Kóka!
Szívemből kérdezel! :-)
Nekem írt fel a doktor úr egy kúpot erre a problémára, de hiánycikk évek óta és nem is lesz. >:-( Ovulobact asszem a neve. A Lactacydot is ajánlják - használom is -, de az nem annyira hatásos, mint a másik. Nyomozok még ezügyben, hogy mit lehetne még használni. Ha valaki tudja, kérem, szóljon!
Jonatán:
A CIE az enyhébb Candidát is kimutatja, a másik csak az erősebbet. Ennyit értek az egészből, különben csak latin szavak hangzottak el. És igen, a labor doktornője mondta.
Jennifer:
A vérvétel nem vészes, nem kell félni tőle. Azonban a tüneteid alapján nagy valószínűséggel meg tudják állapítani, hogy Candidád van-e vagy sem. Én pl. biztos voltam benne, hogy Candidám van, de mivel egy évig kell diétáznom, kellett a lelkemnek valami bizonyíték, hogy biztos nem felesleges az egész... Mellesleg a diéta csak kb. az első 3 héten volt nehéz. Most inkább jónak tartom, mert nagyon egészségesen étkezem, könnyűnek érzem magam, nem hiányzik a cukor! :-)
Nagyon örülök, hogy van ilyen topik, mert évek óta érzem, hogy valami nincs velem rendben, de az orvosok soha nem találtak semmit. Szinte az összes tünet jelentkezett nálam, per pillanat ami nagyon zavar az a hüvelyviszketés meg valami furcsa nyálka a torkomon, aminek enyhén gombaszaga van. Úgy látom, hogy mindenképpen el kell mennem vizsgálatra, mert szinte biztos, hogy Candidám van, de rettegek a vérvizsgálattól. Tudtok-e javasolni egy olyan helyet, ahol más módszerrel, de biztosan meg tudják állapítani, hogy van-e Candidám. Előre köszönöm.
Megnyugodtam. :-)
Egyébként felhívtam a labort és megtudtam, hogy antigént találtak. A CIE teszt lett pozitív.
Azt mondta a doktornő, hogy nagyon lassú és nehéz a teljes gyógyulás ebből a betegségből, legjobb esetben is fél év, mármint ha a CIE pozitív.
Lassúnak tényleg lassú...
Mint egy korábbi hozzászólásomban is leírtam, vérvizsgálattal nem gombát mutatnak ki, hanem a gombák ellen termelt ellenanyagokat. Ugyanis a gombák felületét képező fehérjék és poliszacharidok elég jó antigénként szerepelnek, amire az immunrendszer válaszol és ezzel kordában tartja ezeket az élősködőket. Ha Candida lenne a véredben, akkor már rég nem tudnál ide irogatni, az biztos!
Tehát ne keverjük a fogalmakat! Nem gombát mutatnak ki a vérből, hanem az immunrendszer válaszaként jelen levő ellenanyagokat!
No, akkor amit találtam. Igaz, elég bizarr a forrás, mert egy kórbonctan könyvben találtam némi ismertetőt a candidiasis egyes formáiról (Pathológia, 1999.)
- A Candida albicans fiziológiás nyálkahártya-parazita, a szájüreg és a hüvely normális flórájához tartozik. A nyálkahártyák gombás gyulladása csecsemőkben gyakori, de felnőttekben is egyre gyakrabban jelentkezik hosszas antibiotikum-kezelés után vagy AIDS-es betegekben a szájban, nyelőcsőben, illetve fogamzásgátló szedésének szövődményeként a hüvelyben. A nyálkahártyáról kiinduló invazív (behatoló) candidiasis számos szervet megbetegíthet. A tüdőben különböző nagyságú vérzéses tályogok kialakulásával járó tüdőgyulladás alakul ki.
