Egy kicsit gondolkodnom kell, hogy válaszolni tudjak úgy, hogy elég hasznos legyen. Holnap írok majd valami szépet, alszok egyet az egészre.
További jó estét.
Platania, amikor fiatal voltam, talán még súlyosabb volt az állapotom, mint most, de tele voltam reménységgel és optimizmussal. A 30. születésnapom viszont egy vízválasztó volt: akkor felfogtam, hogy kb. életem felénél járok, és ha eddig nem gyógyultam meg, ezek után nem valószínű, hogy meg fogok. Ez olyan kijózanító volt, mint egy arculcsapás. Szerencsére ekkor találtam rá a kálvinizmusra, és egész máshogy tudtam értékelni a szenvedést, mint előtte. Addig kézzel-lábbal tiltakoztam a szenvedés ellen, most már kezdek sztoikusan beletörődni.
Platania, azt áruld el, hogy hogyan tudsz felülkerekedni a szorongásaidon, ami az emberekkel kapcsolatos! Józan és értelmes gondolatokkal veszed támadás alá?
1997-óta van problémám. Volt olyan egy másfél év amikor nem is emlékeztem hogy volt ez a betegségem, nem tudom mi váltotta ki, azt mondták a túlzott megterhelés, dehát emögött több dolog is lehet, tulajdonképpen minden ilyen fóbia lelki eredetü emögött sokminden elfér. No azért én sem vagyok gyógyszer mentes, néha xanaxon élek, de nem tudom elhinni hogy nem használnak az antidepresszánsaid. Mondjuk és csak a seroxatot ismerem, de ehhez neked is akarni kell bármilyen nehéz is, és gondolom a férjed is segít, mert nekem hálisten igen.Egyébként a teapiacot is figyelmedbe ajánlom. Én a herbária nyugtató teáját iszom, nem ártalmas a gyerekre és kifejezetten jó hatása van és nem gyógyszer. Az orbáncfü kifejezetten antidepresszáns, csak vigyázni kell vele, mert az emberek 90 százalékát nyugtatja, engem izgat.
Hát, Platania, gratulálok! Nekem pl. az, hogy nem merek az emberek szemébe nézni, csak most, 30 éves vén fejjel tudatosodott. És amíg nem tudatosul, addig nem is lehet rajta változtatni.
Ha engem valaki bántott vagy kinevetett, mindig magamat szégyelltem, és mélységesen igazat adtam az illetőnek. Csak nemrég mondta egy pszichiáter, és egészen megvilágosítóan hatott rám, hogy az emberek viselkedése nem rólam szól, hanem saját magukról. Képzeld, ezt eddig nem tudtam megkülönböztetni! Fogalmam sem volt, hogy hol érek véget én és hol kezdődik a másik, nem éreztem a személyiségem határait. Minden jöttmentnek megengedtem, hogy belém gázoljon. Mondom, olyan szintű ez a zavar, hogy felér egy elmebetegséggel.
szerintem nekem mégis vhogy máshogy van mint Nektek.
Mert Ti úgy néz ki, jól tudjátok, hogy irracionális a félelem, amit éreztek. De mégsem tehettek ellene semmit. Én úgy látszik, jobb helyzetben vagyok.
Mert nekem nincs senkim, normális baráti viszonyom se, nemhogymég barátnő. Mégis van reményem és élek. Nektek meg (és biztos vagyok abban, nem azért, mert gyengébbek lennétek nálam) nehezebb felülkerekedni a helyezeten. Talán azért is, mert én még nagyon fiatal vagyok és flexibilisebb.
Mégis tudok talán segíteni valakinek és remélem nem leszek felesleges.
Hátha valaki a szoc. fóbról írja a szakdolgozatát, és hajlandó lenne minket pártfogásba venni puszta lelkesedésből! Tök jó lenne.
Jó Neked, hogy hatott a gyógyszer, és el is tudtad hagyni. Ez biztos, hogy előfeltétele a babának. Igazság szerint az eszemmel ellenzem a gyerekvállalást (mármint a sajátomat), de ha teherbe esnék, a plafonig ugrálnék örömömben. Annyira örülnék a babának, hogy, mint aki berúgott, nem is foglalkoznék azzal, hogy alkalmatlan anya vagyok. Végülis férjhez is így megy az ember, elborult elmével, az ösztöneitől vezérelve.
Ha jobban belegondolok, az az igazság, hogy ha a férjem akarna gyereket, mindent megtennék, ami orvosilag lehetséges, hogy összejöjjön a baba. De amíg ő nem akar gyereket, addig nem erőlködök.
Más: hogyan kezdődött a problémád és mikor? Volt valamilyen élmény, ami kiváltotta?
nekem félelem: 24 pont
kerülés: 18 pont
szerintem én nem vagyok olyan nehéz helyzetben, korábban sokkal súlyosabb volt.
Egyszerüen meganultam pl. az emberek szemébe nézni (feltünt nekem az első kérdésnél).
