Keresés

Részletes keresés

türkizskorpio Creative Commons License 2012.10.25 0 0 10735

Kedves Lányok! Nagyon köszönöm a segítségeteket! Igy már rögtön sikerült!!!

akartam képet is feltenni róla, de nem tudtam. Egy próbafonalból kötöttem meg a végén, mert a mohert amit kimondottan a kendő miatt vettem, nem lehetett jól bontani így nem akartam tönkre tenni.

Alig várom, hogy legyen időm folytatni! Jelentkezem majd (vagy megint segítségért) vagy a végeredménnyel. (remélem ez utóbbi de a kezdés után nem merem igérni).

még 1x 1000 köszönet nektek.

 

 

ULAIVA Creative Commons License 2012.10.25 0 0 10734

"a chart szerint a két szélső csillag nem 3 összefogott szembe készül, hanem csak 1 szembe"

 

(a chart csak a kendő felét mutatja, tehát 1 szemből készülő csillag páros soronként mindig 4 darab lesz: 1 a szélszem után és 1 a középszem előtt, majd a másik félen ugyanígy)

 

tehát az első sor: 3 szélszem, 1 simába a csillag, 1 sima, 1 simába a csillag, 1 sima (középszem) és még egyszer ugyanaz: 1 simába a csillag, 1 sima, 1 simába a csillag, 3 szélszem

 

Ezt mutatja a Set-Up Chart.

 

Előzmény: türkizskorpio (10732)
Vica113 Creative Commons License 2012.10.24 0 0 10733

Nem is szabad feladni,meg lesz kötve.

 

Mindkét oldalon 3-3 szemet fordítottan kell kötni-ez a két szél.

 

Gondolom megvan a 13 szem a kezdéshez.

 

A folytatás-kivonat Erika leírásából:

Máris kezdhetjük a Setup chart-ot. :)  Ezt a részt a kis csillagokkal kötjük a következőképpen. Három szemet együtt simán lekötünk úgy, hogy rajta hagyjuk a bal tűn, 1 ráhajtás, majd újra lekötjük, és ezzel vesszük át a jobb tűre. Egyszerűbben: 3 összefogott szembe vissza is szaporítunk úgy, hogy a szemszám ne változzon.


Figyeljünk, hogy a chart szerint a két szélső csillag nem 3 összefogott szembe készül, hanem csak 1 szembe!!! (itt szaporítjuk a kendőt)

----------------

Tehát lekötöd a 3 simát(a szélső szemek),aztán 4. szemből 3-at kötsz,igy lesz a szaporítás,a másik oldalon az utolsó előtti 4.szemből kötsz 3-at,3 sima(szélszem)-soronként 6 szemmel lesz több(a kétoldali szaporítással),igy 13,19,25,31,37 szem lesz a 6.sorban.

 

 

A többi szemet a  a leírás szerint kell kötni.

 

Ó,mennyivel könnyebb kötni,mint leírni.

 

 

Előzmény: türkizskorpio (10732)
türkizskorpio Creative Commons License 2012.10.24 0 0 10732

Köszi szépen mindkettőtöknek!

Ez az első kendőm amit igy kell kötni! Valahogy elsőre könnyűnek találtam a leírás alapján!

Én is ezt a leírást találtam meg. A szaporítást nem értem, az első sorban a 13 szemből:3-3 szélszem 1 középső szem, és marad 3-3 a jobb oldalon illetve a bal oldalon. A leírás első sorában ezt a 3-3 szemet írja lekötni csillagocskának, de igy a szemszám az nem fog változni. (setup chart)

Akkor hogyan szaporítok?

