Viszavonom a kérdést,lenne viszont egy másik.Mi kell ahoz hogy egy alkoholbeteg elvonóra menjen.Annyit tudok hogy elkell ismernie hogy beteg,de mi az eljárás?
Szia Viktor.Ha hívhatlak így.nem tudom milyen sűrűn látogatsz ide,de abban biztos vagyok hogy erről szeretnék veled beszélgetni.Ezzel a témával,veled és a barátnőddel kapcsolatban.Bocsánat volt barátnőd.küldök neked levelet a megadott címedre,de ha bármi kérdésed lenne hozzám itt is megtalálsz.
Ne gyötörd magad, csoda, hogy eddig is kibírtad egy ilyen személyiség mellett. Ne keresd a miérteket!! Mert nem fogsz rá választ találni...esetleg a saját példámat tudnám elmondani, én fóbiás vagyok ( nyilvánosan nem étkezem), a párom "normális". Neki is nagyon nehéz, látom, hogy néha ő is szenved az én beképzelt hülyeségeim miatt. Szóval néha azt gondolom, hogy jobb lenne nekem (és persze neki is), ha egy magamfajta beteg emberrel élnék...lehet, hogy a te barátnődben is lejátszódott ott a kórházban valami ilyesmi....nem tudom...ez feltételezés....hiába álltál mellette ennyire, hiába támogattad, hidd el, hogy mi betegek - úgy gondolom - keressük a hasonszőrű embereket (na máshol nem, hát itt a fórumon), mert egy "normális" soha de soha nem fogja úgy megérteni a mi bajunkat. Én legalábbis így gondolom, persze ez nem általános....
Én amire inkább a hangsúlyt helyzném, az a kisfiatok. Szerinted milyen életet tud neki biztosítani az édesanyja? Ha esetleg a kisfiú veled élne, a barátnőd hogy viselné?
Megértem hogy mit érzel, mert én a barátommal (gyerek nélékül) hasonlókat éltem át. Most épp ebből kifolyólag jöttem ide.
Egy szintén bipoláris depresziós, rendezetlen családi körülményekkel rendelkező, dadogó, szexuálisan enyhén aberrált fiút szerettem két évig, aki állandóan sírógör csöt kapott, ha bántották. Cserébe hasonlókat kaptam gúnyolódással megspékelve.
De volt hogy feleségül akart venni. Komplett gáz. Csak az én önbizalmam volt annira kevés, hogy elhittem hogy nem kaphatok más fiút.
Azt hiszem, mindenre a betegség a magyarázat, ezek nem normálisak.
Tudom hogy ez nem meggyőző, én is még a megéltek után is sokszor kérdezem (másfél hónapja tettem ki) hogy hogy lehet hogy a rengeteg feltétel nélküli szeretetem, odaadásom, elfogadásom nem volt elég arra hogy rendben legyen.
Orvos kell az ilyeneknek, nem szerelem, amúgy a gyereket nem hagynám ott.
Sziasztok. Nos, ez nem lesz rövid írás. De muszáj megtennem. Talán valaki tud nekem okosat mondani. Legalábbis reménykedem benne...
