Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Szerintem a hivatásos vadászok - már akik felelősen végzik a munkájukat, azaz pl. nem a védett farkast lövik ki! :-(( -, bőven elegek a feladat ellátásához. "Önként, kéjjel ölő" amatőrökre ehhez semmi szükség.
Igen, a vadászat számomra sem kedvenc időtöltés. Persze, a dolog másik fele, hogy miután nem nagyon vannak farkasok, medvék, hiúzok Magyarországon, ezért a túlszaporodást valahogy szabályozni kell. Nagyon szeretem Széchenyi Zsigmond könyveit. Javára írom, hogy hosszú-hosszú kilométereket gyalogolt tüskén-bokron át, maláriát, sárgalázat kockáztatott, mi több, vérhast kapott. Ettől függetlenül örülök annak, hogy mostanában inkább a fotózás dívik.
Nagyon szeretem Bodrogi Gyulát, a pályája kezdete óta: először a József Attila Színházban a "Potyautas" zenés vígjátékban láttam, Törőcsik Marival - a dalaik a mai napig a fülemben vannak.
De azt, hogy vadászik, nehezen tudom neki elfelejteni, ahogy Stohl Andrásnak sem.
Láttam egy jópofa előadást: összeállítás filmek romantikus jeleneteinek színpadi adaptációiként, prózában és dalokban:
Volt, ami önmagában is megállt, de többnyire akkor volt 1-1 jellemző részlet igazi élmény, mikor volt mihez kötni, azaz az ember látta korábban az idézett filmet.
Mind a ketten láthatóan nagyon élvezték ezeket a változatos, frappánsan kiválasztott, villám-jeleneteket, nem csak színészileg, de nagyon jól énekeltek is.
Ehhez annyit, hogy bőven a Covid előtt, még Eszenyi Enikő igazgatása alatt indították először a Vígkorúak Klubját, a színház alagsori büféjében, havi rendszerességgel, akkor még ingyenesen, de regisztrálni kellett az erre szóló igazolvány megszerzéséhez.
Én, mondhatni, alapító tagnak számítottam, elsők között kihasználva a tudomásomra jutott lehetőséget. Akkor - kb. 2 évadon át - az aktuális bemutatókról, előadásokról kaptunk információkat, a színház művészeivel, szerzőivel, írókkal találkozhattunk és beszélgethettünk.
Plusz az igazolványunkra az előadásaik főpróbáira vásárolhattunk 50 %-os árú jegyet.
Hát, erről most egyelőre nincs szó, és alkalmi belépődíjasra alakították át a konstrukciót - majd kiderülnek az egyéb részletek is, gondolom. De mert nyilván minden Ft számít nekik, megértem a változtatást Rudolf Péter részéről.
A Vígszínházban újraindul a közkedvelt Vígkorúak klubja! Célunk, hogy olyan változatos programot nyújtsunk klubtagjainknak, melynek keretében a közös játék és beszélgetés mellett kulisszatitkokról, aktuális bemutatóinkról is mesélünk, megismerhetik színházunk működését, bemutatjuk a különböző nélkülözhetetlen „háttérszakmákat”, melyek nélkül az előadások nem készülhetnének el.Találkozhatnak kiváló munkatársainkkal, akik beavatnak mindenkit szakmájuk mesterfogásaiba és szívesen válaszolnak kérdéseikre. Jöjjenek és töltsenek velünk egy kellemes délelőttöt a színház falain belül! Mi már alig várjuk!
Eső csak pár csöpp volt, de nagyon erős volt a szél. Kezdtem kissé fázni. A színházakban meleg volt, nem is annyira azért, mert fűtöttek, inkább azért, mert jó sokan voltak, és ez így együtt nem volt kellemes számomra.
Úgy emlékszem, ilyen buszjárat a Múzeumok Éjszakáján szokott lenni, és remélem, lesz is, de miután rég nem volt Színházak Éjszakája, nem lehetek biztos benne. Most nem volt, az biztos, és a karszalaghoz jutás is körülményes volt,.
Baleset érte a hamarosan kilencvenedik születésnapját ünneplő Bodrogi Gyulát
A Kossuth-díjas színművész elesett a Nemzeti Színházban, és megrepedt a bal karjábana csont. A kezén lévő kötés ellenére azonban továbbra is játszik, dolgozik. Jelenleg az Egri csillagok című darabban Szulejmán szultánt játssza.
„Sajnos elestem. Jöttem le a színház lépcsőjén a színészbejárónál, amikor beakadt a sarkam és putty, már a földön is voltam. Ez nagyjából tíz napja történt.” – mondta Bodrogi Gyula, akit az esést követően azonnal orvoshoz szállítottak.
