Biztos igaza van a szakírónak - azért szakember -, de a nyáron a fürjeim imádtak a napos homokban fürödni, és ki sem gyilkolták egymást. Persze volt "elbújós" helyük is, ahol megpihenhettek.
Itt olvastam, a fény és az agresszió kapcsolatáról. Persze én sem sötétben tartom őket, november óta egy üvegablakos pincében vannak és egy ledsorral megvilágítom az önetetőjüket napi 14 órában.
A fürjnek, bármilyen tündibündi, útálatos természete van. Nem tudom, van-e mód visszaszoktatni a többiekhez, de nem hiszek benne. Fogalmam sincs, mit tehetnél, mert másik csapat se fogadja be.
Hiányuk legfeljebb fényből lehet, mert nem tudom (nem vagyok szakember), hogy miért vannak "viszonylag sötétben"? Ennek szerintem nincs értelme.
6 tojómból az egyiknek a fejét, szemét véresre csípik a többiek. Már többször elkülönítettem, majd gyógyulás után visszaengedtem, de mindig ugyanaz a helyzet. Jolovitot isznak vagy almaecetes vizet, tojótápot, zeolitot, kanári magkeveréket, napraforgót, fehérjét kapnak, néha egy kis salátát. Van porfürdőjük, tojóládájuk, viszonylag sötétben vannak. Hol a hiba? Hiánybetegség?
Be-be nézek, de már nincs madaram, nem is tervezek, elég a sok szárnyas meg Elek, a kecském és a nyulak. Kedvem sincs nagyon, muszályból ellátom valahogy őket, szarozik a rák velem rendesen. Meg, ha nincs fürjecském, mit p...fázok bele, esetleg mondhatnák.
Olvasgatok, örülök sikereiteknek, de egyenlőre aktívan nem tudok részt venni
a topicban. :-( Talán nemsokára a CT jobb hangulatra derít.
Írásodból azt szűröm le hogy kezdő lehetsz úgy a tartás, mint a keltetés terén.
Sokadik keltetés után is csak azt mondhatom, hogy az ezzel való foglalatosság rendkívül sok örömöt, izgalmat,boldogságot tud adni az embernek, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.
Ha - mint írod - ráfanyalodásból gondolkodol rajta, akkor ne tedd.
Ha csinálod akkor teljes elhatározásból. örömmel , várakozással teli - tedd, és nem fogsz csalódni.
Ha csirkét keltettél már (géppel), akkor a fürj se okoz problémát. Persze vannak eltérések, utána kell nézni. Ara valóban ne számíts, hogy a gazdasági fürjed elül és kikelti a tojásokat. Nagyon ritkán fordul elő. Szerintem Papi is így gondolta.
A fürjek most éppen nem tojnak annyira, biztos pihenőznek.
A keltetett jércéim kikeveredtek a férgességből, és a Thor-féle fehérek már tojogatnak. A " Piros " félék még nem adják, de ami késik nem múlik, amúgy szépecskék.
Csatlakozom Fürjfürkészhez, első rátára, gyakorlásra elég a 10-15 madárka. Ha nagyon jól megy, és van elég helyed, még a nyáron bővítheted az állományt, mert a fürj elég hamar kezd tojni. DE tényleg ne rakj össze nem együtt felnőtt madarakat, mert vér fog folyni.
A pipikék jól vannak és bár ma emberi mértékkel "meleg" volt, anyuci nem akarta őket kihozni. Egy lehet, hogy fehér lesz köztük. Még nincs képem róluk, mert az infra úgyis elrontaná. Viszont láttam az egyik feketénél, hogy már tollasodik a szárnya vége. Most az udvarukon pepecselek, hogy macska bejönni ne tudjon kiscsirke meg kibújni ne tudjon.
Bocs, ez a másik fórumra tartozna, de úgyis átjárunk.
A fürjeknek tökéletesen zárt voliert képelünk el a papával, alul beton (arra homok, széna stb), amúgy meg jóóóóó nagy ketrec (majd holnap megmérem, mekkorának kell lennie), a ketrec oldalára félmagasan szélfogó, fölé meg tető. No meg a hűtőláda.
Még mindig ragaszkodom a viszonylagos szabadtartáshoz, igaz én csak kedvtelésből tartom őket. Fölülni, fölgallyazni tényleg nem szeretnek, de volt egy patkánymentes időszak, mikor - néhány bepakolás után - maguktól bementek az "oduba". Igaz, akkor nem raktam eléjük a rácsot (vesztemre).
Nálad mi újság a verebekkel és egyéb tollas jószágokkal?