Barátnőmmel 2004 nyarán ismerkedtünk meg, és november végén már meg is fogant a gyerekünk. Hirtelen jött baba tehát, de nem számított, mert szerettük egymást, és mind a ketten tulajdonképpen akartuk. Igaz, depressziós volt, soha nem mentünk sehova, még csak sétálni, moziba, vacsorázni sem. Csak otthon kuksoltunk. Ráadásul kényszerbeteg is, ami azt jelentette, hogy naponta ezernyi őrültséget csinált velem. Kérdezgetett ötvenszer ugyanarról, állandóan azzal vádolt, hogy van valakim. Van egy másik telefonom, elásva a kertben a homokozóban, és biztosan onnan hívogatom a másik ”nőmet”. Zagyvaság volt az egész, persze. És még sok ilyen volt. Aztán kiderült, hogy terhes, de akkor már annyira gáz volt a kapcsolatunk, hogy én egyszer felvetettem, talán nem kéne megtartani. Ő persze ragaszkodott hozzá, megértettem. Azonban nem sokkal később elüldözött magától. Látni sem akart, amit akkor azért értettem meg, mert a terhesség-tudattól ismét súlyos depressziós szakasz jött az életében. A 9 hónap alatt talán ha négyszer találkoztunk, de naponta ötvenszer ugyanúgy felhívott. Kikészültem. Nem lehettem vele, nem érezhettem a gyermekemet a hasában, és még ki voltam téve a szeszélyeinek, hülyeségeinek. Aztán megszületett a kisfiúnk, bent voltam a szülésnél, és onnantól kezdve a barátnőm megváltozott. Abszolút normálisan viselkedett, velem akart lenni, szeretett nagyon, ki is mutatta, ráadásul összeköltöztünk ismét, nem kényszerezett, megszűnt a depresszió. Két hónapig tartott ez az állapot, aztán kezdte újra féltékenységi kényszert, és minden ok nélkül azzal vádolt, hogy én megcsalom őt. Meg azt hajtogatta naphosszat (miközben egyébként minden rendben lehetett volna...), hogy semmi sem utál jobban a hazugságnál és a hűtlenségnél. Szóval, kényszerek, őrültségek, idegeskedés, veszekedés. Mindezt a baba feje felett, sajnos... Aztán szép lassan csökkentek a kényszerek, viszont beleesett a szülés utáni depresszióba. Napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra rosszabb lett. Orvostól orvosig vittem, százféle gyógyszert kipróbáltunk (egyébként akkor már 13 éve kezelték sima depresszióval). A gyereknek sem tudott már örülni, nem tudta kivinni sétálni, csak feküdt az ágyban, és persze megintcsak nem mentünk sehova. A nagymamával közösen láttuk el a babát. Én etettem, vittem levegőre, bevásároltam, közben dolgoztam, és foglalkoztam a barátnőmmel, próbáltam neki segíteni. Hiába, mert ez év februárjában öngyilkosságot kísérelt meg. Bevett egy csomó gyógyszert, és ivott rá. Szerencsére a mentők időben kiértek, és rendbe tették. Ekkor került az Országos Neurológiai és Pszichiátriai intézetbe (előtte már feküdt egy hónapig egy másik klinikán, de ott semmit nem javult az állapota, mert csak sima depresszióval kezelték). Az ONP-ben majdnem négy hónapig feküdt. Az első hetek alatt nagy változás nem történt, de nem is rosszabbodott. A jó hír az volt viszont, hogy az orvosok végre több, mint tíz év után rájöttek, hogy nem sima depressziója van, hanem mániás depressziója! Ami ugyebár merőben más kezelést, gyógyszereket igényel. Van nála azon kívül személyiség zavar, infantilizmus (34 éves lesz, én 26 vagyok), meg egyáltalán: valahogy semmit sem képes úgy csinálni, ahogy az ”normális” lenne. Mintha nem ebben a világban élne. Ami fekete, azt ő fehérnek látja, és ami fehér, azt meg feketének. Gyakorlatilag ez szó szerint így van. Na, folytatom a végkifejlettel. Szóval, a barátnőm egyre jobban lett, újra tudott mosolyogni, örülni a babának, tetszett neki a napsütés, szóval mindaz, amiben már régóta nem lelte örömét. Szexuális kapcsolat ekkor már 1.5 éve nem volt köztünk, amit én szintén elfogadtam, mert tudtam, a gyógyszerek, a depi miatt nincs libidója. Egy