Melyik az az 1 szem a szélén amibe a 3-at kellene szaporítanom? De ha 1 szembe szaporítok 3at akkor a következő sornál 2x3 szem lesz a setup chartra, ez megint páros szám és továbbra sem tudom melyik az az 1 szem amibe szaporítsak.

lehet, hogy teljesen egyszerű, de valahogy nem jövök rá! bocsi de feladni meg nem akarom

 

 

Előzmény: Vica113 (10731)
Vica113 Creative Commons License 2012.10.24 0 0 10731

Ezt akartam én is ajánlani.

Ha további segítség kell,jelezd,de szerintem menni fog.Talán nem is az első kendőd vagy igen?Mindegy,meglesz!

Jó kötögetést!

Előzmény: ULAIVA (10730)
ULAIVA Creative Commons License 2012.10.23 0 0 10730
Előzmény: türkizskorpio (10727)
türkizskorpio Creative Commons License 2012.10.23 0 0 10729

Jaj de örülök Vica a gyors válasznak!!! persze, hogy jó holnap!!

köszi előre is!

 

Előzmény: Vica113 (10728)
Vica113 Creative Commons License 2012.10.23 0 0 10728

én csak holnap este tudok segíteni,mert nem vagyok otthon,

tavaly  kötöttem

Előzmény: türkizskorpio (10727)
türkizskorpio Creative Commons License 2012.10.23 0 0 10727

Sziasztok,

Légy szíves segítsetek Laminária kendő kötésében. Sajna már az első sornál elakadtam! Van 13 szemem: 3-3 szélszem, 1 középső szem, és 3-3 szem ezek között. Hogyan szaporítok a csillagocskákkal? Minta szerint 3 szemet lekötök-1 ráhajtás-egybe megint lekötöm akkor a szem száma nem fog változni. Melyik az az 1 szem a szélén amibe szaporítom kellene a 3 szemet?

Nagyon köszönöm

Timi

Vica113 Creative Commons License 2012.10.18 0 0 10726

szavaztam ,édes a kislány

Előzmény: Tina. (10725)
Tina. Creative Commons License 2012.10.18 0 0 10725

Aki tud segítsen szavazatával, ő az egyik bölcsikésem.

https://babafoto.szallas.hu/jatekos/100000475309125

Köszönöm!

Hamu-pip Creative Commons License 2012.10.18 0 0 10724

Bocsika, zöldségeket beszélek! Ez barkafonalból van.

Amit most böködök, annak nem tom a nevét.

Előzmény: Hamu-pip (10722)
Vica113 Creative Commons License 2012.10.18 0 0 10723

Legújabb kendőcském.

Hamu-pip Creative Commons License 2012.10.18 0 0 10722

Nem szinátmenetes. Ez három szin egymás után. A nevére nem emlékszem, de 75 gyapjú, 25 műszál.

Előzmény: Vica113 (10720)
Hamu-pip Creative Commons License 2012.10.18 0 0 10721

Azt nem tom mennyi ideig tartott, de nem is ez a lényeg. Ő úgy köt akármilyen mintát - ezt komolyan mondom! - hogy oda se néz. Beszélget, nevetgél és csak jön, jön, jön ki keze alól a kész munka. :))))

Előzmény: Vica113 (10719)
Vica113 Creative Commons License 2012.10.18 0 0 10720

Ó de szép és milyen klassz őszi szinű.Két szinből készült vagy színátmenetes?

Milyen fonalból készült?

Előzmény: Hamu-pip (10718)
Vica113 Creative Commons License 2012.10.18 0 0 10719

Nagyon szép s milyen nagy.Gratula az ajándékhoz.

Erzsike az egész nyaralási utat végigkötötted?

Előzmény: Hamu-pip (10717)
Hamu-pip Creative Commons License 2012.10.17 0 0 10718

Ezt a kicsi kendőt, viszont én követtem el.

Hamu-pip Creative Commons License 2012.10.17 0 0 10717

Mutizom milyen kendőt kaptam ajándékba Zöltengerszemtől. :)))

Tudjátok, mint a L,Oreal reklámban - mert megérdemlem. :)))))))))))

nyüzike Creative Commons License 2012.10.15 0 0 10716

Sziasztok az én kendőm 7,3 dkg 2 szálasan kötöttem a Rikker csipke gyapjút.

