Valahogy így gondolom én is, továbbá az ivarérettség ill. keltethetőség kiszámolásánál szerintem sokat számít az aktuális állomány felnevelése során alkalmazott tartási és takarmányozási tényezők összessége, amik tolhatják vagy siettethetik a megfelelő ill. keltethető tojások előállítását. Ez miatt szerintem érdemes kis ráhagyással értelmezni a - jelen esetben- ivarérettségi , keltethetőségi határidőket, annál is inkább, mert szerintem ami határeseten keltethető ill. kekel, nem biztos hogy életképes is.
Természetesen ha nem " húsba vágó " a kérdés hanem csupán hobbi, akkor okozhat örömöt akár százból húsz apróság is, tudod......a félig tele pohár esete.
A lágy víznél annyit pontosítok, hogy én nem csak a kitörésnél használom hanem a keltetés elejétől a végéig, mert minálunk Borsodban annyira kemény e víz hogy víz csövet-is csak egyeneset használunk.
Az első keltetéseknél csapival töltöttem fel a gépet, ami pár nap után úgy nézett ki mint amit behavaztak.
Gyorsan áttértem a lágyított vízre ami szerintem nálunk alkalmasabb erre a célra mindenféle szempontból.
A "Lágy víz" szerintem nem releváns. A kemény víz után olyan jó, lényeg, hogy ne legyen savas kémhatású. Viszont biztos, hogy kénes vizek sem alkalmasak keltetéshez. A kemény víz nem rontja a tojás belső tőrhetőségét, mert inkább keményítheti kívülről, törékenyebbé teszi, az viszont kedvező a pici madárnak kitörés szempontjából.
Tudomásom szerint a tojó minimális ivarétettségi időpontja 90 napos, a kakasé 120 nap. Ilyen alapon 100 napos fürj tojásai eleve nem alkalmas keltetésre. Nem állítom, hogy lehetetlen, de kicsi a valoszinűsége, hogy életképesek az utódok.
Messze nem vagyok szakértő, de pár sikeresnek mondható keltetésen túl van pár észrevételem.
Hőfokot pontosan tartottad...én miután kiraktam a tojásokat a forgatóból lejjebb veszem a hőfokot, szerintem ekkor már kevesebb hő is elég, továbbá nem száradnak úgy a tojások.
A forgatás 12 óránként kevés, ill. úgy írtad hogy az utolsó 3 napban szellőztettél 5 perceket. Én a keltetés teljes idején szellőztetek ami egyben egy visszahűtés is, szerintem fontos, viszont pontosan az utolsó napokban hagyom el szinte teljesen , pontosan a páravesztés elkerülése miatt. A kelések beindulásakor ill a kikeltek kiszedésekor úgy is nyitom a gépet, tehát megvan a szellőztetés.
Permetezni szoktam, de csak tiszta , és csak LÁGY vízzel. Azt is csak próbálom a már kikelt és pontosan - e célból a gépben hagyott üres héjakba fújni.
Mindezeken túl szerintem túl fiatal az állományod - 100 naposak - ez is okozhat kelésgyengeséget.
1./ Elvileg 2 óráként kell forgatni, de legalább sokkal többet, mint 12 óránként.
2./ Befulladt, kicsi volt a pàra, a hártya rászáradt.
3./ A legnagyobb hiba az ecetes locsolás! KÉMIA! Az ecet sav, a mészhéj lúgos! A sav puhítja, nem törik, a pici gyenge madár képtelen kitőrni! Csak langyos tiszta vízzel szabad permetezni! Majd ha kikelnek, kúra szerint adhatsz almaecet és löttyöt, de tapasztalatom szerint csak drága és híre ellenére csodàkat nem csinál, jelek szerint ártottál.
Én ugyan nem vagyok szakértő, de a párával lehetett a gond. Ha a gépben gyárilag nincs páratartalom mérő, lehet külön venni, talán nem is olyan horribilis összegért. Hiába párásítottál a végén, ha közben nem "puhult" folyamatosan a héj és nem puhult fel a hártya. De ez csak az én véleményem.
Abban szeretném kérni a segítségeteket, hogy többet ne forduljon elő a következő hiba amit elkövettem: Most keltettem először, fürjeket már 4-5 éve tartok, megtanultam innen a fórumról mindent. Sajnos a 100 tojásból 20 üres volt, nem volt fias, csak 15 kelt ki a többi mind a csőrével kilukasztotta a tojást és valószínű belefulladt. A fürjeim amiktől a tojást gyűjtöttem igaz hogy nagyon fiatalok voltak, a kakasok is, kb 100 naposak. A hőmérsékletet tized pontossággal tartottam. Amikor kellett a fekvő tojásokat 12 óránként kézzel forgatás 180 fokot jobbra következőre balra vissza. Páratartalmat a CLEO 5 ös gépen nem tudtam nézni mindig tele volt vízzel, az utolsó három napban 8 óránként 5 perc szellőztetés után enyhén almaecetes vízzel alaposan lefújtam a tojásokat, plusz a gépbe befújkáltam, bőségesen párás volt a gép belülről. Nekem a tojások hártyája tűnt túl erősnek nehezen tudhatták volna átszakítani? A tojás héja itt ott lepattogzott el volt válva a belső hártyától. Mi az oka, mi volt a hiba? Előre is köszönöm szépen a szakértői segítségeteket.
