Keresés

Részletes keresés

dave_dömper Creative Commons License 2018.03.17 0 0 938

Ha jól értettem a kolléga úr hsz. - át, magyar vonatkozású terepasztal / dioráma készül éppen. Ehhez

pedig a jelenlegi Budapest - i utcakép szempontjából valóban a Ganz Ics / Kcs dukál, mert még ma is

ez a legjellemzőbb közlekedő "pesti" villamos és ez valóban magyar gyártmány is egyben, ha már az

embernek a IV. - V. - VI. korszak a kedvence. Igaz, hogy sajnos rettentő nehéz hozzájutni, akár hajtott,

akár a-nélkül a modell. Ha a kolléga elfogadna egy tanácsot, úgy megpróbálhatna (Ics / Kcs esetleges

hiányában) mondjuk egy Tatra T5C5 két-, vagy háromrészes szerelvény-, vagy egy öt-, avagy kilenc -

elemes CAF - szerelvény - modelljét beszerezni. Persze ezek se olcsók, sőt . . . . De legalább léteznek

"pesti" kivitelben és talán akad valaki, aki egy használható Halling hajtást is bele tud építeni. Láttam

már mindkét típusból és jól is nézett ki, és jól is működött. Annyi bizonyos, hogy a Tatra T5C5 ebből a

szempontból szerencsésebb választás (bejáratottabb út) lenne. Ebből a Tatra típusból van egy hajtott

motorkocsis, 3 részes szerelvényem és a hajtása kifogástalan, jól működik.

Előzmény: Törölt nick (937)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.17 0 0 937

Motoros ics ritka mint a fehér holló! Legutóbb talán vaterán volt fent egy 75 000-ért. Olcsóbb sajnos egy külföldi példányt beszerezni (pl. Roco düwag, vagy Halling, netán egy bécsi villamost)

Előzmény: dave_dömper (931)
HNF-500 Creative Commons License 2018.03.17 0 3 936

Balról a második egy MAN, a két csuki meg Solaris U18. Vk modellnek tippelem őket. ;) :)

Előzmény: seadxdx (935)
seadxdx Creative Commons License 2018.03.17 0 0 935

Balról a második, a jobb szélső meg a hátsó kék buszok milyen típusúak lennének?

Előzmény: Shippo (932)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.17 0 1 934

Nem semmi! Gratulálok!

Előzmény: Shippo (932)
dave_dömper Creative Commons License 2018.03.16 0 1 933

Nem félsz attól, hogy a harckocsi - maketted "legázolja" a BKV - gyüjteményedett ?

Előzmény: Shippo (932)
Shippo Creative Commons License 2018.03.15 0 3 932

Egy kis update ..,hogy megtörjük a csendet :) 

 

 

 

dave_dömper Creative Commons License 2018.03.14 0 0 931

Nem lesz egyszerű dolgod, ha Ics / Kcs szerelvényre vágysz. Már régóta nem készül ez a model, sem

hajtott, sem pedig hajtás - nélküli változatban. Nagyon nagy - ritkán fel - felbukkan egy - egy példány

valamelyik internetes börzén, talán / feltehetőleg nem zsír-új állapotban és ehhez képest horror áron.

Szóval ez türelemjáték lesz. Ha és amennyiben a(z egykori) modellgyártó(k) valamelyikével szeretnél

értekezni az esetleges beszerzés lehetőségéről, éppenséggel adhatok egy mail-postafiók-címet, ahol

érdeklődhetsz az esetleges lehetőségeid felől. Próba - szerencse (wumm.modell@gmail.com).

Előzmény: Antika9000 (930)
Antika9000 Creative Commons License 2018.03.13 0 0 930

És épp készülök berendezni a terepasztalt, már majdnem kész, csak pár épület és vonat kellene. Én wumm-modell villamost akarnénk beszerezni magamnak csak azt nem tudom, hogy pl.: Egy ganz-ics (motorosan) mennybe kerül. Aki tud segíteni nyugodtan küldhet árat vagy weboldal címet

authenthic Creative Commons License 2018.03.12 0 0 929

Igen,így van,kaptam,információkat és még tettem fel kérdéseket is.

Köszönöm a segítséged.Az kapott információk birtokában úgy vélem

semmi okod nincs hogy eszkuzáld magad.Viszont nagyon örülök

mert ezek szerint egy ritka kincsre leltem.:-)

Előzmény: dave_dömper (928)
dave_dömper Creative Commons License 2018.03.11 0 0 928

Szia !

 

Ahogy már én is - szerintem már Te is választ kaptál egy illetékestől a képen látható fogaskerekű pót-

kocsi - modell tárgyában. Tehát tévedtem, mivel ez a múltban valóban a WUMM által épített modell

volt. Elnéézésedet kérem a tévedésemért.

