Én is nemrég tértem haza a bicajtúrámról. Többek között Albánián is áthaladtam, de ott mindössze 4 éjszakát töltöttem.
Röviden pár szót:
Első nap Shkoderben szálltam meg. Sukobinnál jöttem át a kis határon. Éjjel-nappal nyitva van.
Albániában nem terveztem sátrazni, mivel vadkempingezési tapasztalatom még nincs, és már 20 nap kemping után untam is a kis kutyaól mérteű sátramat, így hoteleket kerestem. Itt egy elég lepukadtat sikerült kiválasztani, ahol 12 euró volt egy szoba.
Ez volt az első napom Albániában. Legjobban engem az zavart (bicajosként), hogy azok a lepukkadt autók olyan büdösek, hogy néha majdnem megfulladtam mikor elhaladtak mellettem. A felvert porról már nem is beszélve! A szemét valóban rengeteg, de a bűz is meghatározó tényező. Én sokat fotózom, de bevallom nem nagyon mertem elővenni a gépemet a városban (nem egy olcsó jószág), az ottani emberek nem keltettek túl jó benyomást. Nagyon furán néztek rám.
Feltűnően sok az internet-kávézó (1 óra 1 euró). Eurót mindenhol elfogadnak, még a legkisebb boltocskában is, ráadásul abban is adnak vissza legtöbbször.
Pénzt is ott érdemes váltani, a hivatalos középárfolyamnál is többet adnak (akkor 1eur=120-122lek).
Következő célpontom Durres volt. Az út kiváló minőségű (Shkodert leszámítva), még sztrádán is mentem. Ez a hely már egészen más képet fest, igazi albán nyaraló paradicsom. Külföldi nem sok van, az olasz rendszámú kocsik is szkipetárokat rejtenek (csakúgy, mint Montenegróban a svájci rendszámú kocsik). Hamár a kocsiknál tartok: a balkáni dudálás engem nagyon zavar. Albániában is bevett szokás. Néha ugyan hasznos, főleg a szűk kanyargós utakon amikor egy kamion előzni akar :)
Durres környéke tele van epülő és már meglévő hotelekkel. Pár év múlva olyan lesz, mint Rimini :) Csak albán módón...
Szobát az interneten foglaltam még indulásom előtt. Egy normális website van (aths-travel.com) és nem is vernek át. A Hotel Hotiban aludtam, tengerparton, strandra néző erkélyes szoba, 16 euró.
Itt ettem először albán hamburgert (egyik kedvenc ételem). Még abba is raknak sültkrumplit :) 100 lek az ára. Viszont, a montenegrói hambinál jobb nincs és az is csak 1-1.5 eur!!!
Se angolul se németül nem beszélnek az albánok. Olaszul már csak-csak, de úgy meg én nem. Ennek ellenére nem volt nehéz megértettetni magam.
Valóban mindent zacskóba raknak a boltokban, mély megdöbbenésemre még a felvágottat és a sajtot is!!! Csak úgy natúr puff bele. Elég fura...
Másnap Vlorébe tekertem át (nem tudtam sokat haladni a fájó térdem miatt).
Előző nap felhívott az aths-travel, hogy kavarodás történt a vlorei foglalásommal, és hogy rögtön keres nekem egy másik hotelt. Rendes volt, keresett is, ráadásul jól is jártam, mert ez egy 30 eurós szoba volt, én meg csak 20-at fizettem (Hotel Riviera) :D Ez is egy gyönyörű hotel, de a közvetlen környezete még lepukkadt.
Itt végre megkostoltam a sufllaqe-t. Ajánlom mindenkinek, jobb, mint a görög, és jobb mint hambi! 100 lek.
Ez is egy turista paradicsom, nagy tömeggel.
Keresnem kellett egy fodrászt, ami nem is jelentett gondot itt. Tele van az utca szép, modern fodrászszalonokkal. Csak attól féltem, hogy úgy járok, mint 5 éve Ausztráliábal, ahol egy vietnámi fodrász 2cm-es helyett kb. 2mm-es hajat gyártott nekem :)
Természetesen nem tudott angolul a fodrász, de nem is zavartatta magát, nekiesett a hajamnak egyből :) Nem lett zavaróan rövid. 300 lek.
Másnapi tekerésem már változatosabbra sikerült, végre nem csak a csúnya poros alföldet láttam. A Llogarait-on (1027m) keresztül vezet az út. A táj itt kezd széppé válni. Eddig nem nagyon láttam semmi szépet Albániában. Imádok 50 fokos hőségben az olvadó aszfalton felfelé tekerni! :) Néhol megálltam ahol találtam kiépített forrást. Megkérdeztem, hogy iható-e, persze, azt felelték, hogy igen. Jó kis hasmenésem lett! Csak óvatosan az albán hegyi forrásokkal!!!
Amikor már elég magasan voltam, de még nem fogyott egy az emelkedő, pár kisgyerek besegített, nagy élvezettel megtolták a bicajomat. De aranyosak! :)
Lefelé se lehet túl gyorsan haladni a kanyargós út miatt. Az út minősége ugyan tökéletes. Egy darabig...
Ezen a napon nagyon szenvedtem a legjobban a naptól. 45 fok perzselő hőség volt, és a növényzet égett mindenhol! Tűzoltót meg egyet sem láttam.
