Voltam a ma délelőtti előadáson, és jól éreztem magam. De kivételesen nem is annyira a Feldmár, hanem a mellettem ülő fiú hozott lázba...:) (Az exkollegám, aki nagyon tetszett nekem, csak akkor még a családi kötelékeim miatt lebeszéltem magam róla, ez amolyan plátói szerelem volt a részemről, ami lassan elkopott, de úgy látszik nem teljesen.)
Tegnap telefonáltam a Soterianak, ugyanis ezt ők szervezik. Ingyenes az előadás, amire regisztrálni kellett, de olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a kávézó teraszán ki fogják vetíteni a beszélgetést, és térmelegítőket is tesznek ki, na és oda persze bárki jöhet regisztráció nékül. Remélem az időjárás kedves lesz hozzánk.
Nemrég foggant meg bennem is, hogy szívesen mennék terápiára, és ha már terápiára mennék, legszívesebben hozzá. De mivel nem valószínű, se az, hogy ideköltözik, se az, hogy én költözöm Kanadába (hohó, azért ezt nem csuknám ki, jajj de jó is volna...:) Na mindegy, a lényeg az, hogy eszembe jutott, hogy a Fix Tv-n a Private Room című adásban beszélt egy terapeuta, aki nagyon szimpatikus volt, még Feldmár nevét is említette. Na, ha az ő elérhetőségét végre megkapnám a Fix Tv-sektől, akkor hozzá eljárnék szívesen. El is fogok, csak egyenlőre nem sogat tudok a fickóról. (Zoltán, vagy László, barnahajú, és szemű, ennyi...:/) (ja és persze nagyon okosakat mondott)
Azt tenném csak hozzá, hogy sztem az is természetes, hogy az ember időnként elveszti a fonalat, elbizonytalanodik, elveszti a hitét. És aki sohasem játszott el az öngyilkosság gondolatával, az sose gondolt bele igazán az élet értelmébe. És bár benne "léve" nem úgy látja az ember, csak utólag, hogy ez is egy múló állapot.
Az a kertes hasonlat sztem nagyon jó Feldmártól. Másrészt, bocsi, ha off leszek, de ajánlok neked egy helyet, ami még ha nem is jön be, de arra, hogy az ember pozitív impulzusokat kapjon az önmaga megtalálásához, ahhoz jó lehet, elég sok minden egy helyen... (semmi üzleti érdekem nem kötődik hozzá:) Test-Lélek-Szellem GyógyCentrum (Elérhetőség: Bp. XIX. Üllői út 266. , tel:1-281-4372, www.test-lelek-szellem.hu)
"Ön milyen terápiát alkalmazna a súlyos depresszív zavarra? [A szerelem ereje] - A depresszió tulajdonképpen reménytelenség és az imagináció elveszítése, tehát érdemes az illetőt bátorítani bármire, amit élvezne, hogy az élvezetek kertjében öntözze azokat a virágokat, amelyeket szeret, és a reménytelenség gyomait hagyja figyelmen kívül, hogy elhervadjanak."
"Mit tanácsol az önbizalomhiányosoknak, a kisebbségi komplexusosoknak? [-->Letty<--] - Az önbizalom nem pszichológiai probléma. Szerintem csak úgy lehet önbizalmat szerezni, hogy az ember gyakorolja azt, amiben jó akar lenni. Tehát az önbizalmat gyakorláson, tetteken keresztül lehet megszerezni. Én például harminc éve rettenetesen szorongtam, ha nyilvánosan kellett beszélnem. Úgy szereztem önbizalmat, hogy havonta legalább háromszor közönség elé álltam. Tehát gyakoroltam."
de, számít, csak így tovább jó olvasni az életigenlésed :) igen, teljesen igazad van. a gondom pont ez: beleragadtam a sárba, én nincs erőm kimászni. Csak ülök, és nem teszek semmit, ami hülyeség, de valahol a bátorságom, hitem... stb ilyesmik hiányoznak a kikecmergéshez. Tényleg rossz színben látom magam, ami egy ördögi kör, mert ettől még mélyebbre süllyedek. De ígérem, próbálkozom! :) :)
Sok dolgon nem lehet változtatni. A nézőpontodon bármikor (még ha nem is könnyű mindig, és sok poklot is kell bejárni érte) , én csak erre tudlak bíztatni... Örülök, hogy mosolyogni látlak!:) Te mit teszel magadért? (férreértés ne essék, nem szeretnék bűntudatot ébreszteni benned. Ugyanis, ha nem teszel semmit, annál gyorsabban eljön az igazi tűrhetetlenség, halleluja, nem sok emberről tudni, aki égő házból nem próbált meg kiszaladni, úgyhogy ez egy nagy esély a "szabadulásra", ha meg keresel intenzíven, akkor legalább lefoglalod az elméd, nem unatkozol, akkor a csömör fogja mutatni a kiutadat...)
