Keresés

Részletes keresés

aSSaSSin Creative Commons License 2000.05.19 0 0 967
Ugye mondtam, hogy botrány lesz a segélyezéssel, ha közmunkához kötik? Tegnap a "Tények"-ben erre láthattunk jó példát. Ja, és a riport csúcspontja az volt, amikor a cigányok előjöttek a nácizmussal! Figyeljétek meg, néhány év és újabb "kommunista" felkelés lesz ebben az országban, csak a célok lesznek egy kicsit mások. "Le azokkal akik nem szegények és dolgoznak!!"
Hölgyeim és Uraim!
Akkor majd kit támogatunk! Egymást?
ks Creative Commons License 2000.05.19 0 0 966
Mit jelent az RPA és a KKDSZ?
Syd Barrett Creative Commons License 2000.05.19 0 0 965
A ma reggeli hiradóban beszélt dr. Czeizel Endre, aki egy roma család n-dik gyerekét (akiknek már nem kellett) egy értelmiségi házaspárnak "kiközvetítette" (hátha jobb sorsa lesz a gyereknek), és most bíróság előtt áll. Szerinte az ilyen jellegű akciókat nem büntetni kellene, hanem éppen ellenkezőleg... Szerintem is ha minél több roma gyereket fogadnának örökbe, azzal kialakulna egy olyan réteg, aki már nem a szülei lumpen életvitelét folytatná, és talán elindulna valami. Egyelőre marad a büntetés.
TCrown Creative Commons License 2000.05.19 0 0 964
Bazzeg, "visszakérem az iskolapénzt"!!
Nekem azt tanitották, hogy szegénység ellen DOLGOZNI kell...

Szép kis társaság ez a "demonstráció szervezői".
(A "Közéleti Nők Szervezete" az nem a "Közéleti Romanők Szervezete"?)

én55 Creative Commons License 2000.05.18 0 0 963
szóval a kaltenbach "megoldást sürgetett az önkényes lakásfoglalók problémájára"...halleluja, köszönjük néked ombudsman

azt szeretném tudni, hogy ez mi a faszt jelent....karácsonyi kívánságlista?

sürgetni....még ilyen hüjeséget...majd valaki megoldja, és akkor milyen jó lesz...hmmm

az utolsó mondatra nem is reagálnék, komolyan ezek a politikusok az orruknál tovább se látnak...istenem de jó lenne ha én is ilyeneket szólhatnék, és a jó kis parlamenti menzán ebédelhetnék meg lenne sofőröm...télleg, király

aSSaSSin Creative Commons License 2000.05.18 0 0 962
Amikor meghallottam, hogy tüntetés lesz a szegénység ellen, egyszerűen képzavarral küszködtem. Még a mai napig sem értem! Hogyan lehet, és mi értelme van tüntetni a szegénység ellen. Innen már csak pár lépcső és megjelennek a bolsevista jelszavak. Remélem Lenin nem jön ki a Mauzóleumból. Egyébként tegnap a meccs után véletlenül átkapcsoltam a Duna tévére. Valamilyen mexikói "törzs"-ről vol szó, akik fenn élnek a hegyekben. Életkörülményeik, kultúrájuk megegyezők a cigányokkkal. (Akinek nem inge ne vegye magára!)De ezek DOLGOZNAK! Kukoricát termesztenek, mert abból élnek. S bocsika, nem tüntetni mennek a szegénység ellen!!!
Előzmény: ks (961)
ks Creative Commons License 2000.05.18 0 0 961
Ezt most találtam a tesók homepagéjén :))

TÜNTETÉS!

A SZEGÉNYSÉG, A KIREKESZTÉS, A TÁRSADALOM KETTÉSZAKÍTÁSA ELLEN!
2000. MÁJUS 24-ÉN (SZERDÁN), 17 ÓRAKOR A KOSSUTH TÉREN!

