Keresés

Részletes keresés

sacsabi Creative Commons License 2016.01.10 0 0 73

Na én is most jutottam el odáig, hogy valamit lépni kell, mert már elviselhetetlen vagyok a párom részére.

 

DE, rádiófrekvenciás, vagy lézeres ? 

 

Pl. az Istenhegyi Génklinikán végeznek mindkettőt.

 

Majd ők megmondják, hogy számomra melyik a jobb ?

 

 

Előre is köszi a válaszokat !!!!!!!!!!!

 

 

MMLászló Creative Commons License 2016.01.02 0 0 72

 Sziasztok!

Nekem az idei év szeptemberében volt rádiófrekvenciás lágyszájpad műtétem dr. Buda Bernadettnél. Régóta akartam írni ide, de gondoltam megvárom a teljes gyógyulást és összefoglalva leírom nektek a tapasztalataimat.

Erős horkolási gondjaim voltak, a feleségem nem tudott mellettem aludni illetve én is minden reggel úgy keltem, mint akit egész éjszaka vertek... nem tudtam magam rendesen kipihenni ...

Hosszas körbejárás és elhatározás után döntöttem a műtét mellett. Igazából az én esetemben két lehetőség merült fel: az egyik a műtét, a másik pedig az a bizonyos eszköz (Velumount).

Az egész folyamat Budaörsön dr. Buda Bernadettnél keződött. Nagyon nehezen kaptam időpontot a rendes rendelésére, kb. 1 hónapra. Kaptam tőle egy eszközt amivel 1 éjszakát kellett aludnom, ezzel kizártuk a rosszindulatú horkolás gyanúját (azaz nem fogok megfulladni alvás közben). Utána felvázolta a Dokotornő a fenti két megoldást. Ezután egy hosszú dillema következett. 

Nem fogok hazudni... A műtéttől baromira féltem, a Velumonttal meg úgy voltam, hogy friss házasként én egy ilyen kütyüvel a feleségem mellett nem fogok aludni... :) Tudom hülyeség (és meg ne sértődjön senki akin csak ez a kütyü segít), de én férfiatlannak tartottam... Illetve a doktornő is első lépésként a műtétet javasolta és ha nem segít akkor lehet tovább lépni más eszközök irányába.

Szóval hosszas őrlődés után a műtét mellett döntöttem. Doktornővel (akinek már a magán rendelésére jártam, mindenkinek ezt javaslom, ide sokkal könnyebb időpontot kapni) mindent leegyeztettem, a műtétet leszervezte. Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy altatásban vagy éber állapotban legyen a műtét? Én az altatás mellett döntöttem és mindenkinek ezt javaslom. Bőven elég a műtét utáni szenvedést átélni, ne kínlódjon senki az éber állapotú műtéttel.

A műtét gond nélkül lezajlott kb. 20 perc, semmire nem emlékeztem belőle. Budaörsön műtétöttek az 1 napos sebészeten, mindenki borzasztó kedves: altató, nővérek és természetesen Buda doktornő is (aki mellesleg nagyon csinos is, ha valakinek ez tényező lenne :)). Délután kiengedtek, kaptam a "Flector" nevű fájdalomcsillapítót és az első pár napot gond nélkül átvészeltem, de aztán ami utána jött... hát... legyetek erősek :) iszonyatos torok fájdalom gyötör én 2 nap után mentem dolgozni, de fájdalomcsillapítón éltem. Aki bele vág a műtétbe készüljön fel az első 2-3 hét nagyon kemény lesz. Ráadásul ez idő alatt jobban horkolsz, mint valaha. Mi nagyon meg voltunk ilyedve a feleségemmel, hogy ez így marad... Nálam lehet az is gond volt, hogy valamiért kicsit begennyesedett a sebem, emiatt a gyógyulás is lassabb volt, de antibiotikummal kezelte a doktornő.

A doktornőhöz hetente jártam kontrollra ( a magán rendelésére, amiért nem kellett fizetnem) és végig nyugtatott, hogy javulni fog a helyzet. Ráadásul volt egy nagyon bosszantó mellékhatás is úgy a 3. hét környékétől minden egyes korty víz az orromon jött ki. Hergeltem is magam miatta, hogy ha ez így marad és a sör is az orromon fog kijönni, akkor lebontom a budaörsi SZTK-t :) De szerencsére minden helyre állt.

