Ne izgulj, rajtam 20 kg van, és tele van az arcom pattanással (hormonzavar). De a nagymamám mesélte, hogy náluk az osztályban a legszebb lány volt szoc.fóbiás.
Affene, néha olyan tapintatlan tudok lenni, mint egy egészséges ember... Inkább fogtam volna be a számat, és döngöltem volna magam a föld alá... Plataniaaaaa!!! Hol vagy? Ugye megbocsájtasz?
Lányok :-) (miután fiú is van közöttünk jogos a megszólítás :-) ), nektek külsőtök okoz-e problémát. Ezt csak azért kérdezem, mert nekem igen, és lehet javulna egy icuri-picurit önértékelésem ha sikerülne leadnom azt a fránya 5-10 kg-t.
Hejnye, tényleg... Bocs, Platania, el ne menj! Végre egy fiú a társaságban! Időnként rossz helyen jön rám a humorizálhatnék, de a szociális fóbián néha már csak röhögni tudok kínomban.
:-( ne legyél ilyen kedves Cillit... ha már szükségét érezte, hogy közénk jöjjön tudod, milyen érzékenyen érinti az ilyesmi... vagy csak én vagyok ilyen?
Ne arra gondoljatok, hogy elhagy a párotok. Örüljetek, hogy most ott van, és szeret benneteket. Neki fontosak vagytok.
A gyógyulást pedig ne hirtelen várjátok. Lassú, hosszú folyamat, ami tele van szenvedéssel, csak az akarat hiányzik. Akarjatok meggyógyulni.
Én azon már túlléptem, hogy a szf definícióját tanulmányozzam, meg teszteket töltsek ki, mert tudom, hogy szf-s vagyok.
Szeretnék túllépni, meggyógyulni.
Tudnék egy pár könyből idézni, melyek nekem önbizalmat adtak.
Amúgy nekem az szf nem olyan nagy gond mert nem tudom milyen lenne nélküle, kisgyerek korom óta érzem a bezártságot. Úgy érzem, ha elszakadnék a szüleimtől végre és vki segítene nekem (de hát ki segítene egy fiúnak szf-et legyőzni?) akkor abszolút nem lenne baj kijönni belőle. A baj az hogy elméletileg lehetetlen, hacsak csoda nem történik, hogy vki csak úgy akarna segíteni az embernek.
Igen, ez még hab a tortán, hogy a társunk is megsínyli a betegségünket. Még jó, hogy nem hagy el bennünket. Én ezen már annyit aggodalmaskodtam, hogy egyszer elhagy, hogy bedühödtem: hagyjon el, egye meg a fene! Vagy megszokik, vagy megszökik. Nagyon jól tudta, kit vesz feleségül, nem tehetek róla, hogy parancsszóra nem tudok meggyógyulni.
Tűrünk, mert nem tudunk mást tenni... csak sajnos időközben az élet halad mellettünk... én legalábbis azt érzem, hogy sokmindenről lemondok a bénaságom miatt, és mégha én ebbe bele is nyugszom (mert mindig ilyen voltam) de a párom, aki úgy vett feleségül, hogy majd a pozitív gondolkodással segít rajtam :-) őt is némiképp magammal rántom a magányba :-(
Üdvözlök mindenkit.
Eddig olvastam Titeket, de most hogy arról volt szó, csak lányok vannak a topicban, úgy gondoltam, mondok vmit én is meg hátha érdekes lesz.
Szerintem legalább két fajta szf létezik. Egyik talán öröklött vagy mélyebben gyökerezik, másik talán a gyerekkorban alakul ki.
Kérlek Broe ne menj el mert talán hozzám hasonló vagy. És én is szeretném azt a tesztet, ha Cillit tudnád írni, örülnék.
Baromira félek, hogy vki rámismer (még ennyiből is... képtelenség lenne). Próbálok fura stílusban írni. meg amúgy is fura mert már három "identitásom" van.
folyt. köv.
Én elkönyveltem magam, hogy átok ül rajtam, és, ahogy a Biblia írja, megpróbálom "békességgel hordozni a büntetésemet". Ami azt jelenti, hogy fogcsikorgatva tűrök. Jobbat nem tudok. Akasszam fel magam?
Jó tulajdonság ide vagy oda, de engem az zavar. hogy amióta tudom magam ilyen vagyok... emiatt veszítem el az életkedvemet sokszor, ha belegondolok, hogy még mi a nyavalya tudna megváltoztatni ezután??? Nemsok reményem van :-(
Hát pontosan ez az, az összes ember tele van rossz tulajdonsággal, legalább annyival, mint mi, ők mégis nagy pofával merik vállalni magukat, és van bennük valami életöröm, vagy optimizmus, vagy önbizalom, nem is tudom, minek nevezzem, ami bennünk nincs. Én is csak néha döbbenek rá, hogy, míg állandóan magamat hibáztatom, a másik is legalább olyan hülye, még tán hülyébb, mint én, csak ő nem veszi annyira magát a szívére.
De hát hogy ne vegye az ember a szívére önmagát, ha fáj magának??
