Ha nem a Himaláját hódítottad meg, hanem "csak" Laposgöröngyösön voltál.
Sebaj !
Meséld el a kis sztorijaidat.
Vagy csak magáncsevejre vágysz, ne légy rest, TÉRJ BE A RESTIBE !
Hát, erről nekem is az jut az eszembe, amikor egy késő esti meccs után azon izgultunk, hogy a csodába fogjuk elérni az utolsó vonatot... meséltem a Tun-topicban? nem is tudom... Nagyon érdekes sztori volt, és persze valahogy mindig pontosan indultak a vonatok!!!
Háááát, elég nagy a kontraszt.
Amikor Tunéziában a 04:04-es vonat, aminek 03:40-re kellett volna Sousse-ba érkeznie 04:20-kor még sehol sem volt, kissé idegesek voltunk (tuniszi csatlakozás miatt). De csak mi. A helyiek azt mondták, ne izguljunk előbb-utóbb megjön. Végül nagy rohanással elértük a csatlakozást.:)
na, elmesélek én is egy történetet, kicsit megpörgetve a topikot ;)
Nejemmel (akkor még barátnőm, de fiammal már pár hetesen állapotosan) Japánban voltunk - mindegy hogyan, ennél olcsóbban csak akkor mehettünk volna, ha 1 cég hív meg minket és fizeti a 2 hetünket :)
Vettünk JR jegyet, ahogy kell, mert Japánban iszonyatosan drága az utazás. Ennek hasznáról annyit, hogy egy Tokyo-Kyoto (cirka 500km, 2,5 óra) oda-vissza úton megtérül az ára. Szóval ez a jegy 1 hét szabad utazást biztosít külföldieknek (Japánban nem is kapható) a Japán vasút (JR) vonalain, ami gyakorlatilag lefedi az országot, a Tokyo-i metrót is beleértve.
Persze tátott szájjal ültünk a szuperexpresszen (shinkansen) - nyilván nem hasonlít a Balatonharácsi helyközire, de maga az ország is 1 "picit" más. Felfogásban főleg. (1-2 évet kibírnék ott)
Na mindegy, jöjjön a lényeg. Szóval Kyotóból jöttünk vissza Tokyo-ba, és mivel elég rendesen tele van a vonat, illik előre helyjegyet venni. Mi le is foglaltuk még Tokyo-ban, tehát be volt ütemezve, hogy este mittudomén 18:15 - kor kint kell lenni az állomáson, nehogy álljunk kelljen a következőn, ha ezt lekéssük.
Azt nem mondom, hogy sokat bámészkodtunk Kyoto-ban, de nem is akkora a város, hogy ne lehessen gyorsan körbejárni a lényegesebb emlékhelyeket) de még így is hamarabb értünk vissza az állomásra, ahol én még bámészkodtam volna 1 keveset (nagyon szép és modern az épület) + kávé, ilyenek.
Nejem elég ideges, ha utazni kell és legalább 10x rámszólt, hogy menjünk már, mert lekéssük a vonatot. Na jó, mondom, ugyan van még vagy 10 perc, de menjünk. Fel a lépcsőn, nejem rögtön észreveszi, hogy áll bent 1 vonat - úristen, rohanjunk, ez a mienk (magyar viszonyokhoz szokva, ugye)! Ok, rögtön beugrottunk az első szerelvénybe, hogy majd a vonaton megkeressük a helyünket. Persze nagy a tömeg, van akinek nem is jut ülőhely, stb.
Na mégegy érdekesség, közbevetésnek: a helyjegyen latin jelekkel (a többi kanji) csak a helyek száma van felírva, de valahogy ki lehetett következtetni, hogy melyik a kocsi/sor/ülőhely (lóóóóógika, kérem).
Oda is érünk a helyünkhöz lihegve, ami legnagyobb meglepetésünkre foglalt volt. (ilyen nincs, Japánban minden kiszámítható) Előveszem a legudvariasabb modoromat és felszólítom a nénit, tegye arrébb magát, mert a helyünkön ül (jegy mutat, választékos angolság, széles vigyor,stb.)
Néni néz, mosolyog és ugyancsak udvariasan közli, hogy á-á-dehogy: elnéztük a vonatot, mert az utánunk 2-vel (!!!) következőre szól a jegyünk.