A 131km-es szakaszon (Vlore-Sarande) 2600m emelkedés van, ami normális körülmények között nem probléma...
Sarandében kerestem szállást, a Hotel Palma e Arte-t választottam. Szép nagyon, 30 euro egy szoba. A bicajt itt is bezárhattam egy hátsó raktárba.
Itt megjegyzem, hogy létezik mégegy internetes hotelfoglaló (albania-hotel.com) ahol ugyanezt a szobát 20 euróért meg lehet kapni!!! Tehát érdemes előre foglalni!!!
Itt az embertömeg még nagyobb volt, főleg este a hömpölygő tömeg a parti sétányon. Nem is gondoltam volna, hogy van ilyen Albániában.
Az árak valamivel magasabbak már itt, de még így is olcsó minden.
Ez volt az utolsó estém a szkipetárok földjén.
Másnap Konispol felé vettem az irányt, ahol végre egy tobbé-kevésbé civilizált országba lehet átjutni :) A határhoz vezető út nem is volt út. Kész csoda, hogy nyitva volt a határ emmelett a csekély forgalom miatt. Ahogy átértem Görögországba, a sebességem az 5x-esére nőtt :) Kész élvezet volt azokon jó utakon száguldani.
Eredetileg csak 3 éjszakát szándékoztam Albániában tölteni, de a térdem miatt muszáj volt 4-et. Most így utólag nagyon keveslem. Az igazi Albániát - a hegyeket - kihagytam. Legközelebb az se marad ki, viszont így is épp eleget (38 napot) voltam távol.
Válaszok Egér kérdéséire:
- Sajnos nem értek a kőzetekhez. Úgy 1.800 m magasságban kellett csak egy 50 m-es vízszintes szakaszon átmenni nagyobb köveken, amúgy a sziklákat ki lehet kerülni. Lehet, hogy ezt az 50 m-es átkelést is meg lehet úszni, de én ezt tartottam optimális megoldásnak.
- Kísérgetés: Egész utamon nem éreztem félelmet. Ha már ott van az ember, akkor nem ezzel az érzéssel foglalkozik. Az 1 órás kísérőt nem én kértem, és meg se fordult a fejemben az, hogy fizessek. Lehet, hogy ezért hagyott ott? Lehet, hogy 2.000 m magasan a hegyi pásztor ezért kérdezte tökéletes angolsággal, hogy mit keresek egyedül a hegyen? Mivel itthon nem terveztem a csúcsra való feljutást (szándékosan kerülöm a „megmászás” és ehhez hasonló szavakat ezzel is érzékeltetve, hogy normál úton szinte csak hosszú, időnként meredek emelkedőn végrehajtott felmenetel), nem néztem komolyabban utána annak, hogy milyen veszélyek leselkednek rám. Így utólag már eszembe jutottak a Dienes útikönyv ilyen szituációkra vonatkozó tanácsai, de ott helyben nem éreztem semmi nemű veszélyt. Ennek ellenére javaslom, hogy maximálisan biztosítsátok be magatokat, és inkább fogadjatok kísérőt. Talán az is megoldás, és ingyenes, hogy a pásztorok közelében tanyáztok le. Kb. 1.600 m-en van 2, kék színű fóliából készített tanyájuk az elkerített karámok mellett. Ottlétemkor senki sem tartózkodott a farmon. Egyik részükkel találkoztam. Lóháton cipelve a tejet, stb. Radomir felé ereszkedtek gyerekestől, akik nagyon be voltak bugyolálva, holott én egy szál trikóban voltam.
Éjszakai alvás. Nem kérdeztem nagyon rá, hogy miért nem engedik sátrazást a kocsma előtt (már voltam ilyen helyzetben más faluban is, akkor nem engedtem a kocsma előtti sátrazásból, és az esti együtt kocsmázás olyan érzéssel töltött el, hogy már felelősek értem). Úgy ítéltem meg, hogy a vendégszeretetüket sérteném meg, ha nem fogadom el az invitálást.
Összefoglalva: nem éreztem veszélyt, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is. Betudható az én tájékozatlanságomnak, magasabb általános veszélyérzetküszöbömnek.
műholdas képeket nézegetve az a sötét gyanu fészkelte belém magát hogy az bazi nagy dolina (több km átmérőjű) már Macedonia területére esik. sebaj!
már csak két kérdés
1. milyen volt az alapközet Radomir és a csucs között, már ha figyelted :-)))
2. és a komolyabb kérdés: a helyiekkel való beszélgetésből kiderült-e hogy mitől féltettek? mármint, hogy miért nem engedték hogy kint aludj, meg hogy egy darabig kisértek, stb. Konkrét veszélyt jelentenek-e a rablók, fegyveres csempészek, áttévedő UCK-sok, stb.
mi több napra mennénk és fent is aludnánk. Északabbra a Prokletijében minket is hasonloképpen féltettek, meg kisérgettek, aminek ki is derült a konkrét oka: ugyanis a hely ahova mentünk az egyben csempészutvonal is volt. és az a tény hogy a falubeli rendör apja kisérgetett minket (nem ingyen) és minden szembejövővel közölte hogy mi az ő külföldijei vagyunk jelentösen növelte a biztonságunkat.
mellesleg a korábban a topicban emlitett három eltünt cseszlovák turista nem rémhir, valoban eltüntek (de nem a Korabon, hanem a Prokletijében)
- Radomirben (Korab hegység 1.300 –en fekvő, a „csúcstámadás” javasolt kiinduló faluja) mondták, hogy a téli esetleges megközelíthetetlenség miatt télire 5 havi élelmiszert spájzolnak be.