hónnappal ezelőtt hoztam ki a kórházból - hazaengedték, mert újra képesnek tűnt visszailleszkedni a hétköznapokba. Otthon volt már két hete, amikor kiderült (megéreztem, aztán megbizonyosodtam róla), hogy a kórházban összejött egy 20 éves, alkoloholista, depressziós, személyiség zavaros fiúval. Tökéletesen abszurd. Miközben én két éven mindent megtettem érte, mindenben számíthatott rám, a gyermeke apja voltam, ő egy 13 évvel fiatalabb, szintén teljesen beteg, az önálló életre az orvosok szerint alkalmatlan valakivel megcsal. A megcsalás kimerült abban, hogy csókolóztak, ölelkeztek a kórházban, de mindezte heteken át, naphosszat. Felfoghatnám utólag kórházi flörtnek, egyfajta önigazolásnak (lám, még én is nő vagyok, tetszem még másoknak is, ssza kellett mennie egy kontrollra, és ott a kórházban újra megtörtént a csók kelvégre mindig ilyen volt...), ha lezárja, amint kijött a kórházból. De egészen addig, amíg nem jöttem rá, hívogatta minden nap, írt neki sms-t, mondta neki többször, hogy szereti, meg, hogy hiányzik neki, és remeg a gyomra, ha rágondol. Megjegyzem, amikor mi megismerkedtünk, ugyanezeket mondta nekem is, és ugyanígy viselkedett velem is (eleinte normálisnak tűnt). Miközben nekem arról beszélt folyamatosan, másfél éven keresztül, hogy legyek még türelemmel, tartsak ki mellette, mert szeret, és amint képes lesz rá, visszaadja mindazt a szeretet, amit ő kapott tőlem. És amikor végre jobban lett, és képes lett volna, másnak, egy 20 éves alkoholistának adta a csókjait, s nem nekem. Otthonról meg, miközben én dolgoztam, és örültem, hogy végre otthon van, folyamatosan hívogatta. Aztán két hét múlva viözöttük. Ezen a napon tudtam meg, de az most végülis mindegy, miként jöttem rá. Először tagadott mindent, aztán bevallotta. Többször megütöttem, ezt utólag nagyon sajnálom, de olyan elkeseredés lett úrr rajtam, amit nem tudtam kontrollálni. Másnap reggel elköltöztem. Ott hagytam magam mögött két borzalmas évet, a csodálatos kisfiamat, a nőt, akit feltétel nélkül szerettem úgy, hogy gyakorlatilag nem kaptam vissza semmit. Sőt, hazudott, és megcsalt, érzelmileg, testileg. Én ezt annak veszem. Utólag mellébeszél. Azt mondja, nem tudja miért csinálta, meg, hogy nem szerette, csak úgy mondta neki. Aha. Persze, hogy hazudik. Mindez három hete történt. Azóta mindennap egyszer (csak egyszer, nem ötvenszer) felhív, elmondja, szeret engem, velem akar lenni, itt van mi kis családunk, és bocsássak meg, és úgy szeretne engem megölelni, megcsókolni, hozzám bújni. Miközben mindezt egyáltalán nem csinálta a másfél év alatt, kivéve azokat a napokat, amikor már teljesen belefáradtam mindenbe, és elakartam hagyni. Na, ezeken a napokon mindig hozzámbújt, csókolt, ölelt. Fél napig tartott ez az odaadás, aztán megint hetekig, a következő kifakadásomig semmi. Ez így zajlott két éven át... De amit most tett, ezt nem tudom megbocsátani neki. Képtelenség. Mert az első alkalommal, hogy jobban érezte magát, megcsalt. Az ELSŐ ALKALOMMAL, amint kijött a depresszióból! És mert ő kezdeményezett (igen, ő szedte fel a fiút), mert többször csókolózott vele, miközben velem nem, mert mondta neki, hogy szereti (utólag bagatelizálja ezt: azt mondja, hogy nem gondolta komolyan, és azt CSAK ÚGY mondta, hogy szereti...), mert nem zárta le, mint egy kórházi, ártalmatlan flörtöt. Mert otthonról is hívogatta, és mert hazudott, többször, sokat, durvát, és mert képes volt ezt velem megtenni azok után, hogy én MINDENT megtettem érte, és tényleg feltétel nélkül szerettem, miközben ő csak gyötört engem (a betegsége miatt, akarva, akaratlanul, az itt most lényegtelen), ráadásul van egy kisgyerekünk, aki még nincs egy éves. Mindezek ellenére megcsalt. HOGY LEHETSÉGES EZ?
