Most hétvégén ki fog derülni mennyit is ér a viszonylag jó játékunk!Ez a kurva gyenge Nyíregyházát lazán ütni kéne, de attól tartok hogy egy gyengusz X lesz.
Látom másoknak is szemet szúr a II. félidei teljesítményünk. Remélem nincs igazam, de nekem is úgy tünt, le van dumálva az eredmény. Néhány pontrúgáshoz úgy mentek oda, mintha legalább öttel vezetnénk, s már tök mind1 lenne. A végén volt a D.ferrnek egy nagy helyzete, amit Orosz átlépett, a szektorban többen is hangosan "röhögtek", s mondták, hogy nehéz lenne pár perc alatt összehozni az ETO-nak is egy gólt, még 11-esből is. Amúgy az első fele szerintem jó volt, a sok sérülés pedig igazán nagy pech.
A látottak alapján simán nyernünk kellett volna..
Bár a második félidei teljesítményünk alapján lehet, hogy mégis igazságos a döntetlen. Ami a bundát illeti remélem tényleg nem volt az, jobb becsületesen x-elni, vagy kikapni, mint tisztességtelenül nyerni.
8 100%-os helyzetünk volt,mig a Dferrnek 2.Ha nincsenek azok a szerencsétlen sérülések(szerintem nem volt egyik sem szándékos)akkor nyerünk.A második félidőre szétesett a csapat játék ami várható volt a kényszerü cserék után.a biró meg csalt a Dferrnek.
A tiszta jegybevétel 20%-át. Tehát ebből lejön a rendezés költsége meg a rezsi. A maradék 1/5-e a mienk. Nem sok, de azt hiszem itt nem is pénz a legfontosabb.
több emberrel beszeltem a meccs elott, akik kozel ulnek a pitehez, mint az Etoban, mint a Rabanal, ok mondtak, hogy dontetlen lenne a legjobb eredmeny, bar ez nem bizonyit semmit
mennyit kap a stadion az Uefa meccsekert?
tudtok valamit?
Megint bunda? :-) Ha egy mérkőzés nem úgy alakul, ahogy elképzeltük, (Sopron, Dunaferr) még nem azt jelenti, hogy bunda volt. Az tény, hogy két a két csapatot különösebben semmi nem motiválta arra, hogy meghaljanak a pályán, de én kizártnak tartom. (Egyébként a szünetben Vayert is ezzel "támadta meg" néhány szurkoló, ő persze megesküdött, hogy nem bunda.)És kik vettek volna részt a bundában? Ha belegondoltok senkinek nem jó ez a döntetlen, csak egy pontpazarlás. Bundával akkor járt volna jól mindenki, ha most a Dferr leadta volna a 3 pontot, mi meg Dunaújvárosban vissza. Akkor hat ponton osztoztunk volna.
Hajrá ETO!!!
kint ulve a meccsen eloszor gondoltam, ok, itt lehet valami, viszont a masodik felidoben, nekem is kezdett az egesz gyanussa valni, egy tag mondta, mikor meg vezettunk, hogy nem kell aggodni, 1:1 lesz, mert elore le van beszelve
igy is lett, Karolyi gyerek nem volt olyan rossz, Misi is remekelt, idos kora ellenere
a Dunaferr golnal nem igen mozgott a vedelem, szinte a derult egbol jott
sebaj, ha az elejen mondja valaki, hogy mit szolnek egy 1:1-hez, szivesen beleegyeztem volna
bar nem jatszottak jol, es nagyon unfair-ek voltak, a birohoz no comment
Nekem is gyanús volt a meccs. A Dunaferr nemigen hajtott még hátrányban sem - úgyis kiegyenlítünk majd alapon. De a bunda azért kicsit erős. Ha rúgtunk volna még egyet, akkor tuti nyerünk, ezt az egy gólt is alig bírták összehozni a D'ferresek. Úgy érzem, győzelmi esélyt szalasztottunk el. Kár. Úgy lehet, hogy végre nem a Fradi került volna az NS címlapjára...
Nem lehet hogy bunda volt??Olyan ügyesen toporogtuk el a legnagyobb helyzeteke.Gondolok Pl Keneseire aki kb 3* allt egy az egyben Salamonnal, mégse mert megcsinálni egy cselt se, inkább befelé cslezgetett.Vagy a végénel a Dfrerr helyzetre:nagyon igykezett a Dferr csatár hogy lefékezzen az előtte elsuhanó labda előtt!!