- A szájüreg leggyakoribb gombás fertőzése a candidiasis (szájpenész, soor). Mivel kevéssé patogén, ezért jelenléte nem elegendő a betegség kialakulásához. Elősegítő tényezők: rossz szájhigiéne, mechanikus irritáció, műfogsor viselése, csökkent nyálelválasztás. Az egész testet érintő hajlamosító tényezők: antibiotikum- és korikoszteroidkezelés, tumorellenes szerek alkalmazása, radiológiai besugárzás. De lehet a háttérben hormonális rendellenesség, felszívódási zavar, illetve az immunrendszer bármilyen eredetű csökkent működése. A fertőzés rendszerint felszínes, a bőrre vagy a nyálkahártyára korlátozódik. Leggyakoribb típusa a fehéres álhártya (felrakódás) képződéssel járó gyulladásos forma, mely főként koraszülöttekben és legyengült idős emberekben alakul ki. Felnőttkorban leginkább immunhányos állapotokhoz kapcsolódik. A szájüregben a gombafonalak szürkésfehér, kenőcsős, kiemelkedő felrakódás formájában jelennek meg, ami az alapról ledörzsölhető, alatta a nyálkahártya gyulladt, vöröses. Súlyosabb esetben az alatta lévő nyálkahártya elhal. Vashiányban, illetve folsavhiány esetén is kialakulhat, ebben az esetben a felrakódás tömött, fehér, alatta a nyálkahártyán daganatos elváltozás is kialakulhat.
- A szájüregből vagy a garatból a candidiasis a nyelőcsőre is leterjedhet.
- Hüvelyi candidiasis (ezt bővebben majd később), fehéres folyás, viszketés, égető érzés, a nyálkahártyán vöröses kimaródások.
- AIDSes betegekben előfordul, hogy a gomba az agyba szóródik, és agyi candidiasis alakul ki.
- A vastagbélben is kialakulhat hasonló tünetekkel a candidiasis.
- Az egész szervezetre kiterjedő candidiasis a gomba érbe törésével kezdődik. A fonalak áthatolnak az érfalon, és a keringéssel az egész szervezetet elárasztják. Kialakul a candida szepszis. A belső szervekben elhalásos gócokban gombatelepek jelennek meg. A véráramba kerülés történhet szervezeten kívülről (pl. vénakatéter) is.
És a legfontosabb mondatot a végére hagytam: "A jelenlegi diagnosztikus és terápiás lehetőségek mellett a candidaszepszis halálos kimenetelű"
Nem volt kellemetlen, csak utána pár napig nehezebb volt az emésztésem.
Az én email címem él. Érdekelnek a tüneteid részletesebben és az hogy az életviteledben mennyire gátol meg a betegség. Én is örülnék, ha email-ben beszélhetnénk ezekről.
Így már értem a kolonhidroterápiát. Javasolták, de nem voltam ilyen kezelésen még. És milyen volt egyébként? Csak kellemetlen? Mert ahogy látom túlélted :)
Jobb lenne most: pepi@fullnet.hu címemre írni, azt megkapom most. A másikat csak a melóban. Ki is javítom azt hiszem :)
A kolonhidroterápia magyarul bélmosást jelent. Úgy emlékszem Beny részletesebben írt erről ebben a topicban. Nekem javasolta, aki a számítógépes diagnosztikát csinálta. Egyszer voltam is ilyen kezelésen.
Szia Enciána!
A kezelés nem tudom pontosan miből áll, de amikor ott voltunk, épp egy hölgy volt ilyen kezelésen, és hasonlít egy kicsit a számítógépes diagnosztikához. IBR-SYSTEM a megnevezése. Egyszerűen, gyorsan és mindenki számára érthetően azt válaszolta a kérdésre, hogy kiszedi belőlem a gombákat, és megöli. Ugyanúgy a kezére volt csatolva a fémlemezes csipesz, bár a lábán is volt. Talán elítéltek érte, hogy nem kérdeztem meg pontosan, de most a megérzésemre hallgattam, és bízom benne, hogy jó helyen vagyok már.
Nem javasoltak kolonhidroterápiát, nem is tudom mi az, úgyhogy elmagyarázhatnád :)
Mennyire vagyok beteg? Eléggé nehéz lenne most összefoglalni, mert sok olyan problémám volt, amivel elküldtek különféle orvoshoz, megvizsgáltak, de egészségesnek találtak. Úgyhogy be akartak több helyen is gyógyszerezni, hogy majd attól jobban leszek, de az már nem jutott eszükbe, hogy ha az a baj elmúlik, a gyógyszertől jön egy másik. Így nem szedtem semmit sem, lassan múltak el a bajaim, de mindig visszajöttek, körforgásszerűen. Konkrétabb választ adjak? E-mail-ben szívesen.
