Képzeld, Moorhen, rám is azt mondta egy pszichológus, hogy kiköpött színésznő vagyok. Széles gesztusok, mimika, szerepjátszás kedvelése... Én meg csak néztem rá, hogy hülye ez? Inkább a föld alá bújnék, mint a színpadra kiállnék. Egy másik pszichiáter meg azt mondta, hogy nagyon is el tudna képzelni tanárnak. CSak, tette hozzá, ahhoz tényleg kell egy minimális önbizalom, hogy az ember kiálljon a gyerekek elé.
Szóval lehet, hogy egész másnak látnak a szakemberek, mint ahogy Te látod magad.
Egyébként szerettem volna elvégezni egy pályaalkalmassági tesztet, de a -lógus azt mondta, hogy sületlenségek jönnének ki az én állapotomban. A szoc. fób. mindenbe belekavar, és rátelepszik az emberre, és eszünkbe se mer jutni az, amit valójában csinálni szeretnénk.
Mi az, hogy a férjed nem engedi, hogy elválld a munkát? Ha otthoni meló, akkor nincs mitől tartani. Vagy olyan jól álltok anyagilag, hogy nincs feltétlen szükség arra, hogy dolgozzál? Valamivel akkor is csak el kell ünti a napokat, a háziasszonyi teendők szerintem egy idő után már elég unalmasak lehetnek.
Miért gondolod, hogy nem voltál dekoratív? Jaj, biztos írtad már, hogy hogy nézel ki (abban a körkérdésben), de nincs kedvem utánakutakodni.
Hehe, szocfóbos színésznő.. talán nem véletlen, hogy nincs ilyen :((
Igen, a legtöbb esetben a szoc.fóbiám miatt ment csődbe a munkahelyem. Belekerültem egy öngerjesztő folyamatba, ahogy szégyelltem magam (elpirulás, remegés stb.), úgy néztek rám egyre furcsábban, és minél furcsábban néztek rám, annál inkább zavarba jöttem, és a végén már úgy utáltam az egészet, hogy inkább kiléptem.
A Kuncze Gáboros eset csak egy ürügy volt, mert nem tudtam beilleszkedni a többi recepciós lány közé, és meglehetős közutálatnak örvendtem a mogorvaságom miatt. Aztán kifúrtak. Meg hát recepciósnak nem is voltam túl dekoratív.
Nem nagyon tartok a holnapi interjútól, mert... Nem is tudom, talán azért, mert a férjem nem biztos, hogy engedni fogja, hogy elvállaljam a munkát. Így aztán nem érdemes hülyére izgulni magam. Egyébként egy másfél órás tesztmunka lesz. Brrr...
Tehát akkor a legtöbb esetben "hibáztatható" a szocfóbiád a munkahely otthagyása miatt? A félretájékoztatás hogy történt? Úgy értem a félelmeidnek volt köze hozzá, vagy csak figyelmetlen voltál, és nem tudtál valamit?
BridgetJ: Jól van, én elhiszem, gyerekkoromban én bohóc, vadász, majd erdész és óvónéni szerettem volna lenni :)
Most viszont fogalmam sincs, hogy igazából mit szeretnék. Talán leginkább valami jó kis fizikai munkát, fahordás, stb. Arra már régen vágyom.:)
Remélem nem a vámpírral :)))
Nade komolyra fordítva, és tartasz most a holnapi interjúvolástól?
Hát ja, mindenféle munkának megvan a szépsége is, meg a hátránya is. Szóval valamit valamiért kell adni, de valamelyik mindig fontosabb és azt kell szem előtt tartani.
Broe: Az a 40 kg nekem is feltűnt. Ne hülyíts már!
Ja igen, River, 4 munkahelyet én hagytam ott, mert általában ellehetetlenültek a körülményeim (2 hónapig nem volt munka, utáltam a főnököt, ilyesmi), egy helyről meg kirúgtak, mert felhívta a céget a Kuncze Gábor titkárnője, és félretájékoztattam.
Igen, most otthon vagyok, de holnap pl. megyek egy interjúra. A munka otthon végezhető korrektúra lenne, megbízási szerződéssel, de elég folyamatosan. Már alig várom, hogy dolgozzak valamit. Az az igazság, jobban szeretnék bejárni egy rendes munkahelyre, mert amíg csendben gépelek vagy adatrögzítek, jól szoktam szórakozni a lökött kollégák pletykálásain, és ebben otthon sajnos nem részesülök...
Aha, na épp valami ilyesmire számítottam Cillit. Ezek szerinte te most otthon vagy? Úgy vettem ki a szavaidból... a munkahelyeidet te hagytad ott mindig?