- Az egyedül csavargókat minden országban jobban pátyolgatják, többet segítenek nekik. Van vmiféle hallgatólagos nimbuszuk, főként ha mögötte fizikai teljesítmény is húzódik meg. Izlandon már vagy 1.500 km letekerése után északon szokásos időjárási környezetben (szélfújás, vízszintes eső) egy kietlen parkolóban álló buszra invitáltak fel, és interjúvoltak meg mikrofonon keresztül. El kellett mondanom, hogy milyen utat jártam be, mik a benyomásaim. Szövegem végén nyílt színi tapsot kaptam, és elhalmoztak kajával.
- Bármennyire is egyedül megyek, az utat leszámítva szinte nem vagyok egyedül. Ez főként érvényes Albániára. Megállásom után perceken belül ismeretségeket kötöttem.
- A magányos csavargók azon táborába tartozom, akik a természet szépségei mellett érdekelnek az emberek, a falvak, a városok. Szeretem az esti hangulatot. Faluban a kocsmák életét, városokban a kivilágítást, a korzózó embereket. Ebből kifolyólag a sötétedés mindig lakott településen ért, általában a centrumban. Hol lehet ilyenkor sátrat állítani? Nem vonulok el az erdőbe, lakatlan helyre, hanem emberközelben állítom fel a sátramat. Kies helyen ki lennék téve sok mindennek, már 2 ember ellen sem tudnék védekezi. Fülemet hegyezve kellene elaludnom kiszűrve a gyanús zajokat. Ember közelben ezt kerülöm el. Lehet a sátorhely egy játszótér sarka, a települést átszelő folyó partja, a benzinkút egy szeglete, nyitott kert. Lényeg az, hogy max. 50 m-en belül lakott ház legyen. Sötétben már nem látják a sátramat, a reggeli világosság pedig már nem zavaró, hiszen hamarosan úgy is lebontom. A lényeg az, hogy minimum 4 órát tudjak folyamatosan aludni. Ehhez rásegítek 1-2 dobozos sör megivásával lefekvés előtt. Csavargásaim során átlagban 5 órát alszom. Ez elegendő a másnapi fizikai teljesítményhez, az országba való beépüléshez.
- Viszek magammal egy kis rádiót, így tudok hallgatni emberi hangokat bármikor, kivéve persze ha nem jön be semmilyen adó, mint pl. többször előfordult a hegyekben. Tekerés közben gyakran beszélek hangosan. Szidom, vagy dicsérem magam, a bringát, a legelésző lovakat, kommentálom a tájat, stb.
- Városokban sokszor alszom benzinkútnál, ui. ott adott a szükséges minimális infrastruktúra (víz, WC, éjszakai felügyelet). Általában megengedik. Volt ahol rám bízták a helyet, máskor ők mutatták meg. Olyan is volt, hogy a főnök nem volt jelen, és a kutas a kút területén kívüli közeli helyet ajánlotta hozzátéve, hogy éjszaka vigyáz rám. Egyszer kértek pénzt a helyért, mégpedig Tirana centrumától vagy 4 km-re, már a sztrádán lévő kútnál, ahol a maradék 100 lekemet tudtam csak felajánlani, amit el is fogadtak.
- Lefekvés előtt mindig zuhanyozok, majd tiszta ruhát veszek fel. Gázfőzőn felforralom az 1,5 l-es flakon vízének felét, visszaöntöm a maradékhoz, így 1,5 l melegvizet kapok, amivel pedig már tetőtől talpig meg lehet mosakodni.
- Koszos ruhát lehetőleg nem cipelek. Az első adandó alakalommal kimosom, és a pihenő időben csipeszekkel a kerékpáromra rögzítve kiszárítom azokat. A törülközőmet a csomagra helyezve utaztatom, ui. elpakolva bebüdösödne.
- Tiranába menet egy repülőgépen, sőt egy sorban utaztam a baseball sapkás, kimondhatatlan, leírhatatlan nevű … Trtkóval (elnézést kérek Tőle ezúton is, hogy nem pontosan tudom leírni a nevét), akinek „…… történetek címmel műsora van a tévében (nem vagyok nagy TV néző!). Mellettem ült az operatőr srác, aki elmondta, hogy a velük utazó idősebb hölgy (életében most ült először repülőgépen) 50 évvel ezelőtt örökbefogadott egy beteg albán gyereket, majd pár évi gondos kezelés után elváltak útjaik, és most fognak ismét találkozni. Ennek pillanatait rögzítik majd, és a TV-ben leadják. Többen mondták, hogy a visszatérésem napján, július 3-án le is ment a riport. Trtkó elkérte a Dienes útikönyvet, és nagy figyelemmel forgatta, idézte az érdekesebb részeket az operatőrnek. A néni el volt magában, láthatólag élvezte a repülést. Leszállás előtt jó utat kívántak, és hogy vigyázzak magamra. Trtkó úgy ítélte meg, hogy nem leszek veszélynek kitéve. Én leginkább a farkasoktól, a medvéktől és a maffiózóktól féltem. A tranzitból kimenet csapott meg először a Balkán szaga, ui. a tömeg ellenére egy ellenőrző ponton engedtek ki, és csak Trtkóék megérkezésekor nyitottak még vagy kettőt. Így is kb. 1 órát vett igénybe a kichekkolásom.