Szépen gyarapodnak, már jó ideje minden rendben van velük, de ma reggel az egyik (az egyik legkisebb) elkezdte a nyakát nyújtogatni, miközben nyitogatja a csőrét, mintha nem tudna valamit lenyelni, vagy mintha nem kapna levegőt. :(
Lehet, hogy megüt a guta. Most írta a szolgáltató, hogy 20-án négyórás áramszünet lesz. A fürjek elvileg akkor kezdenek kelni.
Úgy gondolom, hogy addigra már a bújtatóban lesznek, tehát a forgatás nem gond. Majd teszek melléjük melegvizes palackot és a kontrollhőmérővel próbálom tartani a hőmérsékletet. A páratartalomnak - ha jól tudom - ilyenkor magasnak kell lenni, úgyhogy mindkét csatornát teletöltöm langyos vízzel, és buzgón imádkozok a sikeres kelésért.
Ma végre elhoztuk a fürjtojásokat, holnap berakom őket a keltetőbe. Tegnap bekapcsoltam a műkotlóst, hogy legyen időm behangolni. Meg se néztem mit mutat. Hát reggel látom ám, hogy a kijelző sötét. Teljesen kétségbeestem, mert kontrollhőmérőm van, de páratartalom mérőm nincs. De aztán kiderült, hogy egy látens szőke vagyok. Az én zseniális párom seperc alatt rájött miután a burkolatot két csavarral levette, hogy a kijelző két gombelemmel működik, ami ugye már lemerült. Szóval nem kellett plusz páratartalom mérőt venni, elég volt két gombelem.
Hát kívánjatok nekem szerencsét, mert ha későn is, de sikerül beindítani a fürj projektet.
A kamillát gyorsan állítsd le. Amennyire gyógyít, árt is! Csak kúra szerüen használd, mert erősen fosat!
Zöld mehet minden mennyiségben.
Forgácsot semmilyen formában ne hasznàld, begygyulladást okoz! Ha nincs mosott sóderod, inkább közönséges kerti földet használj. Ugye a tetmészetben sem mossák a földet életterüknél. Azt lazíthatod kis fahamuval, még jót is teszel, kisebb az madártetü fertőzés.
Szép lassan változtattam a tápon és ez talán használt, de az is lehet, hogy már kezdenek tollasodni és egyszerűen csak kinőtték a kritikus kort. A tojásokat vettem, tehát csak a keltetéstől tudom kontrollálni a dolgokat, próbáltam mindenben a topikban olvasottak szerint eljárni.
Rengeteget olvasok vissza, de van pár dolog, ami még nem nagyon tiszta:
A kamilla teát már teljesen el lehet hagyni 3-4 hetes kortól, vagy később még párszor érdemes visszatérni rá?
Az alomnál nyugodt lehetek ha pormentes a forgács?
Lucernát ugye lehet nekik frissen adni? A jószágok felfúvódnak a friss lucernától, a madárkáknak ugye nem árt?
Bizony, sokat lehet tenni. Mindenek előtt a szűlőpár tartása, takarmányozása, majd a tojás raktározása, később a keltetés szakszerü végzése, végül a kikelt madárkák megfelelő inkubálása, takarmányozása.
Amit írsz, véleményem szerint, az egyedek gyengék voltak. Fontos a tojás mérete is. Az elhullás oka lehet rossz tartás is. (hő, etetés, utazás, vitamin, fehérje tartalom és tisztán tartás, álom minőség stb.)
2-3 hetes fürjecskék között mindig újabbak lesántulnak, majd pár nap múlva elpusztulnak. Lehet valamit tenni, vagy ez a beltenyésztés/vérvonal miatt van?
Csak annyi lenne a kérdésem, hogy ahol veszitek garantálják, hogy mind az 500 (+/- 10) tojó legyen?
Ugyanis ez csak felnőtt (kvázi 6 hetes kortól) madárnál dönthető el több kevesebb bizonyossággal. Namármost egy felnőtt fürj ára sacc. 600Ft, úgyhogy az 500x600 az jó sok pénz. Ha meg fiatalabbat veszel, a fele kb. kakas lesz, és az 1 hetes fürj ára is 300Ft körül van, ahogy nézem, a napos fürj meg 180Ft.