Előzmény: Veramami2 (10710)
Veramami2 Creative Commons License 2012.10.15 0 0 10715

Multkor valahol olvastam hogy hol laksz...  és utána néztem, titkon reméltem talán valahol erre.../Baranya megye/Akkor azt hittem rossz helyen keresgetek mert a térképen is Vajdaság  jött elő...

Előzmény: zsoka63 (10714)
zsoka63 Creative Commons License 2012.10.15 0 0 10714

Sajnos nem:-(

innen Vajdaságból nehezen kelek útra,olyan messze van minden!

mult hétvégén is fél nap kelett mig   Pestre értem:-(

Előzmény: Veramami2 (10712)
zsoka63 Creative Commons License 2012.10.15 0 0 10713

Ismételten köszönöm a dícséretet!:-)

A kendö gyapjú-angóra csipkefonálból készült, öszessen 6 dkg.

 

Előzmény: zsoka63 (10711)
Veramami2 Creative Commons License 2012.10.15 0 0 10712

Most látom ráadásul hibásan és kis betűvel írtam.....BOCSÁNAT::::::::Lényegen nem változtat szép munkáid vannak...Szombaton mész a Fonalam hu összejövetelére?

Előzmény: zsoka63 (10711)
zsoka63 Creative Commons License 2012.10.15 0 0 10711

:-)))))

azért vagyok inkognitóban,mert Zsuzsannát semilyen nekem tetszö formában nem engedett regisztrálni:-)

Előzmény: Veramami2 (10709)
Veramami2 Creative Commons License 2012.10.15 0 0 10710

Téged legalább nem keverlek össze senkivel...

Gyönyörű a kendőd megint..   Milyen fonalból kötötted?Nehéz kötni? Gratulálok...! 

persze az unokához is...Oly gyorsan nőnek.

Előzmény: nyüzike (10699)
Veramami2 Creative Commons License 2012.10.15 0 0 10709

Na jól megkevertél a névvel... Egyszer ezer éve valamit kértem Tőled emaiba.... Gondolkodtam ki lehet mert én ilyen nevű, hogy  Pósa zsauzsanna nem is leveleztem.... Most esett    le ...mégis...Ráadásul a blogodon is szoktam írni...

Irigykedtem is ... nagyon érdekelne a fonás.... de csak nézni....

Tavaly ilyentájt volt a FONALAM: Hu nál is  fonás és minden... Idén  is lesz most a hétvégén...

Na mielött regényt írnák.... nagyon szép a kendőd.... lehet hogy már máshol olvastam de már nem emlékszem milyen fonalból kötötted...

Szóvall::::::::::::::

Gratulálok!!!!!:

 

 

Előzmény: zsoka63 (10708)
zsoka63 Creative Commons License 2012.10.13 0 0 10708

Köszönöm mindenkinek  a dícséretet,és a szülinapi köszöntést is!!:-))

múlt hétvégén volta Pesten,gyapjúnapon,végre tudtam beszerezni fonnivalót,igazi puhát,majd mutatom ha megfonom:-))

 itt meg ügyetlenkedek a kézi orsóval:-))

Vica113 Creative Commons License 2012.10.13 0 0 10707

Köszönöm szépen,jól kijött a minta  a színátmenetes fonalból.

ezt is régen melírozottnak hívtuk,ma meg színátmenetesnek.És milyeneket gyártanak,csak "lesek."

Nyüzike kendője is elvarázsolt,nagyon szép,az tuti.

Előzmény: zsoka63 (10706)
zsoka63 Creative Commons License 2012.10.13 0 0 10706

Vica, a holdenod gyönyörű!

és a szine is nagyon tetszik!

 

Előzmény: Vica113 (10690)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!