- A reptér csarnokából kilépve megrohant a gyereksereg, akik tanúi, sőt segítői voltak a közel 1 órás átpakolásomnak. Szétosztottam a hazulról hozott nápolyimat, csokoládéimat. Különösen egy félmeztelen, mezítlábas pöttömnyi lopódzott a szívembe. Kisebb volt a többieknél, de annál élelmesebb. Akarva-akaratlanul is neki adtam oda a zacskókat, aki villámgyorsan elfutva próbált minél többet magának belőle megtartani. A nagyobbak hamar utolérték, majd megkezdődött az osztozkodás. Üdvrivalgásuk közepette indultam, és érkezéskor is az fogadott, mert megismertek (nem volt nehéz!). Ha vki arra jár, és felismeri a leírtak alapján a kis szurtost, akkor nyomjon egy barackot a nevemben a kobakjára.
- Sokan kérdezik, hogy nem unalmas-e egyedül csavarogni. Hát nem. Egyrészt olyan teljesítményekre tervezek, amit rajtam kívül – nem nagyképűség, csupán tény – kevesen tudnának végigcsinálni. Másrészt – a csavargásom jellegéből adódóan olyan gyűrődésnek vagyok kitéve, amit másoknak nem akarok okozni. Harmadrészt pedig tapasztalatom szerint már 2 fő esetében konfliktusok lépnek fel, ami elvonja, megosztja a figyelmet. Még ha nincs is konfliktus, akkor sokat foglalkoznak egymással, így kevesebb idő marad az országra. Gyakran mondják, hogy így nincs kivel helyben megosztani az élményeimet. Szerintem a számomra szép akkor is szép, ha erre nem a társam hívja fel a figyelmet. Voltam már Erdélyben olyan kerékpáros csavargáson, ahol amikor az egyik hölgy elkezdte, hogy „jaj de szép”, a másik meg überelte, az előző meg viszont. A végén már nekem nem is tetszett.
- Több ilyen egyedüli csavargásom volt már (Izland, 31 nap, 2.400 km kerékpáron + 200 km csavargás a hegyekben, Ír-sziget, 27 nap szintén 2.400 km kerékpáron + csúcsok, Málta 8 nap gyalog 200 km + 100 km stop és ugyanennyi buszon). Mindig azt hittem induláskor, hogy majd átgondolom az életem, megoldom problémáimat, sokat foglalkozom magammal. Nem így történt. Csavargásaim minden percét kiélvezve benne éltem éjjel-nappal abban az országban, ahol éppen voltam. Magammal csak annyit foglalkoztam, amennyi a létfenntartásomhoz szükséges volt.
Mint érzékeltettem, a Korab megmászása technikailag nem nehéz. A kb. 1.300 m magasan felvő Radomir faluból kiindulva a táv oda-vissza 20 km körüli közel 1.500 m-es szintemelkedéssel. Elég tömény a 10 km körüli oda út, sok vízszintes szakasz nincs.
A csúcsról látszik a dzsámi, és – nem meglepő módon – viszont. A faluból a hegy felé állva balra felnézve a magasabb csúcsokból 2 emelkedik ki. A jobboldali, az alacsonyabbnak tűnő a csúcs, holott nem az látszik magasabbnak, hanem a másik, a tőle kissé balra lévő. A magyarázat az, hogy az utóbbi van közelebb a faluhoz.
Annál nagyobb problémát jelent Radomir megközelítése. Lehetséges eszközök: szamár, ló, terepjáró, a két láb és a kerékpár, bár az utóbbiból csak egyet láttam, az enyémet.
Ügyelni kell még arra, hogy Radomir egy terület neve, amelyen több település fekszik. A „fő” települést javaslom kiinduló pontnak, ahol a dzsámi és a kocsma van.
És ha már ennyit írtam a csúcs „meghódításáról”, akkor megírom az előzményeit is.
