Itt is megfigyelhető egy nagyon szomorú és a végletes megosztás jeleit mutató tendencia.
Amikor a sofőr nemikent a busszal a korlátozószerkezetnek, akkor többek szerint azok votak a gyilkosok, akik a korlátozót odarakták.
Amikor Gyuri bácsi megindult a tankkal, utána többen hősnek kiáltották ki.
Most mikor egy európa szerte (majdnem) teljesen egységesen negatívan megítélt 60 éve történt borzalom egyik hírhedt kellékeként elhíresült egyenruhában pózol egy jobboldali párt tagja, egy Fideszes önk. képviselő, akkor is megosztottak a reakciók, és sokan egyből eljutnak Hornig, a pufajkáig, meg a dobtárasig. Csak hogy visszamondjanak valamit.
Normális légkörre semmi esély nincsen itt 50 éven belül.
Arra is. De gondoljunk például a normandiai mészárlásokra:
1944 június 8-án 37 kanadai katonát ejtett foglyul a 12. Hitlerjugend páncélos SS hadosztály. A foglyokat Le Mesnil-Patty faluig kísérték. Ott leültették őket a földre, középen a sebesültekkel. Nemsokára egy teherautó érkezett 8 géppisztolyos SS-katonával. Sorba fejlődve tüzet nyitottak a foglyokra, akik közül 35-öt lelőttek. Kettőnek sikerült elfutni, őket egy másik (nem SS) német egység fogta el később, így hadifogságban túlélték a háborút.
Egy másik esetben 40 kanadait gyilkoltak meg az SS-katonák, majd az útra vonszolták a holttesteket, s azokat járművekkel összetaposták.
buta vagy! az internazionale nem a kommonisták himnusza! az a szocdem és szoci pártok himnusza; bár tudom, téged csak a hitleráj érdekel, de, ne halj meg tudatlanul
"Van egy rossz hírem. Nem a szabad idejükben. A Gestapo (pl.) az Allgemeine-SS alá tartozott"
En ugy tudom az RSHA,Birodalmi Biztonsagi Fohivatal ala annak a 4. osztalya volt es Kaltenbrunner volt fonoke az egesznek a Gestaponak meg azon belul Muller