Nálatok lehet, nálunk panír volt. Szerintem nincs állandósult neve. A szakácskönyvek "maradékértékesítés" (értsd: maradékmentés) részébe tartoznak, mint a kínai tojásos rizs, a menzai tojásropogós, a kenyérmártás, brassói, a hortobágyi palacsinta, a felfújtak, az elzászi quiche és társaik. ;P
Hát ööö... Akkor már sokkal gyorsabb mezei panírt (a panírozás maradékának összekeverése és kisütése a húsok után, nálunk csak én szeretem, de én gyerekkorom óta) csinálni belevagdosott lópikulalevéllel.
Békésen bóklásztam, aztán megláttam ezt, és elgondolkodtam, most hogyan bóklásszak békésen tovább? Jó dolog felülni a provokációnak? Aztán arra gondoltam,
hogy gyereknap van, a ringlispílre, ilyesmikre már felültek a gyerekek, akkor mire ülhetne fel a magamfajta? Hát csak a provokáció marad. De aztán meg arra
gondoltam, hogy dehát nem kötelező felülni valamire, nincs ilyen szabály. Szóval, nem ülök fel a provokációnak. És akkor most, hogy nem vagyok hajlandó felülni a provokációnak,
hadd kérdezzem meg nyugodtan, miért az az igazi? Mi? Miért? Miért? Mi?
Egyébként ez érdekes, mert ott magamnak kellett fizetnem az ebédet, míg itt Németországban a dolgozóknak önköltséges, de a praktikantineknek (a gyakorlaton levő diákoknak) ingyenes, állta a kórház. Persze a német menzán fura kaják vannak, meg sok a disznó és csirkehús, akkor meg már inkább a vegetáriánus menüt választottam, az változatosabb volt. Csak a halas meg marhás napokra választotam a húsos menüt. :)
Aztán az utolsó gyakszin jöttem rá, hogy a folyékony koszt meg a zsemle ingyen van a dolgozóknak is és szabadon kivehető a tálalókonyha hűtőjéből (ahonnan a vizet is el lehet hozni), és a dolgozók is abból esznek ebédre. :) A folyékonykosztban meg van joghurt, zselé, tejbegríz és puding is, szóval abból ettem kettőt ebédre (joghurtot, mert az édes vackokat egyék mások). És elég is volt négyig, meg literszámra ittam a vizet, de azt mindig csinálom, egész nap viritykölök.
"Mintha a szolidaritásból mindenki hasznot szeretne húzni, de legalábbis nullára jönni ki." " Az államon kívül nem tudom, hogyan, mire támaszkodva lehetne ezt megszervezni." "a legjobb helyzetben levőknek kell ezt működtetni, és fel kell fogni, hogy ezt nekik kell működtetni." Nem igazi működtetés ez. Ez érdekes egyébként. Amikor amerikában nem volt ez a fenenagy jóléti állam, akkor csúcson volt az adományozás, az első állatmentők akkor jöttek elő, rakás kórház stb. Egyik ember adott a másiknak, önkéntesen. Embertől embernek, ez valódi jószándék, együttérzés, és valódi rászorulók kapták. Az állam végzi, az állam dolga, akkor a személyesség, valódi jószándék eltűnik, megölöd, viszont megjelennek a csalók, nem valódi rászorulók, trükközések. Nem állást foglalok a kérdésben, csak azt szeretném mondani, hogy a dolognak van egy rakás érdekes oldala.
Engem szórakoztat az ilyesmi. :) Még rá is játszok. Talán legutóbb, talán előtte történt, hogy voltam Pesten, beugrottam a Boráros téri DM-be öblítőért. Persze andalogtam azért menet közben ezt is, azt is megnéztem, és láttam, hogy a biztonsági őr követ. Na, mondom magaman: "Akkor dolgozzál, Józsi!", még lassabban mentem és mindent leszedegettem a polcról meg visszatettem. :D
Mondjuk, nekem a konyáktól mindig elmegy az étvágyam, még akkor is, ha tiszta a konyha. Valahogy eltelek a mindenféle szaggal. Anno nem is igen ettem, amikor a kórházi konyhai gyakorlataink voltak. Kivéve a Lászlóban, ott valahogy egész jó volt a kaja, kinn a dolgozói menzán az a la carte-menüt ettük persze. Ami igazából ugyanaz volt, mint a betegeké, csak a cukrászsütemények voltak nagyobbak. De ott tényleg nagyon jól főztek még 2000 környékén, a legkedvesebb gyakorlatokat ott töltöttem.
