"Nem valósítható meg olyan folyamat, amelynek az az egyedüli eredménye, hogy egy hőtartályból hőt vonunk el, és azt munkává alakítjuk." (Feynman, Mai fizika)
Nem véletlenül vezették be a II fő tételt, illetve az azt megalapozó posztulátumot.
Ha enélkül a posztulátum nélkül sikerült volna ugyanazt bizonyítani, amit a posztulátum állít, akkor bizonyítják és kész. Ha az ellenkezőjét tudták volna bizonyítani, akkor meg nem vezethetik be, mert önellentmondásra vezet.
A posztulátumra modell épült, és látszólag távoli területeken is a tapasztalatal összhangban álló előrejelzéseket adott. Emiatt a tétel hitele nagyon nagy.
Na most, ezek után, érdemes-e erről tisztán elméleti vitát folytatni? Szerintem csak akkor, ha valakinek valami egészen nagy, forradalmi ötlete van, amivel sikerül vagy bizonyítani, vagy ellenkezőleg, a többire alapozva a posztulátum hibás voltát bizonyítani. Ilyen ötlet hiányában nemigen lehet mit megvitatni.
A másik lehetőség, ha valaki hibásnak gondolja, és van ötlete miért, az az, hogy kiméri. Akkor viszont előbb mérni kell, aztán lesz mit megvitatni. Jó-e a mérés, jól lett-e kiértékelve, stb.
Ha pl. ilyen Tesla turbinákat alkalmaznánm sorosan többet. Ezeket mint mondtam erősen leszigetelnénk. Ha gázt áramoltatunk rajtuk keresztűl akkor egy idő után már lehűltek a megfelelő hőmérsékletre azaz dinamikus hőegyensúly van a turbinák és a rajtuk átfolyó gáz között. Ha turbináról turbinára haladunk akkor mindig van egy nyomásesés. Ha van nyomásesés van ugyebár áramlás is. A gáz-folyadék állapotgörbének megfelelően van minden nyomáshoz a megfelelő hőmérséklet. Ez az állapotgörbéből a gázgörbének nevezett szakasz. Ezen megyünk lefelé a turbinákról turbinára haladva.
"így ha a kondenzáció egy turbinában történik az nem feltétlenül jó."
Mivel ilyen gépet szerintem nem építettek szerintem itt egy köd alakulhat ki. Azért köd, mivel ez pl.nem egy nyugodt zárt kísérleti üvegcső, ahol megfigyelhetjük a hőmérséklet függvényében a gáz-folyadék od-vissza átalakulást. Szerintem a turbinákon tovahaladva folyamatosan nöni kell a hőmérséklet csökkenésével a köd aránynak a gázzal szemben. Ez van a kémcsőben is csak ott el tud szeparálódni. Az utolsó turbina után el lehet egy nyudodtabb már hideg térben ülepíteni a ködött és a folyadékot vissza lehet spriccelni a hőcserélőbe ami újra felveszi a környezettől a hőt.
"nem alakulhat közvetlenül mozgási energiává
- ILYEN GÉPET TALÁLJATOK KI!!!"
Ha van nyomáskülönbség akkor van áramlás, ha van nyomásesés akkor hőmérséklet esésnek is kell lennie az állapotgörbe szerint. Ha van áramlás akkor forgásnak is kell lennie a turbinán, amit terhelhetünk. Ha kivessszük a mozgási energiát akkor a gáznak hűlnie is kell.
Ha a gőz ill. gáz az nyomás-térfogat állapotgörbe azon a helyén van akkor gáz, más esetben a kettő keveréke ill. folyadék. Ha hűl akkor inkább folyadék.
A kérdés számomra az, hogy ha átengedjük a gázt ezen a Tesla turbina soron és képes lehűlni és folyadékká válni akkor nem kell hőcserélő azaz kondenzátor, második hőtartály. A gőzgépeknél a fáradt gőz lecsapatásához erre szükség van.
Ha itt erre nincs szükség akkor nem érvényes a Carnot által levezetett elv, mert nincs második hőtartály. Akkor a dolog elvileg lehet 100% hatásfokú.
Mi lenne, ha fognánk jó néhány Tesla turbinát és sorba kötnénk. A bemenő cső egyik vége egy nagyobb nyomású gáztartályhoz csatlakozna a másik vége egy olyan tartályhoz amit előzőleg vákuumra szívnánk. Olyan gázt választanánk ami viszonylag könnyen csepfolyósodna, de szobahőmérsékleten és az induló nyomáson gáz halmazállapotú. Az összes turbinát és a vákuumtartályt hőszigetelnénk.
Ha megnyitnánk a palacból a gázt, elindulna a turbinák felé. Azok elkezdenének forogni, amiket terhelnénk és mozgási energiát nyernénk.