Ennyi. Nem tudok magammal mit kezdeni. Nem kapok választ a kérdéseimre, hogy miért tette, miért csinálta. Nem értem, hogy szerethetett bele másba, miközben én két éve a támasza volt. Nem értem, miért hazudott, amikor ezt utálja a legjobban. Nem értem, miért nem engem csókolt, hiszen azt ígérte, amint jobban lesz, mindent visszaad. Sok mindent magyarázhatunk a betegségével. De erre nincs olyan feleletem, ami megállná a helyét. A két év alatt szinte csak boldogtalan, ideges voltam mellette. Néhány szép órára tudok visszaemlékezni a két évből. A többi.... Mégis vele maradtam, mert szerettem. És most is szeretem, de a csalódásom, a fájdalmam olyan mértékű, ami felülírja az én pozitív érzéseimet. Mert megcsalt. Érzelmileg, testileg, és ilyen körülmények között.
Utóirat: A volt barátnőmnek eddig egyetlen párkapcsolata sem működött normálisan. Mindenkinél voltak hosszabb-rövidebb szexuális problémák, és mindenkit gyötört az eszement kényszereivel, a kóros féltékenységével, illetve minden barátját azzal vádolta, hogy hazudik, és megcsalja őt. Közben pedig mindig ő volt a hűtlen, és ő hazudott. Akárcsak az én esetemben. A (volt) barátnőm mostanra kijött a depresszióból. Hosszú küzdelem volt, de kijött belőle. Ellátja a gyereket, elmegy magától vásárolni, újra csinosan öltözködik, ad magára, lefogyott, intézi a dolgokat. És pont most csalt meg, pont most szakítottunk. Amikor talán lett volna esélyünk arra, hogy végre rendbe tegyük a kapcsolatunkat, és végre én is boldog legyek mellette, és ő is boldog legyen mellettem...
Feleségem nálam 11 évvel fiatalabb csinos kívánatos nő.
Különböző prózai okokból előfordul ,hogy szexuális önellátáshoz folyamodok.
Általában este lefekvés után vizuális fantáziálás és kézimunka segítségével változó
kisebb ,vagy nagyobb élvezetet ,kéjt átélve ,orgazmus után álomra szenderülök.
Változó mértékben de előfordul, hogy drámai erősséggel másnap 7-9 óra alvás után ébredve különösen gyengének fáradtnak enerváltnak törődöttnek érzem magam.
Az előbb leírt érzés a fájdalommal határos módon gyötrelmes.
Bár én sem vagyok normális :), most a húgommal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. 16 éves lesz nemsokára, gimibe jár. Ill. már nem sokáig, mert ki fogják rúgni, most keresünk neki egy olyan iskolát, ahol a tanárok majd el tudják viselni őt. Ugyanis a magatartása elviselhetetlen, erőszakos, önfejű, csak a saját érdekeit nézi. Ez nem újkeletű, már az óvodában komoly problémák voltak vele, szóval lényegében mindig, csak most, hogy "felnőtt", sokkal durvább. Éjszakánként csavarog, néha kocsmákba jár, idősebb "férfiakkal" (25-30 év) van kapcsolatban, és tudtommal füvezni is szokott, ill. ezzel szeretne foglalkozni, hogy pénze legyen. Ha vmi nem úgy van, ahogy ő szeretné, bárhol elkezd ordítani bárkivel, de még neki is megy, akár az anyunak is. A telefont már le kellett kódolnunk, mert nagyon komoly számlákat csinál, pedig annyira azért nem élünk jól. Mindig pénzt követel, és addig nem nyugszik, amíg meg nem kapja, múltkor hozzávágott anyuhoz egy almát, de volt már, hogy meg is ütötte. Elsősorban anyuval csinálja ezt, tőlem azért egy kicsit tart, de ez lehet, hogy érdek (mobil, számítógép). Ezen kívül bármit mondunk neki, képtelen megjegyezni, apróbb dolgokat sem (csukd ke az ablakot, mielőtt elmész stb.). Mire hazajövünk