Ezt a Dunaferrt tényleg le kellett volna vernünk! Szerintem a gólról nem tehet Posza, Pomper tisztán lőhetett (hála Vasasnak), így eg elég nehéz kifogni a lövést. Egyébként PG-vel együtt néztük az első félidőt és azon beszélgettünk, hogy mikor jöhet vissza Posza védeni. Csak a másodikban vettem szre, hogy ő véd. :-)))
Egyébként szerintem Tökölit ki kellett volna állítani azért amit művelt. Nem is értem miért volt ennyire lélektelen, arról nem is beszélve, hogy nagyon csúnyán talpalt és volt, hogy sípszó után elrúgta a labdát. A sérülések nagyon rosszkor jöttek a csapatnak, főleg Erősé aki nagyon jól játszott a meccsen és ha nem sérül le talán az eredmény is másként alakul. Nekem Rósa D. játéka nem tetszett. A gyors indítások, meglódulások helyett, állandóan tartogatta a labdát amíg visszaértek a dunaújvárosi védők. Azonkívül ha a bátyja támadta, akkor állandóan elveszítette a labdát.
A végén nagyon sokan azt kiabálták, hogy bunda, amit nem hiszek, de az látszott, hogy az eredmény nagyon megfelel mindkét csapatnak.
Mindentől függetlenül csütörtökön kimegyek a Feyenoord meccsre, de inkább azért, hogy egy jó meccset és egy jó holland csapatot lássak. Persze nem bánom, ha továbbjutna a Dunaferr, de a szombati teljesítményükkel ez elég kétséges.
Megnéztem a gólösszefoglalót, így visszajátszás után inkább Vasas hibája a gól, mint Poszáé. Ez a vak kísérte egy darabig Pompert, aztán úgy gondolta mit foglalkozzon vele több mint 20m-re a kaputól. Esze ágában nem volt megakadályozni a lövést.
Ki vagyok akadva Garami mesterre is Vámosi miatt. Egy ilyen játékost miért a kispadon tárol. Simán kezdőnek kellene lennie, szerintem jelenleg a legjobb védőnk. Biztos hallottátok, olvastátok a nyilatkozatát: "Azt játszottuk amit kellett..." volna, ha egy olyan Dunaferr az ellenfél akit mexoktunk. De ez egy harmatgyenge csapat volt, akit le kellett volna mosnunk!
Hajrá ETO!!!
Pesszimista voltam a meccs előtt,most pedig bosszús.Szerintem is gólokkal voltunk jobbak az első félidőben.A másodikban magukra húzták a srácok az ellenfelet,a kinálkozó kontrákat pedig elbénázták.Sajnos nem éreztek rá,hogy van keresnivalójuk.Végig visszafogottságot éreztem a játékukon.
A NS-ban Posza 7-est kapott,pedig a gólt védenie kellett volna.
Hát nem sikerült a sorozatot megszakítani!!!
Bár a játék alapján már az első félidőben simán
2 góllal verhettük volna a Dferrt.De egy csomó ziccert elbalf@szoskodtak a srácok, vagy a Bita védett kurva jól.Ha nem láttam volna a meccset,azt mondom jó az x, de így felér egy vereséggel!
Hogy ez a Rósa D. meg a Vasi mennyire fogalmatlanok az már szinte hihetetlen!Ha az Erős,Nagy,Kiser triót nem rugdossák le ezek a GYILKOSOK ,még akármi is lehetett volna!Lehet ki sem megyek a Feyenord meccsre olyan pipa lettem a Dferr-re!
Hát a meccs előtt kiegyeztem volna ezzel az eredménnyel, de így....Megköszönheti a Dferr a gytra helyzetkihasználásunknak,meg annak hogy a komplett középpályánka le kellet cserélni sérülés miatt!!!!A csere emberektől meg nem nagyon volt elvárható(+a megmardt csapattól)hogy írányítsák a csapatot.Ezér csak idő kérdése volt az egyenlítés.A Dferr gól is csak egy szerencsés átlövés volt,nem is igen volt helyzetük!
Bár látszott rajtuk hogy egy kicsit nagy a mellény/vagy lélekben nem itt jártak.Most pedig lazán verhetőek lettek volna.
Posza tényleg hibás volt a gólban??Én csak az láttam hogy erős lövés volt,és mintha középre is ment volna.
Szasztok!
ETO-Dunaferr 1:1 (Erös elsö félidö nemtomhányadik és Pomper 79.p) de lehetett volna akár forditva is. A gólunk után rúghattunk volna még vagy hármat, és a második félidben is volt egy 110%-os helyzetünk, de Bita a helyén volt. Nem úgy mint Posza Pomper lövésénél. Nem álltunk messze a csodától, de nem jött össze. Ez a Dunaferr azért nem az a Dunaferr volt, akit Györben megszoktunk. Látszott rajtuk, hogy lélekben már a csütörtöki összecsapáson járnak. Volt egy két ronda sérülés: Eröst elég csúnyán lerúgták, Kisernek beverték az orrát.
