A Föld a kettő között van, kicsit deformálodott, de szilárd.
Én úgy tudom, a Föld lényegében folyadékcseppnek tekinthető. A szilárd földkéreg az egész Födhöz képest nagyon vékony, a Föld alakját nagyon kevésé befolyásolja.
A szintfelületekkel kapcslatos érvelésed szerintem pedig nem a gravitációs gyorsulásra, hanem a nyomásra igaz.
Gondolom, a kérdésedben gravitációs gyorsulás alatt nem a gravitáció és a centrifugális erő eredőjéből adódó gyorsulást érted, hanem csak azt, ami a gravitációból adódk. Tehát egy olyan próbatest gyorsulását, amit épp olyan sebességgel lövünk ki vízszintes irányban a földfelszínhez képest Nyugat felé, amekkora a Föd kerületi sebessége (Kelet felé).
A kérdésed nem annyira triviális, mint ahogy Gézoo beállítja, (és ahogy az iskolákban tanítják), hiszen bár az egyenlítőn valóban messzebb vagyunk a Föld tömegközéppontjától, ellenben nagyobb tömeg is van alattunk, mint amikor valamelyik sarkon vagyunk. Iletve inkább alattunk van, és nem oldalt. Én speciel nem tudom rá a választ, meg kellene nézni egy okos könyvben, vagy pedig szorgalmasan integrálni. Vagy várni egy nálunk tájékozottabb olvtárs válaszára.
"ha sok különböző irányú grav. kvantum (hullám) ér egy testet"
1 db homogén folyadék gömbről van szó (pl. víz).
Az álló gömb felszinének egyenletes gravitációjában még egyet értünk?
"vagyis, a tömeg középpontjában 3D-ben egyaránt minden irányú és azonos nagyságú, így mérhető (tapasztalható) hatása alapján nulla, a felszínen két, a középponttól különböző távolságra lévő pontok közűl a középponttól nagyobb távolságra lévő ponton alacsonyabb a grav.potenciál."
Ha a felszinen különböző a gravitációs potenciál, akkor a folyadék felveszi azt az alakot ahol egyensúlyban van vele, tehát végül a folyadék felszinén egyenletes lessz a gravitációs gyorsulás.
Mi akadályozza meg, hogy ne így legyen?
Tehát ha forgatsz egy szilárd gömböt, akkor neked van igazad. A folyadéknál nem, mert deformálódik, felveszi az ideális forgási elipszoidot.
A Föld a kettő között van, kicsit deformálodott, de szilárd.
"... a Hamilton-elv alapvetõ és a fizika m i n d e n "reverzibilis diszciplinájában" alkalmazható variációs elv. " A gravitációval, mint 'reverzibilis diszciplinával', kapcsolatban megjegyezném, hogy sikerült nekem a gravitáció Hamilton elvét felállítani, ahol a gravitációs mezö egyenlete a variációs elv Lagrange függvénye. Egy alábbi megjegyzéseddel kapcsolatban, amiben egy matematikusról van szó, ezt írod. " ... ha e g y e t l e n kifejezést emlékezetében tartott: a kérdéses diszciplina variációs elvének Lagrange-függvényét." Gondold végig mit jelent a gravitációs mezö mint Lagrange függvény!
ld. még E. Tonti, Variational formulation for every nonlinear formalism, International Journal of Engineering Science 22 (1984), 1343–1371, ill. M. M. Vainberg, Variational methods for the study of nonlinear operators, Holden-Day, San Francisco, California, 1964.
A mechanikában bizonyos problémák vizsgálatára a Lagrange-féle, vagy Hamilton-féle mechanika alkalmasabb, mint a Newton-féle. A Gyarmati-féle formalizmus ilyesféle alkalmazásaira gondoltam.
Einstein egyébként fizikai Nobel-díjat kapott, fizikai témájú eredményért (a fotoelektromos hatás magyarázatáért).
Kivéve az olyan diszciplínákat, amelyek nem olyanok, hogy az egyenleteik valami konkrét Lagrange-függvényből levezethetők. Például a termodinamika ilyen.
Ez egy határérték. Nem sikerült elérni, csak nagyon megközelíteni.
Csak az un. nullponti energiája van a testnek, legfeljebb azt venni észre, hogy semmi sincs. Kicsit olyan mint az eseményhorizont a fekete lyuknál. Nem jön ki semmi, csak a gravitáció.
Nem pörögnek, de nem is eshetnek bele, mert a proton sem, az elektron sem létezik. Csak a tömegük van jelen.
Kocka marad, de nem tudod ellenőrizni, mert akkor már energiát kell velel közölnöd, akkor pedig oda az abszolut nulla.(tehát csak feltesszük, hogy kocka marad)
Vannak olyan megfigyelések mely szerint az abszolut nulla közelében az atom "elkenődik". Vagyis megszűnik a határozott helye, helyzete, alakja, tömege(az anyaghalmaz eggyé olvad.) Érdekes lenne azon próbálkozni, hogy a visszamelegítéskor lehetne-e más atomként visszakapni az anyagot?