KÉRJÜK, JÖJJÖN EL MINDENKI:

- aki fel akarja emelni a szavát a tartós munkanélküliség, a reménytelen lecsúszás, a társadalom kettészakítása ellen,

- aki nem fogadja el a kirívó iskolai esélyegyenlőtlenségeket, valamint azt sem, hogy a szegények kiszorulnak az egészségügyi ellátásból,

- aki nem ért egyet a legális foglalkoztatás mértékének és a családi pótlék reálértékének csökkenésével, a munkavállalók kiszolgáltatottságának növekedésével,

- aki tiltakozik a magas lakáshitel-, lakbér-, és rezsitatozások törlesztésben elmaradottak "törvényes" kilakoltatása ellen,

- aki elveti a fajgyűlöletet és a kirekesztés minden formáját,

- aki nem ért egyet azzal, hogy ebben az országban évek óta nem épülnek szociális bérlakások, és a lakáshitelekhez csak magas jövedelműek juthatnak,

- aki együttérez a szegény és magukra hagyott nyugdíjasokkal!

KÉRJÜK, JÖJJÖN EL MINDENKI, AKI SZABADABB, DEMOKRATIKUSABB ÉS SZOLIDÁRISABB MAGYARORSZÁG POLGÁRAKÉNT AKAR ÉLNI E HAZÁBAN!

TALÁLKOZZUNK A KOSSUTH TÉREN!

A demonstráció szervezői:
Bronz Klub, Cigány Vezetők Szakmai Egyesülete, Liga Szakszervezetek, Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség, Közéleti Nők Egyesülete,
Feminista Hálózat, KKDSZ,
Roma Polgárjogi Alapítvány, Zöld Alternatíva,
LIGA Szakszervezetek, Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma, Társadalmi Igazságosságért Mozgalom, Civil Fórum szervezeteinek jelentős része

Tájékoztatás és kapcsolatfelvétel: RPA Tel / Fax: 352-4504

ks Creative Commons License 2000.05.18 0 0 960
OK fijjug, igazatok van, visszaveszek a lendületből és a jövőben mellőzöm a rasszista viccek nyilvános előadását.
üd
ks
aSSaSSin Creative Commons License 2000.05.18 0 0 959
Sziasztok!
A lakásfoglaláshoz én csak annyit tennék hozzá, nagyon szívesen közzéteszem a romavédő politikusok egy részének községemben megtalálható nyaralóinak a címét. Sőt, majd el is küldöm a szegény cigány családoknak, hogy csak nyugodtan törjék fel, és költözzenek be. De természetesen hétközbe jöjjenek, vagy télen, akkor kisebb az esélye, hogy elkapják őket. Kíváncsi lennék ha hozzájuk költöznének be, akkor mit szólnának? Ugyanis úgy látom, csak addig ugatnak, amíg a mások kontójára lehet! A házamtól 50 méterre van annak az alkotmányjogásznak a nyaralója, aki szintén ki szokott rohanni a kisebbségekért. Még a Volvo80-át is felajánlanám a cigányoknak, hogy ne kelljen gyalog járniuk! Zárójelben jegyzem meg, hogy amikor füvet nyírtam egyik este épp az utcában jártak - nem tudok rá jobb szót - vándorcigányok, akik mindenféle edényt és egyéb hasznos dolgot árultak. Nemes egyszerüséggel elzavarta őket a .......ba. Erre mondják hogy bort iszik.........
Duda Creative Commons License 2000.05.17 0 0 958
"Az egyik lehetséges megoldásnak nevezte, ha törvényesítenék a már hosszabb ideje a lakásban élő és
gyakorlatilag bérlőként viselkedő jogcím nélküliek helyzetét."

Van ennek a feherjehalmaznak egy mikometernyi realitaserzeke????
En eveken at dolgozk, hogy vegyek egy lakast, mas meg beleteszi a redva's teste't es ke'sz?
Hallott ez mar arrol, hogy vajon miert kellenek mindenkire nezve ervenyes es kotelezo szabalyok (torvenyek) a tarsadalom mukodesehez?

