pedig olyat implementál magának a közösség, amit nem szégyell, mert akkor már a töbi gyártó nem tud védett dolgokba belekötni.

Előzmény: Hobbiphotos (121367)
Hobbiphotos Creative Commons License 2023.02.05 -1 1 121367

Csupan erdeklodesbol kerdem: miert nem k-1 ii vazat vasarolsz?

Előzmény: Xantomas86 (121365)
Méézi Creative Commons License 2023.02.05 -1 0 121366

Akkor alaposan letesztelted :)

Nos igen, a hiedelmeink leginkább saját magunkat jellemzik :)

Előzmény: emyl (121364)
Xantomas86 Creative Commons License 2023.02.05 -1 0 121365

Nekem csak kemény 3 napot volt lehetőségem egy KP-t birtokolni. Megláttam a német ebayen, egy ezüst szettet 20-40-nel, azonnal csaptam is le rá. Új váz árában volt együtt a kettő, amikor már nem lehetett kapni.

Mikor megjött, büszként újságoltam a facebook csoportban, fél nappal később már meg is győztek, hogy adjam el. Na nem azért mert rossz lett volna.

Azóta siratom, de most diplomaosztóra meglepem magam egy k3 iii-mal. Annyi csak a deal, hogy a fölös lencséimet, meg a vázakat eladom, és annyira redukálom a fotós cuccomat, ami befér egy 35x25x70-es Eket szekrénybe. Táska, vaku, töltők, vázak, obik.

 

Már nagyon kellene szelektálnom, mert egy ideje olyan voltam mint egy pokemon mester a Pentax vázakkal. Egyedül csak az *istD-t tartom meg, meg az első saját vázamat a K10-et. Minden más repül.

*istDL, DL2, DS, DS2, K100, K100Super, K20D K200D, Km, Kr, K30, K50. A K7 K5 valahogy nem jött be, K3 kimaradt. A K50 bevalom, a mai napi kiszolgál. Akkor is, amikor az O-GPS1 komunikációs protokolját visszafejtettük. Oszt még jól le is van tiltva, hogy publikáljam az eredményeket, pedig egy teljesen jó kis projekt volt az is :D 

Előzmény: emyl (121362)
emyl Creative Commons License 2023.02.05 -1 0 121364

"Ez az időjárásálló képesség egy kissé talány nekem.

...

Vagy van más aspektusa is?"

 

van más aspektusa. több magyar pentaxost ismerek, akik nem csak sima konzumer felhasználók, hanem (velem együtt) mindenféle elbaszott időjárási körülmények között is használják a gépet. 

amikor annak idején meglett a k-7 és mellé a da*4/300, egy belga repnapon vízszintes esőben (vicces, eddig ahányszor belgiumba mentem repnapra, mindig sikerült szétázni) teszteltem az időjárásállóságát, de azóta is mindegyik vázamnak volt alkalma megázni Izlandtól Japánig repülőnapokon, vízesés mögött szembeszél által hozott víztől, szolíd áztató esőben, de volt hogy a hátsó lcd-re fagyott rá a hó amikor bayerische waldban jártunk fotótúrán... szval számos módon sikerült már megszivatni a vázaimat, becsülettel viselte eddig az összes :) 

annyit akartam kihozni a dologból, hogy szerintem nem érdemes a konzumer felhasználókból kiindulni, sokkal több a nemkonzumer mint gondolnád :)

Előzmény: Méézi (121358)
Xantomas86 Creative Commons License 2023.02.05 -1 1 121363

Gondolom csak annyi, hogy egy plussz selling point. Ha elkap a zuhi, nem kell új gépet venned, (vagy eladni, had szívjnóon vele a köv tulaj) hanem csak letörlöd.

 

A konzumer turista az annyi, hogy bármikor elkaphatja az eső, jöhet a szél, hozhatja a homokot, lerázhatja eső után a fákról a vizet a szél, stb. Ha épp akkor kattintana egyet, megteheti, nem kell a lezárt táskába tartani. Ezek, ha kimész a természetbe, simán bármikor jönnek.

 

Én bevallom őszintén, bárhol leteszem a vázat túrázás közben, nem tartom táskában, hanem pánt nélkül a kezemben van, vagy a csuklópántön fityeg, esetleg betolom a táska kulacstartójába, ha kell mind a két kezem. ezt mással nem igazán merném megtenni. Kapott így már el pár olyan esőzés, ha a 17-70 f4 lett volna fent a valamelyik nálam levő vázon, akkor ott annak szevasz.

 

Így nézve, nagy könnyebbség, hogy nem kell pillecukorként vigyázni rá.

Előzmény: Méézi (121358)
emyl Creative Commons License 2023.02.05 -1 1 121362

jaja, emyl jól elvan vele :)

k-p hihetetlen jó, a zajtűrése és az autofókusza is legalább akkora ugrás a k-3ii-höz képest, mint a k-5 volt a k-7hez képest. 

k-p mellett még hajtom a két k-3-at, táncszínházazni tök jó, már amikor eljutok oda.  

 

mondjuk mindemellett volt alkalmam flamencofesten használni sony a73-at és az azér egy 1,8/85tel rendesen odabasz, pentax autofókusza és expósebessége kanyarba nincs hozzá képest. egészen biztos hogy ebbe az irányba fogok továbbmenni ha a ricoh nem hajlandó nekem olyan gépet gyártani ami hajlandó kussban dolgozni értelmezhető sebességgel és minőségben. 

 

Előzmény: mckmester (121352)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!