Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Nemsokat tudok a kardokról faterom vette őket még anno, egyedül az egyenes katanának (Ryu Ninja Katana) találtuk meg a papírját azt itt lejjeb láthatjátok az első képen.
Egyik kard sem volt használva, csak dísztárgynak lettek vásárolva mikor faterba fellángolt a bushido szellem. (A full szettes szamuráj páncélra meg az asszimetrikus íjra már sajna nem maradt pénz.)
Mindkét kardhoz tartozik vászon kardtáska illetve az egyenes katanához álló, a másikhoz fekvő kardállvány (a fekvőt meg kell ragasztani mert az egyik lába kilazult).
A penge edzett HRC 50 keménységre. Hamon (edzésvonal) hullámos mintázatú, esztétikai kialakítású. A penge mindkét oldalán a teljes hosszában vércsatorna található. Habaki sárgaréz. Rögzíteni 2db bambusz mekugival (markolatcsap) lehet. Tsukaito (markolattekercselés) fekete pamut anyagú. Alatta a same eredeti rájabőr. A 2db menuki a tekercselés alatt rézöntvény. Fém veretek (kashira, fuchi) rézötvözet. Saya (hüvely) fából készült, fekete színű és lakkozott. Tsuba (kézvédő) fémötvözet. Vágások után ajánlott lekezelni pengeápoló olajjal!
A hüvelyen néhány használatból eredő sérülés található, fényképeztem, de a képeken nem látszik.A használatot nem befolyásolja.Shinkendo-t gyakoroltam vele, de munkahely váltás miatt nem tudok edzésre járni, ezért eladó a kard.
Ár:40.000 Ft vagy csere is érdekel airsoft fegyver(ek)re ebben az árban. Az ár minimálisan alkuképes.
Az általad megjelölt katana 300 dollár körül van új áron! Nem tudom hogy melyik bank árfolyamát vetted figyelembe a valuta átváltás során de nem igazán naprakész! Ha gondolod akkor látatlanban ha kiváló minőségű és állapotú akkor 60000.-Ft-ot adnék érte. Tisztelettel Ipuapa!
Eladó a képen látható Ninjato - gyakorló Ninja kard. Borotva élesre élezve. Feketére festett Nagasa (penge) a tökéletes álcázás és fényvisszatükröződés elkerülése miatt. A Saya Tsuba felöli oldala 2 apró tőrt rejt. Ugyanez a Kissaki (pengehegy) felöli oldalon egy plusz toldatot, melyben egy fenőkő és dobókés rejtőzik. (Mindkét esetben, ha a shinobi (ninja) a küldetése során elvesztené a kardját) A Nagasa (penge) kiemelten jó éltartó, lévén hogy a Ninja (szemben a szamurájokkal) a kardot nem csak szúrásra, vágásra használta.
Nagasa: 60,0 cm Nakago: 23,1 cm Tsuka-ito: Fekete pamut Mekugi ana: 1 Mekugi anyaga: acél Saya: alumínium - nem fa
Gyűjteményi darab. Állapot: makulátlan Bolti ára: 72.000,- Ft - helyett - 39.990,- Ft
Kedve fórumtársak . Egy kollegám szeretné eladni egy hozzá került dísz wakizashit . Árat sajnos nem tudunk . Tehát akit érdekel ár megjelöléssel kérjük az érdeklődéseket .