Épp ma küldött át Scarabeus kolléga nekem 4X5" Delta 100-ról szkennelt fájlokat. Ahogy írta, miképpen hívta le őket, azok a filmek feltehetően még a szokásosnál is jóval keményebbek voltak, de olyan elképesztően szépen oldottak fel a legszélsőbb tónusokban is, hogy azt szavakban úgysem lehet elmondani, inkább látni kéne :-)
Ne akarj olyat látni Alhazen szövegeiben, ami nincs ott...
Alhazen addig módosította a hívásokat, amíg szépen elérte velük a megszokott (szabványosított) paramétereket (minden épeszű laboros ugyanezt teszi, amikor egy filmet belő), ezt használta normál hívás referenciaként és ezt tolta el annyival, hogy kondenzoros nagyítón is jó legyen, ha ez volt az igény. Nekem elhiheted, hiszen éveken át hívott számomra bérmunkában filmeket és jól ismertem a módszereit, még ha a para fenilén diaminos hívót nem is jegyeztem meg :-)
Amennyire tudom, soha életében nem módosított filmhívást zónarendszerű n-1, n-2, n+1, n+2 követelmények alapján. Kísérleteket végzett ugyan mindenféle irányokban, de munkában tartotta magát a szokásjoghoz.
Egyébként meg írhatok én neked amit akarok, nálad a tények sem sokat változtatnak a hiten...
Visszakérdezek: Mit értesz azon, hogy "normál papíron kehet a legtöbbet megjeleníteni"? Mégis milyen paraméterre gondolsz konkrétan?
Most ezredszer írom le azt is, hogy a spotmérő nem csodaszer, mint ahogy a mátrix és a beeső mérő sem az önmagában. Minden fényszituációban más eszköz hozhatja el a tökéletes megoldást. Mindegyiket a megfelelő célra kell használni.
A zónarendszerrel pl. egyértelműen az a baj, hogy sem a normál mátrix mérővel, sem a beeső mérővel nem kompatibilis 100%-ban, (mint, ahogy láthattuk a levezetésekből).
A Pyro-s negán a tónusok reménytelenül össze vannak komprimálva. Csak azért lehet a normál papíron ezekről nagyjából teljes range-t nagyítani, mert a negatív színe eltolja a papír bemeneti tartományát sokkal szűkebbre, vagyis erősen felkeményíti a papírt, a normál papírból kemény - extra kemény fokozat lesz. Viszont egy ilyen negát egy szkennerbe dugva a szkennert már nem lehet átvágni az elszíneződéssel, az csak a reménytelenül soványka komprimált tónusterjedelmet fogja látni ami az ilyen negákon van és egy olyan hisztogrammal jellemezhető fájlt hoz létre, amin csak egy keskeny sávban árválkodik néhány szál tónus...
Pontosan tudom, hogy a MG papíron te szerinted miért nem kell semlegesíteni a színét, de én másképp csinálnám: normál vagy azt minél jobban megközelítő meredekségűre hívnám, leszűrném a zöld fátylat róla, és úgy nagyítanám normál, vagy spec papíron. Ezerszer élethűbb tónusmenetet és sokkal gazdagabb részleteket eredményezne...
„Vedd észre, hogy Alhazen sem mond mást, mint én, és közben még a te elveiddel is részben összhangban van. A kulcsgondolat az, hogy a normál fokozat eléréséhez és belövéséhez nem is tehetünk mást, mint "push-pullal" bejátsszuk a film meredekségét a normál papírhoz, de ez akkor lesz a szabványok szerint is minden fotográfiai rendszerben csereszabatos, ha ehhez minden esetben a fotográfiai normál tárgy 5FÉ megvilágításterjedelmével exponáljuk be előtte a filmet.”
Nézd, nem tudom Te hogyan olvasod, de nekem a zónarendszer jön ki a hozzászólásaiból, meg a vario papír mindenhatóságát vonja kétségbe…
De nem lehetetlen, esetleg idézhetnél olyan hsz. ami azt mondja amit Te, ill. ha másnak is lenne kedve hozzá nosza rajta. Nekem nem sikerül mást kiolvasnom belőle mint a módosított hívásokat.
Ja meg még azt is írja, hogy normál papíron kehet a legtöbbet megjeleníteni…
Adams a speciálra voksol, még olvastam néhány nagyobb nevet a legtöbbet a speciál papírt, utána a normált emlegették.