A horkolásom gyakorlatilag megszűnt, feleségem tud mellettem aludni és ami nagyon fontos, hogy SOKKAL jobban alszom. Jah és persze már a sör se jön ki az orromon. :)
Tényleg minden helyreállt és ami rossz volt az pedig teljes mértékben megszűnt. Maga a műtét ingyenes (TB támogatott) az egynapos sebészeten kell valami kényelemi díjat fizetnem (30e Ft) és a doktornőnek az első magán rendelésén kellett egyszer fizetnem 5 e Ft-ot.
Én egy percig nem bántam meg, hogy megcsináltattam és mindenkit csak buzdítani tudok aki hasonló gondokkal kűzködik.

GFU-880 Creative Commons License 2015.12.29 0 0 71

kb bo 1 hetig nehezkes volt a nyeles foleg kajaval... de 2 het utan mar OK-es a dolog.

addig meg leves, baby kaja vagy fajdalomcsillapito kaja elott 30 perccel :):)

reggel ebredeskor mikor kiszaradt az ember torka akkor tudott fajni a mutet helye :(

 

en most is a mutet utan is horkolok viszont nem zarodik el a levego utja szoval nincsenek mar mikro ebredeseim azaz az alvas minosege mar a mutet utan masnap azonnal jobb lett es azota is jobban alszom teljesen kipihenve ebredek... a horkolas az meg nem erdekel :):)

Előzmény: bandika69 (69)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.23 0 0 70

Sziasztok,

 

Van valakinek tapasztalata a therasnore horkolásgátló szájbetétről?

Aki ilyet használt az megtudná mondani mennyibe kerül a fogorvosi beszabályozása?

bandika69 Creative Commons License 2015.12.05 0 0 69

GFU-880

Hello! mennyi ideig fájt a torkod a műtét után ? Én túl vagyok egy orrsövény műtéten de nem hozta a várt eredmény sajnos most a következő lépés nekem is valószínűleg a nyelv csap ill a lágy szájpad műtét lesz .

GFU-880 Creative Commons License 2015.11.28 0 0 68

ezt valaki ismeri? 

 

http://www.fundairing.com/image-gallery/6h43os2ny5o1k8mm9szyerncls0yii

 

egy honapja voltam ovula kisebbitesen... ha van vki-nek kerdese? lehet feltenni! 

interface2k Creative Commons License 2015.11.19 0 0 67

Sziasztok!

 

Na én nem vértam tovább és kipróbáltam a Velomountot.

Nagyon profi a doktornő, aki az előzetes vizsgálatot és az "illesztést" végzi.

 

Az illesztésre azért készüljetek fel. Türelem és nyitottság kell hozzá.

2 verzió létezik tudomásom szerint, egyik kilóg a szájból a másik pedig nem.

 

Nekem a 2. verzió jött be, mert az magasabban helyezkedik el a szájban és kevésbé voltam á érzékeny.

 

Már három napja használom. Eddigi tapasztalatok:

 

A telefonon lévő alvásfigyelő alkalmazással figyeltem a horkolást. Ez alapján jeletős csökkenés tapasztalható, mind intezitásban, mind mennyiségileg.

 

A párom szerint is ez a szintű horkolás teljesen elviselhető, tudott aludni ő is.

 

Egyenlőre kicsit fáradtan ébredek, de alvás közben egyáltalán nem zavart az eszköz.

A telefonos alkalmazás szerint 35%-40% körüli a mélyalvás aránya és 10% a horkolás...

 

Kontroll után jelentkezem.

 

 

 

 

Előzmény: egy ember (65)
Kathyc Creative Commons License 2015.06.10 0 0 66

Pl: Devilbiss Sleepcube, Cpap-gép, több típus van, alapgép, légzéskönnyítős, hozzájuk párásító és sokféle maszk, ami tapasztalatom szerint  kb. egy évet bír. A gép tb-re 100 ezertől indul, a párásító 40,  a maszk 15-20 ezertől... 2 évvel ezelőtti árak.

Előzmény: megtorlow7 (64)
egy ember Creative Commons License 2015.05.16 0 0 65

d ago,

van már tapasztalatod a Velomountról? Ha igen, légy szíves pszd meg velünk.

Kösz!

