Ez olyan, mintha valaki elhitette volna veled, hogy bármit csinálsz, rossz vagy. Éppenséggel nem lehetett ügyetlen.
Vagy az ilyesmi magától is kialakulhat?
Szerintem ilyen racionális okoktól független, pusztító szégyent az ember akkor él át, ha erején felül megpróbál megfelelni valaminek, eminek biztos, hogy nem lehet. Szvsz nem is kell.
Miért gondolod, hogy tökéletesnek kell lenned?
Milyen lennél, ha tökéletes lennél?
Jó kérdés, hogy miért hibáztatom magam. Talán azért, mert nem vagyok tökéletes. De ha szoknya van rajtam, azért szégyellem magam. Ha nadrág, azért. Ha hosszú a hajam, azért. Ha rövid a hajam, azért. De ez nem ilyen tudatos, mert mire elkezdenék gondolkozni egy szituációban, már elönt a szégyen. Tehát csak utólag próbálom magamnak megmagyarázni, miért szégyellem magam. Kínomban már arra gondoltam, valami átok van rajtam.
"Meg aztán, gondolj bele, ha egyedül vagyok, semmi bajom. Ha tényleg valami kémiáról lenne szó, akkor állandóan bajom lenne, akár találkozok emberekkel, akár nem."
Na látod, ez az!
Meg kell mondanom Neked, éppen ezért nem is igen hiszek a gyógyszeres kezelésben.
Persze, ez nyilván annyira szörnyű, hogy enyhíteni kell, amennyire lehet, úgyhogy biztosan szükség van valamiféle csillapítószerre. Inkább úgy értem, nemigen gondolom, hogy a gyógyszer képes véglegesen meggyógyítani.
Megkérdezhetem, hogy pontosan miért hibáztatod magad ilyenkor?
Én is gondolkoztam rajta, mi lehet az oka. Manapság már jó gyógyszerek vannak, amik az agy kémiai egyensúlyát befolyásolják, sokfélét kipróbáltam, de egyik sem hatott eléggé. Meg aztán, gondolj bele, ha egyedül vagyok, semmi bajom. Ha tényleg valami kémiáról lenne szó, akkor állandóan bajom lenne, akár találkozok emberekkel, akár nem. A családom előtt sem szégyellem magam, meg 1-2 kiválasztott ember előtt sem. De a nagy többség előtt igen.
Arra gondoltam, talán a neveltetésemben volt valami hiba. Pedig szerető családban nőttem fel. De az, hogy az apám is szociális fóbiás volt, biztos sokat nyomott a latban, hiszen tőle tanultam viselkedni, gondolkozni, stb.
Szerinted mi az oka?
Tudom, hülye kérdésnek tűnik, de egyszerűen nem tudom, hogy egy bármilyen mentális betegség olyan-e, mint az influenza, amit bárki elkaphat, aki peches, mert valamitôl felborul pl. az agy kémiai egyensúlya, vagy valamiképp az ember életében kell keresni az okokat.
Természetesen. Azért szégyellem magam, hogy egyáltalán a világon vagyok. Úgy érzem, súlyos bűn, hogy pusztán élek és a levegőt szívom. Ja, és nem csak szégyen, hanem félelem is, ha emberekkel kell találkozni, szívdobogás, remegés, világvége.
Eddig volt 6 munkahelyem, most munkanélküli vagyok, mert alig tudok kimozdulni a lakásból. Ez a betegség sajnos olyan, hogy gyakorlással nem múlik el, sőt súlyosbodik, mert nem elég, hogy az ember folyton elpirul, meg nem mer a másik szemébe nézni, utána még hosszan emészti magát, hogy milyen hülyén is viselkedett, és hogy lejáratta magát.
Dehogy, szó sincs róla! Az a lényege, hogy állandóan úgy érzed, kisül a szemed az emberek előtt, úgy szégyelled magad, és közben nincs rá semmi okod. Nekem úgy 7 éves korom óta van (most vagyok 30), és az apám meg a testvérem is ebben szenved(ett). Olyan gyógyszerekkel igyekeznek kezelni, mint a depressziót, mondhatom, kevés eredménnyel.