Véleményem szerint a turbinákon haladva a gáz folyamatosan hűlni kezdene. Ha elég sok turbinát kötnénk egymás után az eredetikeg vákuum tartályban folyadék gyűlne össze. Ezt egy kis folyadék szivattyú felnyomná a kiinduló tartályba, ahol azt pl. hőcserélő segítségével felmelegítenénk. És indulna az egész elölről. Így nem kéne második hőtartály ahová a hulladék hőt le kéne kondenzáltatni. A dolog hatásfoka 100% lenne???
Tárcsákból áll melyekre oldalról fuvatják a munkaközeget, a munkaközeg a tárcsákhoz "hozzátapad", adhézió és viszkozitás, átadja az energiát, a szerkezet közepén távozik - a szerkezet óriási sebességgel forog.
fordított üzemben szivattyúként használják is, valamelyik amerikai olajcég, nagyon költséghatékony, nagyon elégedettek vele.
linkek:
írd be kérlek a google képkeresőjébe, hogy
tesla turbine
egy egyetemi kiírás 2005-ből:
19. Tesla turbinás kiserőmű fejlesztése (1-2 fő részére kiírva) Témavezető: Dr. Lukács József, az MTA r. tagja
Dr. Vajda István, egyetemi tanár, VGHT, V1.ép. III. em. 302.
06-1- 463-1111 tel.:29-61, e-mail: vajda@supertech.vgt.bme.hu,
A Tesla rendszerű expanziós turbina igen egyszerű, síklemez tárcsás, lapátnélküli forgórészes szerkezet, minden gáz- és gőzközegre, nagy nyomásviszonyra és fordulatszámra. Ezek a tulajdonságok lehetővé teszik alkalmazását mini- és kiserőművekben. A Tesla turbina elméleti és gyakorlati méretezése a tématerületen folytatott előző kutatásaink eredményeként már kialakult.
A feladat a tanszéken elkészült Tesla generátor tesztelése, üzemállapotbeli vizsgálata, az eredmények értékelése és a levont tapasztalatok alapján a turbina továbbfejlesztése.
Előzmény:JFEry (11957)
Sajnos tevedsz, ugyanis Tesla bacsi eszement sok dologgal foglalkozott, tobbek kozott a bladeless turbine is az o talamanya volt. Engem speziel ez erdekelne, de eddig nem sikerult normalis leirast talalnom. Ugyan talaltam egy naplot, amiben a ficko leirja, hogy mivel szenvedett, de a tervrajzokat nem kozli :(((
u.i.: Honnan veszed, hogy csak te beszelsz idegen nyelveket? En alapbol feltetelezem mindenkirol.
Tesla nem turbinákkal foglalkozott!!
Az egy másik fickó volt.
Az Egely: Tiltott találmányok c. könyvében elég bőven ír Viktor Schauberger -ről és munkás-
ságáról. Ő foglalkozott turbinákkal, áramlástani dolgokkal, a pisztrángok mozgásának tanul-
mányozásából indult ki, nagyon érdekes dolgokat vett észre, stb.
Tudom, hogy ezeken a fórumokon Egely feketebárány, a legtöbben csak mocskolják, szidják
földbe tapossák, a könyveit semmibe sem veszik, kézbe sem veszik, bele nem olvasnának, pedig a magyar könyvészetben az egyedüli (tudomásom szerin még) aki az "egynél nagyobb"
(rossz magyarsággal: overunity) témával ismeretterjesztő szinten jelen van.
Másfelől ezeken a fórumokon résztvevőket nagyon komolytalannoknak tartom, amolyan "l'art pour l'art" beszéljünk csak, hogy teljen az idő, fecsegjünk semmiről, dobjunk be egy témát
koncnak lássuk hogy rágódnak rajta, át sem gondolva minden választ lefitymálva lehurrognak
lepocskondiáznak, stb..
Ha valaki mégis komolyan gondolta ezt a kérdést, adok egy címet: www.evert.de/indeft.htm
itt talál elég sok elgondolkodtató dolgot. Csak persze kell hozzá egy kis nyelvtudás is, nem
elég az amit a magyar médiákban használnak: szájt, invesztál, isgn, stb. ez a honlap kétnyelvű
angol és német.
Még lehet keresni valamit a www.padrak.com/ine lapon is, például ha a Coanda szóra keresve,
de ugy általában végignézve az egészet, kevés angol tudással már jól el lehet boldogulni.
Mint azt tudjatok Tesla sok jo dolgot talalt fel. Ezekrol szolna a topic, de elsosorban arrol a turbinarol, ami az addheziot kihasznalva mukodhet. Barmilyen tanacsot, linket szivesen vennek, hogy sikerrel keszitsek el egy ilyen eszkozt.