Keresés

Részletes keresés

Duna2 Creative Commons License 2005.11.26 0 0 35

>Hogyan derült ki, hogy Laura valójában a lánya, és nem a szeretője Gloria apjának?

A halála "árán".. az utolsó szó, amit az ajkán kilehelt : "Laura",..(óhh)  de már nem tudta folytatni.. viszont a végrndeletében Laurára, azaz a másik lányára hagyott egy jelentős vagyonrészt..

 

 >Aranyos együtt a két testvér, bár elég csöpögősre vették a stílust a korábbi hajtépős után.

Hát igen.. s mert már volt ilyen, de akkor nem bizonyúlt igaznak, elsőre megijedtem, hogy talán manipulálja a hírt a teszteredményről.. de végül úgy nézett ki, nem így volt.. Úgy látszik a Bűvület szereplői csak nagy sokkhatás alatt tudnak változni Glória pl. az életveszélyből menekülés miatt.

 

 >abból is botrány lenne, hogy Laura hajlandó titokban tartani ezt a tényt, de mivel már nincs >sok hátra, valószínűbb a rózsás befejezés. :-)
Igen, én is ideges lettem, hogy már megint a "de ne mondd el"-t kezdik játszatni..

 

> - - - Claudióról- - - Hatalmas meglepetés volt nekem tegnap, hogy ő a nő öccse. És ez >mikor, hogyan derült ki?
 Ez kedves dolog volt: Claudió dúdolni kezdett egy gyermekdalt.. Giovanna ámúltan nézett: majd folytatni kezdte uezt a dalt..Kiderült, hogy édesanyjuktól ered a dalocska, amit gyerekkorukban nekik énekelgetett.. és csak ők ismerhették, senki más.. 

 

Előzmény: Törölt nick (34)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.26 0 0 34

 Szerencsére ezt a leletes dolgot nem húzták el a végtelenségig.

 Nekem kimaradt rengeteg rész ebből az évadból is, sokszor csak a műsorújságban követtem az eseményeket. Hogyan derült ki, hogy Laura valójában a lánya, és nem a szeretője Gloria apjának?

 Aranyos együtt a két testvér, bár elég csöpögősre vették a stílust a korábbi hajtépős után.

 Kíváncsi leszek majd az újabb összeborulásra, amikor a kis szöszi gyerekről kiderül, hogy ő Lüke lánya. Ha még húsz részig tartana az ő történetük, akkor meg mernék esküdni rá, hogy abból is botrány lenne, hogy Laura hajlandó titokban tartani ezt a tényt, de mivel már nincs sok hátra, valószínűbb a rózsás befejezés. :-)

 Ja, még valami: én Claudióról csak azt tudtam, hogy egy jófej pasas, aki sokat segített Dzsovánnának, meg jó barátok, de könyörgöm, miért kellett belőle is egy elfeledett testvért csinálni? Hatalmas meglepetés volt nekem tegnap, hogy ő a nő öccse. És ez mikor, hogyan derült ki?

 Minden évadban kiderül valakiről, hogy van egy ismeretlen gyereke, testvére, apja, anyja, és az évad egyik fő konfliktusa az, ahogy ezt a tényt az adott szereplő megemészti. Élvezem egyébként ezeket a nagy leleplezéseket, csak egy kissé nehéz észben tartani a kusza rokoni szálakat. Lassan már mindenki rokona mindenkinek. :-))))

Előzmény: Duna2 (30)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.26 0 0 33

 Azon a lassított felvételen én is jót nevettem. :-) Gáz volt...

 De legalább tegnap Dzsovánna végre összeszedte magát, már nagyon untam a folytonos alkohol/jósnő/hiszti-műsorát. Azt azért jó nézni, amikor egy ember kimászik a gödörből.

Előzmény: shamrock (32)
shamrock Creative Commons License 2005.11.25 0 0 32
Eddigi legviccesebb jelenet a 49. részben (csütörtök), amikor Giovanna lassítva fut a kertben és lobog a haja...:))) Végülis Laura negatív lett, Gloria hozta a jó hírt. "Szegény" Amália, hordhatja egész életében a súlyt, hogy megakadályozhatta volna egy amúgyse boldog lány halálát.
eleka Creative Commons License 2005.11.25 0 0 31

Ime a sorozatok főszereplői helyesen:

1-2. sorozat: Barbara és Thomas

3. sorozat: Caterina és Marco

4. sorozat: Paola és Michele

5. sorozat: Martina és Andrea

6. sorozat: Laura és Luca

7-8. sorozat: Giulia és Antonio (jövő héttől)

Egyébként Olivares nem az elejétől kezdve van a sorozatban, szerintem a második széria elején került a képbe.