Előzmény: nyman (956)
nyman Creative Commons License 2000.05.17 0 0 956
Egy cikk a mai Nepszavabol:

"Gondok a kisebbségi törvénnyel
NÉPSZAVA-információ
A kisebbségi törvény jelenlegi formájában számos ponton alkotmányossági gondokat vet fel, ezért nem halasztható a jogszabály újrakodifikálása, jelentette ki Kaltenbach Jenő. A kisebbségi jogok országgyűlési biztosa ezért 1999. évi jelentéséhez egy olyan törvénytervezetet fűzött, amely reménye szerint meggyorsíthatja a parlament kisebbségeket érintő jogalkotó munkáját. Az ombudsman az Országgyűlés emberjogi bizottsága előtt kiemelte, az ország egyre több településén kívánják "faji alapon" meghatározni a lakosság összetételét. Az utóbbi években emelkedett azoknak az eseteknek a száma, amikor önkormányzatok vagy vezetőik nyílt vagy burkolt formában "persona non grata"-nak minősítettek roma származású embereket.
Kaltenbach szerint a lakhatási ügyek közé tartozik az is, hogy a szociális lakásügy valódi megoldása helyett csupán a kiköltöztetések jogi rendezését szorgalmazzák. Az országgyűlési biztos - hangsúlyozva, hogy nem kíván támogatást nyújtani törvénytelenségekhez - megoldást sürgetett az önkényes lakásfoglalók problémájára. Az egyik lehetséges megoldásnak nevezte, ha törvényesítenék a már hosszabb ideje a lakásban élő és gyakorlatilag bérlőként viselkedő jogcím nélküliek helyzetét.

Az ombudsman szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a hivatali visszaélés gyanúja esetében a motivációt is bizonyítani kell a bíróság előtt, vagyis azt, hogy az érintett vezető kifejezetten hátrányt akart okozni, ezért ilyen ügyekben eddig egyetlen vádemelésre sem került sor."

Szal gyanitom, ha vastagon kihuzott reszt ennek a majomnak a javaslatara valoban megvalositjak, akkor az eddig sem rozsas tetszesi index hirtelen meredeken fog tovabb zuhanni.

Ami pedig a a hivatali visszaelesekre utal (szerintem k. nagy altalanositas), a cikk is megemleti, hogy vademelesig egyik eset sem jutott L, tehat a vadak megalapozatlanok is lehettek.

SZVSZ pont az ilyen tenyeket elcsusztato kijelentesek segitik novelni az indulatokat. Legalabbis nallam megfelelo hatast er el. Pl mi a fax, hogy emelkedtek az esetek? 1-rol 2-re, vagy 10-rol 100-ra? Mert nem mindegy.

Itt egy masik ue.-rol az oldalrol.

"Javaslat a kisebbségi képviseletre
NÉPSZAVA-információ
A nemzeti és etnikai kisebbségek teljes jogú parlamenti képviseletének lehetővé tételét javasolta a választási reformot előkészítő hatpárti bizottság tegnapi ülésén a Fidesz.
Az indítvány szerint a kisebbségi önkormányzatok egyenként országos listát állíthatnának. A választóknak pedig dönteniük kellene, hogy egy párt területi listájára vagy a kisebbségi listára szavaznak. Ez utóbbiról az első jelölt kedvezményes szavazatszám elnyerésével mandátumot szerezhetne. A Fidesz javaslata szerint erre 5000 voks feletti támogató szavazat esetében lenne lehetőség. A legnagyobb kormánypárt előterjesztése ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ezt, a képviselői létszámot elkerülhetetlenül növelő megoldást csak akkor tartja megvalósíthatónak, ha az Országgyűlés létszámának csökkentésében sikerül kompromisszumos megoldást találniuk a pártoknak.
Az MSZP és az SZDSZ a Fidesz javaslatát tárgyalási alapként elfogadhatónak tartja. Az FKGP és a MIÉP viszont jelezte: számukra a kisebbségek parlamenti képviselete csak egy második parlamenti kamarában vagy szavazati jog nélkül képzelhető el. Pokol Béla, a testület kisgazda elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy néhány fős kormánytöbbség esetén sok múlhat a kisebbségi honatyák szavazatain."

Eszt most nem kommentalom. Illetve annyiban, hogy azert a fidesz sem tunik hujenek, mivel a listakat valasztani lehet. A kisebbsegi litat meg lehet nem sokan fogjak.

ks: pont az ilyen vicceket emelik ki, hogy ramutassanak, hogy egy a rasszistak gyulekezete. :(( Legyszi az ilyet mellozni.

