Hát, ez számomra elég rázós kérdés... Mindenesete annyi, hogy jelenleg még biztos nem (25 éves vagyok), de később talán, esetleg, de ez akkor is rettentő bonyolult! :)
Még nekem sincs... én félek meg mindenféle vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcs. A férjem viszont szeretne nagyon, csak még a lakásproblémát kellene megoldani, és azután igen...
nekem nincs gyerekem és nem is akarok. Egyrészt mert nem lennék jó szülő - féltem magamtól - másrészt meg van bennem valami viszolygás is. Tudom, csúnya dolog, de ez az igazság.
Broe
Szia, River, én is pont a gyerekkérdést akartam felvetni!
Azon kevés nők közé tartozok, akik nem akarnak gyereket. Valahogy sose vágytam rá. Szerencsére a férjem sem akar igazán, mert úgy érzi, nem tudna mit kezdeni egy gyerekkel. Én is úgy érzem, a sz.f.-m miatt nem tudnék egészséges lelkületű gyereket felnevelni. Mit tanulna az a szerencsétlen tőlem??
Plusz gyógyszereket szedek, amit nem merek abbahagyni, és terhességnél abba kéne hagyni, plusz nem működik a petefészkem.
Broe, nekem is így kezdődött, hónapokra kimaradt, aztán 40-50 naponta jött meg, végül teljesen elmaradt, már másfél éve. Nekem egyértelműen hormonzavarom van, az egyik petefészkemet már kivették ciszta miatt, a másik abszolút nem működik. Most állapították meg, most járok vizsgálatokra. De tudnék örülni egy kis PMS-nek!
Hát, akkor nincs ötletem, legjobb lesz megtanulni élni vele kedves Broe.
És a gyerekkérdéssel hogy álltok lányok. Úgy tűnik mindenki remek párkapcsolatban él... eddig asszem erről nem beszéltünk, és úgy tűnik egyikőtöknek sincs... (vagy elnéztem).
Fél évig szedtem, de nem emiatt, hanem mert azt hallottam, hogy elmulasztja a ragyákat. Hát nem jött be, és ráadásul gyakran elfelejtettem bevenni. Aztán egyszer az lett, hogy miután megjött, és elmúlt, egy hét elteltével újra megjött de csak egy napra. Akkor végleg lejöttem róla, mondtam, hogy ez nem kell. Meg igazából zavar a dolog. Minek kell olyan sűrűn szenvedni. Én utálom. Lehet, hogy pszichés alapon működik a dolog. Tavasszal három hónap kimaradt, azután 40, majd 50, és rá 45 napra jött meg. Így elég laza... :)
Broe
Ha arrról lenne szó nem félnék egy pszichiáter előtt beszélni, mert azért megyek oda... engem az érzelmeim/félénkségem elrejtése bénít meg sokszor, otte pedig nem kellene rejtegessem...
Én 29 vagyok... a véletlenszerűségnek akár lelki oka is lehet...
Ez valami elég nagy hormonális problémára enged következtetni.. azt hiszem ilyenkor szoktak fogamzásgátlót felírni, amitől szép rendszeressé válik. (Bár abszolutede nincs tapasztalatom sem a hormonproblémák, sem a fogamzásgátlók területén :) )
Az a probléma inkább, hogy kevés az igazán jó pszichiáter... nem neked kell törni a fejecskédet, hogy hol is kezdjed, egy jó pszichiáter megmutatná neked az utat, hogy úgy beszélj magadról, mintha nem valakinek beszélnél, csak úgy kedvet kaptál társalogni...
Én is úgy gondolkodom, hogy saját magamnak kell megoldani. Van, mikor találkozik az ember olyannal, aki mond egy szót, és hirtelen felnyílik az ember szeme. De a pszichiáterekben nem bízom. Én is oda készültem... most képzeljétek el. Azt is gondolom, hogy az ember olyan szakmát választ, ami érdekli, amiben talán a saját gondjára-bajára keresi a választ. Na, én ilyen emberhez nem szeretnék kerülni. Meg olyan szar lenne elmondani az egészet, azt sem tudom, hol kezdeném...
Broe
moorhen: a PMS nálam is egyre rosszabb, ahogy öregszem:), kikészítem a kedvesemet és magamat is, öngyűlölet, öngyilkossági gondolatok és minden egyéb van ilyenkor -- én is félek, hogy a kedvesem nem bírja tovább és elege lesz, és ettől még szarabbul érzem magam. Mindez minden hónapban kb. egy héten keresztül. Rohadt egy dolog.
Én nem jártam/-ok... nem nagyon tudom elhinni, hogy segítenének rajtam... úgy érzem saját magam kell megoldjam problémámat...
Szerintetek biztosan tudnának segíteni rajtunk?