Én a második munkahelyemet fogyasztom, az előző egy könyvelési osztályon volt, de azt nem szerettem... főleg a főnököt nem :) Most valami titkárnő szerű vagyok, ez csendesebb hely, jobban szeretem, és jobbak a munkatársak is. Greenwood remélem nem haragszik, ha leírom, hogy ugyancsak (majdnem) angoltanári végzettséggel rendelkezik, de tanítani semmiképpen nem szeretne, meg nem is tanít. Egy szakkönyvtárban dolgozik, ahol azért szembesül a mindennapokban a főnök hülyeségeivel, néha telefonos macerával, stb. De majd bővebben ő.
Ez nálam rendszeresen felmerül mint kívánság, főleg amikor nyár van, elutazom, mondjuk mediterrán országba és azon gondolkodom, hogy miért nem maradok ott ... akár mosogatásból is meg lehet élni :)
River, én végzettségemre nézve angoltanár lennék, csakhogy annyira szégyellek angolul beszélni (a nyafogós kiejtés miatt), hogy messze elkerülöm az angolos munkákat. Írásban viszont jól ment, az egyik munkahelyemen leveleztem is, de megszólalni rettegtem. Most is valami "alja munkát" szeretnék végezni, valami írásbelit. Elvégeztem egy korrektortanfolyamot, és jó lenne szövegeket korrigálni nyelvtanilag meg stilisztikailag. Minden munkahelyet bojkottálok, ahol intézkedni, telefonálgatni kell és talpraesettnek kell lenni. Fél évig voltam titkárnő is, de az maga volt a pokol. Olyan zavarban voltam folyton a főnök előtt, hogy mindent összezavartam meg elfelejtettem. Az írásbeli munka viszont mindig jól ment.
És Ti mit szeretnétek dolgozni?
Hát az volt, hogy jött hozzánk egy srác, egy csellista (iszonyúan profi), én meg hát... borzasztóan éreztem magam, szívtam a cigit ezerrel (mint kiderült ez őt eléggé zavarta), és bénáztam össze-vissza, folyamatosan. Remegtem, a hangommal együtt, amnéziába estem, elő kellett keresnem a saját szövegeimet, mert egyszerűen nem jutott eszembe. Szóval féltem, és tudni véltem, hogy egyrészt a többiek látják rajtam, hogy elcseszem az egészet, azt gondolják, hogy itt is elrontottam, ott is elbénáztam, ráadásul a csellista sosem tudja meg, hogy hogyan is szól ez, mikor nem vagyok idegbeteg.
De már kaptam tőle egy levelet, és úgy gondolja, hogy több van bennem annál, mint amennyit mutatok. Szerintem kevés az ilyen ember, vagy ő sincs tisztában azzal, hogy mit tud...
Meg úgy általános emberutálatban szenvedek most. Legszívesebben elhúznám a csíkot innen.
Hogy milyen munkát? Olyat, ahol a "háttérben" lehet tevékenykedni. De az meg azért nem jó, mert soha senki nem tudja meg, hogy mire vagy képes, te sem, és én is érzem (mert ilyen munkát csinálok), hogy ez nulla, mindenki csicskának néz, és gyakran én is elkönyvelem ezt magamról. Nem sikerült a főiskola, másik felvételi sem, nem tudok nyelvet tanulni - most már ezt mondom, mert mindig feladom valahogy, pedig volna hozzá érzékem. Én meg "híres sztár" szeretnék lenni... na de ilyen remegéssel... :(
Broe a sztár.
Broe, írd le azt a történetet...
A tapizós-közeljövős emberek engem is zavarnak, de nem tudom, mit lehetne tenni ellenük... egy stratégiám van, a hátrálás...ami elég nevetséges lehet. Szerencsére ritkán fordul elő.
mások:
milyen munkára alkalmas egy szocfóbos ember? Én most úgy érzem, semmire nem vagyok az, és ez nagyon nyomaszt.
Na mi az, mindenki eltűnt? Kiderült, miután szégyenkezve elmondtam, mert neki mindent elmondok, hogy a barátom hasonlóképpen szenved, mint én - 22/25 lett a tesztje - csak még jobban titkolja? Nem tudom, kívülről mindenesetre nem látszik, és akkor felmerül bennem a kérdés, hogy rajtam mi látszik olyankor. Bár azt hiszem látszik, meg hallatszik is, mint ahogyan pénteken, volt egy megmérettetés, és hát eléggé nem úgy szerepeltem, ahogyan szerettem volna. :(
Platania, mért irtad azt a korridoros címet? Körülnéztem ott - bár nem nekem írtad... :) -, és csak az merült fel bennem, hogy mi a fene az a borderline? De különben ez a fórum jobb. :)
És még azt mondjátok meg, hogy hogyan lehet megszabadulni egy tapizós embertől, aki a főnököm. Hogyan mondjam meg neki, hogy amit ő jóindulatból csinál (vállveregetés, közeljövés...), attól engem ráz a hideg és hányingerem van?!