én55 Creative Commons License 2000.05.17 0 0 955
ezt most minek.....:(
Előzmény: ks (954)
ks Creative Commons License 2000.05.17 0 0 954
ezt a vadászos viccet ismeritek?
A Magyar Közlönyben megjelenik: minden cigány kinyírása után jár ezer forint. Német vadász olvassa, na majd kipróbálja ő is. Felmegy a szállodai szobába, összeszereli a fegyvert, kinéz az ablakon. Látja ám, ott kukázik a cigány a konténerben, lóg ki az a büdös lába. Becélozza, lelövi. Kiérkeznek a rendőrök, letartóztatják a vadászt.
-De uraim, ez rendelet!-szól a német.
-Lőni lehet, de nem a vályúnál!

radai rosseb Creative Commons License 2000.05.16 0 0 953
Egyszemélyes keresztes-hadjárat?

RR

P.s.: olyan érzésem van, hogy inkább lehetne "szélmalomharcnak" hívni... :(

Előzmény: aSSaSSin (952)
aSSaSSin Creative Commons License 2000.05.16 0 0 952
Üdv Mindenkinek!

Mint igértem megpróbálok beszámolni a "sikerekről". Ennek talán annyi értelme van, hogy "életszagú" az eset. Hát ma beszéltem az igazgatónővel, aki ugyan nem zárkozott el ötleteimtől de a szokásos "miért történt itt valami?" hozzáállásával kiborított. Számomra az a legnagyobb baj az esetben, hogy az alsós gyerekeket megtorlatlanúl molesztálhatják ezek a "túlkoros" szemetek. Itt is azok a kérdések köszöntek vissza, amit ebben a topicban is napról napra olvasok. Biztos vagyok benne hogy .... követte el a lopást? Biztos vagyok benne hogy molesztálják a gyereket? Télen ezek a túlkoros .... ellopták a gyerekek kabátját úgy, hogy a helyükre szakadt kabátokat tettek. Ma ezt az igazgatónő úgy kommentálta, hogy a .... csak véletlenül elcserélték. A beszélgetésünk végére egyre biztosabb voltam, hogy ugyan abban a csonakban evezünk, csak ő sem tud, vagy nem akar változtani a helyzeten.
DE AKKOR KI?????????????
Most az önkormányzat jön. Már előre röhögök!(Kínomban..)

edelweis Creative Commons License 2000.05.16 0 0 951
Néhány napja azt hitte roszzul látom, amit a RAI 1 teletexén megjelent:Chenjerai Hitler Hunzvi a veteránok vetetője Zimbabweban. Ezt viszont igazolni látszik az Corriere della sera máj. 12. számában egy cikk: "A fekete Hitler fehérekre vadászik."
lehet rajta gondolkodni...
Előzmény: Törölt nick (945)
edelweis Creative Commons License 2000.05.16 0 0 950
Üdv.aSSaSSin
Már többször gondoltam arra, hogy pl az illetéktelen helyekre nyúlkálóknak/zsebeseknek/táskaeltüntetőknek elhelyeznék egy-egy sokkolót a táskában/zsebben/. Ennek pl az volna a következménye, hogy amint belenyúl a "szerencsés megtaláló" hangosan jelezni fogja, hogy "célhoz ért" és már ki is derül a környezet számára, hogy ki volt az.Ez így akár bizonyítéknak is elfogadható. Talán ha ez a kellemetlenség többször előfordulna vele, egy idő után megtanulná, hogy csak a saját motyójában matasson.
szvsz nem túl költséges kis eszköz+kis összefogás:csali táska kitéve és jöhet a szokványos forgatókönyv.Eredmény: az ilyen lopásokra szakosodók hamar más helyre vonulnak
üdv
edelweis
Előzmény: aSSaSSin (947)
nyman Creative Commons License 2000.05.15 0 0 949
Sajnalom az esetet. A megoldasra semmi ottletem.

A romaszimpatizansok aszt fogjak ra mondani, hogy egyedi eset. Kulonben sem volt tetteneres. Abban az esetben ha lett volna, se hiszem, hogy tul sokat tudnal tenni, azonkivul, hogy szemtanuk nelkul lekeversz par fulest.