Persze rögtön ugrottunk volna ki a kocsiból, de pont az orrunk előtt bezárt az ajtó.
Na, mégegy kitérő. Ezen a vonalon 3 vonat jár: a Nozomi (ez a leggyorsabb), a Hikari és a Kodama. A JR bérlet csak a Nozomira nem érvényes.
Na, mi nyilván a Nozomira szálltunk fel. Így még egy kis izgulás is volt, hogy nehogy megbüntessenek az ellenőrök, de szerencsére ignoráltak minket, még a jegyet sem kérték el. Nagoyában még meg is állt a vonat, ahol átszáltunk a "mienkre" és előtte lefényképeztem a táblát, amin az egy sínen, egy irányba menő vonatok időbeosztása látható.
Bizony szokott!Jó dolog ha időnként csak úgy az ember eszébe jut. Meg ugye a "ha én ezt a klubban elmesélem" effektus .
Amikor kint voltam sokszor gondoltam azt, hogy milyen jó lesz ezt majd elmesélni. Amikor meg elmesélem viszagondolok arra, hogy amikor ez megtörtént velem, akkor arra gondoltam , hogy amikor majd elmesélem...és visszagondolok arra.... Na ez olyan, mint a tökörbe nézés egy másik tükör mögül. Tiszta pozitív visszacsatolás. :) Na jó leállok a zagyvaságaimmal
Filmet? ebből nem , de egy halvány bohózatot lehetne írni pl. a Pekingi kofaárus esete címmel. Tartalom: a három süldbolond magyar a pekingi külvásosban dinnyét kínál a helybélieknek " dinnyét vegyenek, friss finom a dinnye" fonémákat használva ( mely hangok kissé idegenül csengtek az adott környezetben). Eközben egy potenciális vevőnek kinéző helyi néni közli, hogy ez tulajdonképpen a családja zöldséges árudája, és a fiai viszik a boltot, és csodálkozik, hogy mi miért akarjuk eladni neki az ő dinnyéjét, és egyáltalán mit keresünk itt. Aztán előkerölnek a fiai, tisztázzuk, hogy csak egy negyedórácskát vigyáztunk a boltra. És ezzel véget is ért a történet. 'Az eredeti változat '88-ban történt meg ama bizonyos már említett prágai útikezdetet követően.
Latya! Ez annyira jó történet! Akár filmet is csinálhatnátok belőle Gombóccal, Csinibaba 2. címmel, na??? ------------ most nem gonoszkodom, de tényleg nagyon életszerű a történet!
Igazad van, teljesen, rosszak a címek...
Csak tudod, amikor életemben először sikerült képet fölraknom, azt sem tudtam, mit írok, és hova; na, ezt még most sem tudom.... :))
A sok terem helyett csak egy volt nyitva, hivatalos csoportberugató, és kötelezően jólérezzük magunkat és üvöltözünk összevissza viselkedésmód és mindezt majd dupla annyiért mint máshol. helyiek nem is nagyon voltak. Nekem nem tetszett.
Nosztalgia? Példul a metró hangja. Legelőször a 80-as évek legelején voltam. Akkor megjegyeztem, hogy Ukóncsata vűsztup, a nástup dverzseszja zabűrájut. Na a nejem is volt valaha Prágában, és Ő is megjegyezte, Az utikönyv.com helyen írnak Prágáról. na és mi a Mottó? Az idézet tájékoztató. Kérdésem másban is is ilyen mély nyomokat hagyott a dolog, vagy csak néhá
nyan ilyen defektesek?
1. nap utazás, shoppingolás skodabolond baráttal egy optikai tuning cuccokat gyártó cégnél. Este kis séta a Vencel tér környékén, majd 3 különböző seritalt mérő söröző meglátogatása. ( U flekut felejtsétek el!!!!) reggel villamos várba fel, séta lefelé, károly híd, óváros. Ebéd, és irány haza.
Csinibaba!? Á dehogy, egy kedves középkorú zsensína volt, akivel remekül elmekegtünk angoroszul. Mert, hogy amennyire Ő beszélte az oroszt, én annyira nem, viszont amennyire én gügyögtem angolul, ő azért kevésbbé.
annak ellenere, hogy repulovel megjartam jopar orszagot, inkabb az autos kirandulasok hive vagy - lasd www.cuoresportivo.sk oldalam. A haverom viszont hatalmas utakat tesz meg, pl. skandinav keringo, 8 het Indiaban (vagy 7?), az utobbi turajarol honlap is keszult (Nepal - Anapurna). Jelenleg fel eve Dominikan van ;)
Bizony, akkor nem igazán találkozott itthon az ember a szegénységgel.