Megpróbáltam hasonló szabad--volír rendszerben tartani fürjeket mert szerintem ez a legbarátibb módszer, de a tapasztalataim alapján bizton állíthatom hogy nem fognak fölmenni lépcsőn , nem ülnek föl rúdra, sőtt estére se mennek zárt térbe, hanem ott maradnak ahol rájuk sötétedik. Ha így akarod tartani őket minden este fel vagy be kell őket pakolni.
Ha mégis emellett maradsz tarthatók így, de atombiztos volírt kell készíteni, ahol nem fér hozzájuk semmi.
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e tapasztalat arról, hogy a fürjek szívesen "lépcsőznek", és éjszakára felülnének-e az emeleti zárt részbe, vagy éjszakára is lent maradnának-e az alsó szinten a porban? (Kicsit bolond a kérdés, tudom.)
Szerinted mekkora állománnyal induljak neki, hogy ha elsőre nem sikerül ne annyira fájjon. Egyébként meg észrevettem a téli alvást. Itt a szezon február végén március elején kezdődik, de milyen jó, hogy azért van aki most is ébren van de ezzel a többieket természetesen nem akartam megsérteni.
A fürj valóban értékes és jó áru lehet, de föl kell mérned, hogy tudsz-e minőségi tartást biztosítani nekik (Mint írtad, a környékeden elég silány az állomány, ami nem föltétlen az "alapanyag", hanem a tartási körülmények következménye is lehet. Nem tudom, nem láttam őket.).
Azonkívül tudnod kell, hogy lesz-e fizetőképes kereslet a tojásra, húsra.
Akik itt - ahogy írod - nagykanállal eszik a tenyésztést, azok se hiszem, hogy rögtön többszázas állománnyal kezdték. Bár ezt ők tudják megmondani. Csak most még "alszik" a fórum, nagyon év eleje van.
Sok sikert kívánok neked, nem akarom a kedvedet elvenni, remélem jól megy majd minden. Ha van kérdésed, azért írd meg! Én is szívesen válaszolok (bár én se vagyok gyakorlott fürjész), és majd a többiek is csatlakoznak.
Még egy, kissé pikírt, megjegyzés az ismerős tenyésztőid felé. Nem elsődleges szempont a haszon, kizsigerelt, szenvedő állatokkal. Mint ahogy ellene vagyok a ketreces tyúktartásnak, a kutya láncrakötésének stb., éppúgy nem tartom jónak, ha ugyanezt a fürjekkel teszik.
Szia... Köszi az infókat, és az észrevételt. Lehet, hogy igazad van a keltetéssel kapcsolatban, de néhány tenyésztő, aki itt ezzel foglalkozik, azt mondta kevés fürjjel nem éri meg, mert megvágja pénztárcádat. Villany,stb. Hát nem tudom. Itt nálunk is vannak tenyésztők. Egy néhánynál voltam is. de mit mondjak, elég silány állományt láttam, mert itt még ugyanis gyerekcipőben jár a fürjtenyésztés, ezért is fordultam ehhez a fórumhoz, hátha okosabb leszek valamivel. Olvasva a hozzászolásokat, azért itt vannak, akik nagkanállal eszik a tenyésztést, és ez számomra mindenképpen szimpatikus.
Node! Ha találsz a lakhelyedhez viszonylag közel tenyésztőt (gondolom egész közel nincs, mert arról tudnál) és veszel fürjet, több kérdés is felvetődik. Elég fiatalok-e a tojástermeléshez? (Ha intenzíven voltak tartva hamar kitojják magukat és hamar elpusztulnak.) Milyen körülmények közt tartották őket, és tudod-e ugyanazt nyújtani nekik? Mit ettek? Stb.
Az élőállat szállítás rizikós, tehát nem lehet tudni, mennyi és milyen állapotban érkezik hozzád. Azonkívül gondolom drága is, ha meg Te mész értük, a benzin fog sokba fájni.
Szóval inkább keltess, vagy napos fürjet vegyél, ne túl sokat, mert akkor a magad módján neveled, tartod őket és biztos, hogy fiatal állományod lesz. Igaz, hogy kb. a fele kakas, de afürjhús is finom.
Bocs, hogy beledumálok, de én tavaly szerettem bele a fürjekbe néhány ajándékba kapott fürj kapcsán. Utána keltettem egy szériát, de a gyakorlatlanságom miatt télre már nem maradtak. Az idén újra próbálom, de mivel nem nagyban kezdtem, nem volt nagy a veszteség.
Ez dícséretes, de Magyarország mely táján laksz, van-e tapasztalatod stb. A fürjtartrás jó dolog, de ha rögtön nagyban akarod kezdeni, nagyot is bukhatsz.
Vadiúj vagyok ezen a fórumon. Most szeretném elkezdeni a japán gazdasági fürjek tartását, főleg tojástermelésre gondolok. Esetleg megbízható tenyésztőket, akiktől vásárolhatnák jó minőségű tojómadarakat ? Előre is köszi !