Librazhdból reggel indulva egész napi szép hegyi tájakon zötykölődve, ráadásul a nem tervezett Ostreni Madh-ba betévedve alkonyatkor értem el a hőn áhított műutat Shupenze település előtt. Már sötétedéskor álltam meg a falu végén lévő benzinkútnál, ahol a kutas mellett 2 rendőr is ott téblábolt. Megjelenésem, kinézetem, felpakolt kerékpárom arra inspirálta őket, hogy igazoltassanak. Alaposan átböngészték útlevelem tartalmát, majd megnyugodva találták meg a reptéren belépéskor kapott pecsétet. Közben többször is megkérdezték, hogy nem Koszovóból érkeztem-e. Ezt a kérdést más igazoltatáskor is feltették nekem. Mindkettőjüket meghívtam egy sörre, amit elfogadtak. Éhes voltam nagyon, ők kísértek el az étterembe. Iszogattunk, ettem, és közben nagyobbrészt nemzetközi nyelven beszélgettünk. Ők többet akartak megtudni az utamról, ezért átszóltak egy másik asztaltársaságnál ülő fickónak, hogy angolból tolmácsoljon. Ő átült. Amerikában élő albán volt, aki szabiját szeretett hazájában töltötte. Lassan már csak ketten beszélgettünk. Időközben egyszer csak felálltak a rendőrök, és hivatalos képpel kezdtek az asztalok között sétálgatni. Utólag, visszaülve mondták el, hogy megjött a főnökük, aki civil ruhában volt. Az amerika-albán sráccal beszéltük meg a másnapi közös Korab mászás tervét. A csúcson még Ő sem volt soha. Fizetésem közben két 6-6 fős tábor között, egyikben a vendéglős tulajdonosa és egyben fizető pincére is, kisebb csetepaté alakult ki, már-már ölre mentek. Általam korrumpált rendőreim teremtettek rendet szétválasztva az összeakadó csoportot. Mint kiderült, politika nézeteltérés volt oka az összetűzésnek. Mint már említettem, a parlamenti választás finisének időszakában csavarogtam az országban. Az amerikai-albán sráccal azt beszéltük meg, hogy másnap 10-kor találkozunk Peshkopiba vmiféle Tourist Hotel előtt. A srác egy cetlire felírta azt albánul, hogy annak, aki azt felmutatja, segítsenek megtalálni a Hotelt. A kér rendőrrel visszasétáltam a benzinkúthoz, és az egyik szegletben felállítottam sátramat. Álmomat ők őrizték.
Másnap reggel – az albán szokásokat betartva – indulás előtt ármentem a szemközti kávézóba. Megittam a kávémat, amit – nem először és utoljára – nem engedtek kifizetni. Itt is találkoztam a sráccal, akivel megerősítettük 10 órás randinkat. 8 felé indultam a térképem szerinti 20 egység megtételére. Csakhogy - szerintem és a már működő km órám szerint is - ezt is mérföldben adták meg, no meg, a srác által simának jelzett út ellenére, a nem várt kisebb-nagyobb emelkedők miatt is többszöri cetli felmutatás és útbaigazítás után 10:15-körül értem a Hotel előtti kerthelyiséghez. A srác sehol. Összefutottam a tulajjal, aki mondta, hogy választási rendezvény szervezése miatt nem tud velem sokat foglalkozni, de többen segíthetnek tervem megvalósításában. A megnevezettek körülvettek, és azzal a kérdéssel ostromoltak, hogy mennyit ér ez meg nekem. Én megfordítva azt szerettem volna megtudni, hogy Ők mennyiért hajlandóak nekem segíteni. Elhangzott 100 USD-és ajánlat is, amiért terepjáróval elvittek volna Radomir-be (itt hallottam először a falu nevét!), megvárták volna a megmászást, ami szerintük 6-7 óra, majd visszahoztak volna. Annyit kivettem, hogy a csúcsra való feljutás viszonylag könnyű. Gondolkodási lehetőséget kértem. Számoltam. Ha még sikerül is lealkudnom 50 USD-re, az is 11.000 Ft körül van. Másrészt megnéztem a térképen, hogy merre is van Radomir. Örömmel észleltem, hogy Kukes felé vezető alsóbbrendű úton van. Kukesbe mindenképpen el akartam jutni a tervezett kör megtétele miatt, de nem ezen az úton. Térképem szerint kb. 20 egység távolságra van a falu, amit az előzmények után már szkeptikusabban ugyan, de még mindig km-nek akartam feltételezni. Ennyit pedig estig még négykézláb is megteszek! 12:30 felé nekivágtam. 5 km megtétele után egy velem szemben jövő terepjáró dudált, majd megállt mellette. Sofőr a tulaj, mellette pedig a 100 USD-és javaslatot tevő fickó, aki – látszólag megrökönyödve döntésemen – közölte, hogy Radomir kerékpárral nem közelíthető meg. A tulaj annyit mondott, hogy csak lassan, csak lassan. Erre nem kellett nagyon biztatnia, ui. másképpen nem is tudtam. Erdei út patak átfolyásokkal, kövek, kátyúk stb. Persze megint mérföldben mérték azt a 20 egységet, így 36 km megtétele után, egyszeri 3-4 km-es eltévedéssel 9-kor, már sötétben léptem be abba kocsmába, amelynek nyitva tartásáról egy terepjárós útbaigazító biztosított. Beléptemkor 1 perces csend támadt, minek okát később tudtam meg. Azt hitték, hogy maga Osama bin Laden érkezett meg. A szokásos ceremónia közepette (odajöttek, kérdezgettek, útikönyvemet, térképeimet nézegették, stb.) 2 dobozos sört ittam meg (egyből vettem 5 dobozzal!), majd kipakoltam a kajámat, és hozzáfogtam a kajáláshoz. Az első falatok lenyelése után megjelent a kocsma tulajdonosának a fia gözölgő húslevelessel, sajttal, túróval, főtt tojással a tálcán. Nagyon finom volt, szinte mindent megettem. A kajáért a tulaj nem engedett fizetni. Meghívtam a jelenlévőket (6-7 fő) egy-egy italra, de csak 3-an ittak az én kontómra. Egy helyi srác felajánlotta, hogy másnap reggel 7-kor indulva feljön velem a csúcsra. A tulaj nem engedte, hogy a kocsma előtti területen állítsam fel a sátramat, szinte erőszakkal bevitt a vendégszobájába, ahol a papájával együtt aludtam a fal köré elhelyezett matracokon.