Hát először is: megcsináltam a tesztet: 24/24, de ez néhol sántít, mert van, amikor nem kerülhetem el a végrehajtást, így csak halogatom. Érdekes, hogy elpirulni nem, vagy csak nagyon ritkán szoktam, inkább ez a szívdobogás-remegés dolog áll fenn. Egyébként már ezt egyszer az előbb megírtam, csak valami gáz van itt a nettel, úgyhogy ha kétszer kapjátok meg, ne csodálkozzatok nagyon. A másik, ami még a távollétem alatt volt, a külsőség kérdése... mármint a ronda külső érzete: hát ez abszolút megvan, ragyák is, meg a fehér bőr, meg a vörös haj, meg a kövérség (kemény 40 kiló, vagy már annyi se...) :(
kedves Platánia!
azért nem kellett volna beidézni az egész szövegemet, bár örülök, hogy így megtaláltad a közös dolgokat, hasonlóságokat bennem. Igen, sokat gondolkodom, de rendszerint semmire sem jutok. Általában inkább csak a megtörtént helyzeteket elemzem.
Volt még egy-két dolog, hozzászólás, amit nem tudtam eddig elolvasni, most azt fogom tenni, aztán meg elmesélek valamit - feltéve hogy érdekel titeket -, ami eléggé meggyőzött, hogy ez vagy szoc.fób, ami nekem van, vagy valami, ami pont olyan. :)
Sziasztok!
Cillitt ne haragudj, hogy a tegnap csak úgy "leléptem", de nem volt netünk, csak most sikerült visszaállítani.
A munkanélküliséget kísérő feleslegesség érzése tényleg a depresszióhoz vezet, jelenleg én sem dolgozom, nem az itt felsorolt okok miatt, habár az teljesen mindegy miért nem... meg az azzal járó bezártság. Nem ez a depresszióm oka, az régebbről ered, csak súlyosbított rajta.
A kognitív terápiához hasonló eljárással/gondolkodással én is próbálkoztam, hosszabb-rövidebb ideig sikerült is "kifogni" a negatív gondolatokat, de hamar belefáradtam, megfeledkeztem róla... ingatag lelkiállapottal nehezen kivitelezhető, de tény, hogy a negatív gondolatoknak óriási a romboló hatásuk.
Kedves Broe!
Nagyon remélem, még olvasol minket és itt vagy.
Nem biztos, hogy csak szf-ed van, és amiket most idézek, nem mindenképp ennek tudhatók be. De az tény, hogy sok mindenben hasonlóak vagyunk, és ez nekem is jólesik (ha nem is mindenképp "jó", mert ez nem túl kellemes állapot...)
Idézek Tõled valamit, aminek mindegyik mondata igaz rám is (és nekem is ez a legrosszabb, jobban nem is lehetett volna leirni, jellegzetesebb esetek alig vannak, mint ezek):
"Hát pl. ismerős a liftes dolog, meg, hogy a közértben pl., ha elfelejtek valamit, nem megyek vissza érte. Vagy elhatározom, hogy bemegyek egy boltba, és mire odaérek inkább mégse megyek be. Van, hogy kajáért sem megyek le. Van, hogy édességet szeretnék enni, de nem merek lemenni, mert félek, hogy hülyének néznek, ha csak édességeket veszek. Néha az utcán is rámtör valami, nem bírom, ha rámnéznek, legszívesebben átlátszóvá válnék, vagy összemennék kicsire. Ismerős az is, hogy nem merek telefonálni, nehéz volt állást találnom, mivel ha meg is beszéltem egy találkát, mikor eljött az idő, nem mentem el. Gyűlölöm, ha hozzámérnek (még ha anyám is az). Néha annyire feszélyezett vagyok, hogy már agresszivitásba csap át a dolog... "
És ezek. Azért teszem (az idézést), mert megdöbbentõ! én egy-két éve teljesen hasonló voltam, még most is. tul. pont ugyanígy írtam volna le ezeket én is...
"és őszintén szólva épp az a bajom, hogy néha túl sokat eszem, és túl sokat vágyódom a finomságokra."