Akkor elmondok egy nagyon rossz élményt. Van olyan dolog, amiről úgy gondolom, hogy jó bennem. Pl. az, hogy jól énekelek, és szép dalokat írok - amit baromi kevesen értékelnek, és én még ennek ellenére is kitartok emellett, mert nekem muszáj csinálni. De egy alkalommal jött hozzánk egy srác basszusgitározni, és olyanokat mondott, hogy majdnem sírva fakadtam, hogy a számok üresek és unalmasak, stb. Miközben mi, a gitáros barátommal "mindent beleadtunk", olyan értelemben, hogy beleéltük magunkat, és szépen játszottunk. Mikor elmentek, nagyon kiborultam, főleg, hogy a srác ismerte már a zenét, és nem értettem, hogy ha ezt gondolta, akkor mi a francért jött el. Elbőgtem a bánatomat telefonon keresztül a barátomnak, mire ő felhívta rá a figyelmemet, hogy pont ez a srác adott kölcsön nekem egy CD-t telis tele hosszú, lassú, semmitmondó, unalmas és üres számokkal. Pont ő! Pont ő dumál NEKÜNK? Ettől kicsit jobban éreztem magam...
Broe, a szoc.fób. egyik tünete, hogy az ember borzasztó érzékeny a negatív kritikára, és legszívesebben elásná magát, ha valami rossz tulajdonsága kiderül, akár csak önmaga számára is.
Silvana, az, hogy józan ésszel mit gondolok magamról, meg hogy belül a szívemben mit érzek, két különböző dolog. Egyébként ha tökéletes lennék, akkor is találnék kivetni valót magamban. Nem érted? Ez kényszeres, rögeszmés gondolkodás, vagyis inkább érzés.
Figyelj Broe!
Akkor én elkezdem sorolni a jó tulajdonságaidat.
Értelmes vagy, szépen fogalmazol (ez mindegyikőtökre igaz), szépen énekelsz, van humorod (ld: 141-es hozzászólás)... légyszi folytasd, gondold át, akármilyen apróságok is de biztos vagyok benne, hogy vannak.
Én meg úgy vagyok a "jó tulajdonságaimmal" ha netán beszélni kellene róla, hogy azt mondom róluk azoknem is olyan jó tulajdonságok, azok mindenkiben megvannak...
Cillit! Ezt az első mondtatodat olvasd el többször. Látod, le merted írni. Teljesen optimista kép magadról, amit józan ésszel felfogsz.
Akkor biztos azt is tudod, hogy nem kell a tökéletességre törekedni, mert senki sem az.
Ennek ellenére megkérdezem: mik azok a tulajdonságok, amitől szerinted tökéletessé tudsz válni?
Ja, és ugyanakkor meg nem merek őszintén szembenézni a rossz tulajdonságaimmal sem, mert igazából azt szeretném, ha kiderülne, hogy nincsenek is. Tényleg, ez is csak most esik le. Én is tökéletes szeretnék lenni, telve pozitív tulajdonságokkal. De ami van, még azt sem merem magamnak elkönyvelni. Szóval, ha kiderülne, hogy valamiben tényleg rossz vagyok... akkor az nagyon rossz lenne, nem tudom, mit kezdenék. Illetve nem kiderülne, hanem ha beismerném. Mert azért valahol sejtem.
Kedves River, én már áttekintettem a jó és rossz tulajdonságaimat, és józan fejjel úgy tapasztaltam, hogy nincs szégyenkezésre okom, meglehetősen jó fej vagyok.
Igen ám, de nem vagyok tökéletes, és ez a baj!!!
Mélyen belül meg vagyok győződve arról, minden józan ész ellenére, hogy amíg tökéletlen vagyok, nincs jogom élni.
Másokban minden további nélkül el tudom fogadni a tökéletlenséget, magamat utálom miatta. Ez valami bogár a fejemben, megzakkant az agyam. Most már úgy látom, a szoc.fób. nem áll messze az elmebetegségtől, hiszen rögeszmék jellemzik. Önmagunkkal kapcsolatos rögeszmék, hiedelmek. Olyasmi lehet ez, mint az anorexiásoknál a testképzavar.
Broe, tényleg nem tudom, hogy a betegségből származó előnyök miatt beteg-e az ember tudat alatt. Szerintem inkább, ha már beteg, a szükségből erényt kovácsol, azaz megtalálja a betegség előnyeit. Tegyük fel magunknak a kérdést: igazából szeretnénk-e egészségesek lenni, ha lehetne választani, az egészséget választanánk-e?
Hát, az a gondom, hogy elég "rossz tanuló" vagyok, mivel, ha jó kedvem van, minek csináljam, ha meg rossz, akkor úgysincs kedvem és mindent feketében látok. De azért néha gyakorlok.:)
Volt pl. olyan, hogy a főnökömnek el kellett volna mondanom 2 mondatot, amit reggel kellett volna, de egész nap halogattam, hogy nem merem, de tudtam, hogy még aznap muszáj túlesnem rajta, ekkor bementem a mosdóba, elmondtam 2-szer hangosan a tükör előtt, és visszajövet még ugyanazzal a lendülettel el tudtam neki mondani.