..... Nem fotózom több okból kifolyólag is. A legfontosabb az, hogy nem akarom úgy szemlélni a világot, hogy vajon képen jól mutat-e.
- esetleg mértél be pontokat GPS-szel?
..... Nem.
- pontosan hogyan mentél? (ugy értem hogy Radomire-ból elöször a Fusa Korabit hágóra és onnan a csúcsra, vagy a faluból toronyiránt?)
..... Mindenképpen a hágón keresztül érdemes, de ha tudod a csúcs helyét, akkor lehet levágni meredekebb szakaszon, de nem javaslom. A hágó messziről is jól - már Radomire-ből - látszik, ode felérve balra fenn már kivehet a csúcsra épített kb. 1,5 m magas obeliszk.
- van valamilyen jól látható gyalogút/szamárút/ösvény amit követtél?
.... Időnként van kitaposott ösvény, több is, főleg az elején úgy 2000 m-ig, de nem probléma a felmenetel, mert szinte folytonosan látod a célt (hágó, majd a csúcs)
- mennyi idö alatt jutottál fel a csucsra?
.... Előtte már letekertem vagy 800 km-t, előző este meg kocsmáztam a helyiekkel. Kb. 4 órai alvás után 7:30-kor indultam egy helybeli sráccal a kb. 1300 m fekvő faluból, aki 1 órát jött velem, majd mondván, hogy még hosszú az út, visszafordult kb. 1500 m magasságban. Ő tanácsolta a hágó-csúcs variációt. Kedves volt, mert főtt tojásokat, sajtot, tejfölt cipelt magával azért, hogy nekem adjon belőlük. A csúcsra kb. 12-kor értem fel úgy, hogy egyszer legalább fél órát beszélgettem 2000 m magasságban hegyipásztorokkal - akiknek farkas nagyságú kutyájuk mindenáron meg akart hágni, annyira felizgattam - és többször megálltam 10 percekre gyönyörködni.
A csúcson fél órát töltöttem. 15:30 felé értem le. Alapjában véve nem siettem. Szép volt az idő és a táj, ezt élveztem ki. Edzeni itthon is tudok.
- ha a legmagasabb csucson voltál, látható volt-e onnan az a hatalmas dolina, illetve a "két legmagasabb csucs" közötti gleccser (vagy legalábbis a nyoma) ami még 1918-ban megvolt és amikröl Kümmerle ir utleirásában?
.... Így direkten erre nem emlékszem. Az útleírást nem ismerem.
- junius végén volt-e valahol még hó? és ha igen mekkora?
.... 2000 m felett voltak hófoltok, amelyeket ki lehetett kerülni, de átmenni rajtuk sem volt veszélyes. Semmilyen felszerelés sem kell. Végig lehet menni 2 lábon, a kezet nem kell használni.
- milyen magasságig voltak források?
.... A legutolsó kb. 2000 m magasan volt. Egy sziklatömbből lezúduó vízesés alatt lehetett utoljára élvehető vízet venni. Erre is a helybeli srác hívta fel a figyelmemet.
/bár sztem egyszerűbb egy ingyenes tárhelyre (pl. www.flickr.com) feltölteni, és csak a linket betenni, de ezt nem lebaltázásból mondom, csak alapból szeretek okoskodni :o)/
leesett az állam amikor olvastam a beszámolódat. ezuton is fogadd elismerésemet :-)
Engem elsősorban a Korab mászásod izgat. Néhány kollegámmal ugyanis azt tervezzük, hogy jövöre felmegyünk a Korabra. Ezzel kapcsolatban szeretnénk mindenféle infókat begyüjteni.
- vannak fotóid?
- esetleg mértél be pontokat GPS-szel?
- pontosan hogyan mentél? (ugy értem hogy Radomire-ból elöször a Fusa Korabit hágóra és onnan a csúcsra, vagy a faluból toronyiránt?)
- van valamilyen jól látható gyalogút/szamárút/ösvény amit követtél?
- mennyi idö alatt jutottál fel a csucsra?
- ha a legmagasabb csucson voltál, látható volt-e onnan az a hatalmas dolina, illetve a "két legmagasabb csucs" közötti gleccser (vagy legalábbis a nyoma) ami még 1918-ban megvolt és amikröl Kümmerle ir utleirásában?
- junius végén volt-e valahol még hó? és ha igen mekkora?
- milyen magasságig voltak források?
nagyhirtelen ennyi kérdés jutott eszembe, lehet, hogy lesz még:-)
Én '96ban voltam kint, valszeg elavult némely adatom:
-bunkerek: már akkor is kezték békés felhasználásukat, pl sörraktár
különös gyakorisággal találhatók főútvonlalak, vasútvonalak mellett és a partvonalon.
-kaják: fúszerezésük hasonló, mint a mienk. Különösen ajánlom a Vergese Tiranë-t (jól írtam?) vagy a Shishquebap-ot
-étterem: a Dajtin (Tirana mellett) lévő luxushotel árai se túl durvák és a kaja fenséges! Kilátás nemkülönben
-utak: még mindig sztrádának minősítenek mindent?
-egy "Faliminderit" (Köszönöm) -től elolvadnak.
-Durrësban a főút mellett van egy jó kávézó-kocsma.
-magyarként "kifizetődő" Hunyadi és Szkander bég barátságára apellálni, bár anélkül is elég kedvesek és ők is tudják hova tenni a magyarokat. Többen tanultak / éltek is nálunk.