Azzal sem fog a kutya torodni, ha a naplo hianyzasi bejegyzesei es a lopasmentes napok kozott szignifikans azonossagot tudsz felmutatni. Lasd. pl. a zamolyi romak (nep)vandorlasa es az adott helyen a buncselekmenyek gorbeinek felfutasa.

Előzmény: aSSaSSin (947)
aSSaSSin Creative Commons License 2000.05.15 0 0 947
Üdv Mindenkinek!

Bocs de most egy kicsit offtopic leszek, de múlt héten a családunkkal olyan esemény történt amit mindenképpen meg akarok osztani a roma szimpatizánsokkal.
Feleségem a lányunknak segítette fel a táskáját az iskolában és ezért a táskáját letette az osztályterem bajárata előtti padra. (Cirka 2 m a távolság) Ezalatt valaki ellopta a táskáját, amiben természetesen minden benne volt(Pénz, személyi, tb kártya, adó kártya, jogosítvány, forgalmi, Visa kártya-letiltás 10000 Ft!, mobiltelefon stb) A gyerekek egyértelműen egy 6. osztályos "kreol bőrű" kislányt láttak.(Kreol bőr = rendőrségi feljelentésben szerepel, ugyanis azt nem lehet beírni, hogy cigány!!) Kiderült, a drága, akit egyébként Kolompár Zs.-nek hívnak, túlkoros és az iskolát havonta kb 3* látogatja meg. Kiderült, hogy "valószínüleg" több kabátlopás és a tanítónő táskájának az eltünése is a számlájára írható. Ja igen, ez csak a lányom osztályában! Ezek után a lányommal is beszélgettem az esetről aki elmondta, hogy ezek a "túlkoros" cigányok molesztálják őket (2 osztályosok!), elveszik a tízóraijukat, a zsebbénzüket stb. Természetesen a táska azóta is a holdban van.
Ami felháborított a következő:

1. A rendőrség "megszokott" ügyként kezelte az esetet, abszolút nem is foglalkoznak az esettel!
2. Az iskola nem tud semmit tenni, mert nem volt tettenérés, vagyis nem bizonyítható, hogy ki tette!

Nekem csak 1 kérdésem ven hozzátok. Ti mit tennétek? Én holnap megyek az igazgatónőhöz, s valószínüleg beszélek a város cigány kisebbségi vezetőjével is. Kiváncsi vagyok már előre, hogy milyen kifogásokat fognak hozni.

Az ügyben azért egy két dolog sántít. Tudomásom szerint, ha valaki nem jár iskolába, akkor ott a családsegítő központ munkatársainaki kutya kötelessége kimenni a családhoz. Ez miért nem történt már meg? Valamint,ha több gyerek lát egy cigányt amint az éppen lop, akkor az miért nem perdöntő bizonyíték. Ja a valász egyszerű, ugyanis azt fogja mondani, hogy azért vádolják, mert cigány. (Ismerős ugye?)

Hát ennyi. Bocs még egyszer az offtopic miatt, de roppant mód kíváncsi lennék, hogy ezt az ügyet, milyen "egyszerű" módon oldanátok meg, Ti. Én most egy kicsit túlfűtött vagyok. Egy viszont biztos. Nem fogom hagyni, hogy elsikkadjon az ügy. Ha kell még TV nyílvánosságot is biztosítok az esetnek!

BEA Creative Commons License 2000.05.14 0 0 946
Sziasztok !

Bocs ,hogy belepofizok hirtelen,es hivatlanul .
De az az india -,mint oshaza kicsiket santit .
Merthogy az indiaiak kikerik maguknak ,es ok Sri-Lankat nevezik + ,mint szarmazasihelyet .

Egybekent valoban en is az adott szamokkal "eljatszva " arra jottem ra ,hogy ,Ha 4 evente
30 %-al no a szamuk nem kell 50 ev ahhoz ,hogy tobben legyenek az orszagban a mozdonyszokek .-- (sajnos!)

Na Pa !