Előzmény: Törölt nick (28)
Duna2 Creative Commons License 2005.11.24 0 0 30

Attól, hogy neki nem az apja, még az anyjának lehet a férje, vagy bármi más fontos valaki; de egyébként elhangzott, hogy nem is úgy volt. Amellett ez a vonal is teljesen logikátlan, egy ilyen gyűlölet és bosszúhadjárat nincs arányban azzal, amire hivatkozik, főleg nem indokol, és nem magyaráz ekkora gazemberséget. 

 

Nos és Laura ezzel a hiv témával megint.. Az apja felbukkanásakor is csak annyit kellett volna tennie, hogy legalább annyit mondd Lucának, hogy valami nagyon fontos történt vele, amiről most nem tud beszélni, de majd mindent megmagyaráz.. Persze akkor hová lett volna ez a hosszas bonyodalom, amit a  hirtelen és megmagyarázhatatlanul semmibevett szerelmes bizonytalansága okozott.
És most megint: miért nem lehet elmondania, hogy egy leletet vár, és az dönti el, hogy ..stb.??  Megint egy újabb hosszú bonyodalomnak nézünk elébe? netán véletlenül felcserélődő lelet? Két év múlva derül majd ki, hogy mégse fertőződött?

Törölt nick Creative Commons License 2005.11.24 0 0 29
 Az tetszik még, hogy vannak visszatérő szereplők: pl. rögtön a sori elején volt Martina és Andrea búcsúztatója, vagy mijük, aztán a közepén Caterina jött nyomozni az anyja után.
Előzmény: Törölt nick (28)
Törölt nick Creative Commons License 2005.11.24 0 0 28

 Amikor az m1-en leadták a sorozat első két évadát, a falra másztam tőle. Minden délután ezt nézte a nagyanyám, és már alig vártam, hogy véget érjen. Ennek ellenére el-eljutottak hozzám az információk, ki kinek kije, satöbbi. (naná, füldugót kellett volna használnom :-))

 Aztán pár hónapja unalmamban belenéztem a Duna tévés részekbe, majd nyomon követtem az eseményeket. Most figyelem a Laura-Lüke történetet is, és amikor elkezdték ismételni az m1-en az elejétől, már leültem időnként a tévé elé.

 Nem is rossz sorozat ez. Hangulatos. :-)

 Úgy tudom, hogy egy-egy pár úgy 50 részen át szenved egymással, majd miután végre elhárul minden akadály, amely a boldogságuk útjában állt, elköltöznek, és jönnek az új főszereplők. Elvileg ez most a 6. sorozat. Ez az, ami nem fér a fejembe:

1. sorozat: Barbara és Thomas

2. sorozat: Caterina és Marco

5. sorozat: Martina és Andrea

6. sorozat: Laura és Luca

7. sorozat: Giulia és Antonio (jövő héttől)

 A 3-4-ben fogalmam sincs, mi történt, kik voltak a főszereplők, stb.

 Giovanna, Tilly és Olivares az elejétől kezdve benne vannak. Számomra nagyon vicces, hogy minden évadban jön egy új kedves női főszereplő, akit mind a hárman úgy a szívükbe fogadnak, mintha a lányuk lenne. Állandóan ők hárman a tyúkanyók (illetve, Olivares a tyúkapó).

 Egy dolgot bánok: hogy Vera, Giovanna lánya elment: a legelső sorozatban utáltam, mert ő volt az egyik főintrikus... a második sorozatban tovább genyózott, de már változott a jelleme, és a végén ő lett a kedvenc szereplőm. Jófej nőszemély. Visszacsalogathatnák a színésznőt.

 A következő sorozatra leszek kíváncsi: láttam belőle egy részt nyáron egy külföldi csatornán... a férfi főszereplő nem rossz. :-)))

shamrock Creative Commons License 2005.11.24 0 0 27

Sziasztok!