a munkahelyünkről, az egész lakás egy szemétdomb, semmit nem tesz a helyére, csak szétpakol. Ez persze úgy hangzik, mint bármelyik tinilány, de higgye el, nagyon komoly a helyzet!! Már nem egyszer nyitva hagyta a bejárati ajtót, néha fenyeget minket, hogy megveret a barátaival, másoknak azt mondja, hogyí mi (a családja) gyűlöljük őt, soha nincs itthon ennivaló, az egyik volt barátját (22 év) verte, láttam a srác testén a nyomokat. Elég sokszor fáj a feje, és rosszul alszik, a szüleink elváltak, anyu több évig nevelési tanácsadóhoz vitte, de az azt mondta, hogy nincs semmi baja, születésekor a köldökzsinór a nyaka köré volt tekeredve, nem tudom, ezeknek van-e köze a dologhoz. Van vmi ötlete, hogy mit csinálhatnánk vele? Persze az első gondolatunk az volt, hogy szakemberhez visszük, de arra nem hajlandó, szerintem ő nem érzi úgy, hogy baj lenne vele. Bocs, hogy ilyen hosszúra sikerült. :)
T.Pszihcológus asszony! Ill. bárki, aki hozzá tud szólni
20 éves vagyok. Ex-pornós, drogfüggő. Az utóbbi egy évben saját magam árnyéka vagyok. Akkor hagytam abba a filmezést,a párom erőltetésére.
Azóta élek a szeren. Hiányzik a régi életem, a pörgés, külföld, pénz, csillogás..a könnyű élet.
Igaz ez senkinek nem tetszett a baráti körömben, de elfogadtak. Szerettek, mert mindíg jó kedvű, optimista, szellemes, társasági színfolt voltam.
Igaz, néha nem éreztem jól magam a bőrömben az erkölcsös családi neveltetés miatt,de mégsem voltam annyira padlón, mint most. Gyenge pillanataimban sírtam is,mert bármennyire is ellentmondásos de nem tudtam elfogadni..felvállalni magam. Ugyanakkor,ha jobb passzban voltam még büszke is voltam az életvitelemre, az anyagiakra.
Nagyon nehéz a beilleszkedés, az ismerkedés, mert nem tudok közvetlen lenni..vagy épp ellenkezőleg akaratomon kívül is elárulom magam.
Most elárultnak érzem magam, mert a hátam mögött kibeszélnek -ezt még megértem- de nem tűröm,hogy rajtam röhögjenek.. mégsem tudok ellene tenni semmit.Úgy érzem ,hogy nincs illetve alig van szövetségesem,vagy olyan aki megért.S családi segítség,és még az oldalbordám is érdektelen.
Egy hematológus vette védőszárnyai alá a lányt, ugyanis a történethez még az is hozzátartozik, hogy kisgyerekként (4 évesen) volt egy vörösvértest-szétesése, talán ennek is köze van a dologhoz.
Nyitottam egy topicot "Földönkívülinek képzeli magát. Mit tegyen?" címmel, és csak azután vettem észre, hogy van itt pszichiáter is, tehát a jelen topicban is feltehettem volna a kérdéseimet. De hogy ne ismételjem magam, kérem, nézze meg az említett topicot és szóljon hozzá.
Egy baratnomnek van olyan gondja, hogy idonkent lehűlnek a lábai, elkezdenek remegni az izmai, folmegy a pulzusa es hanyni kezd. Azert ide irok, mert a doktorok azt mondtak, hogy
depresszioja van, es kap is valamifele kedely-javitot, de nem igazan hiszem el, hogy a depresszio tud ilyen tuneteket okozni (vagy megis?)
Egy-egy ilyen "rohamkor" egyebkent azt szokta csinalni, hogy forro vízben lezuhanyoz, vagy hajszaritoval melegiti fel a testet. Ha ezt teszi, negyed oran belul elmulik az izomremeges, a pulzus visszaall, es elmulik a hanyinger is. Tegnap jott ki a korhazbol, ahol tetotol talpig
atvizsgaltak, es ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindent rendben talaltak nala, vagyis egeszseges(nek kene lennie), mint a makk.