És remélem, hogy tovább javul. Mert bízom az emberekben és szeretem őket. Meg vagyok elégedve magammal és ha valaki bánt engem, vagy kinevet, tudom, hogy ő maga az, aki a gyenge és nem én.
A buszon, villamoson sok az idegen ember és utálom őket! Ha pl már egy ismerőssel vagyok nincs semmi gondom. akkor elutazgatom, bár a metró akkor is hangulatkérdés.
Ha megáll a vill, akkor ideges leszek és le akarok szállni, mert mindíg attól rettegek, hogy valami rossz fog velem történni.
Mi a férjemmel nagyon szeretnénk gyereket csak én még nem merem vállalni, bár már semmilyen toxikus hatású gyógyszert nem szedek több mint egy éve.
Ha megvan a gyerek az már szerintem egész más. Akkor a gyógyszerek segítenek, hiszen azért mi még normális emberek vagyunk független attól hogy sokszor nem hiszünk ebben. Sőt, tapasztalatom szerint min. fél éves tisztességes gyógyszerszedés után annyit javul az állapot, hogy nem is kell gyógyszer de az biztos hogy mérsékelhető, és ha lefoglalod magad, nem lesz időd hülyeségeken gondolkodni, és a gyerekedért biztos mindent megtennél akármi áron. Jó lenne idecsalogatni egy dokit aki segítene!!!!!!!!!!!
Igen, mondta is néhány pszichiáter, hogy terhesség alatt sokan egyenesbe jönnek lelkileg, és sok szorongónak javul az állapota. Igen ám, de mi van, ha nem? A gyereket el kell látni, nincs mese, ha nagyobb lesz, iskolába kell vinni, képviselni az érdekeit stb, és ezt egy pánikolós anya nem tudja tisztességesen megcsinálni. Szóval nagyon rizikósnak találom a gyereknevelést. Ráadásul a férjem sem akar gyereket.
Más: próbáltam Seropramot is, de semmi hatását nem éreztem. Több hónapig szedtem.
Neked nem agorafóbiád van? Mitől félsz a járműveken? A szociális fóbia kimondottan emberektől való kóros félelem. Neked inkább magától az utazástól van, nem?
Szerintem a seropram sokkal jobb mint a seroxat.Nőgyógyászatilag te jobban tudod, de egy gyerek nagyon megváltoztatja a nők lelki állapotát. A pánik, szocfób, mind lelki eredetüek, nem örökölhetők, max az idegrendszer. Én nagyon szeretnék min. egy gyereket, a korban is benne vagyok már....dehát a gyógyszerek. Én letettem a gyógyszert és küzdök illetve próbálkozom. Ezért jó sorstársakkal beszélgetni, tapasztalatot cserélni, tanulni.
Utazási problémák: nem merek felszállni a buszra, villamos még rosszabb, metró=katasztrófa, soha
Én merek telefonálni, aláírni.......utazni nem.
Nincs gyerekem és nem is szeretnék.
1. Gyógyszert szedek, 3 félét, és nem merem abbahagyni, (Seroxat, Risperdal, Spitomin)
2. Úgy érzem, nem tudnék felnevelni egy lelkileg egészséges gyereket,
3. Nem igazán vagyok odáig a gyerekekért,
4. Nőgyógyászatilag is alig van esélye, hogy lehet gyerekem.
Sziasztok!
Nagyon örülök hogy rátaláltam erre a topicra! Hasonló problémákkal küszködöm. Telefon, írás ilyesmi nem gond, de az utazás........katasztrófa. Mondták ezt már szfnak is, de többször pánikbetegségnek. Cillit, írod, hogy szedsz gyógyszereket. Gyereked van? Szeretnél?
Ugyancsak Arató írja, hogy az amerikai betegségosztályozási rendszer legújabb kiadása szerint a szoc. fób. ismérveinek a lényege a következő:
- Jelentős fokú, állandó félelem egy vagy több szociális szituációtól, melyek során a betegnek ismeretlen emberekkel kell kapcsolatba lépnie, vagy ki van téve más emberek fokozott figyelmének.
- A beteg attól fél, hogy viselkedése (vagy szorongásos tüneteinek megnyilvánulása) miatt zavarba jön vagy megszégyenül.
- Ezek a szociális szituációk szinte mindig szorongást provokálnak, ami akár pánikroham formájában is megjelenhet.
- A beteg tisztában van vele, hogy félelme túlzott és ésszerűtlen.
- A beteg kerüli ezeket a helyzeteket, vagy csak intenzív szorongással és feszültséggel képes elviselni őket.
Azt írja a könyv (Arató Mihály: Mindennapi szorongásaink):
"Kérlek, jelöld meg a megadott pontozás segítségével, hogy mennyire félsz, szorongsz az alábbi helyzetektől, helyzetekben, ill. milyen gyakran kerülöd ezeket a helyzeteket!"