 

Én azt nem értem (többek között), hogy Helmut úgy tudta, hogy Hans az apja. Igenám, de valamikor kiderült, hogy mégsem ő az. Akkor miért veti a szemére, hgy elhagyta az anyját? Mert ezért indította az egész bosszú hajáratot. Nem értem...

Duna2 Creative Commons License 2005.11.23 0 0 26

Én is a betegállományom által kerültem a "Bűvkörbe". Annakidején, a Dallas után, -ha van ki még emlékszik rá- elhatároztam, hogy soha többé nem kezdek sorozatot nézni. Ez így is történt mindaddig, míg egy most ősszel egy törés fekvőgipszbe és szobafogságba nem kényszerített, és az egy  heti tv-nézésem meg nem haladta a máskor fél éves átlagot.

-Szerintem is húzzák-nyúzzák, hogy minél tovább tartson, nos és most meg hirtelen egyetlen részben egyszerre durrantották  el az összes töltényt: Helmut lelepleződése, Longi lelepleződése, Laura-Glória összeborulása, stb.

 

-Laura szerintem nem lehet aidszes, hiszen ha meghal/na/, azaz kiesne a sorozatból,  ez óriási nézettség-visszaesést jelentene.. 

 

- Ami meg a szereplőket illeti: engem Tilli idegesít, rettentően bárgyú. Giovánna korábban engem is idegesitett, de mióta belépett a képbe az öccse és stb. a változások, azóta Ok.

 

-Persze időnként mindenki rettentően bárgyú, az egész história
utánozhatatlan keveréke a vonzó szereplőknek, izgalmas történetvezetésnek, és az elképesztően idióta, logikátlan  fordulatoknak.. értelmes szereplők totál hülyének mutatkoznak, pl. Laura elképesztő naivitása, ami teljesen ellentmond intelligenciájának, aztán Glória, aki  azután hogy katartikusan ráébred (végre) az anyja mesterkedéseire, és azt a szemébe is vágja, a következő fejezetben mintha mi sem történt volna ismét a befolyásolható kislánykát adja elő. stb. stb.

 

Előzmény: shamrock (2)
shamrock Creative Commons License 2005.11.23 0 0 25

Szerintem nem fertőződött meg. Egy ilyen szimpatikus, önzetlen stb. orvosnő nem lehet a halálos kór hordozója. Én még a mellékszereplőktől is kivagyok egy cseppet. Pl. az anonim alkoholista Monicától... Annyira rossz, hogy már szinte sírni tudnék. Lehet, hogy még én is jobban el tudnám játszani. :)))

 

Előzmény: gasperini (24)
gasperini Creative Commons License 2005.11.23 0 0 24

Ezzel én is pontosan így vagyok. Nálam természetesen Helmut veri ki leginkább a biztosítékot, aztán Amalia, Giovanna és Luca.

De attól is majd megőrültem, ahogy Laura egy egész napig nézegette azt a nyamvadt levelet, mielőtt kinyitotta. (Különben lehetséges, hogy ő nem fertőződött meg?)

De különben én is bírom a sorozatot, főleg azért mert ötször annyi esemény történik egy részben, mint egy átlagos magyar sorozatban.

 

Előzmény: shamrock (23)
shamrock Creative Commons License 2005.11.22 0 0 23

Igazából én mindenkiben találok kivetni valót. De attól függetlenül szeretem a sorozatot.

 

Előzmény: gasperini (22)
gasperini Creative Commons License 2005.11.21 0 0 22
Mondjátok, titeket is idegesít Giovanna? Tudom, hogy beteg és inkább sajnálni kellene, de én ki nem állhatom. Még a magyar hangja is irritál. Brrrr...
sZerbusz Creative Commons License 2005.11.20 0 0 21

Nagyon szuper! Egészen új szereplők vannak benne.

Előzmény: eleka (20)
eleka Creative Commons License 2005.11.18 0 0 20
Ime az olasz tv mail címe: http://prod-raiclicktv.fastwebnet.it. Ezen a honlapon belül ha rámentek a Fiction menüre, s azon belül a Serie-re akkor meg tudjátok nézni a nyolcadik széria részeit. Jó nyelvv tanulást! S ne feledkezz el értesíteni benünket a fejleményekröl!
Előzmény: shamrock (19)
shamrock Creative Commons License 2005.11.18 0 0 19

Légy szíves oszd meg velünk. Én olaszul tanulok február óta, és hát jó gyakorlás lenne. Gondolom, nem a RAI uno-n megy. Mert azt szoktam nézni...