Van egy másik gondja is, nevezetesen időnként nagyon szédül. Ilyenkor más baja nincs, csak alig tud egyenesen menni, annyira szédül. Erre is azt mondták (gondolom más ötlet nem lévén), hogy depresszió, bár gyanús, hogy meglepően jól gyógyul a dolog egy-egy Cavintonos infúzióval.
Egyébként egy 34 éves fiatalasszonyról van szó, akinek oka persze lehetne a depresszióra, hiszen egy éve költözött külön a férjétől a két gyerekével együtt (6 és 12 év) és most rosszabb körülmények között él, mint azelőtt. Raadasul egy even belul harmadszor műtötték, és legutóbb már kivették a méhét, mert az is mindig annyira fájt neki. Mint kiderült, tele volt az egész apró, jóindulatú daganatokkal.
Én mégis azt hiszem, hogy az izomremegés (és a kapcsolódó tünetek) és a szédülés (az agy elégtelen vérellátása) jözött szoros összefüggés van. Lehet, hogy a depresszió, de lehet, hogy nem. Erről szeretném megtudni a véleményedet.
Kedves Yoo,
Nem javaslom a hormon készítményekkel való terápiát önnek.Szerintem egyrészt a fiatal kora nem indokolja a pótlást. A hormon készítmények beállítása idô és eszköz igényes, mellékhatások, szövôdmények jelenhetnek meg, mint például a hízás, szôrösödés. A keringési rendszert terheli (érproblémák, infarktus veszély) és a daganatos betegségek elôfordulási rizikója is megnô. Másrészt leírása alapján depressziós tünetek fűszerezik az Ön PMS-ét, amiket inkább antidepresszánsokkal lenne jó kezelni, fôként olynokkal melyek a hormonális rendszerre is jó hatással vannak.Üdv:Ágota
köszönöm a válaszát.
A fogamzásgátlókról olvastam az irását, kiváncsi lennék, mi a véleménye a más hormonkészitmények használatáról?
Vagy nem ajánlja, hogy mással próbálkozzak? (persze csak a nőgyógyászommal egyeztete)
Üdv, Yoo
Kedves Yoo,
Ebben az esetben, amikor a PMS tünetek a menstruáció után jelentkeznek, vagy esetleg egész hónapban fenn állnak, kisebb nagyobb intenzitással,gondolnunk kell valamilyen más betegségre leggyakrabban un. kevert (-jó, és rossz hangulat váltakozva) depressziós hangulati változásokra.Szerintem az önerô mellett érdemes lenne külsô segítséget is igénybe venni, a tünetek enyhítése ill. megszüntetése érdekében.
A hormonpótlásról: elméletileg lehetséges eljárás,a gyakorlatban a fogamzásgátlók azok amiket ajánlanak e-téren a fiataloknak.A forum keretén belül errôl írtam már részletesen. Ágota
Olvasom a PMS tüneteinek leirását az ön és a topictársak beszámolóiban, be kell vallanom, nagyon érdekes. Nálam ezek a tünetek szintén jelentkeznek, csakhogy nem a menstruációs szakaszt megelőzően, hanem utána. Tizenévesen igen erős görcsökkel küszködtem, azonban mára szerencsére ez teljesen elmúlt, eleinte csak enyhült, majd a szülésem után teljesen megszűnt. Viszont megkaptam cserébe a PMS összes gyötrelmét. Csakhogy ezt inkább nevezhetném ProMS-nek, vagy valami hasonlónak. Évek óta küzdök depressszióval (bár nem olyan régen vallom még be magamnak ezt), igyekszek nagyon nagy önakarattal kilábalni és változtatni a helyzeten, próbálkozom (saját erőből) szemléletváltással, új célok keresésével vagy a régiek átértékelésével, azonban ilyenkor mintha minden erőfeszitésem semmivé válna, rendre összeomlok újra és újra. Hihetetlenül levert és ingerült leszek, életúnt és fáradt egyszerre. Napokig képtelen vagyok ilyenkor bármire is, még az is komoly erőpróba, hogy egyáltalán fel tudjak kelni reggelente.