Előzmény: d ago (60)
megtorlow7 Creative Commons License 2015.05.07 0 0 64

MI ennek a gépnek a neve?

Előzmény: megtorlow7 (63)
megtorlow7 Creative Commons License 2015.05.06 0 0 63

Vennék horkolás elleni gépet hordozhatót. Azt a táska méretűt, maszkal.

interface2k Creative Commons License 2015.03.17 0 0 62

Sziasztok!

 

D ago! Van valami tapasztalatod a Velumountról?

Hasonló cipőben járok én is és ha nálad beválik akkor kipróbálnám én is szívesen...

 

Üdv

Előzmény: d ago (60)
Zolán7 Creative Commons License 2015.01.25 0 0 61

Sziasztok!

 

Ha van kedvetek hozzá végezzetek el egy egyszerű légzésgyakorlatot. Ajánlott legalább 1 órát rászánni alkalmanként.

Helyezkedjetek el kényelmesen, hogy csak a légzésre keljen figyelnetek. A gyakorlatot természetesen orron keresztül végezzétek és törekedjetek arra, hogy minél halkabban lélegezzetek. Belégzés 2 másodpercen keresztül, kilégzés 3 másodpercen keresztül.  A belégzés és a kilégzés között ne tartsatok szünetet. Nem úgy a kilégzés és a belégzés  között.

Fokozatosan 8-10 másodpercre kell növelni ezt az időt. Jó gyakorlást !

d ago Creative Commons License 2015.01.21 0 0 60

 

Sziasztok!

 

Igen én túl vagyok egy ilyen  rádiófrekvenciás horkolásgátló műtéten de valószínű, hogy én beleestem abba a kb. 10%-ba akinek nem  használt a műtét.Én a helyileg illetékes SZTK után mentem a  Honvéd kórház alváscentrumába ahol a főorvos úr megállapította ,hogy nekem JÓINDULATÚ horkolásom van és orvosilag nincs semmiféle probléma,na ezt a feleségem már annyira nem kultiválta ezt a diagnózist.Tehát irány a doktornő magánrendelése Budára a Medios Orvosi Centrum ahol egy 20 perces vizsgálat után(10000.-Ft) megkaptam a beutalót az egynapos sebészetre  a  rádiófrekvenciás horkolásgátló műtétre(A budaörsi horkolás ambulancián ingyen megvan ugyanez  a vizsgálat).Nem tudom,hogy tudod -e hogy mivel jár a műtét?Gyakorlatilag az egynapos sebészet keretében végzi Dr. Buda Bernadett, nekem még a Szent Margit rendelőintézetben végezték el a III. kerületben TB-támogatottan ott volt a horkolás ambulancia,most már a Budaörsi Sztk-ban lehet az  horkolás ambulanciát megtalálni.(2040 Budaörs Kossuth Lajos u. 9). Egy gyenge lézerrel a torokban lévő "lelógó kis húscafatkát"leégeti és a lágy szájpadot ha szüksége oldalanként 1-2 vagy 3 helyen bemetszi így feszesebb lesz és nem tud majd belógni.Nem fájdalmas inkább csak nagyon kellemetlen(helyi érzéstelenítés mellett végzik) amikor tűzokádó sárkánynak érzed magad csak az a gond hogy a saját húsod égetésének a "füstje"távozik a szádból.Ezt a műtétet 2x lehet végezni ha az első után drasztikus a a javulás akkor érdemes a másodikat is megcsináltatni hiszen akár meg is szűnhet a horkolás bár annyi hogy amikor a háziorvos vizsgál megfázásnál minket legalább nem lesz útba az a kis lelógó torokrészünk.Egyébként a műtét nevezzük igy kb 10 percet vesz igénybe a gyógyulás meg max. 1 hónap,és aki nem akar orrsövény műtétet annak is itt hasonló módon nyújtanak segítséget csak őket nem "szájasnak" hanem "orrosnak" hívják.

Ezt követően kipróbáltam több százezer forintos gépeket,maszkokat de nem bírom elviselni őket.

Tehát marad a majdnem utolsó lehetőség a Velumount® horkolás-gátló terápiás eszköz potom 100eft-ért dehát megéri mert kettőt adnak és csak 1,5-2 évente kell lecserélni használattól függően.

Ezt még nem próbáltam de ha kipróbáltam (napokon belül)akkor és működik,ha nem akkor is leírom a tapasztalataimat.