Bocsánat, hogy megint agymenésem van. Csak össze vissza beszélek. Őszintén, neked ér valamit, ha itt "osztom az észt"? Mert ha nem, akkor abbahagyom. Együttétrzésem marad!;)
Ha úgy érzed, elsikkadt benned a tudás, kifolyik kezed alól az életed, sok mindent elszalsztottál, ne bánd. Inkább csodáld: mily mesteri elsikkadás, kifolyás, elszalasztás.
nem mennek a dolgaim, eltévedtem, nincs hitem, ilyesmi...ez így talán közhelyes, de igaz. Egy ideje sajnos semmiből se nyerek energiát, örömöt. Egyre kevésbé szeretem magam, pedig sose voltam önimádó alkat...
Energiám sok van, de csak arra, amit lelkesen, kedvvel csinálok, a muszájt viszont átlagon alul tolerálom. Azt hittem ez utóbbi pocsék dolog, rengeteget szenvedtem tőle, holott ez a gyengém egy áldás volt, rákényszerített arra, hogy keressem a boldogságom, mert képtelen vagyok szomorúan élni. És persze nem egyik pillanatról lettem boldog, hanem úgy történtek a dolgok, kalandosnak kezdtem érzni az életem, és a felfedezés öröme adta az energiát. Úgy képzeld el, mintha bemennél egy utazási irodába, és leülnél. Ülsz és vársz, mert muszáj, És egyre jobban utálsz egyfolytában ott ülni, megy el az energiád, életkedved, de valami miatt, megszokásból, az újtól valól félelemtől, vagy úgynevezett felelősségtudatból egyhelyben üldögélsz. Aztán véletlen belelapozol egy prospektusba, és látsz egy helyet. Hú, ez borzasztó, ide, ha fizetnének, se mennék...De ekkor beindul a gépezet, és nyúlsz az újabb, és újabb prospektusok után, és egyre növekvő izgalommal kutatsz, tapasztalsz. Aztán egyre jobban tudod, hogy hová szeretnél eljutni, és van úgy hogy beleszeretsz egy helybe. Na itt már komolyan áramlik az energia, mert ha egyszer szívvel lélekkle tudod, merre kell(szeretnél) menned, az akadályok leomlanak, húzni fog a cél, könnyú lesz menni. És már az is kaland lesz, hogy hogyan jutsz el oda, sőt, lehet, hogy útközben módosul a cél, rájöhetsz, hogy nem vagy képes oda jutni,a hová szerettél volna, de visszavonhatatlanul és végérvényesen el kezdtél ÉLNI, és sokszor nem hiszi el az ember, és szenved, mert hol jó, hol nem jó, de a mese vége, amikor az ember minden pillanatban elfogadja, tudja, hogy már ott van, megérkezett....Minden pillanat egy esély arra, hogy bekapcsolódjunk az élet nevű kalandba. Az iránytű meg az a kérdés, hogy mi az, amit igazán szeretnék, csinálni, mi az, amit könnyen csinálok, ami után jobban érzem magam? De hát végülis erről szólt Feldmár legutóbbi előadása. Bocsánat, ha hosszú voltam, feljogosításnak vettem az előbbi hsz.-t, ámde a bőbeszédűség nem hinném, hogy erény...:) Amateuse mi a bajod, mi veszi el az energiádat?
Nem rőfre kell mérni, -ahogy összes irodalomtanárom mondta vala...:) Bőbeszédűségemet kritizálod, vagy energiámat irigyled? (Ugye, milyen gyanakvó vagyok?:)
Gyógyulni csak úgy lehet, ha az ember megváltozik. Ennek első lépése ha tudja, hogy világszemlélete bezárta előtte a fejlődés útjait. Ezért olyan lelkesítőek az új, a tágabb szemléletű filozófiák. Van mikor elég erőt ad a tovább lépéshez, az öngyógyító folyamatok beindításához a letisztult, mély összefüggéseket láttató filozófia. De csak akkor, ha már elég saját tapasztalata (szenvedése?) van annak, aki befogadja, ti. valóban sajátjává válik a filozófia. A filozófia megtapasztalás nélkül csak összezavar. Mint a rengeteg tapasztalat is, hogyha az ember nem helyezi magassabb összefüggésekbe a vele, a világban történteket. Szeintem ez pont olyan, mint az ébrenlét és álmodás ciklusa. Ha egész nap gyűjtöd a tapasztalatokat, akkor elfárdsz, aztán alszol, az elméd közben rendszerez, szűröget, "irattároz", és másnap újból ébredsz, gazdagodva a tegnapi nap átéléseivel. Napközben meg az a dolgunk, hogy tapasztaljunk. Sztem a lelki bajok is ilyenek, már úgy értem, amikor az embernek aludnia kéne, és elengednie magát, rendszrezni a gondolatait, akkor akarattal tapasztal, és gyötri magát, vagy éppen elenkezőleg, amikor ébren van elvileg, akkor álomvilágban él, nem csinál semmit, csak valami filozófikus, melankólikus álomködben lebeg.