A színész április 15-én lesz kilencvenéves, azonban szombaton, a Színházak Éjszakáján a Karinthy Színházban felköszöntötték a kollégái a rendezvény zárásaként. Bodrogi Gyula itt felkötött bal kézzel jelent meg. A meglepetésünnepségen megjelent a színész unokája és volt felesége, Voith Ági, de velük ünnepelt többek között Koltai Róbert, Szilágyi Tibor, Straub Dezső és Balázs Andrea is.
Érdekes infó, hogy a József Attila Színház készül bemutatni a "Portugál"-t, amit a Katona évekig, több százas szériában játszott, parádés szereposztással. Nekem Szirtes Ági alakítása belőle a maradandó élményem: szinte fürdött ebben a szerepben!
Nem árt ezeket ismerni, de tapasztalatom szerint max. pl. az Operában, a MÜPÁ-ban, neves alkalmakkor látni ilyen öltözetben megjelenő urakat, ami a minimum 20-25 ezer Ft-os jegyárakhoz is passzol.
Más színházakban, pláne hétköznap olykor még öltönyben sem, akár garbóban megjelent férfinézőket látni.
Én a színházakat Thália templomaként tisztelem.
Ahol, ha valaki tiszta, rendes ruhát visel, azzal semmi bajom: örülök, hogy színházba jött, hogy az előadás, a téma, a szereplő művészek miatt van ott. Ez az elsődleges fontosságú neki, amitől nem tartja vissza, hogy esetleg a gardróbjában nem sorakoznak az alkalmi szerelések. Hogy nem az eleganciájával akar villogni, hanem színházi élménnyel akar gazdagodni.
Ez megint egy nagyon gazdag élményhalmazt biztosító programod volt, köszi a részletes beszámolót - ezt olvasva lélekben szinte én is ott lehettem.
Korábban a Színházak Éjszakájához volt olyan buszjárat, amely egyik helyszínről a másikra való leggyorsabb átjutást biztosította - létezik még ilyen?
Ami az időben való hazameneteledet illeti, tekintettel a várható esőre, attól függően, hol laksz, esélyes lehet, hogy bölcsen döntöttél: a MOM Kult-nál késő este, azaz a program végére eszméletlen felhőszakadás és legalább 90 km/órás orkán sújtott le, ugyanakkor itthon a szomszédom elmondása szerint alig esett pár csepp eső, szél pedig szinte egyáltalán nem volt.
Több szerencsés körülmény együttállása volt szükséges ahhoz, hogy épségben hazajussak. Nagyon meredek volt a szitu, ugyanis évekkel ezelőtt már egy ugyanekkora szélvihar úgy lökött fel, hogy elesve rondán összetörtem magam.
A Színházak Éjszakáján, konkrétan az Átrium színházban olyan aranyos történetet hallottam, hogy ezt most pótlólag közzéteszem.
Az előadások előtt elmondták, hogy az előadásokról nem készíthető sem hangfelvétel, sem video, és fényképezni sem szabad. Nos, volt olyan, hogy rajtakaptak valakit, és felkérték, törölje a felvételt, Nem volt hajlandó, ezért az ügyelő tette meg, és az illetőt eltanácsolták. Aztán a mellette lévőhöz fordultak, aki szintén a telefonját bámulta. Az illető szabadkozott: ő nem készített felvételt, csak a meccs végeredményét akarta megnézni!