-én is. egyszercsak rámtör az ehetnék (vagy éhség :) )
"Különben is lehet, hogy csak beképzelem az egészet"
-nem, ezt nem képzeled be magadnak, mikor megéled. Azt hiszem, arról van szó, hogy van, amikor nagyon zavar, de késõbb nem akarod, hogy zavarjon, és akkor inkább elhessegedet magadtól, hogy ne legyen a keserüség a tudatodban.
"És bocs, hogy ilyen sokat írok... "
-én is így érzek idõnként, de ennek nincs alapja. Nyugodtan írjál, amennyit akarsz!
"Én már így is félek, hogy valaki rám ismer..."
"Szerintem engem itt fel fognak ismerni.
Broe a paranoid
Van már paranoiás fórum? :)"
-én is sokszor azt hiszem, paranoiás (is) vagyok. Az utcán is körülnézek, mielött kimegyek...(már ha van kedvem)
"otthon meg anyám, hol cinikusan királynőnek vagy savanyúuborkának nevezett, és állandóan azt kérdezte, hogy mi van, én meg folyton azt feleltem, hogy semmi"
-igen. És én meg mindig unatkoztam. Te nem? vagy olyasmit csináltál, ami szüleidet nem érdekelte?
"egy idő után, mintha valami tudathasadásos állapotba kerülnék, semmi más nem jön a számra, csak az, hogy "bocsánat", és azt szeretném, ha jól megverne legalább, hogy megkapjam a méltó büntetésem"
-én is szoktam... ez a bocsánatkérés és büntetésvárás a büntudat nevet viseli, és iszonytató, mert mi vagyunk éppen azok, akik mások helyett érzik és mások helyett szenvednek.
"Néha, mikor már azt hiszem, hogy jól leszoktam róla, megint történik valami, és visszaesem. Igyekszem tartani magam, de mikor gond van, és magamban erre hivatkozom, hogy akkor vagyok erős, ha nem csinálom, mindjárt az jut eszembe, hogy ez gyávaság, hogy ki akarok bújni a felelősség alól.
Broe a logika bajnoka "
"...már ha van, mert lehet, hogy csak beképzelem, hogy csak lusta vagyok néha erőt venni magamon és rendesen helytállni. Ki tudja. A gond majd ott kezdődik, mikor haza kell menni, meg minden egyéb, tudjátok. Csak most esik le, hogy ez nekem voltaképpen mekkora tortúra, hogy ez emészti fel az energiáim nagy részét. Hogy mi a megoldás azt még nem tudom. Önmagában a felismerés is jó dolog, a felvállalás is... na de ettől még túl sok minden nem változott. különösen, ha rosszul ismertem fel, vagy olyat ismertem fel, ami nincs is. Lehet, hogy hypochonder vagyok. Az is egy betegség... most honnan tudjam?"
-sokat gondolkozol? vannak "elméleteid"? én állandóan azt látom, hogy rengeteg gondolkodom, mindig ide ode ervelek magammal beszélgetek, de ebbõl ritkán van értelmes megoldás!
"Ja, és ugyanakkor meg nem merek őszintén szembenézni a rossz tulajdonságaimmal sem, mert igazából azt szeretném, ha kiderülne, hogy nincsenek is. Tényleg, ez is csak most esik le. Én is tökéletes szeretnék lenni, telve pozitív tulajdonságokkal. De ami van, még azt sem merem magamnak elkönyvelni. Szóval, ha kiderülne, hogy valamiben tényleg rossz vagyok... akkor az nagyon rossz lenne, nem tudom, mit kezdenék. Illetve nem kiderülne, hanem ha beismerném. Mert azért valahol sejtem."
-micsoda gyönyörü logikai magyarázatok. Ez csak erõsít engem, hogy sokat gondolkodol, mert úgy gondolod, magadnak kell megoldanod a problámákat,mert ezt tanultad valahonnan. És azt is, hogy ha nem tudod megoldani egyedül az eszed segítsegével, akkor nem vagy elég rátermett, akkor "hülye" vagy. Ezt és most ismertem fel magamban és rájöttem, az ember nem tudja csak gondolkodással megoldani problémáját, ez képtelenség. Persze elötte én ezen megsértödtem volna, ha ezt mondják nekem...
"Én is úgy gondolkodom, hogy saját magamnak kell megoldani. "
-tudom, én is, de ezt nekünk nem lehet egyedül megoldanunk. és legalább törõdjünk a problémánkkal, ne felejtsük el, ne törõdjünk bele.