A mindennapjaim szinte már tele vannak ezekkel a bajokkal, de szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egy olyan társ áll mellettem, aki segít ezeken túllépni, és támogat. Nagyon hálás vagyok neki, mert nélküle idáig sem jutottam volna el. Na de ez most itt nem róla szól :)
Egyik kolleganőm javasolta nekem is a homeopátiás szereket, csak magamtól nem mertem belevágni, mert annyira nem ismerem őket. Tudom, hogy jók, mellékhatásuk nincsen, de az irtást ellenőrizni kell állandóan, ez az orvos pedig a Nystatint javasolta, a kezelést és a diétát. Ez persze nem jelenti azt, hogy az a módszer nem jó, sőt!
Valahol azt hallottam, hogy ha elkezdődik a gombák irtása, akkor a tünetek először felerősödnek, majd fokozatosan tűnnek el. Erről ti mit tudtok?
Számítógépes diagnosztikán én is voltam.
Kérdésem az lenne, hogy mit értesz kezelés alatt? Mit csinálnak olyankor?
Kolonhidroterápiát nem javasoltak neked?
Te mennyire vagy beteg?
A mindennapi életedet tudod rendesen élni a betegséged mellett?
Különben most egy új orvoshoz járok, Orungalt írt fel nekem és egy csomó homeopátiás szert.
Várom a javulást.
Az diéta időtartamára nem tudott nekem konkrét választ adni, hiszen attól is függ, hogy az immunrendszerem hogy épül fel, milyen gyorsan. Ezért vannak a kontrollok, amikre mindenképpen el kell menni, hogy volt-e egyáltalán valami változás a szervezetben, vagy sem. Mivel mindenütt azt olvastam és hallottam, hogy a diéta minimum 3 hónap, így ehhez tartom magam. Ha esetleg kevesebb ideig tartana, akkor csak jobban érzem magam :)
Az első alkalom 4.000 Ft volt, amit már leírtam lejjebb, hogy miből is állt konkrétan. A kezelések alkalmanként 3.500 Ft-ba kerülnek. Elsőként azt mondta, hogy kb. 4-5 kezelésre lenne szükség, ami felgyorsíthatná a diéta melletti gombairtást.
Végre van egy kis időm, és ezt rátok áldozom, mert tudom várjátok a híreket.
Szóval szerda volt a nagy nap. Kicsit izgultam előtte, de ez persze mellékes most :) Győrben eléggé frekventált helyen található a rendelő, egy tízemeletes lakótelepi ház földszintjén. A színháztól nem messze. Pontos címet, nevet, és telefonszámot majd e-mailben mindenkinek külön.
Nagyon szimpatikus volt már első látásra is, és ő pont olyan orvos, aki nem ítéli el a természetes gyógymódokat, sőt! Első lépésként a két kezemre és a fejemre csatolt egy szerkezetet, ami összeköttetésben állt a számítógéppel, és 1500 anyagot tesztelt le egy speciálisan erre a célra írt program. Ez egy biofizikai intézet, így ez a módszer ennek a programnak a diagnosztiázló része volt. Megállapította, van e gomba, és melyek azok az élelmiszerek, amiket nem ajánlatos fogyasztani ennek kiirtása érdekében. Így a diéta személyreszóló, hiszen nem mindenkinek ugyanazt az anyagot adja ki. Nekem pl. a rizs, a burgonya, a csokoládé, a tojássárgája a kerülendő élelmiszer, és ezeknek akármilyen származéka. Ezeket kell kerülnöm. De megnyugtatott abban is, hogy nincs annyi gombám, mint én azt elképzeltem, tehát egyáltalán nem vészes a helyzet még.