Az alacsony hőmérsékleten történő jelenségeket csak kvantumfizikával lehet leírni. Csuda dolgot történnek ott: szupravezetés, szuperfolyékonyság, stb.
A részecskék az energájukat nem tudják teljesen elveszíteni , hanem csak a legalacsonyabb energiájú állapotukba tudnak kerülni. Már ha ezt nem tiltja nekik a Pauli-féle kizárási elv, vagyis, ha nem feles spinű fermionok, hanem egész spinű bozonok. Szegény elektronok feles spinűek, ezért cselhez kell folyamodniuk, hogy mind alapállapotba kerülhessen: párokat (ún. Cooper-párok) alkotnak, amelyek már egész spinű részecskeként viselkedve mind beleeshetnek az alapállapotuba. És ha már egyszer beleestek, 0 K körüli hőmérsékleten ott is ragadnak, és szép egyformán viselkedve áramként folydogálnak a szupravezetőben az idők végezetéig.
Mi történik az abszolút nulla fokon? Ez egyáltalán micsoda? Nincs már akkor energia? Vagy mi? Mármint, azon a hőmérsékleten nem pörögnek tovább az elektronok sem, hanem beleesnek a protonba? Vagy pörögnek? Másrészt mi lesz az információval? Ha egy kockát hűtők le akkor az kocka marad, vagy szétesik?
Ahogy Moricka mondana a tanitononek: "Tetszik a gondolatmenete" :)
Meg csak a korulbeluli magyarazatot tudom a latszolagos paradoxonra, de gondoltam irok, ne maradjal teljesen valasz nelkul. Szoval: a kutya ott van elasva, hogy gyorsulo - ebbe beletartozik az iranyat valtoztato - mozgas soran a bolygo kolcsonhat a sajat terevel, es az fekezo hatast fejt ki ra. Ilyenkor a test mozgasi energiaja atadodik a ter energiajanak, es gravitacios hullamok formajaban tavozik. Ez valszeg kiegyenliti, sot tul is szarnyalja az altalad leirt effektust. De ez csak egy "beta verzio", majd gondolkodom meg rajta.
"Basszus, pedig végig 5-ös voltam fizikából - 15 évvel ezelőtt - de sajnos azóta nem kellett használnom, s elfelejtődött..."
Ne bánkódj, neked legalább volt mit elfelejteni. Ma tömegével hagyják el a középiskolát olyanok, akik "végig 5-ösök" voltak fizikából, de tényleges tudásuk közelíti a semmit.
A relativitás topicról jutott eszembe ez a probléma, de mivel nem igazán oda való, ide írom le:
A kettőscsillagok között már akkorák a távolságok, hogy számolni kell a gravitáció véges terjedési sebességével. Amikor a kettőscsillag egyik tagja érzékeli a másik gravitációját, akkor a másik már nem ott van, hanem kicsit "előrébb". Vagy másképp fogalmazva: A kettőscsillag mindkét tagja egy kicsit lemaradni látja a másikat a körpályán. Ezért a gravitációt is úgy érzékeli, mint ha a másik csillag még egy korábbi helyen lenne.
Ha felrajzoljuk ezt, és az erőket, akkor az derül ki, hogy a két csillagra ható erő vonala nem esik egy egyenesbe, nem is a tömegközéppontba mutat, az általuk érzékelt erőtér nem centrális. Az erőknek lesz egy érintőleges komponense is, ami forgatónyomatékot gyakorol a rendszerre. Vagyis a csillagoknak gyorsulniuk kell. Vagy esetleg nem is zárt pályán mozognak.
Mi a valódi helyzet ezzel kapcsolatban? Tudja valaki? Egyszerű számításokat végezve azt kaptam, hogy pl egy olyan kettőscsillag esetében, ahol a két csillag távolsága egyenlő a földpálya átmérőjével, a két csillag érintőleges gyorsulása kb. 5x10^-12-szerese a sebességüknek. Ez azt jelenti, hogy 2x10^11 másodperc (6000 év) alatt a kettőscsillagok sebessége megduplázódna, ha persze végig körpályán keringenének, és ez nem vonná maga után a pályák módosulását. De akárhogy is, a pálya ilyen nagyságrendű idő alatt mindenképp szétesni látszik.
Ezen kár vitatkozni, a Cáfoljuk... topicban lingarazda, vrobee és a többiek elég részletesen leírták, hogy mit rontottál el a kiértékelésnél. Oké, a kísérleted nem "rossz". Csak éppen mérési hibán (ami ez esetben igen nagy) belül konzisztens a "tankönyvfizikával". De ha neked örömet okoz szétoffolni minden topicot, akkor csak rajta.