Egy megjegyzés ahogy kivettem a hsz. ból nem látott Alhazen, Brezi nagyítást… Nekem is nagyon tetszenek Brezi nagyításai, nem is láttam még mástól hasonlót sem. Ha van egy kialakult stílusod, és tudod milyen fajta filmet és hívót használsz be lehet mindent lőni egy pontos spotmérő segítségével, bár kicsit körülményesebb mint mérve. Ami még érdekes a pyros negán a 0,8 mért denzitás hozza azt a feketedést multi papíron mint xtol / Foma 1,1 és a 0,1 nek a 0,03 felel meg. Ezért nem kell semmit semlegesíteni ill. korrigálni.
ha nincs kiírva, hogy tilos fotózni akkor meg kell kérni őket, hogy tartsák... de ez asszem b31 stílusához meg arcához illik :-) megjegyzem az élet néhány szituációjában amit elm sodort ilyen hozzáálásnak nagy hasznát vehettem volna ...
nekem egy nagyon régi szánkóm van még apáék vették születésem után 1-2 évvel...
vas talpak 20x20 zártszelvényből hajlítva és keményfa ülőke...
anyám fodrásza pár éve kölcsönkérte... azóta nem láttam :(
pedig lehet hogy lassan a saját gyerekemet hurcibálnám vele... már jó bőven benne vagyok a gyerekvállalós korban
Leesett az első szánkózásra is alkalmas hó! Gondoltunk 1 nagyot, vegyünk a gyereknek szánkót!:-)))
Körülnéztünk az interneten és a madarasteszkóban találtunk 5900ft/db áron fa szánkót ( 18hónapos csemetének nem ajánlott a műanyag seggdekli). Bementünk, megnéztük!:-(((
A feleségemnél majdnem megindult a szülés én pedig az első döbbenet után dührohamot kaptam. A szánkónak csúfolt göcsörtös és korhadt girbe gurba léctákolmány még a kazánba sem jó gyújtósnak. Ja mire odaértünk ez potom 6990ft volt.
ON:
Mivel túl magas volt a fogdmeg koncentráció, nem tudtam lencsevégre kapni.
én továbra se érzem azt hogy az a mondat azt jelentené hogy a te szakmai tudásodat vonom kétségbe, de ha Te így értelmezed elnézésedet kérem, és meggyőződésem, hogy nálad jobb minőségű scant kevesen tudnának csinálni azokról a hírásen "fos lágy" negákról kicsiny hazánkban, de az még mindig nem jelenti azt hogy jók lennének azok a scenek...
Nagy divat hazánkban erényt kovácsolni a szükségből, így hősként szoktak ünnepelni olyan embereket, akik pl. pusztán a jó szemüknek köszönhetően tetszetős képeket tudnak készíteni, csak éppen az ilyen hősök azonnal el szoktak bukni, az olyan feladatokon, ahol nem elegendő a szemre-érzésre hagyatkozni, hanem ennél pontosabb eredményekre van szükség... A jó szem szükséges előfeltétele a jó fotósnak/laborosnak, de szinte soha nem elégséges :-)
Jó szemmel lehet valakiből elismert amatőr fotóművész, de pusztán jó szemmel soha nem lesz valakiből pl. profi laboros.
Ha nem fogalmazol pontosan, akkor teljesen félreérthető, amit írsz, ezért kell pontosítanom... Ha szó szerint vesszük, amit leírtál, akkor az nem jelent egyebet, csak azt, hogy tényként állítva én vagyok képtelen jó minőséget szkennelni (ez pedig hitelrontás) vékony negákról, holott nem erről van szó, hanem arról, hogy a szkennerek számára a vékony nega információhiányos...
Óvatosan kell bánni a kijelentésekkel. Az utóbbi időben sokszor olvastam, egymás szakmai tudását lekicsinylő megjegyzéseket, szakmai kompetenciát kétségbevonó szösszeneteket. NE TEGYÜK! Soha nem tudhatjuk, hogy ki olvassa! Ezért nem tanácsos itt senkit a nevén nevezni, igaz hogy sokunk ad meg a bemutatkozásnál honlapot és emilcímet. Breziről, ha még így is van, akkor se írj ilyet egy nyilvános fórumon ezen kivül nem tudhatjuk, hogy mit csinál amikor egyedül van a laborban.