Szombaton érdekes programom volt, éspedig a Budapesti Színházak Éjszakája. A Covid óta ez az első alkalom, hogy megtartják, ezért aztán igyekeztem ottlenni,
Egyébként az éjszaka kissé bővebben értelmezhető, mert volt olyan hely, ahol már 11 órakor kezdek. Például a Karinthy Színházban, igaz, én délben érkeztem oda, éspedig a színfalak mögötti részek megismerésére. Az öltözőn meglepődtem, mert alig volt nagyobb, mint egy átlagos lakótelepi szoba, és itt kellett öltöznie néha 6-8 embernek, plusz sminkasztal, plusz öltöztetőnő, A jelmezeknek csak a plafonon jutott hely, de valahogy ezt is megoldották! Gondolom, az eddigiekből sejthető, hogy a bejárás nem tartott sokáig, Viszont útbaejtettük a színpadot, ahol éppen valamiféle előadás folyt. Meg kell adni, a megjelenésünket nagy tapssal üdvözölték, szorgosan hajlongtunk. Aztán kiderült, hogy a színpadon éppen szinkronszínész képzés folyik. A Casablanca pár mondatos részét igyekeztek újraalkotni. A fellépők a közönség soraiból kerültek ki, és derekasan igyekeztek, a profi rendező és a hangmérnök pedig igazán megtett minden tőle telhetőt! Következett az Átrium Színház, itt hosszabb tartózkodásra rendezkedtem be mert itt érdekesnek ígérkező beszélgetések folytak különböző szereplőkkel. A nézői reakciókról beszéltek, amiket vagy személyesen, vagy a honlapon tapasztaltak. A legtöbb és legszélsőségesebb visszajelzéseket az Őrült nők ketrece váltotta ki. De a Trianoni csat is érdekes, mert ebből kiderült, hogy nálunk minden harmadik ember történész, és határozott véleménye van erről (is), aminek hangot is ad! Egyszer már volt olyan, hogy csokrot kötöttek a legjobbakból megjegyzésekből, és ezt újra tervezik. Érdekelne, remélem, sor kerül rá! Aztán fiatal színészekkel beszélgettek, akik a kezdet nehézségeiről, a politika és a színház viszonyáról, no meg a szerencse és a tehetség arányáról beszéltek. az önmenedzselés fontos! Az egyik fiatal színész beállított az Átrium színházba, megkérdezte, ki a főnök, beszélt vele, és felajánlotta, hogy hajlandó itt dolgozni. Mit ád az ég, elfogadták az ajánlkozását. Kifogásolták, hogy elég kevés rendező jár vizsgaelőadásokra, mire a beszélgetést vezető azt mondta, hogy talán jobb is, mert ezek általában elég rosszul sikerülnek. A továbbiakat összefoglalhatom a sok az eszkimó, kevés a fóka idézettel.
Aztán érdeklődve vártam, hogy bemutassák a színház „láthatatlan” dolgozóit. A kedvencem a műszakiak főnöke volt. Elmondta, hogy az Átrium eredetileg mozi volt (ezt tudtam, elég gyakran jártam oda) aztán némi gazdátlanság után színház lett belőle, holott erre nem nagyon alkalmas a hely. Az előző tulajdonos úgy adta át, hogy nem csak egy villanyégő nem volt ott, de még a kábelek sem a falban. No és két hónap múlva tervezték az első előadást, úgyhogy akadt tennivaló bőven! Ráadásul a hang is pocsék volt, hiszen a moziban hangszórók vannak. Ezért aztán arra a következtetésre jutottak, hogy aki itt megfelel, az bárhol megfelel! Beszélt még a súgó, illetve az öltöztetőnő is. Mindketten híres, nagy színházat hagytak ott, mert tetszett részint a családias viszony, no és az, hogy itt ötletességre és gyors helyzetfelismerő és rögtönző képességre van szükség.
Következett a József Attila Színház. Sajnos, ez az én hibámból rövidke látogatás lett, mert a Portugál című darab próbájának utolsó pár percére estem be. Igaz, ezt a pár percet rendkívül szórakoztatónak tartottam. A szín egy eléggé lepusztult kocsmabelső, szereplői (legalábbis a férfi szereplői) a törzsvendégek, no meg a kocsmáros. Viszont az egyik szakadt alak kedveskedni akart a feleségének, és elébe tett egy zacskót, hogy ebben a neki szánt ajándék van. A nő is elég lompos volt, főleg a lestrapált tornacipőire figyeltem fel, nem véletlenül! Ugyanis az ajándék egy pár új cipő volt, méghozzá telitalpú, és roppant magas. Hősnőnk csak ülve tudta felvenni és bekapcsolni. Némi imbolygás után talpraállt, és szép óvatosan járni kezdett benne, a másik nő irigykedő pillantással kísérte. Aztán nekiindult, hogy országnak-világnak megmutassa csodás új szerzeményét. Mondhatom, illett a tréningnadrághoz és a kétes tisztaságú pólóhoz!
Sajnos, ezzel részemről vége is lett a programnak, erősen beborult, és nem sok kedvem volt hazafelé megázni. De tulajdonképpen elég is volt, ennyi.
Úgy veszem észre, sok modellt fiatalítottak és szépítettek. Például Véres Mária esetén biztosan! Ami pedig Machiavellit illeti, elég riasztó a mosolya!
Na, ez kedvező változás! Nem tudni, mióta van így - nem hízelgek magamnak azzal, hogy az én hajdani kemény beszólásom rendítette meg őket, és tértek jobb belátásra!
Tegnap a viszontagságos előzmények után ott voltam Csányi Vilmos "Teremtő képzelet' című, legújabb művének könyvbemutatóján.