Előzmény: Duda (940)
Törölt nick Creative Commons License 2000.05.12 0 0 945
Bibike, kíváncsi vagyok, hogy emberjogász harcosaink mikor fogják fajgyűlölőnek minősíteni Mugabét meg a földfoglaló harcosait. Valószinűleg soha, mert az ő szemükben a fehér ember csak bűnös lehet.
Előzmény: Bibike (941)
Syd Barrett Creative Commons License 2000.05.11 0 0 944
Salom Duda!
"es ez a kutyat sem erdekelte." Pedig azoknak jó a szaglásuk:-)
Előzmény: Duda (940)
nyman Creative Commons License 2000.05.09 0 0 943
En a TV2-n lattam a riportot. A romakrol szo sem volt. Csak jogcim nelkuli lakokrol. Ja hogy 100%-uk cigany? Erdekes.

Meg1x megjegyzem, hogy erdekes modon a hajlektalanok iskolai vegzettsege felette van az orszagos attlagnak. Ugyanigy a ciganyok csak elenyeszo szamban vannak a hajlektalanok kozott. Erdekes...

Előzmény: aSSaSSin (942)
aSSaSSin Creative Commons License 2000.05.09 0 0 942
Üdv Mindenkinek!

Tegnap ismét jó példáját láthattuk, hogy mennyire cigányellenes a tömegtájékoztatás:
Ózdon 150 családot költöztenek ki akik már 5!!!!!!! éve nem fizetnek bérleti díjat, valamint közüzemi számlát. A riportból kiderült, hogy milyen szemét a jegyző, mert a cigány önkormányzat helyi vezetője nem tudta felhívni mobilján. (Hogy előtte mit csinált ez az ürge?????!?!?!?) Szegény néni - aki az önkormányzatnál dolgozik - is úgy lett bemutatva, hogy még neki kellett exkuzálnia magát, hogy miért is akarják kirakni a lakásfoglalókat.

Nannics, ehhez mit szólsz?

Bibike Creative Commons License 2000.05.09 0 0 941
Üdv!

Mint tudjuk, a harmadik világban 25 év alatt megduplázodik a népesség, a romák pedig ehhez a világhoz tartoznak, annak ellenére hogy Európában vannak. Így elég pár évtized és az ország többsége roma lesz. Persze mivel a romák bemagyarosodtak (Magyar név, katolikus vallás, stb..)ezért beolvaszthatóak lennének, ha a többség toleráns lenne velük. Bár a jellegzetességeket nehéz lenne megszüntetni.
Bár ez a problema egész Európában jelen van. Gondoljunk Franciaországra: 3 millió arab, többmillió muszlim afrikai néger él ott.
Ezek pedig szintén úgy szaporodnak, mint a harmadik világban. De ott vannak még az albánok, vagy Angliában a többszázezres: karibi, indiai, pakisztáni kissebség. De az U.S.A-ban ugyanez a helyzet a hispánokkal, akik szintén pár évtized múlva akár a meghonosithatják Amerikában a spanyol nyelvet. Ne felejtsük el, a Rhodésia, Dél-Afrika esetét, ahol a fehérek uralkodtak a fekete többség fölött, és ma Zimbabweben a feketék ütik a fehéreket.
Vagy Izraelben a palesztinok. Ma Ciszjordániában, és Gázában közel 3 millió palesztin él. Holott 33 éve, amikor meszállták őket, még csak 1 millió körül volt a számuk, és ma ezeken a területek közel felén palesztin autonómia van, de már nem sok hija hogy államuk legyen, és akkor ott is Zimbabwe lesz, Hebronból, meg Gázából úgy el fognak a telepesek húzni Tel-Avivba mint a szélvész.( Ha élni akarnak.)

Szóval a probléma az egész világon az eltérő népességszaporulatokban van, és ez is ott probléma ahol egy országban élnek.

Bibike

Duda Creative Commons License 2000.05.08 0 0 940
Nannincs!

Valamiert sejtettem, hogy nonemu vagy.....

"Ennek ellenére, nem hiszem,
sőt nem tapasztalom, hogy csak a romák lennének büdösek."