 

A doktornő asszisztensének az elérhetőségét ahol egyeztetni lehet az időpontokkal kapcsolatban:

Nagy Orsolya 0630-262-0307

 

 

 

Remélem tudtam segíteni

 

Gvivi Creative Commons License 2015.01.19 -1 0 59

Sziasztok,

 

A segédeszközök nyújthatnak átmeneti segítséget, sőt még az alvási póz is.

Amennyiben azonban nem a horkolás okát oldjuk meg, senki sem számítson teljes sikerre.

A horkolás baromi idegesítő, számos kapcsolat ment már tönkre miatta. Azonban egészségi kockázata is van. A horkolás csak egy jelző tényező, hogy az orr/ garat/ szájpad járatok beszűkültek, ott a levegő áramlása akadályoztatva van.

A megnagyobbodott belső orrkagyló vagy lágy-szájpad ma már fizikailag kisebbíthető, járóbeteg ellátásban. Ráadásul különösebb fájdalom nélkül. Ambuláns horkolásgátló műtéteket végeztethetünk a Fül-orr-gége Központban. http://www.fulorrgegekozpont.hu/horkolasgatlo-mutetek  Azokban az esetekben, amikor az orrdugulást, horkolást egy szezonális, ideiglenes orrnyálkahártya duzzanat okozza, elegendő lehet természetesen a gyógyszeres kezelés, kiegészülve orrspray-vel. 

Üdv,

Vivi

 

 

 

 

 

QQ Creative Commons License 2014.08.26 0 0 58

Sziasztok

 

Regen nem szoltak hozzá. Van azota valakinek tapasztalata a rádiófrekvenciás horkolásgátló műtétről? Google kihoz egy csomo találatot arra hol csinálják de fórumot vagy véleményt nem találok sehol. Ez furcsa. H asokan csinaljak nagy az igeny gondolom ha nagy az igeny kene mar gyulni a tapasztalatoknak. Az is lehet mindenkinek segit ezert nem panaszkodnak. Erdekes hog yitt is ketten irtak rola es csak jot. engem az se erdekel ha par evente ujra meg kell csinalni. Engem az izgat hogy hosszutavon nem e csinal alami bigyot a muteti heg ott belul. 

zenefaloo Creative Commons License 2013.12.15 0 0 57

Hát igen, ezeket kéne megtanulni. Mert azt mégsem szeretném, ha a nyelvcsapomat kivágnák. 

Előzmény: ghepard (56)
ghepard Creative Commons License 2013.12.09 0 0 56

Hát ez a probléma, ezt kell megoldani. Kezdetekkor Nekem se ment mindig az elalvás, de olyan szintre emelkedett, hogy még fél órával a felkelés előtt is simán el tudok aludni, még álmodom is - de valami felkelt, hogy ne késsem el a vonatot.... Alvás nélkül is át lehet pihenni az éjszakát - olyan mediatív állapotba lehet kerülni, ami még hatásosabb az alvásnál is.........

Előzmény: zenefaloo (55)
zenefaloo Creative Commons License 2013.12.07 0 0 55

A baj az, hogyha felkelek nem mindig tudok visszaaludni. Ha másfél óránként kelteném magam, akkor biztos nem horkolnék, de nem is aludnék. :)

Előzmény: ghepard (54)
ghepard Creative Commons License 2013.11.29 0 0 54

Hát kb úgy, ahogy a 47. hsz-ban írtam. Tehát rendesen megtanulni orron át venni a levegőt, az elalvópóz horkolásbiztos legyen. Oldalt vagy lefelé legyenek a szemek, sose felfelé vagy egy kicsit hátrafelé. Ha alvás közben változtatunk a pózon, akkor el kell(ene) érni, hogy annyira magunknál legyünk, hogy tudatosuljon a horkolásbiztos póz elérése. Na ezt nem egyszerű elérni, de meg lehet csinálni. Például lehet úgy is, hogy elkezdem tanulni azt, hogy minden órában vagy másfél két órában fel kell kelnem. ha nem megy akkor be lehet vetni (már ha be lehet) a csörgőórát is, vagy bármit, ami felkelt. Hetek múlva felkelsz óra nélkül is és egyre simább lesz - na és ekkor csak annyit csinálsz, hogy ügyelsz a pózra is. És már aludhatsz is tovább. A reflex aztán már benned marad és egyre simábban fog menni, a pózváltásnál eszedbe ugrik, hogy horkolásbiztosan legyen a fejed. Én így megtanultam még elég pontos időre felkelni a melóba is (4.15-kor kelek a vonatra), csörgőóra nélkül már 8 éve........