"Nem féltetek? Már úgy értem, ez elég paradox helyzet, hogy épp egy szf-es merjen elmenni orvoshoz... én inkább sohasem vagyok beteg. De komolyan."
-erre majd elmondom, én hogy mentem el elõször, ha érdekel
"Tegnap mentem az utcán, megint kezdtem viszolyogni mindentől és mindenkitől, és aztán megszállt az érzés, hogy sz@rok le mindenkit, nekem szociális fóbiám van, úgyhogy nyugodtan lehetek antiszociális. :)"
-én ugyan nem tegnap, de soxor, mióta tudom magamról.
"Persze nem mindig gondolom így ezeket, és nem mindig ezeket egyszerre, de olyan is volt már"
-sokat változik a hangulatod? egyszer még így gondolod, azután már mashogy? Nincsenek avval problémáid, hogy "nem tudod, ki vagy"?
"Lehet, hogy nem szoc. fób., csak szimpla önutálat, meg mazochizmus, nem tudom. Csak azt tudom, hogy amiket leírtatok, az többé-kevésbé rám is igaz, és amit én leírtam, az rátok is, és eddig ez az első olyan betegség, aminek a tünetegyüttese illik rám. "
-vagy mind a kettõ, mint nekem. Cillit elmondta már: a depreszió és szf sokat egymás mellett lépnek fel.
"Van egy olyan gondolatom, hogy azok, akik valamilyen lelki gyötrelemmel rendelkezek, azoknak ez valahol jó is. Nem nyíltan, hanem burkoltan, és talán egyáltalán nem tudatosan, de valamikor valamiért úgy találta a lélek (vagy az agy), hogy ezzel a cselekvéssel, ezekkel a reakciókkal érhet célt. Tehát, hogy valamilyen haszna származik abból, hogy ilyen "beteg". Szerintetek nem így van? Hogy talán azt gondoljátok (-juk), a betegeket sajnálják, ápolgatják, köv. jobban szeretik. "
-"a betegség elsõdleges és másodlagos haszna", ilyen a szakkönyvekben a neve. Teljesen úgy van ,ahogy mondod.
"Van olyan dolog, amiről úgy gondolom, hogy jó bennem. Pl. az, hogy jól énekelek, és szép dalokat írok - amit baromi kevesen értékelnek, és én még ennek ellenére is kitartok emellett, mert nekem muszáj csinálni. "
-én is írtam dalokat, söt most is szeretnék, ha lenne rá lehtöségem. Énekelni sajna nem merek. Nekem is muszáj volt csinálni, mert ez adott valami értelmet életemnek. Nagyon szereted a zenét? Én igen.
Hát egyelõre "csak" ennyi. Nagyon várom válaszaidat!!!
Kedves Silvana,
"úgy megyek az utcán, hogy kihúzom magam, próbálok belenézni az emberek szemébe (nem mindig sikerül), és rájuk is kellene mosolyogni, de azt még nem merek."
Én kb 1 éve kezdtem el ezt a dolgot, azóta programmá tettem...nagyon sok a visszaesés és azután az érzés, hogy mégse sikerül, szörnyü... tehát odáig jutottam, hogy mosolyogtam, főleg lányokra. Egyszer az történt, hogy megláttam egy lányt, akire rögtön tudtam, ez más, ő is szégyen, meg hozzám hasonló, láttam, izgul, de az történt, hogy az egész villamosút alatt csak kerülgettük egymás szemét (szembe ült le velem) mert nem mertünk egymás szemébe nézni túl sokáig mosolyogva. Éreztem meg lehetne, meg kellene szólítani, de nem tudtam...
Cillit, ha megszunik egy munkahely az nem a Te hibad, csak komoly ceghez szabad menni, mar net-en is utana lehet nezni a m.helyeknek. Te meg nagyon fiatal vagy, rengeteg lehetoseged van. Tanulhatsz is mast, ha az eddigi nem volt jo.(Semmi kozom hozza, nem is ismerjuk egymast, de szulhetsz is.)
Azert erzem magam egy nullanak, mert en mindig dolgoztam es megszoktam, hogy fontos vagyok mas embereknek, ugy ereztem alkotok valamit. Es ez most nincs, a gyerekek nem tudjak potolni, sot meg sokkal rosszabb anya lettem.
A ferjemrol nem akarok sokat irni, ha elolvassa megsertodik. Cask annyit, hogy vagy a munkahelyen van, vagy itthon dolgozik, keveset beszelgetunk, eleg kulonbozo az erdeklodesi korunk, o nem szeret emberek kozott lenni, en igen (csak nincs kivel). Most jo ejszakat kivanok, holnap jelentkezem.