Na itt alljunk meg egy pillanatra. EN nem mondtam, hogy a romak mind budosek, meg ilyesmit. Ha olvasnad is a topicot es nem csak hazifeladatbol irnal bele, akkor biztos talalkoztal volna tolem nehany hozzaszolassal, ahol leirom, hogy nem mondom el megegyszer, hogy kulonboztessuk meg a roma szarmazasu, szarmazasi alapon osztalyozast a cigany eletmodot eloktol, ami mar nem szarmazasi alapon differencialas, hanem eletmod stb... beli, amibe boven belefernek szinmagyarok es renitens szoke svedek is akar....

"Egészen erősen kétlem, hogy Te valaha is rendes voltál akár egyetlen romával szemben is."

Honnan veszed? Legutobb epp hetvegen ittam egyutt egy gyerekkel aki letagadhatatlanul roma szarmazasu es ez a kutyat sem erdekelte. (hopp, ebben a mondatban van egy poen - amit ti nem erthettek)

"Szerintem nem kéne azt feszegetni, hogy mi a kultúra, és mi nem az. Ezt nálad és nálam is sokkal okosabbak sem tudták még
eldönteni, de ajánlom figyelmedbe"

Na ez hujeseg. Barki el tudja donteni, hogy mi koznapi ertelemben a kulturalt es a kulturalatlan.

"Gondolom, nagyon sokszor előfordult veled, hogy a gonosz rossz roma szeretett volna tőled munkát kapni, a felvételire elhozta a
gyerekét is,"

Meg sose, mivel nem vagyok ilyen pozicioban.

"kérdezte tőled mi lenne a munka, és még ugyanabban a pillanatban elővette a mellét és elkezdte szoptatni a
gyermekét"

Egy felvetelin?
Ebbol azt latnam, hogy az illeto nem normalis es nem vennem fel, szarmazastol fuggetlenul.

"Nem szólnék abba bele, hogy ki milyen ruhát szeret hordani"

Huu ez nagyon eletszagu. A marsrol teccik jonni? Sok helyen meghatarozzak azt is, hogy mibe jarjon. De a legtrogerebb munkara se jojjon ruhesen, mert en nem vennem fel.
(sot szerintem emberek koze se menjen ki...)

"A sváboknak
azért mégis csak van egy anyaországuk, amivel a romák nem rendelkeznekpéldául."

Aha, szoval ez faj. Nem tudom mire spekulalnak a romak, de en nagyon remelem, hogy se magyarorszagbol, se magyarorszag egy reszebol nem lesz soha ciganyorszag.
Egyebkent meg van anyaorszagu, ugy hivjak, hogy india.

Egyebkent a tovabbi vitatol el is tekinthetunk. Te vagy a valosagtol teljesen elrugaszkodott valaki vagy, vagy erdekbol irsz, vagy valami 'hazifeladatot' csinalsz. Latom akar mennyit irok, akarmit mondok teged ugyse tudnalak meggyozni, mert rad az ervek nem hatnak.

Előzmény: Nannics (903)
Duda Creative Commons License 2000.05.08 0 0 939
Mangorlo!

"Duda: Pont az ilyenek miatt mint te akarom a találkozót, de látom, hogy kényelmesebb személytelenül irogatni, mint szemtől
szembe vállalni véleményt..."

Ahogy a ciganysag stilusat es reakcioit ismerem tenyleg kenyelmesebb szemelytelenul irogatni.
Egyebkent javits ki ha rosszul ertem, de te valami olyasmit szeretnel, hogy az ellenseges es agressziv tomeg elott meghunyaszkodva visszavonjam amit mondtam? Mert ez eleg nevetseges lenne. Szvsz ha elmennek egy ilyen helyre, akkor ott vagy ez lenne, vagy elszabadulnanak az indulatok.
Egyebkent mar hujeseg maga a gondolat is. Ha egy csoportrol velemenyem van azt miert csak olyan kornyezeteben lehetne eloadni, ahol az emlitett kisebbseg eroteljes tujsulyban van???? :)))

Előzmény: mángorló (902)
aSSaSSin Creative Commons License 2000.05.08 0 0 938
Kérdeznék valamit?