Juhász Anna vezette a beszélgetést, Csányi Vilmos 2 professzor kollégája: Kubinyi Enikő és Pléh Csaba voltak a meghívott vendégek.
Jellemző a kötet bevezetőjének utolsó mondata: "Ez az utolsó, tudományos igényű, de népszerű olvasmánynak szánt művem, tekintsék tehát valamiféle végső tisztázásnak." Merthogy a könyv alcíme: "A kreativitás evolúciója"
Ami a fotózást illeti, mind Zircen, mind Pannonhalmán lehetett, csak vakut nem lehetett használni. A legtöbb csoporttársam szorgosan fotózott, közzé is tették.
Ami a saját fotózásomat illeti, van fényképezőgépem, és a telefonommal is lehet fényképezni, de nem nagyon szoktam, nincs tehetségem hozzá.
Ja, még annyit, mi előtte Bábolnán voltunk, az akkor még világszerte híres méntelepen. Csodaszép lovakat láttunk, odajöttek a fakerítéshez, hagyták magukat nem csak fényképezni: szinte modellt álltak hozzá, szerintem hozzászoktak már, de többen a lovász fiú engedélyét kikérve, a tenyerünkből finoman elvették a felkínált kockacukrot is, és meg lehetett simogatni is őket! Annyira jó volt gyönyörködni is bennük!
Az én 4 lábúak iránti állatszeretetem számára ez ünnepi alkalmat jelentett, alig akartam eljönni onnan.
Ez megint egy nagyon tartalmas, élményteli nap volt a számodra!
Én több évtizeddel ezelőtt, ugyancsak szervezett csoporttal jártam Pannonhalmán, tényleg lenyűgöző a rengeteg látnivaló.
Abszolút találkozik az ízlésünk: a barokk nekem is túldíszített, a gótika a kedvencem.
A Munkácsy képekkel is ugyanez a probléma: a kátrány alap miatt sajnos megállíthatatlanul feketednek a képek színei.
Nemrég volt egy film az M5-ön Munkácsyról, ott elmondták, hogy anno figyelmeztették is őt erre, de mert nagyon szerette, hogy akkor a fekete színeket gyönyörű csillogóra hozta ki ez az alap, nem volt hajlandó változtatni a technikáján.
Egyébként nem tudom, valaki a csoportotokból akart-e fényképezni, ill. tette is - nekem ugyanis e téren volt egy maradandó emlékem erről a látogatásról. 9 éves voltam, mikor édesapám először adott fényképezőgépet a kezembe, azóta számomra evidencia, ha valami szépet látok, hogy másnak is megmutathassam, ill. bármikor vissza tudjam nézni, előszeretettel lefotózom. Kezdetben még fekete-fehérrel, filmre, amit megtanultam laborálni is. Aztán persze jött a színes film, azóta meg már a digitális fotózás.
Nos, ezt akartam megtenni ott is - természetesen nem vakuval, ezt a szabályt pontosan ismerem már kezdettől fogva az ilyen helyekre vonatkozóan. Ám a pap idegenvezetőnk azonnal rám szólt, mikor meglátta a kezemben a gépet, hogy ha nem váltottam a pénztárnál erre külön jegyet, akkor tilos!
Nagyon pipa lettem, csípőből válaszoltam neki: az Istent imádják, ne ennyire a pénzt!
Azóta sincs fotóm Pannonhalmáról.
Valószínű, a neten már sok kép fenn van róla, de juszt se kerestem rá.
Csütörtökön a nyugdíjasklub és csekélységem autóbuszos kiránduláson vett részt. Az úticél először Zirc, majd ebédszünet után Pannonhalma volt.
Kezdtük az ottani templommal, ahol nagyon jó vezetőt kaptunk, egy tiszteletes úr személyében, Fiatal, jó beszélőkéjű, remek humorérzékkel megáldott embert, minden szavára érdemes volt figyelni. Maga a templom barokk stílusú, az én ízlésemnek kissé túldíszített és agyonaranyozott, de hát ez volt a kor szokása. Ráadásul kiderült, hogy amikor száz-egynéhány éve megpróbálták helyrehozni, ez azért nem nagyon sikerült, mert kátrány alapú festéket használtak, ami aztán az évek során elsötétedett. A hetvenes években kemény munkába került az, hogy visszaállítsák az eredeti, vagy legalábbis azt megközelítő állapotot. Vezetőnk ismertette a mennyezeten látható freskók történetét is, ezek egyike a rend alapítóját, Szent Benedeket ábrázolta, amint éppen megköszöni az isteni sugallatot. A ruhája fekete-fehér, ami történelmileg nem stimmel, mert ez a rend szürke csuhában járt, lásd szürkebarát.