A múlt héten, amikor Prágában voltam el szerettem volna menni az Aeroflot Vencel téri irodájába, nosztalgiázni ( ott vettem meg Prága-Moszkva-Ulánbátor; repjegyemet) de már valamilyen bank van abban az épületben, kicsit távolabb költöztek a Vencel tértől.
Húúú Latya, nagyon, de nagyon irigyellek.
Még most is, többünk számára csak álom egy ilyen út, hát még 88-ban, amikor az átlag "olaszba" meg "görögbe" ment.
És ráadásul 6 hét. Fúúúúúú.
A szegénységről csak annyit, hogy itthon nem is lehetett látni szegénységet. Voltak, voltak, de nem a kirakatban, mint most.
Ld. hajléktalantömeg.
Így most hogy aludjak el, teljesen felzaklattál!:))
Indiában miért voltam: Nos 1988 vállalati KISZ bicikli túra Mátészalka környékén. Kedves, nagyon fiatal, törékeny kolléganőmmel beszélgetünk: ki hova megy nyaralni. Erre közli, hogy tulképpen Ő Indiába megy. Kéz megbicsaklik, lánc meg az állam leesik. De van egy bánata, a 3 éves valutakeretét elhasználta, és nincs dollárja. Lovagias és kisé önző énem felajánlja segítségét: én még soha nem voltam nyugaton, ( bár ez tulképpen kelet...) így felajánlom a készlet felét, HA én is mehetek a barátaival.
Végül is a kolléganőm nem jött, én viszont mentem. Mondom 1988-ban, hátizsákos túristaként. Ez már történelem. Még a Vállalati Szocialista Brigádnaplóba be is jegyeztem ( A brigádnapló versenyre benevezve), hogy stílusosan egy csésze Tea mellett meséltem el úti élményeimet. A cél India volt, de a 6 hetes útból 5 hetet az odajutással töltöttünk, és csak 1 hét maradt a Kalkutta- Új Delhu tengelyre. Korábban már valahol leírtam akkori, és sajna nagyon régi élményeimet. ( Budapest-Prága-Moszkva_Ulánbátor_Peking_Lhasza_Katmandu_Kalkutta_Benáresz_Agra_Új Delhi_Taskent_Moszkva_Budapest) repülő vonat busz gyalog+sherpa eszközökkel megtett útról.
Sok érdekes dolog történt, de az egyik leg meghökkentőbb, amikor előszőr láttam igazi szegénységet Tibetben. Ki sem mertem szállni a buszból, mert nem tudtam hová tenni a sok kéregetpő, nagyon ronygyos gyereket. És a méásik, amikor teherhordó gyanánt egy tizenéves fiucska vitte a hátizsákomat 2 napon keresztül. Nehezen dolgoztam fel a tapasztaltakat: szégyenkezés és sajnálat vegyesen kerülgetett.
Indiába miért voltál?
Mármint turista, üzleti, egyéb?
Nagy vágyálmom India.
Már könyvem van hozzá :)))
Egy szép album.
Jobbhijján(?) azt lapozgatom, hogyha majd egyszer.....
A társaág? nem biztos. Sörözni egyedül elég uncsi, de ha a társaságban van egy két nagyon vidámmá vát tag, az tán még fárasztóbb. Várost nézegetni, csak úgy járni az utcákat meg lehet egyedül is , vagy csak 1-2 emberrel. Én 88 -ban voltam elötte. Igaz akkor csak tranzitáltam India felé :) Akkor is feltüntek a szép épületek, de nem voltak ilyen egységesen felújítva.
Nagyon klassz! Szép , mint egy skanzen, tele emberekkel, élettel! Hajrá! Tunéziában az emberek kedvessége volt kellemes, és örömteli meglepetés, Prágában a város maga.
Tul.képpen erre is gondoltam, mármint hogy az újjáépítést hogyan élik meg azok, akik a régit látták, változott-e valami, más lett-e ettől...
Én ősrégen voltam, de folyamatosan vonz.
(és már mér' kotyognál bele, ezért van... persze túlélő esetek meg nincsenek, mi????)