Ezután leírta mikor milyen bajom volt, próbált összefüggést keresni. A kapott élelmiszerek függvényében megbeszéltük, hogy mit fogyasszak, és egyáltalán nem olyan drasztikus a diéta, mint azt a könyv is leírta. Sokkal több mindent ehetek, de mint már írtam, ez teljesen emberfüggő. Talán van aki rizst ehet, és még burgonyát is.
Az immunrendszerem erősítése érdekében felírta, hogy milyen vitaminokat és milyen dózisban kell szednem. Pontosan Avitamint, Evitamint, Cvitamint, Centrumot és Béres cseppet.
Valamint Nystatin kapszulát javasolt, 3×1 adagban, ami elősegíti a gombák írtását, míg az immunrendszer talpra nem áll.
Hamarosan Budapesten is nyílik rendelője, a Nyugati közelében. Legközelebb majd itt fogunk már találkozni, felhív, ha már itt is rendelni fog. Addig is a vitaminokat kell szednem, nystatint, valamint a diétát.
Most ennyit tudtam hirtelen összeszedni, mert már annyi mindenkinek elmeséltem mi történt ott, hogy akaratlanul is kihagyok részeket. Ha valami nem egyértelmű, kérdezzetek, és igyekszem válaszolni. Bár pár napig nem vagyok netközelben.
Lilly: pepi@fullnet.hu címemre légyszíves utóbbi leveled küldd el!!! Köszi.
Hát, a perubalzsamot nem lehet nagyon nehéz elkerülni -- tkp. mi az ördög az és hol lehet vele találkozni?
Azért az ön-diagnózisokkal vigyázzatok. Pl. nemrég az idült Epstein-Barr vírusfertőzésről (aka "menedzserbetegség" vagy CFS, krónikus fáradtsági szindróma) olvastam 1 ismeretterjesztő könyvben és annak a legtöbb tünete is rettentően hasonlít a candidiasisra!
Hálás köszönet először is Beny-nek, amiért elindította ezt a topic-ot. Azt hiszem mondhatom nyugodtan,hogy az orvostudomány áldozata vagyok. Már többször majdnem eltettek lábalól - ezt most nem részletezem, mert tú hosszú volna. Aztán kb. 8 éve van egy titokzatos betegségem, amit sehol senkinek nem sikerült diagnosztizálnia, pedig jópár vizsgálaton átestem. Aztán belenézek az index-be, és lássatok csodát, itt áll feketén - fehéren. Persze, még koránt sem biztos, hogy pont ez a bajom, de nagy esélyt látok rá. Nekem nőgyógyászati tüneteim nincsenek, viszont szinte minden más igen.
Nagyon szeretném, ha Pepi megkaphatnám tőled a győri orvos címét. Én már a fél dunántúlt bejártam orvostól-orvosig, Győrben még nem voltam :)
Továbbra addig is olvasom a hasznos tanácsokat itt.
Üdv.
Háát, egy csöppet szkeptikus vagyok én is. A V-teszt ( mostmár nem tudom, hogy is nevezzem, de asszem mindegy) nekem kimutatott egy csomó olyan allergiát, amit a hagyományos karcolásos allergiapróba nem és viszont. A karcolásos szerint nekem 4 keresztes parlagfű allergiám van, holott (lekopogom) eddig semmi bajom nem volt augusztus-oktober táján. A V-teszt szerint nincs parlagfű allergiám, de van kutya-macskaszőr, gyapjú, házipor és perubalzsam allergiám és búzaliszt és laktóz érzékenységem, ez utóbbi 2-őt kellene alátámasztani gasztroenterológiai vizsgálattal, csak, hát addig még nem jutottam el odáig.
Whisper!
Azért amit találtál a könyvben azt is leírhatnád!
Jonatán:
Ezek szerint a Voll és a VEGA teszt között nincs (sok) különbség. Nagyjából én is így írnám le a Voll tesztet. :-)
Nem vagyok meggyőzve a teszt eredményességéről...
És Te?
Körülnéztem nagytudású könyveimben, de sajna belgyógyász témájú agytágítóm nincsen a polcokon. Nőgyógyászati van, abban van egy hasábnyi a Candida alb. okozta problémáról. De még nem adtam fel a kutakodást, úgyhogy kitartás. 8-)