Lehet-e beleszólása egy közösségnek, hogy kit fogad be maga közé? Nyílván meg volt az okuk ezeknek az embereknek, hogy valamilyen okból kifolyólag elutasítsák a zámyolyi romákat. A polgármesternek szvsz szerint kutya kötelessége az ilyen problémákat megoldani. Nem szeretem, amikor más ......... verik a csalánt. Ezek az emberek nem akarják, hogy a zámyoli romák odaköltözzenek. Tudom, erre az a válasz, hogy demokráciában élünk és mindenkinek joga, hogy hova költözik. Igen, ez így is van. Akkor miért kell egy külföldi letelepedéséhez a polgármester beleegyezése, még ha ez a procedúra kikerülhető is. Ha építkezel, miért kell a szomszédok beleegyezése, ha úgyis Te építed és nem ők. Számtalan ilyen kérdés és válasz mutatja, hogy azért mégsem ilyen egyszerű a kérdés. Erről az a vicc jut eszembe amikor a polgármester és a roma család egymás mellett ugyan olyan házat épít, s a roma családfő megjegyzi, hogy az ő háza 1 millióval többet ér, mert az ő szomszédja nem roma. Vagy TI szívesen fogádnátok egy roma családot magatok mellé, felvállalva a kockázatot?

én55 Creative Commons License 2000.05.08 0 0 937
mondjuk aztán kiderült, hogy a tiszai árvíznek semmi köze nincs a vérhashoz, hanem valami disznóságot ettek a kölkök

namindegy, érdekes sztori

ami a királyi tévét illeti, szimpla médiaetikai szempontból valóban teljességgel mellőzte a professzionalitást a riport bemutatása, az önlegitimizáló hatás miatt minden kijelentés amit a tv-ben láthatunk valóban olyan potenciálisan veszélyes fegyver, aminek használatával csínján kell bánni

a szerkesztő eztet nagyon elbaszta szvsz

az, hogy a konkrét tartalomból mi lehet igaz mi nem, teljesen irreleváns sajnos, mert a közszolgálati (meg más) tévében ilyet bemutatni nem lehet...a kérdés tulajdonképpen a polgármester nyilatkozatának bemutatásakor válik különösen érdekessé, hiszen, amennyiben az átlagpolgár reakcióját bemutatják az oké, az semmiképpen nem helyezhető egy szintre egy hivatásos "politikus" véleményével, akinek mellesleg tisztában kellene lennie azzal, hogy ő ilyet nem mondhat (bár egy-egy ilyen településen az ilyesmit az egyszerű polgárból megválasztott köztisztviselőtől egy kicsit aggályos számon kérni, de ettől még az elv érvényes)

de bármilyen vélemény bemutatása esetén a teljesen primitív közvélemény véleményének kiegyensúlyozott (de)formálása :) érdekében ezeket a megállapításokat véleményezni és értelmezni kell, és kontextusba helyezve bemutatni....ez elmaradt, tehát egyértelműen egyoldalú tájékoztatás történt

hogy ki mit gondol, az csak attól függ, mennyire vagy tisztában a nappalidban levő villogó doboz törvényszerűségeivel, és aszondom, hogy az istenadta népnek fogalma sincs erről

mindez mit sem változtat azon, hogy mi a valós helyzet csóron, ez csak egy szakmai kérdés

aSSaSSin Creative Commons License 2000.05.08 0 0 936
Kedves Nannics!

Hogy ki mit tart kinek arról szerintem ne nyissunk vitát. Olvasd el az összes hozzászólásomat, minden kapcsolódó topicban, s akkor rá fogsz jönni, hogy valami közöm van a témához.

A "királyi TV-hez" pedig csak annyit, hogy valabón a TV-ben tapasztalható egyfajta deviancia a témával kapcsolatban. Szombaton roppant érdekes volt számomra az a riport a kedvenc RTL műsoromban (ami szerintem imádja a romákat!), melyben bemutattak egy "kicsit" roma hölgyet, melynek 3 gyermekét vérhassal szállítottak korházba. Szerintük, csakis a tiszai árvíz okolható az esetért, igaz a Tisza a házuktól több km távolságban van. Esetleg még okolható az a család is akik az árvíz miatt költöztek a lakásba 1 héteg. A kosz és a higénia semmi esetre sem okolható, hisz "rendezett" körülmények között élt ez a család. Meg kell mondjam a riport végére már a padlón voltam, fizikailag és szellemileg is!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!