Mi a véleménye, vajon összefüggésben vannak a tünetek a depresszióval, vagy tekintsem egyszerűen a hormonjaim velem művelt tréfájaként? Mit tehetek ellene? Sajnos a mozgás nem vált be nálam, hónapokig sportoltam, egyetlen következmény az volt, hogy abban az időszakban ismét voltak görcseim. (Néha úgy érzem magam, mintha visszájára lennék forditva, és pont ellenkezőleg működnék, mint ahogy az a nagytöbbséggel elő szokott fordulni.)
Valószinűleg fiatal vagyok hozzá (28), de mintha hallottam volna már hormonkészitményekről, amik enyhithetik ezeket a tüneteket, valahogy úgy, ahogy a változókorba lépő nők életét is könnyiteni szokták hasonló szerekkel. Erről mi a véleménye? Valóban létezik ilyesmi?
1.A néphagyomány szerint,azok akik erôs hasi izomzattal rendelkeznek kevésbé görcsölôs fajták. Szerintem ez az állítás nem állja meg a helyét. A sportra szükség van azért, hogy szépek, erôsek legyünk ( ide tartozik az izomzat fejlesztése is).Illetve, hogy megôrizzük lelki egészségünket, és itt fontos az endorfinok felszabadulása, amely közvetve hatással van a menstruációt létrehozó petefészek hormonokra is.
2.A nôi alaptípusok három csoportját szokás elkülöníteni. Madonna, mulatt, amazon típus. Az elsôbe az igen nôies, kicsi, vagy közepes termetűek tartoznak.Jellemzô a nagy mell, nôies szörzet, száraz haj és bôr. Hormonálisan az ösztrogén (nôi hormon) túlsuly jellemzô.A második csoportba a nôies, közepes termet, kerek normális emlô, nôies szörzet, normál haj és bôr tartozik. A nôi és férfi hormonok egyensúlyban vannak. Amazon tipusuak a fius megjelenésű, magas vékony termetű nôk,zsíros haj és aknés bôr jellemzô rájuk.Itt a férfi hormonok túlsúlya van jelen
1. A menstruációs görcsökkel kapcsolatban azt írtad, hogy "Javaslom a rendszeres sportolást neked is, nem csak a hasi izmok megerősítése miatt, hanem...". Ez azt jelenti, hogy a hasi izmok és a görcsök közt van valamilyen kapcsolat, vagy totál félreértettem. Ha van, akkor milyen, és miért?
2. A fogamzásgátlókról pedig azt, hogy "...összetételük alapján ki lehet választani a különbözô nôtipusoknak leginkább megfelelô készítményeket." Itt milyen "nőtípusok"-ra gondoltál? Lelki ("amazon", anyáskodó, infantilis, túlérzékeny,...), testi (férfias, nőies, "aszexuális"), vagy mondjuk hormonális (ha egyátalán léteznek ilyen típusok)? Azért érdekel, mert van egy ismerősöm, aki a nőgyógyászával több éven át próbálkozott különböző fogamzásgátlókkal, mire (talán) találtak megfelelőt. A korábbiakkal mindenféle problémák voltak: pl. hízás, szőrösödés, erős ill. köztivérzés, erős menstruációs görcsök. Ami azt is jelenti, hogy nem jöttek be azok az állítólagos előnyök (fogamzásgátló szedés esetére), mint pl. görcsök enyhülése, megszűnése, gyenge és szabályos vérzés.
Most akkor hogy is van ez a "keresés"? Tényleg ilyen sokat kell vele kísérletezni, vagy ő csak kivételes eset, vagy a nőgyógyásza volt "kivételes" eset?
Kedves Tamás,
1. Biztos vagyok benne, hogy hatnak rá. A havi vérzés pszichológiai értelemben a nôiesség, a termékenység, a fogamzóképesség kifejezése. Ha valakit kislánykorában például szexuálisan zaklatnak, az késôbb “nôvé“ válása során rengeteg elhárító mechanizmussal, kisebbségi komplexussal küzd.
