Nagy számban vettem észre a környezetemben olyan embereket, akik rettegnek a képzelt elhagyástól, és tíz körömmel kapaszkodnak a másik személybe. Ez egy tartós, szorongásos zavar.
Ha valaki dependensnek érzi magát, az jöjjön ide!
Nincs tisztán egy személyiségzavar, általában keveredve jelennek meg. Minthogy a dependens személyiségzavar jellemző rám, ezért is írok ide, amellett, hogy nem ez a fő probléma. Alexitímiás vagyok, és nem igazán találok megfelelő szakembert, akár olyan embereket, akik hasonlóval rendelkeznek, és tudnak valami használhatót mondani. Az alexitímia az, amikor valakinek nincsnek érzelmei, illetve azokat nem tudja szavakkal kifejezni. Általában a testükkel komunikálják, amit mások lelki síkon élnek meg, így pl. a rossz élményekre betegséggel válaszolnak stb. Ugyanígy a pozitív élményeket sem tudják megélni, sem pedig kimondani, sem szerelmet, sem szeretetet, így emberi kapcsolataikban is gátoltak. Alapja a korai nem kielégítő anya-gyermek kapcsolat, ami ugyanígy alapja a dependens, azaz függő személyiségzavarnak is.
Ugyanakkor a tapasztalatom szerint mondhatom én azt akármennyit magamnak, hogy "kutya bajom", ez nem változtat azon, hogy bizonyos dolgokat, amiket az emberek általában könnyen meg tudnak tenni, én csak nehezen tudom, vagy egyáltalán nem tudom.
"Pszichés cuccoknál meg szokták mondani, hogy ha valaki képes önmagát minden kisebb és nagyobb pszichiátriai kórképben felismerni a pikától a skizofréniáig, akkor az annak a jele, hogy kutya baja."
Ez biztató, mert én is úgy vagyok vele, hogy kisebb-nagyobb mértékben szinte minden személyiségzavar tünetei előjönnek időnként rajtam. :D
háhá...én is így vagyok ezzel.Félek az emberektől.Félek,hogy utálni fognak,elhagynak,egyedül maradok,belémrúgnak,leköpnek,hátat fordítanak nekem. Néha olyan szinten nyalom az emberek talpát,hogy már magamtól undorodom.
Nem tudom. Azt se, hogy miért gondolod, hogy csinálod. Egy közmondás szerint: "van amikor egy pipa, csak egy pipa". Nincs minden mondatnak és cselekedetnek tengermély patológiai jelentősége.
(Meg az identitáskereső fiatalok kb. 13-tól 30 évesig. Afölött általában már leszarják (vagy nincs rá idejük), hacsak meg nem tetszett nekik ez a dolog annyira, hogy szívesen játszák tovább a játék kedvéért (és nincs jobb dolguk, mint pl. hobby, család, munka vagy más).)
Nyugodtan. Sok orvostanhallgató fog írni bele, általában őket érinti, hogy ha olvasnak valamit azonnal felismerik magukon, de biztos más is érdekelt ebben.
Pszichés cuccoknál meg szokták mondani, hogy ha valaki képes önmagát minden kisebb és nagyobb pszichiátriai kórképben felismerni a pikától a skizofréniáig, akkor az annak a jele, hogy kutya baja.
Azt én nem tudom, de annyit igen, hogy a nagyjából 8 év alatt, amióta írsz ide annyi diagnózist vettél már magadra, hogy úgy nézhetsz ki a valóságban, mint egy DSM címkékkel teleagatott karácsonyfa :)
Talán kettő hiányozhat még a készletedből: a "tökegészséges vagyok" meg a "hipochonder".
Nem, csak nagyon röhejesen beleillett a képbe a kérdés, muszáj voltam rávágni a választ. De igazad van, bekopizok egy általánosabb ismertetést:
- Képtelenek az önálló döntésre (döntéseiket igyekeznek másoknak átengedni). - Az egyedüllétben igen kellemetlenül érzik magukat, állandóan félnek attól, hogy magukra maradnak, ezért alárendelik magukat másoknak. - Kritikával és elutasítással szemben rendkívül érzékenyek. - Igényeiket – még ha jogosak is – nem tudatják másokkal. - Tehetetlennek, gyengének érzik magukat. - A felelősséget gyakran másra hárítják. - A nagyfokú függőséghez félelem és depresszió társul.
Noss, én is ilyen vagyok. Nagyon nehezen tudok barátkozni, mindig rettegtem attól, hogy egyedül maradok, senki nem fog szeretni, most meg ezer éve van férjem, elég jól ki is jövünk, de napról napra meghatároz az aggodalmaskodás, hogy mi lesz velem nélküle a nagyvilágban.
Úgy érzem magam, mint egy folyondár a fán, ha kidől a fa, én is vele dőlök.
Ki érzi úgy, hogy kóros mértékben retteg az elhagyástól, és görcsösen kapaszkodik a másik emberbe (társába, apjába, anyjába stb.?)
Azt hiszem, aki dependens személyiségzavarban szenved; annak az egész életét áthatja az elhagyástól való félelem, és úgy igyekszik berendezni az életét, hogy ez ne történhessen meg.