Előzmény: megtorlow7 (53)
megtorlow7 Creative Commons License 2013.11.29 0 0 53

"Kitartással, odafigyeléssel el lehet sajátítani, hogy ne sok esélye legyen kinyílni a szádnak alvás közben......."

Ezt hogyan lehet?

roberto49 Creative Commons License 2013.11.29 0 0 52

Én csak külföldi cumi címeket tudok. hozzászólásodból mintha azt venném ki, hogy eddig volt nálunk is?

Előzmény: megtorlow7 (49)
zenefaloo Creative Commons License 2013.11.19 0 0 51

Betapasztom a számat :) Na jó, csak vicceltem. 

Előzmény: ghepard (50)
ghepard Creative Commons License 2013.11.12 0 0 50

Hát kellemetlen a horkolás egészségi szempontból, na meg a párodnak se mindegy, mikor hallja a trombitálást...... Kitartással, odafigyeléssel el lehet sajátítani, hogy ne sok esélye legyen kinyílni a szádnak alvás közben.......

Előzmény: zenefaloo (48)
megtorlow7 Creative Commons License 2013.11.09 0 0 49

Nincs valakinek eladó horkolás elleni cumija? Már nem lehet kapni. Jócskán túlsúlyos vagyok és nagyon horkolok ezért szinte sohasem tufom kialudni magam.

Előzmény: zenefaloo (48)
zenefaloo Creative Commons License 2013.11.08 0 0 48

Megpróbálom megfogadni, amit írsz. Eskülöm elmennék egy alapfokú horkolásgátló tanfolyamra is már. :)

Előzmény: ghepard (47)
ghepard Creative Commons License 2013.11.08 0 0 47

Hát az talán senkinél se marad meg, nem is volna jó. Egyenesen jó szerintem, ha az ember változtatja a pózt az éj folyamán. De szerintem nem akkor változtatsz a pózon, mikor álmodsz - olyankor blokkolva vannak az izmok, másképp azt próbálnád csinálni, amit álmodsz. Tehát bizonyos fokú éberségben forog az ember, na és azt kellene még bevinni ebbe, hogy olyankor a horkolás is az eszünkbe jusson és a póz újból horkolásbiztos legyen. Ezt tudatos gyakorlással meg lehet tanulni és beépül pár hónap alatt a tudatalattiba és aztán már olyan automatikus lesz. Az első lépés talán az lenne, hogy az ember rendesen megtanuljon orron át venni és fújni is a levegőt éjjel. Ezt is figyelni kell - enélkül nem igen lehet megszabadulni a horkolástól. Lehetőleg ügyeljünk arra, hogy az állkapcsunk a lehető legközelebb legyen a vállhoz, vagy a kulccsonthoz. Mert, ha hátrafelé van a fej, akkor a leghamarébb kinyílik a száj és mehet a horkolás....... 

Előzmény: zenefaloo (46)
zenefaloo Creative Commons License 2013.11.07 0 0 46

Nálam a kezdeti póz sajnos nagyon ritkán marad meg, folyamatosan pozíciót váltok álmomban, tehát a beállítás nem igazán hatásos. :( A nyelvcsapomat meg őszintén szólva féltem. Úgy érzem, mintha valami öncsonkítást csinálnék magamon. 

Előzmény: ghepard (40)
roberto49 Creative Commons License 2013.11.04 0 0 45

Tudtommal sajnos csak külföldről lehet beszerezni.

Néhány cím:

 

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-fareast-language:EN-US;}

http://www.pacifiersrus.com/

http://www.kiwisto.de

http://www.nuk-shop.de/alle-nuk-produkte/schnuller/spezialsauger-schnuller.html

 

Árak € 6-10 között (plussz szállítás). Sok pénz, de ha beválik akkor megéri. Nálam bevált, mióta használom (5 éve) gyakorlatilag nem horkolok.

Előzmény: roberto49 (44)
roberto49 Creative Commons License 2013.11.04 0 0 44

Elnézést ez egy próba. Bocsánat.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!