Előzmény: authenthic (927)
authenthic Creative Commons License 2018.03.10 0 0 927

Köszönöm

Előzmény: dave_dömper (926)
dave_dömper Creative Commons License 2018.03.10 0 0 926

Annyival tudok hozzájárulni a tisztázáshoz, hogy most már az általad feltett fénykép alapján konkrét

kérdést tudok intézni a WUMM - os kollégákhoz.

Előzmény: authenthic (925)
authenthic Creative Commons License 2018.03.10 0 0 925

Pont az a probémám,hogy én sem tudok róla semmit,ezért kerestem meg ezt a csoportot,

hátha ti többet tudtok.

Előzmény: authenthic (924)
authenthic Creative Commons License 2018.03.10 0 0 924

Köszönöm a válaszod.H0 léptékű,fotókat most nem tudok róla készíteni

de találtam egy ugyanilyenről fotót a facebookon,azt beszúrom.

Előzmény: dave_dömper (923)
dave_dömper Creative Commons License 2018.03.10 0 0 923

Kissé meglepő, amit írsz, mert eddigi tudomásom - és WUMM - os barátaimtól származó információm

szerint - a WUMM eddig nem foglalkozott ennek a modellnek az építésével. Nagyon megtisztelnél, ha

itt a fórumon esetleg egy (akár mobilteló - s) fényképet tudnál - lehetőség szerint - feltenni és azt is

elárulnád, hogy milyen kicsinyítés - léptékű modellről van is szó ebben az esetben (H0, vagy egyéb).

 

Szívességedet előre is megköszönöm.

Előzmény: authenthic (922)
authenthic Creative Commons License 2018.03.10 0 0 922

Üdvözletem!

Hozzájutottam egy Wumm gyártmányú ,a Svábhegyi Fogaskerekű

125 éves jubileumára kiadott személykocsihoz.A kocsit ismerem,de

a modellről semmi infót nem találok,a Wumm honlapján sem.

Tudnátok segíteni?

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.10 0 0 920

Vaterán is előfordul nagy néha

Előzmény: dave_dömper (919)
dave_dömper Creative Commons License 2018.02.05 -1 0 919

Még valami :

 

Ha a helyedben lennék, ezt a kereső hirdetésedet a "Vasútmodell Fórum" "Börze" al - fóruma mellett

betenném a "Városi tömegközlekedés modellezése" c. al - fórum oldalára is, mert itt többen láthatják

olyanok, akiket ez a modell - műfaj érdekel, azaz ezáltal nagyobb az esélyed egy reménybeli sikerre.

 

Emellett még azt is ajánlom, hogy, ha itt szerepeltetnéd a kereső hirdetésedet, ebbe ne tedd bele a

WUMM gyártmány - jelölést. Ugyanis annak idején, amikor szétválasztották a két fórumot, a "Wumm

modell" - című fórumot talán éppen amiatt helyezték át a "Vasutas Fórum" - ból a "Tömegközlekedés"

c. fórum - csoportba, mivel a topic neve már a gyártóra egyértelműen utaló megjelölést tartalmazott.

 

Üdv.

dave_dömper Creative Commons License 2018.02.05 -1 0 918

Szia !

 

Igen, így már teljesen egyértelmű. Ezt a modellt, már ezen a fórumon is, eddig is, többen is keresték /

keresik, hajtással, vagy hajtás - nélkül (mert gondolom a "hatás" szó alatt nyilván "hajtás" - t értettél).

 

Legalábbis itt, ezen a fórumon egyetlen kereső hirdetésre (amit találtam) egyetlen pozitív választ sem

találtam, tehát nem egyszerű a fa, amibe a fejszédet vágtad. Én több esetben is rákérdeztem a cégnél

is bennfentesnek tekinthető modell - építőkre és nem kecsegtettek sok jóval, ami ennek a rég - épített

modellnek az újra - gyártását illeti. De reméljük a legjobbat, hátha Neked sikerül. Úgy legyen !

Előzmény: Törölt nick (916)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.05 0 0 917

Sziasztok! Pontosítok ,hogy mire gondolok újra: "HO méretű (1:87) Millenium Földalatti Vasút 11. pályaszámú nosztalgia motorkocsi WUMM Modell" érdekelne megvételre,lehetőleg jó és szép állapotban , elérhető reális áron, esetleg hatással de ha nincs benne az se baj, vitrin modellt is elfogadom! Köszönöm!

 

Megrendelhető ,megérdeklődtem, a gyártó oldalán is , emailben kell megrendelői csak 2-3 hónap míg elkészül, gondoltam ha valakinek már megvan de megválna tőle akkor érdekelne! Képet is csatolom mire gondolok! 🙂

Ajánlatokat emailben várom!

tomi.jankovics@gmail.com

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.05 0 0 916

Szia! Ő rá gondolok:

Előzmény: dave_dömper (915)
dave_dömper Creative Commons License 2018.02.05 0 0 915

Szia !