Így a havi vérzés is egy utálatos, fájdalmas, elkerülhetetlen dologgá válik. A közeledte feszültséggel, rossz hangulattal, esetleg agresszióig fokozódó indulattal töltheti el az illetôt.
(Irodalom:dOrban PT, Dalton J:Violent crime and the menstrual cycle.Psychol-Med.1o:353, 198o)
2. A fogamzásgátló tabletták a nôi hormonháztartást befolyásolják, ami ugye a menstruációs ciklust szabályozza.A mai fogamzásgátlók már nagyon korszerűek, a hormontartalom minimális, a mellékhatás elhanyagolható, összetételük alapján ki lehet választani a különbözô nôtipusoknak leginkább megfelelô készítményeket.
Amikor a nôgyógyász ezt a terápiát ajánlja elsôsorban az ösztrogén hormonszint szabályozásától várja a gyógyulást.Az ösztrogén egy nagyon pszichoaktív molekula, amelynek fontos hatása van a reproduktív eseményekkel összefüggô hangulat változásokra. Az ösztrogén receptorok nagy része az agyban található.Neurobiológiai hatásaihoz tartozik a béta-endorfinok szintjének emelése, illetve a szerotonin koncentrációjának növelése.Egy másik (mono-amino oxidaz gátló)tulajdonsága révén, tulajdonképpen endogén antidepresszánsnak tekinthetjük.
Szerintem a PMS-PMDD hatékony terápiája lehet a különbözô pszichoterápiás módszerek valamelyike. Gyógyszeres terápiaként, a napjainkban tudományosan megalapozott szelektív szerotonin re-uptake inhibitor terápia javasolható.
Üdv:Ágota
Kedves Süli Ágota !
Pszichológus kollégaként szeretnék feltenni Neked két kérdést:
1. A PMS erősebb tünetei tapasztalataid szerint mennyire lehetnek kapcsolatban gyerekkori, serdülő kori lelki traumákkal?
2. A nőgyógyászok gyakran már szűz lányoknak is hormonális fogamzásgátló tablettát írnak fel PMS panaszok esetén. És ez tényleg segít! Hasonlóan görcsös, fájdalmas vérzés esetén is szakorvosok fogamzásgátló tablettát javasolnak. Mi ennek az alapja? Más hatékony terápia létezik?
Köszönettel:
Tamás
Kedves Supetar,
Az erős menstruációs görcsök is összefüggésbe hozhatóak lelki állapotunkkal. Ha te, előtte napokig szenvedsz, lehangolt, vagy esetleg felpörgetett pszichés állapotban vagy, akkor a görcsös fájdalmat is sokkal intenzívebben fogod érzékelni. Szerintem ezzel együtt nem árt megkérdezni a nőgyógyász véleményét is. Javaslom a rendszeres sportolást neked is, nem csak a hasi izmok megerősítése miatt, hanem az általános jó testi és lelki kondíció miatt is. A statisztikaia adatok szerint rendszeres, heti 2-3 alkalommal végzett torna a tüneteket 2o-3o%-al csökkenti.
Üdv:Ágota
Azt javaslom, az úticélokat közösen tűzzék ki, mindég egy kicsit távolabbi célt kijelölve, ami még nem okoz szorongást. A félelem kifejezett rosszulléttel is jár, vagy inkább diffuz szorongást jelent?
Kedves Ágota!
A PMS tüneteit elég erőteljesen tapasztalom magamon, kérdésem az, hogy összefüggésben lehet-e ez a menstruáció első napján jelentkező igen erős, görcsös fájdalommal. Szervi bajom nincs, viszont ezek a görcsök olyan erősen jelentkeznek, hogy semmi mást nem tudok csinálni, csak otthon aludni 4-5 görcsoldó után. És akkor még nem beszéltem a menstruáció előtti rosszkedvről ingerlékenységről, önértékelési problémákról,stb..