Broe, nekem is volt ilyen érzésem az este mikor rátok találtam és örültem nektek, közben pedig marcangolt a gondolat, hogy miért örülök én annak, hogy mások is szenvednek... de végül is nem önzőség, mert egymástól függetlenül szenvedünk és csak jó, hogy rátaláltunk egymásra - nem?... na most ez zavaros volt, de értitek gondolom mit akarok mondani...
A PMS a legszörnyűbb időszak számomra is... és hovatovább borzasztóbb, régebb csak enyhe volt, de mostanában már teljesen kiakadok mire vagyok képes ilyenkor... és a férjemet sajnálom, aki ilyenkor nem tudja mit kezdeni velem és egyben félek is, hogy elege lesz egyszercsak belőlem...
River még mindig nem érintett ez ügyben (csak kicsit lökött - születési rendellenesség? :), eztáltal mindenféle pszicho kilőve nálam. A többiek majd nyilatkoznak saját nevükben...
Néha, mikor már azt hiszem, hogy jól leszoktam róla, megint történik valami, és visszaesem. Igyekszem tartani magam, de mikor gond van, és magamban erre hivatkozom, hogy akkor vagyok erős, ha nem csinálom, mindjárt az jut eszembe, hogy ez gyávaság, hogy ki akarok bújni a felelősség alól.
Broe a logika bajnoka
Ti mind jártok pszichodokihoz? Mióta? Mennyit hat?
Nem féltetek? Már úgy értem, ez elég paradox helyzet, hogy épp egy szf-es merjen elmenni orvoshoz... én inkább sohasem vagyok beteg. De komolyan.
Igazat adok greenwoodnak, ez nem undorító. Ilyen már velem is történt. Saját magam szadizása, fájdalomokozás, vagdosás, stb. Persze, nagyon ritkán, és régebben...
Pl. egy övnek a csatjával... de ezt tényleg annyira perverznek érzem. Inkább úgy veszem, hogy nem magamról írom - talán olyankor nem is vagyok magamnál -, így könnyebb.
Hallottam olyat, hogy a PMS állandósulhat. Nekem teljesen össze-vissza van a dolog, már ha van, mert van amikor hónapokig nincs, és talán emiatt is lehetnek ezek a tünetek. Hormonális, vagy ilyesmi. Meg a tudat, hogy sosem tudom, mikor számíthatok a meglepire... :( Az mindenesetre jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, kevésbé érzem magam hülyének, még ha ez önzőség is. Mert nem kéne örülnöm, hogy mások is szenvednek.
Broe.
Apropó Broe, ha már így megemlítetted, nem mondanád el nekünk mégis, hogy mi volt az a morbid dolog, amit csináltál? Mert talán szívesen leírnád, csak mégis félsz. De, ha nem, akkor nem. Nem akarom erőltetni...
GW: Szerintem a túlzott PMS éppenséggel lehet oka a szf-nak. Mert mindenkinél megvannak hasonló tünetek ilyen időszakban, csak sokkal enyhébbek. Éppen ezért gondolom, hogy a szf. erősítheti ezt, nem?
Nos, így tényleg magas a mérce. Ha mindezek akartok lenni (amit itt greenwood felsorolt), és nem pedig önmagatok. Ez éppen olyan, mintha én meg mindenáron egy hallgatag, szerény, félős ember szeretnék lenni. És ez nekem biztos nem menne.
Nem hiszem, hogy egy embert csak akkor lehet szeretni, ha mindezek a dolgok megvannak benne. Illetve ki ezt szereti, ki azt. Mindenesetre nem azért szeretünk vagy kedvelünk egy embert rendelkezik ezen tulajdonságokkal, hane önmagáért szeretjük, és nektek is ezt kéne szerintem elfogadni...
moorhen, Broe, csatlakozom a klubhoz. Én is sokszor élek át ilyen késztetéseket. Bár ezek a depressziós időszakaimban, főleg PMS-kor jönnek elő, szóval szerintem nincs sok közük az szf-hez.
Broe: akármilyen morbid és stb. volt, amit elkövettél, gondolj arra, hogy nem vagy egyedül vele...Ez egészen biztos. Bár tudom, hogy ez téged nem vigasztal.
Silvana, amit itt leírtál, az nem = a mércével. Te azt írtad le, milyen szeretnél lenni, mi lenne a normális, az emberhez méltó. ezen én is sokat gondolkodtam és nem értem, miért nem sikerül az, ami szinte bárkinek természetes.
A magunk elé állított mércéről korábban volt szó, és az a mérce nagyrészt ki nem mondott, tudatalatti (??). Hogy szórakoztatónak és szellemesnek és érdekesnek és fontosnak stb. kell lennünk, különben nem érdemeljük meg senki figyelmét. Nem akarom ismételni, leírtá(to)k már előbb.