Elfogadják Albániában a MAestro kártyát is, áprilisban Beratban az utasaim azzal is tudtak pénzt felvenni, igaz nem a Ráfázol banknál.
E-man, légyszi írj a Korabról, milyen tapasztalataid voltak, - határőrzés, ösvények stb - mert sok lengyel mindenáron oda akar menni és én nem vagyok hegymászó.
Köszi!
Amúgy nem csak a magyaroknak szól ez a vendégszeretet, hanem minden - nem fennhéjazó - turistának!
Bármerre járva amikor megtudták, hogy magyar vagyok, (megítélésem szerint) nagyobb szeretettel vettek körül.
Kedvességeikből egy csokor:
- Divjake határában már az alkonyatkor egy, a háza előtt üldögélő idős bácsit kértem meg, hogy engedje meg a telkén a sátram felállítását. Megengedte. Iszogattunk az akkor még meglévő magyar szilvapálinkából, majd 4 gyerek társaságában végignézte a sátorállítás, becuccuzás, zuhanyozás ceremóniáját. Az egyik gyerek egyszer csak megjelent egy nagy darab sajttal. Reggel jött a kisöreg, és hozta a saját pálinkáját. Indulásomkor kaptam sajtot, főtt tojást és paradicsomot útravalónak.
- Vlora előtt 15 km-el betértem pihenni és reggelizni egy gázpalack-cserélő helyre. Perceken belül megjelent egy srác, és hozta a kb. 10 l-es egyenflakkont benne hütött vízzel. Már pipáztam kaja után, amikor ugyan ő megállt előttem, és zsebeiből kb. 15 sárgabarackot adott át.
- Sarande előtti emelkedőn toltam fel magam, amikor egy kocsi állt meg mellettem, és egy srác 2 szál virágot nyújtott felém.
- Természeti szépségek tekintetében az ország ott van a topon (hegyek, Riviéra).
- Közbiztonság OK. Sok a rendőr az utakon és a településeken.
- Az emberek barátságosak, segítőkészek és roppant érdeklődők. Ha vidéken megálltam pihenni, akkor hívtak az asztalukhoz, kínáltak cigivel, kérés nélkül szinte kezemből kivették a térképet, útikönyvet, nézegették, kérdezgettek, miközben a gyereksereg a kerékpáromat vizsgálgatta, fogdosta. Az út elején hitetlenkedve hallgatták terveimet, a végén pedig hitetlenkedve hallgatták beszámolómat a megtett útról, amit nagyon elismertek, olyannyira, hogy fizetni sem engedtek.
- Különösen nagy sikere volt a Dienes útikönyvnek. Egymás kezéből kikapkodva lapozgatták. Gyermeki örömmel ismertek rá a képekre. Gyakran szinte felháborodottan kérték tőlem számon, hogy az ő településükről miért nincs kép a könyvben.
- Angolul, néha oroszul, és ha más nem volt, akkor a nemzetközi mutogatós nyelven kommunikálni velük. Kíváncsiságuk kielégítése céljából megkeresték a település angol nyelven tudóját, és tolmácsolás céljából elhozták hozzám.
- Angol nyelvtudással a legváratlanabb helyeken is találkoztam. Mentem fel a Korab csúcsára (2751 m), amikor kb. 2000 m magasságban a tőlem 500 m-re legeltető juhász hibátlan angolsággal megkérdezte tőlem, hogy mit keresek én egyedül a hegyen.
- Sok helyen invitáltak be éjszakára, néha már szinte erőszakkal, mert féltettek. Egyszer fogadtam el ilyen meghívást, az 1300 m-en fekvő Radomire muzlim kocsmárosának vendégszobájában töltöttem a Korab csúcsmászás előtti éjszakát.
- Az utak állapota nagyrészt siralmas. A harmadrendű útjaik már csak terepjáróval járhatók. A nagyobb városok bekötő útjaitól a mi tanyasi útjaink is jobb állapotban vannak. Ez még Tiranára is igaz.
- Település közelében szemétdomb szemétdomb hátán. Roncstelep előtte utána. Szeméttel teli maga a település is.
- Ahol állnak, ott dobják el szemetjüket.
- A legkisebb település boltjában is nejlon szatyorba teszik az akár egy darab csokoládét is. Ez általában világoskék színű, és ez egyben meghatározza a táj alapszínét is, annyi van belőlük szanaszéjjel.
- Az emberek köpködnek, büfögnek, stb.
- Nőket kávézókban, kocsmákban nem látni. Vidéken még az utcán sem nagyon.
- Rengeteg az autómosó. Ebben egy főre vetítve biztosan Albánia vezet.
- A házak lerobbantak. Persze kivételek vannak, főként az új építésűek.
- Sok a lepusztult ipartelep, de ugyanakkor nagyon építkeznek mindenfelé.
- Valóban sok a régi Mercedes, ugyanakkor az Adria felőli oldalon sok az új kocsi.
- Szürkén öltözködnek. A városokban látni modern öltözködésű fiatalokat.
- Csinos nőt nem láttam.
- Sok a szamár, a kóbor kutya.
- A szamarat - és esetenként a lovat is – gyakran féloldalt ülik meg.