A templomban két orgona volt, Elismerem, ezek is kissé túldíszítettek voltak, de ezt megbocsátottam. Ezután a könyvtárba mentünk, aminek örültem! A második emelten volt, de a lépcsők olyan jól voltak méretezve, hogy egyáltalán nem volt fárasztó a lépcsőmászás. A földszinten pedig megnézhettük egy jégkorszakban élt orrszarvú csontvázást, sajnos, tülök nélkül. Nem túl meglepő módon rengeteg könyvet nézhettünk meg, és itt felfedeztem az ajándékbolti növényrajzok eredetijét is. Bámultam, hogy rézkarcban ilyen tökéletes képeket tudtak festeni, mi több, sokszorosítani is! Megtudhattuk azt is, hogy a nagyon is márvány kinézetelű oszlopok tulajdonképpen fából vannak, csak ügyesen festették őket.
Egy kiállított, intarziás asztallapot is megbámultam, csodás volt, Annyira az, hogy nem is használták fel, kivitték a londoni világkiállításra, ott elismerő oklevelet kapott. Maga a könyvtár emeletes volt, és a könyveket úgy rendezték el, hogy az alsó polcokon a nagyobb, a felsőkön a kisebb köteteket tartották.
Következett a pannonhalmi templom. Egy kicsit kapaszkodni kellett, de a látvány bőven megérte! A vezetőnk (ezúttal egy fiatal nő) elég időt adott a szemlélődésre és a fényképezésre. Bementünk a templom kisebbik bronzkapuján, ez alig egy tonna volt. Viszonylag új, és szimbolikus állatábrázolásokkal díszítették, többek között egy kossal. A tetején egy páva, faroktollai szétterjesztve a pávaszemeket kristályból készítették. Ha rásütött a nap, a kapu túloldalán csodás szivárványszínek láthatóak. Szerencsénk volt, jókor érkeztünk.
Bevallom, ez a templom sokkal jobban tetszett, gótikus stílusban készült, magas boltívek, keskeny ablakok, elnyújtott, magasba törő formák. Az oszlopok alja faragott, nem volt bennük két egyforma. Főleg növényi rajzok voltak, de felfedeztem egy igazán csinos kis békát is. Itt is volt orgona, itt is rendeznek hangversenyt. Érdekesség az, hogy az itt tanuló növendékeknek van egy saját, mondhatni gyakorló orgonája, de ha vizsgázik, akkor az ittenit bocsátják a rendelkezésére. További érdekesség az oltár, ami három tonna, és ónixból lett kifaragva. Ez a féldrágakő általában fekete, de fehér változata is van, de ez jóval ritkább. Az ablaküvegek egy része is ebből a vékonyra csiszolt anyagból készült egyfajta derengő fénybe vonja a templomot.
Itt is megnéztük a könyvtárat, itt is egy érdeklődő, jó humorérzékű nőt kaptunk vezetőnek. Igyekezett minél több érdekességet bemutatni, és ez sikerült is neki! Másolatban persze, de megnézhettük a templom 1001-ből származó alapítólevelet, az eredetit elzárva őrzik, és milyen igazuk van! Itt is volt egy földgömb, ezt időnként áthelyezik valaki találóan mondta, hogy: És mégis mozog a Föld! Megcsodáltam egy olyan asztalt, amit ügyesen szét lehetett hajtogatni, és így létraként lehetett használni. Mindez míves kivitelben.
Jó néhány könyvet láthattunk kiállítva, üveg alatt. Ezek egyike a Biblia volt, ezen nem lepődtem meg. Azon viszont igen, hogy a rézkarc, amit láttam, alighanem a frigyládát ábrázolta! Gondolom, nem véletlen, hogy itt nyitották ki.
A folyosó megnézhettük a graffiti egyik ősét, valaki gondosan befaragta a nevét az egyik oszlopba. Ez több napos munka lehetett, úgy látszik, nem zavarták közben.
Következő lépés a kincstár volt, ezt is megbámultuk. Nekem legjobban a kiállított zsebórák tetszettek, az a fajta volt, aminek a számlapján volt a felhúzókulcs helye.
Ennyi szépség elég is volt arra a napra, kissé fáradtan, de szép emlékekkel indultunk hazafelé.
Volt, ami önmagában is megállt, de többnyire akkor volt 1-1 jellemző részlet igazi élmény, mikor volt mihez kötni, azaz az ember látta korábban az idézett filmet.
