A mezőny szűkítés sztem lehetne egy logikus lépés, de nem hiszem, hogy nagyon sok múlna ezen, meg ennek is lehet negatív oldala, pld. még kevesebbet kockáztatnának az edzők fiatal átlövők felépítésén, mert könnyebb kiesni kevesebb csapattal.
Az látszik, hogy a 4-5 legjobb csapat fenn tud tartani egy erős keretet, akinek van ambíciója, az el tud jutni egy olyan nemzetközi induló csapathoz, amely az adott nemzetközi kupában nem futottak még kategória (nyílván irányító poszt kicsit macerásabb, mert abból túlkínálat van).
Ami meg probléma szokott lenni, hogy a közép és alsóházi csapatoknál a szakmai munka nem megfelelő, az így volt pár éve is. Persze ebben benne van az is, hogy ezekben a csapatokban a húzóemberek olyanok, akik jó játékosok és kellenek a biztos bennmaradáshoz, de a motivációjuk nem kiemelkedő, jó volt mindig is nekik a langyos víz, főleg ha jó fizetést is kaptak hozzá.
Egy szezonból következtetéseket levonni nem biztos hogy bölcs dolog.
A matek nagyon egyszerű: ha nincs elég NB1-es szintű játékos, akkor ha szűkíted a mezőnyt, arányaiban több relatíve jó vagy legalább megfelelő játékos lesz a mezőnyben, és a középszerű légiósok sem fogják duzzasztani a létszámot.
Nem látom azt a nagy problémát abban, hogy gyengült a bajnokság. Ebből a relatíve gyengébb bajnokságból az MKC és a Debrecen életük talán legjobb nemzetközi szezonját menték (MKC biztos), Vác is jobb volt El-ben, mint amikor erősebb volt a bajnokság, Fradi is idén meg tavaly a legjobb bl kieséses szakaszt hozta sok-sok éve.
Válogatott teljesítmény meg nincs szorosan kötve a bajnokság szívvonalához, nagyon jók a dánok meg franciák erős bajnoksággal, de jók a hollandok, norvégok vagy németek is nálunk gyengébb bajnoksággal. A románoknak van valószínűleg a legpénzesebb ligája (mint nekünk pár éve), aztán mire ment vele a válogatottjuk?
Amúgy máshol is van elég komoly különbség az élcsapatok és a többiek között, talán a románokat leszámítva. Esbjerg vagy Metz is simán ver mindenkit egy max két riválison kívül.
Az a fontos, hogy a tehetségesebb játékosoknak legyen meg a belső és anyagi motiváció, hogy belefektessenek extra munkát és vagy a magyar élcsapatokba akarjanak minden áron bekerülni vagy külföldre igazolni.
Igen, és ennyivel gyengül az NB1 (kivéve, ha hasonló külföldiek jönnek helyettük, mert ennyi magyart, 1-2 év alatt hasonló minőségű magyarokkal nem lehet pótolni, mert ahhoz egyszerűen nincs elég jó játékosunk).
Jó lenne már ha hivatols lenne Farkas Johanna átigazolása, mert ha tényleg oda megy ahova én hallottam, akkor kíváncsi leszek a játékos további megítélésére itt a fórumon.
Na, ha már szóba került, megpróbálom számba venni az elmúlt időszakban külföldre igazoló játékosokat (a Felvidéken játszókat most nem említem). A jövő évi csapatokat tüntetem fel.
"...Túl sok az olyan klub, ahol nincsenek nagy ambíciók, legfeljebb a túlélés (bennmaradás)...."
A Fehérvárra ez biztos nem igaz, ott azért mindig cél volt h valahol a középmezőnyben végezzenek (6-9.hely).
"...Roland is nagy túlélő, fogja a batyuját, és vándorol klubról klubra...."
Ez sem igaz, Horváth Roland Békéscsabán is, Érden is kifejezetten jól teljesített, meglehetősen reménytelen helyzetben. Jópár játékos neki köszönheti stabil NBI-es karrierjét (Marincsák, Szabó Kitti, Paróczi, Mód Bea etc.)
Tény: Fehérváron a csapat és közte nem volt összhang, 'nem működött a kémia'. De ez az első ilyen látványos kudarc az ő esetében.
Ha sérült lett volna, nem nevezték volna. Aztán h hány percet játszott az már sok mindentől függ, de amíg alá nem írt Debrecenbe - azaz 2023 januárig - nemcsak perceket volt pályán, az tuti.
A Móvár is hozza a légiósokat, csak hát ők olyanokat, akikről még sosem hallottunk (legalábbis én).
Nincs egy olyan fiatal magyar kapus, akit ha más nem, második számúnak fel tudnának építeni? Úgy néz ki, nincs (legalábbis ők így látják).
Fehérvár meg igen gyenge eredményeket ér el. Bár kiesni azért szerintem nem fognak, Horváth Roland is nagy túlélő, fogja a batyuját, és vándorol klubról klubra.
Túl sok az olyan klub, ahol nincsenek nagy ambíciók, legfeljebb a túlélés (bennmaradás).
Alba elleni sima meccsen a jegyzőkönyv alapján Hadfi egy percet sem kapott. Inkább a nyáron távozó Szemerey játszott 45 percet, a maradékban meg a harmadik számú kapusuk. A komolyabb meccseken Hadfi alig játszott, de láthatóan a lefutott meccseken sem preferencia, hogy felhozzák őt.
Jövőre két külföldi kapust is igazoltak, tartok tőle nem Grétában gondolkodnak.
Tóth Niki két szezont volt Móváron. A 2022/23-as bajnoki évben 25 bajnoki meccsre nevezték a 26-ból. Az idei bajnoki évben február 22-ig mind a 16 bajnoki meccsre nevezték. Utána jött ez a történet....
Egy biztos: Tóth Niki pályafutása Móváron nem a sérülésekről szólt. Amíg nem igazolt át Debrecenbe, addig egy bajnoki meccsről hiányzott összesen.
"Amúgy meg az sem normális kijelentés, hogy nélküle is el tudunk valamit érni. Ezt meg honnan tudod? Lehet Petra nélkül simán behúzzuk az aranyat a junior vb-n, Petra meg pont az olimpiai negyeddöntő meccsen fog úgy játszani, hogy négybe jutunk....."
"Nélküle is junior világbajnokok leszünk" mondták ezt itt többen. Akkor ez szerinted 'nem normális' kijelentés....?:O Ebben az esetben még inkább szükség van Simon Petrára a
junior vb-n.....
Egyébként amit én javasoltam az lehetővé teszi h Petra ott legyen a junior vb két legfontosabb meccsén és utána ott legyen az olimpia valamennyi meccsén. Így nem fog kihagyni semmit, mindenki jól jár és mindenki örülhet.
Nem kell neki két felkészülést végigvinni, a juniorokhoz elég ha a vb-n a második hét elejére kiutazik, lesz velük néhány közös edzés és aztán jönnek a meccsek. Utána meg rögtön mehet Vovához, már junior világbajnokként:)
Nem tudom, de valami itt nem kóser, nem hinném, hogy csak Gyurka lenne a hibás. Nem ellensége saját magának. Az igaz, hogy pl Albek futtatása ki van neki adva.