Röviden ennyi.
Hajrá ETO!
Még mindíg hiszek a csodákban! Nagyon szurkolok a Dunaferrnek, kinn voltam a hazai meccsein és kinn leszek a Feyenord ellen is, de holnap nekünk nagyobb szükségünk van arra a három pontocskára, ezért mindent megteszünk, hogy itthontartsuk! Örömmel láttam a Fradi elleni produkciót is, de a Fradi nem NB1-es szintű csapat. Szóval nekünk kell a 3 pont, bocsika!
i1!
Fogadd részvétem, édesapát remek ember lehetett!
Az ETO-Dunaferr rangadoval kapcsolatban legyunk sokkal optimistabbak. Szerintem a Dunaferr tartalekosan all fel ellenunk, amely elony a szamunkra. Erot kell meriteni a fradi es a tatabanya elleni meccsekbol es csak a jo folytatasra koncentralni. Remelem a tv ellenere sokan kijonnek a stadionba szurkolni es biztatni a csapatot. En biztos ott leszek!
Tegnap a várható összeállitásunkról gondolkodva Vasastól féltem a legjobban,erre ma hallom,nem is akarja játszatni Garami ezen a meccsen.Tereny tudtommal hosszabb időre lesérült.Ha a hír igaz,kiváncsi leszek ki is játszik majd azon a poszton.
bala!
Igen,a fradi tényleg nagyon szar most.A várható esélyeink megitélésénél nem is csak ebből az egy meccsből indultam ki.(A mi lapunkon had ne méltassam szonbati ellenfelünk utóbbi egy évben elért eredményeit.)
Reálisan nézve most is azt mondom,kb.annyi esélyünk van,mint válogatottunknak az olaszok ellen volt.
Nekik sikerült,nekünk miért ne!
Jó lenne legalább 10000 néző között szurkolni.
Csütörtökön aztán már szoríthatunk az ellenfélnek,de addig ellene!
Édesapám 1972-75-ig volt az ETO vezetőedzője, mialatt egyszer a bronzéremig is eljutott vezetésével csapatunk. Igaz, ez nem olyan szép, mint a 80-as évek Verebes korszakbeli sikerei, de azért a bronz is szépen csillog.
Ne haragudjatok, hogy most ezzel zavarlak Benneteket, de sajnos nemrég temettük Őt és szeretném megköszönni annak a 8 ezer embernek, aki egy percig adózott az emlékének.
Farsang Ferencnek hívták, 74 évet élt.
Emlékezzetek rá...
Ebben a szombati meccsben soha nem fogunk megegyezni, de nem is csoda... Kösz a dicséretet, ilyen jó rajtra tán még a vezetők sem számítottak. Szombaton visszavesszük az első helyet (bár én egy X-szel is kiegyeznék)! Jusson tovább az első négy helyen négy vidéki csapat (DF, ETO, LFC, MSopron)!
Gratula a tegnapi Fradi-veréshez, lehűtöttetek vele egy-két nagyarcút!
Csütörtökön persze drukkolok nektek, sajnos csak TV-n keresztül.
OK-)))))
Bár ha szombaton 1:3 lesz akkor sincs szégyenkezni valótok, mivel nagyon szép sorozatot produkáltatok idáig! (a Sopront lebecsültétek, kár volt) Gyertek szombaton szúrkolni! No meg persze csütörtökön is, de akkor már a D.ferr-nek!
További sok sikert a csapatotoknak!
(de a 3 pont legyen csak a miénk:)))
Nem értek egyet mert ez a Ferencváros.........
HIHETETLENÜL SZAR!!!Nincs védelme,középpályája,semmije!!Az a szerencséjük hogy a talán a Nyírség meg a Haladás náluk is gyengébb!A Torgyán nem hyom beléjük télen pénzt játékosvásárlásra akkor simán kieshetnek!!HAHA
A Dunaferr mai könnyed játékát elnézve sajnos nem sok esélyt látok arra,hogy megtörjük veretlenségi sorozatukat.Halvány reményünket csak abban látom,ha tényleg tartalékolnak a hollandok ellen.Hasonló a helyzetünk,mint válogatottunknak az olaszok ellen.Bátran,nem görcsösen,de az utolsó percig küzdve kell jászanunk.Ha így lesz,biztosan egy príma,közönség csalogató derbit fogunk látni,amibe egy nem megalázó vereség is belefér.
-Amúgy kiváncsi leszek,Vasi idegei miként fogják elviselni a pengés Dunaferr támadók csintevéseit.
HAJRÁ ETO !