 

Előzmény: eleka (18)
eleka Creative Commons License 2005.11.18 0 0 18
Igen, s ha szertenéd olaszul megnézni a film hetedik évad elsö hét (nálunk 14) epizódját, felrakom az olasz tv honlapjának címét ahol ezt megteheted.
Előzmény: gasperini (17)
gasperini Creative Commons License 2005.11.18 0 0 17

Köszi, el is olvastam. Nagyon nem lepődtem meg a fejleményeken. :-)

Ezek szerint a Duna TV folyamatosan adni fogja a következő évadot is?

Előzmény: eleka (15)
eleka Creative Commons License 2005.11.17 0 0 16

Az m1-en vetített részek a harmadok évad részei.

Előzmény: gasperini (13)
eleka Creative Commons License 2005.11.17 0 0 15

Hát igen, nem ez az utolsó évad. Ez a hatodik. Ezt követöen folyamatosan vetítik a hetedik évadot, de már a kilecedik is azt hiszem elkészült. A port.hu-n már olvashatóak a hetedik évad elsö részeinek tartalma is.

Előzmény: gasperini (13)
sZerbusz Creative Commons License 2005.11.17 0 0 14
Ha az m1-en lévő sorozat a régebbi, akkor tévedtem. Sajnos napközben nem tudom követni.
Előzmény: gasperini (13)
gasperini Creative Commons License 2005.11.17 0 0 13

Még vannak későbbi részek is?

Én valami miatt azt gondoltam, hogy ez az uccsó évad. Akkor mégse?

Előzmény: sZerbusz (12)
sZerbusz Creative Commons License 2005.11.17 0 0 12
Szoktam én is nézni a sorozatot. Állítólag a későbbi részekben nem is látható Gellini doktornő és Luca. Lehet, hogy csak elkapja Laura a kórt, aztán összeházasodnak Luca-val, őt is megfertőzi, végül mindenki meghal. :D De talán így túl egyszerű lenne a sorozat, márpedig eléggé összetett. Amikor az első részt láttam (nem a legelsőt) akkor minden 5. percben feltünt egy újabb és mégújabb szereplő, de még most is van egy-két új arc.
gasperini Creative Commons License 2005.11.17 0 0 11

Remélem nem.

Már úgy örültem, hogy megjött az esze és kirúgta Helmutot, erre ez...

Előzmény: tasha (10)
tasha Creative Commons License 2005.11.16 0 0 10
na, Laura elkapta a vírust vagy sem?
shamrock Creative Commons License 2005.11.15 0 0 9

Köszi eleka!

Sokat segítettél. Amennyire egy két dolgot elhúznak, így ez is belefért volna. Mondjuk Gloria elszólja magát, hogy a húgom...

Nem ez a szokásos, hogy a régi és az új feleség jóban vannak. De jó, hogy ilyet is látni. :))

Előzmény: eleka (7)
gasperini Creative Commons License 2005.11.15 0 0 8

Köszi. Most már értem. Illetve nem értem. Ez azért elég nagy logikai baki. Kicsit azért lehetnének igényesebbek is a film készítői.

Mindegy. Legalább egy dologgal kevesebb, amit titkolnak szerencsétlen Luca elől. Kicsit már kezdem unni, hogy őt mindig átverik. (Gloria, Longhi, Marico...) Persze, ahogy viselkedik sokszor meg is érdemli.

Előzmény: eleka (7)
eleka Creative Commons License 2005.11.14 0 0 7

Nem hagytatok ki egy részt sem, ezen az aprócska dolgon átcsúsztak a film készítöi. Igazándiból egyik pillanatban nem tudták, a másikban pedig már igen. Tilly és Giovanna kapcsolata: Giovanna volt férje Tillyt vette el, aki az elsö szériában hunyt el. Ö volt a Life elsö föorvosa.

Előzmény: shamrock (6)
shamrock Creative Commons License 2005.11.14 0 0 6

Szia!

 

Az nekem is kimaradt, hogy mikor tudta meg Luca, hogy Laura a lánya Fortinak. Lehet, hogy kihagytunk egy részt?

Különben igazad van, valóban egy kicsit húzzák, mnt a rétest.

Előzmény: gasperini (5)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!