Ja és a technikai részletektől eltekintve - arra vannak nálam alkalmasabb tanácsadók - van már piacod a leendő és remélt napi 500 tojásra?
Kezdőnek kicsit soknak tartom az 500 madarat. Ha valami nem sikerül a gyakorlatlanságod miatt, az sok szomorúságot okozhat.
A fürj össze-vissza tojik, nem mint a tyúk tojóládába, de a taposórács nem EU-kompatibilis (és nem is emberséges). Szóval hogyan szándékozol összeszedni a hipotetikus tojásokat? Mert a forgács alommal nem lehet kigurulós megoldást csinálni. Azon kívül a forgács-por fölcsipegetése beggyulladást okozhat (úgy hallottam).
Szóval töprengj még egy kicsit!
De mindezzel együtt, sok szerencsét a vállalkozásodhoz!
És a "fontos, de elfelejtettem" kategória az idő és a fáradság, meg a szeretet amit a fürjekre fordítani kell.
Kellően új vagyok még, bár aktívan olvasom át az egész japis fórumot (pár oldal van hátra). A családdal hamarosan fürjezésbe fognánk, méghozzá 500 kis tojóval. Ismerősünk van, aki foglalkozik velük, így ha nagy gond lenne, tud segíteni.
Megtennétek, hogy átolvassátok a "szélfújta jegyzeteimet"? Hátha kimaradt valami fontos :)
Keltetni nem akarunk, ezzel nem is foglalkoztam nagyon
Ketrecet mi magunk építenénk. 300cmx200cm amiben gondolkodtam, összesen 10 ilyen ketrecben, ketrecenként 50 madárral.
Ketrec alján OSB lap, azon forgács. A ketrec egyik oldalában homok, másikban széna/szalma lenne. Ketrecenként 3-3 itató és etetővel számolok.
Darát (kukorica, búza) kapnának, táppal, aminek 18% feletti legyen a fehérjetartalma. Jolovit, Laktiferm M-C, kamilla tea és futor havonta, időszakonként.
Zöldet kapnak, egyszerre mindig kis mennyiségben fellógatva
2 világítás lesz. Egy, ami napi 12 órát égne (plafonra rögzítve) és ketrec fölé egy infralámpa napi pár órára - főleg esténként
Úgy látszik, egy srófra jár az agyunk, én a tyúkok ülőfáját kezdtem ma reggel hangosan tervezgetni, hogy hogyan és miből fogom csinálni, erre a "Főmorgós" bejelentette, hogy a hét végén majd ő megcsinálja. Hát kíváncsi leszek?
Hát... A kifutó elkészítése nálunk is problémásan ment... :D Én úgy vettem rá a férjemet, hogy elkezdtem magam fűrészelni a fákat, azzal a címszóval, hogy "ezt is nekem kell megcsinálnom". Látványosan duzzogtam pár órát, másnap kijött, és pikk-pakk összerakta az elképzelésemet. :D
Sajnos nekem a fürjezés még mindig csúszik, de ha megmérgesítem magam, elindítom a gépet, akkor a "fiúk" kénytelenek lesznek a voliert megcsinálni. Irgumburgum!!!!!
Bizony nem. Bármilyen fura, e kedves madarak kegyetlenek. Hiába egy fajta, ha nem egy fészekből származnak, különösen idősebb korukban, képesek agyonverni, megskalpolni, megvakítani. Amikor kezdtem másodszorra a fürjezést, már felkészültem, csináltam bőven kalickákat. Vettem 60 db tojást, abból kikelt kb 45 madár, fele kakas. 6 hétre kb 20 elkezdett tojni. 10 naponként a tojásokat beraktam kelteni. A újak új helyre ment, majd minden ismétlődött. Nemsokára lett már 5-600 madaram, volt hús, tojás rengeteg. Piac nem ment, enni pedig nem győztem. Aztán bejött a madártetű, képtelen voltam kiirtani a dögöket, rövid idő alatt szinte mind elpusztult. Két évig nem fürjeztem, hogy ki tudjam irtani a madártetűt a garázsból.
Bár db, amennyi megmaradt, kitettem az udvarra, télen-nyáron jól éltek.
Egyik rokonom kedvére ismét keltek. 2 napja 18 db tojásból 11 db, láthatóan jól vannak. Ma indítok 24 db fürjtojás, 13 db gyöngyös mellé. A párát kb 65-68 %-on, és 37,4 ° C-n tartom. Nem állítgatok semmi, szellőzni, hűteni kiszedem amelyiket kell. Még egy adagot csinálok, azután idénre vége.
Csak érdekességnek: 4 db japán kotlós ül 12-12 db tojáson és 3 db néma kacsám melegszik kb. 60 db tojáson. Tudják dolgukat, rájuk sem kell néznem. :-)