Kevés esély volt arra, hogy a NEKA essen ki. Véletlenül éppen az a három eredmény született, hogy pont ők essenek ki. Én hiszek a véletlenekben, a NEKA-t meg leszarom nagy ívben. :)
Gyerekek, az Eisenach matematikailag is benn maradt a Bundesliga első osztályában abban az esetben is, ha a Hamburg végül kap licencet a jövő szezonra. (A HSV az e heti két meccsét mínusz 23-mal hozta le, nem úgy tűnik, hogy nagyon hinnének a jövőben.)
A pillanatnyilag a pályán és lelátón egyaránt zajló örömünnephez az út a Flensburg testén vezetett. A második félidőt láttam, iszonyat komoly volt, amit a türingiaiak előadtak. Misha Kaufmann gyönyörűen lemeccselte Nicolej Krieckaut, a Flensburg nézett, mint hal a szatyorban, ahogy Dávid igencsak megszivatta a pánskandináv Góliátot.
Az Eisenach rafináltan és megszokhatatlanul védekezett, unortodoxan támadott (időnként hat jobbkezes játékossal, a jobbszélen Kraus olyan labdákat lőtt be, amiket Ramona Maier óta jobb kézzel senki) és a második félidő nagy részében egy-két góllal vezetett. A Flens szinte mindig vissza tudott zárkózni, de az kevés volt. Főleg Grgić, Zehnder és néha Lumbroso egymást múlta felül a belső posztokon, Mensah és Golla pedig flensburgi oldalon örülhet, hogy végigjátszhatták a meccset, tapintani lehetett a frusztrációt a védekezésükben. Mikor támadtak, halálba szivatták a hazai védők mindkettejüket. Pytlicket szintén sikerült totálra kiidegelni, sok (kikényszerített) hibával játszott.
A 28-27-es végeredménynél "sokkal" simább is lehetett volna, Kevin Møller kivédett két hetest és egyébként is egyértelműen jobb volt, mint Kornecki a hazaiak kapujában. Ahhoz képest a sors iróniája, hogy a flensburgi cserebeálló másodpercekkel a lefújás előtt Korneckibe lőtte az egyenlítés esélyét jelentő labdát.
Kevin Møllernek volt pofája a meccs utáni interjú első mondatában azt mondani, hogy rosszabbak voltak, mint az Eisenach. Nem értek vele egyet. Grgićnek volt igaza, ők jobban akarták a győzelmet, azért nyertek.
René Witte, az Eisenach vezérigazgatója tök rekedten, vörösre sírt szemekkel nyilatkozik éppen, hogy ennyi szenvedéllyel, ilyen attitűddel, a mindenható közönség és a szponzorok segítségével megérdemelt, hogy saját erőből két fordulóval a vége előtt fixen maradnak jövőre is az első osztályban is.
A Melsungen az imént elvesztette a hazai veretlenségét a hesseni házirangadón. A vendégek 23-21-re nyertek, amihez a Melsungen 13 eladott labdája ugyanúgy hozzájárult, mint a négy kihagyott, akarom mondani, Till Klimpke által védett hetes.
A wetzlari kapus Siposból, Moraesből és Kasteningből is hülyét csinált pozíciós játékból is, bár a második félidőben inkább már agyonlőtték, mert a melsungeni játékosok többségének önbizalmát sikerült lenullánia addigra.
Ugyanolyan volt, mint az egész évünk: jó teljesítmény, utána összeesés, kiegyensúlyozottság teljes hiánya: időn túli szabaddobásnál piros lapot tudunk kapni, hetesek sorra kimaradnak, nem tudunk tét mellett normálisan játszani. Pedig iszonyat volt a hangulat, ezt még így is érezni lehetett. A kiesőhely környéki csapatok ellen összesen 2 pontot szereztünk 6 meccsen, bezzeg nyertünk Csurgón, meg otthon a Tbánya ellen, meg Füreden is, vagyis amikor alig volt teher.
A szurkolók fele eddig sem tudott számolni, ezt elfogadom, csak azt látják, hogy a Nekát megelőzzük és megvan az nb1. Az, hogy még van egy meccs és mindenbe belekavarhat, az nem számít.
Érdekes, hogy a Neka azért szorít majd, hogy a Pler-Csurgó iksz legyen, mi meg azért, hogy bármi legyen csak iksz nem. A Plernek a döntetlen is elég az nb1-hez, a Csurgónak meg mindegy a meccs. Gyakran láttunk már olyat, hogy ha mindkét csapatnak jó egy eredmény, akkor az is születik, nem bunda miatt, hanem így alakul. Nem mondom, hogy most is így lesz, de nagyobb az esély egy döntetlenre, mint alapból szokott.
Igen, a fél világ szennye rájuk fog hullani, ha vezetnek. Illetve nyilván nem véletlenül vezeti a Bíró, Kiss duó a meccset. De az egriek is ugyanabban a cipőben vannak, mint mi, csak sztem mi jobbak vagyunk. Csak most már ideje lenne a teljesítményt a pályára lerakni és nem egyéb módokon megjeleníteni.
Volt már "néhány" olyan meccs, amikor izzott a csarnok. De ezt Neked nem kell bemutatni és ecsetelni, tudod mi vár ott az egriekre és a bírókra, abban a bruttó 1,5 órában! :D
A német junior válogatottból Móré Dávid nem szeretne véletlenül magyar felnőtt válogatott lenni? Balszélen valószínűleg bérelt helye lenne a felnőtt válogatott kezdőjében a köv. években, Löwenben már letette a névjegyét. Édesapja Móré Mihály szintén kézilabdázó volt, de Dávid már Németországban született. Kérdés, mennyire beszél magyarul. Mindenesetre a magyar szövetségtől/Chemától megérne egy próbát Dávid megkörnyékezése.
Volt azért pár meglepetés-eredmény a selejtezőkön. Persze a visszavágókon még bármit lehet korrigálni, de a görögök megverték Hollandiát, Svájc győzött Szlovéniában, és szerintem az olasz győzelem is meglepetés Montenegró ellen.
A lengyelek hazai pályán kikaptak 29-28-ra a szlovákoktól. Úgy egy félidőnyit láttam is az eseményekből, a szlovákok általában egy-két gólos előnyt menedzseltek.
A lengyel csapat csodálatosan játszott és csak egy világklasszis szlovák válogatott tudta őket megállítani - hazudta lunanoctis. Syprzak lőtt tizenegyet, a másik oldalon Juraj Briatka a balszélről dettó, időnként egészen elegáns megoldásokból. A lengyelek oké, hogy tele vannak hiányzókkal, de ijesztő, hogy ez egy közepes színvonalú, közepes tempójú és az eredmény ellenére nem igazán nyílt meccs volt.
A Hamburgot pár éven belül másodszor zárják ki az első osztályból. Az előző, nem emlékszem pontosan, talán tíz éve volt. Visszaküzdötték magukat, aztán most megint repülnek.
Nem számolgattam, mert úgy vagyok vele, hogy meg kell nyerni a meccset és nem akarok számolgatni. :) Abban viszont biztos vagyok, ha ott nem lesz győzelem és rossz lesz a a vége számunkra, akkor "érdekes" dolgok lehetnek az Eszperantó tér környékén ... :(
Pesti csapat volt az egyik, a másik nem. Az ilyen lánglelkű vidéki drukkereknek ez éppen elég, hogy átlássanak a korrupt, egyoldalú rendszeren. Lapozzunk.