Tehát a kérdésekre úgy kell válaszolni, hogy a félelmet is külön, meg a kerülést is külön pontozni kell. Kivétel az utolsó 2 kérdés, ahol csak a kerülésre kell pontot adni.
1. Félek, zavarban vagyok attól, hogy idegenek szemébe nézzek
2. Félek, zavarban vagyok attól, ha nyilvános helyen mások előtt, pl. az osztályban beszélni kell, ha képességeimről szóban kell számot adni
3. Félek, zavarban vagyok attól, ha be kell lépnem egy olyan helyiségbe, ahol már vannak mások, idegenek is
4. Félek, zavarban vagyok attól, hogy a telefont használnom kell (fel kell vennem, ha csörög, vagy fel kell, hogy hívjak valakit
5. Félek, zavarban vagyok mások előtt enni/inni
6. Félek nyilvános WC-t használni (nem higiénés okok miatt)
7. Félek, szorongok mások előtt írni, nevemet aláírni
8. Félek, zavarban vagyok attól, hogy idegeneket szólítsak meg (pl. megkérdezzem, merre kell mennem pl. a Parlamentbe)
9. Félek, zavarban vagyok, ha társaságba elmegyek (pl. azért, mert megnéznek, vagy biztos rosszul áll rajtam a ruha és ezt észreveszik, és/vagy beszélgetnem kell
10. Félek, zavarban vagyok, ha a barátaimmal beszélgetek (mert úgy gondolom, hogy nincs mit mondanom, vagy amit mondok, az ostobaság, nem érdekel senkit)
11. Félek, szorongok bemenni a boltba vásárolni
12. Félek, szorongok attól, hogy eltérő véleményemnek hangot adjak, nemtetszésemet, kifogásaimat közöljem mással
13. Milyen gyakran fordul elő, hogyha a fenti helyzetekbe kerülsz, vagy akár csak ezek a helyzetek eszedbe jutnak, elpirulsz, vagy úgy érzed, hogy elpirulsz?
14. Milyen gyakran fordul elő, hogy ha a fenti helyzetekbe kerülsz, vagy akár csak a helyzetek eszedbe jutnak, heves szívdobogást, verejtékezést, remegést, vagy egyéb kellemetlen testi tünetet érzel?
E két utóbbi kérdésre tehát csak a kerülés mértékére kell pontot adni, a félelemre nem.
Sajnos a teszthez nem mellékelt a szerző értékelést, csak annyit mond, hogy "a kérdőív segítségével akár házilagos teszteléssel is hozzávetőlegesen megítélhető a szociális szorongás mértéke".
Referenciául: az én értékeim: félelem: 26, kerülés: 23. Szerintem én elég súlyos esetnek számítok.
Az igazság az, hogy sosem volt barátom se és az szf-et az IS okozza nálam hogy nincs tapasztalatom az emberekkel mert nem vagyok senkivel bensöségesebb viszonyban és nem ismerem a másokkal való bánásmódot. És amit az ember nem tud, abba általában nem érzi magát jól. Nem vagyok gyakorlott emberekkel, mert nem engedtek gyakorolni, szüleim megoldották helyettem a problémákat és nem hagyták, nem bíztattak, hogy csináljak vmit magam is. Vagy más is, nem tudom.
Osztálytársaim engem se magasztaltak túlzottan, de az igazság az, hogy jól tanultam és emiatt meg amiatt, hogy a fiúknak kevésbé kell sokat beszélniük, nem volt annyira kirívó. Csak én nagyon magányos vagyok ! Családom ismer, tudják, hogy zárkózott vagyok de nem igazán tudnak nekem segíteni vagy nem akar. Családi összejövetelt utálom és menekülök. Ha vendég volt, inkább nem is léteztem, amíg a szüleimnél laktam, most kollégiumban.
Most mennem kell, talán este megint leszek.
Igen, én hiszek Istenben, mégpedig a Biblia Istenében. De ez csak akkor tudott vigaszt adni, mikor kikerültem a gyülekezetből, mert ott is folyamatos elutasítást tapasztaltam. Nagy teljesítménykényszer volt a gyülekezetben, versenyeztek az emberek, hogy kin látszik jobban Isten áldása. Na, én meg szégyelltem magam, mint a rongy.
Amúgy tényleg vigasztaló tudni, hogy nem véletlenül születtem erre a világra. Elég közel állok a kálvinizmushoz, az eleve elrendeléshez, így viszonylag könnyebb beletörődni a sorsomba.
Cillit, te vallásos vagy? hiszel Istenben?
én először nem voltam de aztán úgy gondoltam, mégis lenne jó valamire. Felállítottam magamnak egy vallást, egy istenképet. Elképzeltem, hogy Isten mindig mellettem van és segít nekem. Nem volt egyszerü, de részben jobban éreztem magam tőle. Meg az is fontos volt, hogy nem a senkiért léteztem hanem magamért és azért, mert megszülettem és élek.