- Bunker és bunker mindenütt. Típusok vannak belőlük (1 személyes, stb.). Van, ahol békés célokra felhasználják (raktár, stb.). Van amilyeket virágmintára befestettek (ld. Dienes útikönyv).
- Kis bolt sok van szerte az országban. Ezek sokáig vannak nyitva hétvégeken is.
- A „Fast-food”-okban olcsón jót és jól lehet enni. Pl. 100 lek (kb. 220 Ft) egy giros, hamburger, amit feltupíroznak belevalókkal (pl sült burgonya). 2-vel már dugig lehet lakni.
- Kávéznak (30-50 lek) már korán reggeltől. Egy pohár hideg vizet hoznak hozzá automatikusan.
- Nagyobb városokban a lerobbant főtér közelében általában van egy minden igényt (kinézet, választék, felszolgálás) kielégítő étterem.
- Tiranában vigyázni kell. Ott sok a gyanús elem.
- Az albánok nagyon hirtelen haragúak. Ottlétemkor volt a parlament választás finise. Többször voltam tanúja kisebb csetepaténak, amit a rendőrök hamar lekezeltek. Láttam, amint 5 percnyi sakkozás után üvöltöztek egymással, majd 3 perc múlva együtt iszogattak.
- Többen kinyilvánították, hogy az ország jelenlegi vezetői maffiózók.
- Nagy a munkanélküliség.
- Sokan dolgoztak már nyugaton (egyik forrása az angolul tudásnak), és sokan szándékoznak ezt megtenni.
- A helyben vásárolt térképpel jól megjártam. Hol km-ben, hol mérföldben adta meg atávolságot. Minimum 2-szer ráfáztam a tervezéskor, ui. kiszáradtam, kiéheztem útközben, felborult a testháztartásom, amit csaknem 4 óra alatt lehet utána helyreállítani.
- Naponta 10 liter körüli folyadékot ittam a meleg és a mozgás miatt. Minden elárusító helyen van hűtött ital.
- A hegyekben sok forrás vizét vezetik ki csövön az úthoz. Iható.
- A mobiltelefon - szinte a mi arányunkban - elterjedt.
- A nagyobb városokba telepített ATM-ek nagy része csak VISA-t fogad el (Raiffeisen Bank).
- Az utcai pénzváltók korrektek, árfolyamuk megegyezik a bankiéval.
Vasárnap (július 3.) érkeztem vissza 17 napos csavargásomból. Összességében kb. 1200 km-t tettem meg kerékpáron Az órám 822-t mutatott, de egy szakaszon felmondta szolgálatot), ebből mintegy 200 km olyan hegyi szakasz, amit terepjáróval is nehézkes bejárni. Felmentem az ország legmagasabb pontjára (Korab hegység, Dienes könyv szerint 2764 m, albán térkép szerint 2751 m). Egyszer aludtam egy muzulmán vendégszobában (Ramorine, 1300 m magasan), amúgy végig vadkempingeztem. Kétszer kellett hajtókart pedállal cserélni, ugyanakkor defektem nem volt. Vannak benyomásaim, amelyeket talán lesz időm megírni.A bejárt útvonal: Rinas (reptér) – Durres – Kavaje – Rrogozhine – CermeProhske (innen egy pedállal) – Shenepremte (innen nem működött az órám) – Diviake (1. hajtókar + pedál csere) – Gradisht – Ardenice - Fier (innen busszal Beratba és vissza minibusszal) – Appolonia - Vlore – Llogara hágó – Himara – Porto Palermo - Sarande – Butrint (a múzeumot még mindig építik, vissza Sarandeba busszal) – Mesopotam (nem kezdtek hozzá a templom helyreállításához) – Kék Szem (az üreges ősfát, sőt a helyét sem találtam meg) – Gjirokastra – Tepelena (innentől műkodött ismét a kerékpáros órám) - Permet – Leskovik – Barmash hágó (1759 m, ami a térképen szerint az ország legmagasabb hágója) - Erseka – Korca – Pogradec (2. hajtókar + pedál csere)– Perrenjas – Librazhd (taxival Elbasan és vissza) – 1. hegyi szakasz (Zabzun – Klenje – Shupenze) – Peshkopi – 2. hegyi szakasz (Radomire, innen fel gyalog a Korab-ra és vissza – Lusen – Kolesjan) – Kukes – FusheArrez – Shkodra – Lezha – FusheKruja (innen minibusszal Kruja és vissza) – Tirana – Rinas (reptér)
Köszi a hajóinfót. Amúgy a koszovói-montenegrói határon is van fertőtlenítő... Pedig ugye egy államalakulat, vagy mi. Shkodra környékén is vannak szép részek ám:-)
Teljesen jogos. Nem is állt szándékomban megítélni Albániát. Hangsúlyoztam, hogy csak pár órát töltöttünk ott és azt is csak Skodrában. Csak egy hozzászólást akartam írni ami az én véleményemet tükrözi, és nem egy Albánia útikönyvet. A szép részekből sajna nem jutott ki nekem.
A montenegróiak úgy tűnik csak az Albán határon fertőtlenítenek (sem Bosznia sem Horvátország felé nincs ilyen a határon), gondolom "nektek se legyen jobb" alapon.
A 2 euró tényleg banális összeg pláne a 10 euro/fő leszurkolása után csak bátorkodtam a helyzet abszurditására felhívni a figyelmet.