 

A WUMM két különböző gyártmányú - típusú, Budapest - fővárosi földalatti motorkocsi modelljét is

gyártotta / gyártja. A "Milleneum"i. kéreg - alatti (régi) motorkocsi modellt már régóta nem készíti,

míg az újabb, a mélyvezetésű (orosz, a Mityisinszki) metrószerelvény egyes kocsijainak modelljét

eddig kétfajta - kék változatban, mostantól pedig már három (a "Panda változat"-ot is) motorkocsi

- modelleket pedig jelenleg is készítik. Most akkor melyiket keresed (ha szabad érdeklődni) ?

 

Üdv.

Előzmény: Törölt nick (914)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.05 0 0 914

Sziasztok! "HO méretű (1:87) Földalatti motorkocsi WUMM Modell" érdekelne megvételre,lehetőleg jó és szép állapotban , elérhető reális áron, esetleg hatással de ha nincs benne az se baj, vitrin modellt is elfogadott! Köszönöm!

 

Ajánlatokat emailben várom!

tomi.jankovics@gmail.com

Shippo Creative Commons License 2017.12.26 -1 0 912

Ez mondjuk igaz :-) Ha minden kérés így teljesülne lehet tényleg nem lenne érdekes az egész. Akkor várunk tovább :-) 

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket és még sok Wumm modelt kívánok! :-) 

 

Üdv 

 

Előzmény: dave_dömper (910)
torqmatic Creative Commons License 2017.12.24 -2 0 911

Ti egyébként milyen hibrid BKV minibuszról beszéltek? Merthogy midiből jelenleg dízel és elektromos van, hibrid sose volt...

Előzmény: dave_dömper (910)
dave_dömper Creative Commons License 2017.12.24 0 1 910

Közvetlenül karácsony előtt befutott a Skoda - Solaris szóló troli is. Sajnos a csuklós trolira még várni

kell keveset, mint ahogy a csuklós Connecto - ra és a hybrid mini / midibusz - modelljére is. Azért azt

megjegyezném, hogy egyáltalában nem tartom katasztrófának, hogy egy / néhány modellre várni kell

egy kicsinység. Tudniillik, ha minden óhaj-sóhaj azonnal teljesül, az egész élet izgalom nélkül telik el.

 

Ámde persze ez is csak amolyan "íróasztal mellett kiagyalt" bölcsesség.

 

Ezzel együtt minden kedves modellépítő - gyűjtő topictársnak, kollégának, barátnak ezúton szeretnék

nagyon Békés és Boldog Karácsonyi Únnepet és Sikeres, modellekben gazdag Boldog Új Évet kívánni.

Úgy legyen !

Előzmény: Shippo (909)
Shippo Creative Commons License 2017.11.08 0 0 909

Oh dekár ..pedig reménykedtem benne ,hogy még idén kijön a kis hybrid busz :(  A piros solaris troli már rég gyártásban van, nem? A Hoki modellnél 3db is volt már belőle. A panda még érdekes lehet. Köszi a kutató munkát :) 

Előzmény: dave_dömper (908)
dave_dömper Creative Commons License 2017.11.07 0 1 908

Nos, tehát felszállt a fehér füst. Eszerint a látható közeljövőben (tehát még az idén) sem BKV "Modulo"

csuklós, sem pedig BKV "Hybrid Minibusz"- modell nem készül. Aminek van esélye, az - amint írtam is

már - a BKV "S 91" autóbusz, valamint a meggybordó szóló "Solaris" trolibusz modellje lehet. Emellett

(amiről úgyszintén írtam) esélyes még a budapesti mély Metró járművei közül az első három időszaki

Mityisisinszki, türkizkék kocsik különféle modelljei, valamint tervbe lett véve a M3 vonalon közlekedő,

(felújításon áteső "Panda" (fekete - fehér festésű) szerelvény kocsi - modelljei. Ennyi. Üdv.

dave_dömper Creative Commons License 2017.11.07 0 1 907

Én eredetileg nem közvetlen e két autóbusz típus modelljére kértem felvilágosítást hasonló ügyben a

gyártótól, ám oly - annyira kitérő választ adtak akkor (októberben), hogy azt egyértelműen nemleges

válaszként lehetett értékelni. Azért írtam, amit írtam. Sajnos a WUMM - nál, ha valamit elkezdenének

készíteni, annak a legbiztosabb következménye, hogy akkor merőben más dolgokkal egyáltalán nem,

vagy csak nagyon érintőlegesen tudnak foglalkozni (nekem legalábbis ez a tapasztalatom).

 

Dehát (amint tudjuk) a remény hal meg utoljára.

Előzmény: Shippo (906)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!