Nem csak én nem tudom kifogástalan minőségben szkennelni az ő negáit, hanem más sem mert a szkennerek az ő negatívjairól legfeljebb 8-20 tónust látnak összesen. Maradjunk ennyiben, mielőtt bárki félreértené ezt a minősítést...
Egyébként meg azok a negák azért jártak nálam mert Brezi nem prezentált róluk megfelelő minőségű kézi nagyítást, és bármilyen furcsán is hangzik, de annak ellenére, hogy a negatívjai rosszul szkennelhetők, a megrendelő általában elégedettebb volt az én szkennelt és nyomtatott verziómmal.
Egy laborostól sajnos nem éppen dícsérő jellemzés azt mondani, hogy sosem mért műszerrel...
Adams nem javasolja a kondenzoros nagyítást, ezért a VIII. zónában maradjunk az ő tervei szerint 1.25-1.35 tartományon belül, de mivel még az ő ajánlása is egy FÉ-kel laposabb a szokványosnál, ezért én inkább kb. az 1.47-1.55 körülit javallanám, amit a szabványos meredekségű filmek érnének el a VIII. zónában. Csak azért javaslom ezt az értéket, mert az ilyen filmek gond nélkül nagyíttathatók szabvány automata laboron, kiválóan szkennelhetőek, valamint tisztességes kézi laborban igen szép eredménnyel nagyíthatók optikai úton is mégpedig a lehetőségekhez képest a legtermészetesebb tónusmenettel.
Nem csak a papír nonlineáris, hanem a film is az, ezért szokás a fotográfiában azt az elvet követni, hogy lehetőleg olyan párosítású film és papírgammákkal dolgozzunk egy rendszerben, amik között minél kisebb a meredekségbeli különbség.
Tehát pl. ha 0.35-ös filmgamma (lágy pyro) párosul egy 3.5-ös gammájú papírral, az már eléggé torz tónusviszonyokat produkál mivel egy nagyságrend eltérés van meredekségben, míg pl. egy 0.6-os film egy 2-es gammájú papírral párban már csak kb. 3-szoros a különbség, az eredő linearitás javulni fog, a tónusok kevésbé torzulnak.
Igen, ha kötve vagy a 80CC átfogású normál papírhoz (kb. a FOMA ilyen kemény) vagy bármilyen fix kontrasztú egyéb papírhoz, akkor ahhoz e módon kell hozzáhangolnod a filmedet.
Pl. ugyanígy írja elő a szabványos szokásjog is a film normál meredekségének a belövését - fogj egy fotográfiai normál tárgyat (egy pontosan 5 FÉ tónosátfogású témát), exponáld rá a filmedre normál érzékenység beállítása mellett, majd addig játssz a filmhívásoddal, amíg ennek a tárgynak a képe a 90CC átfogású normál fokozatú fotópapíron nagyítva még éppen textúrálisan elmegy fehértől a feketéig (alul-felül kb. 0.1D-vel a papírfehér felett, illetve a papírfekete alatt). Ez lesz az a "normál hívásod" amit a szabványok is annak tartanak.
Vario papírnál viszont elég, ha túlexponálod a filmet és normál módon (a fenti bekezdésben leírt normál hívásban) változatlanul előhívod, majd a nagyításkor eggyel lágyabb fokozatú papíron nagyítod le, ott ugyanis nem kell félni, hogy egy fokozat túlexpozícióval kiszaladtál a papírodból, hiszen a speciál papírnak már 110CC a bemeneti tartománya, szépen elfér benne egy FÉ-kel nagyobb bemeneti megvilágításterjedelem, stb.
Vedd észre, hogy Alhazen sem mond mást, mint én, és közben még a te elveiddel is részben összhangban van. A kulcsgondolat az, hogy a normál fokozat eléréséhez és belövéséhez nem is tehetünk mást, mint "push-pullal" bejátsszuk a film meredekségét a normál papírhoz, de ez akkor lesz a szabványok szerint is minden fotográfiai rendszerben csereszabatos, ha ehhez minden esetben a fotográfiai normál tárgy 5FÉ megvilágításterjedelmével exponáljuk be előtte a filmet.
Alhazen a szokásos távirati stílusában nem írta oda, hogy minden esetben oda értendő az 5FÉ megvilágításterjedelem (vagy feltételezte, hogy ez mindenki számára világos), de a munkájában úgy járt el.