Érezted már úgy, hogy egyetlen közösségbe sem passzolsz, holott mindent elkövetsz, hogy beilleszkedj? Feladod magad, álarcot hordasz, mégis kívülálló vagy mindenütt? Van megoldás?
Nem bántottál meg,egyszerűen csak nehezen jutottunk közös nevezőre.Egyébként ez az említett dolog már a múlté,már kinőttem az iskolás korból,ezt csak úgy említettem.De akkoriban sem akartam én feloldani az ő elutasításukat,tudomásul vettem,és nem is bántott annyiból,hogy nem hiányzott a társaságuk,jól elvoltam nélkülük,igazából csak az zavart,hogy engem nem toleráltak,és cikinek tartották,hogy én nem művelem azt,amit ők.Tehát nem az bántott,hogy nem tartozom közéjük,hanem,hogy nem tartották tiszteletben az én nézőpontomat.
Kedves csympi, nem akartalak megbántani ezzel a ki fogyaszt mit és mit miért nem kérdéssel, bizonyára félreértettem valamit. Ami azt a társaságot illeti, ahová nem fogadtak be, nem tudom, lehet, hogy rosszul értem, de ha Te sem akarsz közéjük tartozni és épp csak elviseled őket, azok meg nem viselik el a tartózkodásodat akkor nem az ő problémájuk ez az egész és valójában nem nekik kellene most itt irkálni? Másképp: ne akard az ő el nem fogadásukat feloldani, ha egyszer erre csak saját maguk lennének képesek, ha ugyan akarnák. Az életben annyi más probléma van, ezt oldják meg maguk, nem? r
Nem igazán értelek,hiszen én éppen azt írtam,amiről győzködni próbálsz,vagyis,hogy nem mindenki alkoholista,aki fogyaszt alkoholt,nem mindenki láncdohányos,aki cigizik,és nekem nem azzal van bajom,hogy vki néha iszik,vagy mértékkel,hanem azokat kerülöm,akiknek a pia jelenti a bulit,a lényeget.Én nem is akarok velük egy társaságba kerülni,nem arról van szó,hogy rossz helyen keresgélek.Eleve olyan emberekkel veszem körül magam,akik nem ilyenek,mert velük érzem jól magam.Viszont vannak bizonyos helyzetek,amikor az ember nem választhatja meg a társaságát,erre volt példám a kirándulás,amikor viszont kilógtam ebből a közegből,és kénytelen voltam alkalmazkodni hozzájuk,olyan értelemben,hogy elviseltem a hülyeségeiket.De ugyanez nem volt elmondható róluk,sőt még engem néztek ki,engem tartottak unalmasnak,beképzeltnek,félrehúzónak csak azért,mert nem vedeltem magam hülyére velük együtt.
Kérdésedre válaszolva,azért nem iszok soha és nem cigizek,mert egyszerűen nem érzem szükségét,nem hiányzik az életemből ,feleslegesnek tartom,ráadásul egészségtelen is.Jó,persze,az alkoholnak bizonyos mennyiségben pozitív hatása is van,meg persze annyi minden káros dolog van még az életben,de ezzel legalább csökken ezek száma.Röviden ennyi.
Miért nem látod meg magadban az értékeidet? Miért az érvényesülni akaró "csalók" és a felszínesek után vágyakozol? Hiszen párod is van, akivel jól elvagy, ...tudod, milyen szerencsés vagy? (Azangyalát!)
Kedves csympi, azért léteznek bizonyos átmenetek az absztinencia és az alkoholista, a dohányfüggő és az antinikotinista, a szexmániás és a frigid között. Hidd el, hogy vannak olyan emberek, akiket két pohár bor elfogyasztása ellenére is el lehet viselni. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha szeretnél egy csoporthoz tartozni, akár csak átmenetileg is, akkor valamilyen közösséget szükséges vállalni velük. Ez lehet a "káros szenvedélyeknek hódolás" is. Mindenesetre a tüntető kívülállás bizonyos rítusokból nem vezet a kapcsolódások elmélyüléséhez. (Talán ezért nem járok drogosok közé haverkodni.) Ha idegesítenek az olyan dolgok, mint az alkoholfogyasztás vagy egyéb "élvezeti cikkek" fogyasztása, akkor egyszerűen rossz helyen kereskedsz, olyan csoportot kell keresni, amelyik mentes az ilyen tulajdonságoktól. Le merem fogadni, hogy létezik ilyen is, és nem kell feltétlen a szerzetesekre gondolni. A káros szenvedélyektől mentesség semmiképp sem negatívum, de kérdezem, mi a káros szenvedély? Ha elszívsz egy cigarettát egy évben egyszer, mert olyanod van, akkor káros szenvedélyeknek hódolsz? Ha hétvégén a barátaiddal bevágsz egy pofa sört, akkor alkoholista vagy? Miért nincsenek káros szenvedélyeid? (Félre ne érts, nem azt szeretném, hogy legyenek, hanem azt szeretném megkérdezni, hogy miért nincsenek!) Ha ezen elgondolkodsz, lehet, találsz igazságot abban, hogy a káros szenvedély hiánya is lehet szenvedély. r
jó, hát nem kell regényt írnod, azért mesélték el, mert senki se beszél velük, nem azért mert megbíznak benned emberek, menjetek napra, az oxigén elűzi a stresszt, most olvastam a joyban!!
Nem értem,miért lenne a káros szenvedélyektől való mentesség valakinek a negatívuma.Attól,hogy többen vannak azok,akik ennek ellenkezőjét képviselik,nem kell nekem is beállni a sorba.
Félreértettél,én nem ítélem el azokat,akik fogyasztanak alkoholt,vagy dohányoznak,tegyen mindenki belátása szerint,azzal egyébként sincs probléma,ha valaki tudja,hol a határ,de az már számomra nem tartozik a normális kategóriába,ha valakinek pl.13-14 évesen az jelenti a szórakozást,hogy hajnalban részegen fetreng az utcán a diszkóból kijövet,vagy másnap arra sem emlékszik,kivel volt dolga,vagy ha egyesek apuka kocsijával száguldoznak belőve,és ezzel ártatlan emberi életeket tesznek esetleg tönkre.Többek közt ezért utáltam anno az osztálykirándulásokat is,mert kilógtam azok sorából,akiknek az volt a kirándulás lényege,hogy kinek fér több pia a hátizsákjába,ki tud többször hányni,stb.Számomra ezek a dolgok ma is és már akkor is nem szórakoztatóak,nem menőek,hanem elkeserítőek.
Nem értem,mire céloztál azzal,hogy becsapok valakit.Mégis kiket csapnék be és mivel?
Kedves csympi! A mámor teljes elutasítása is lehet szenvedélybetegség, káros szenvedély. Lehet, hogy megveted azt, aki fogyaszt alkoholt, vagy cigizik? Lehet, hogy nem viseled a tökéletlenségüket? Lehet, hogy becsapsz valakit...? r
Nekem is hasonló a személyiségem,emiatt sokszor érzem kívülállónak magam.Emiatt nehezen ismerkedem,mindig a hozzám hasonló embereket keresem társaságnak,de még velük is sokáig távolságtartó vagyok,mivel sokszor csalódtam már emberekben.(Más kérdés,hogy még egyéb problémáim is vannak,ami nehezíti a helyzetet,de ez nem annyira ide tartozik,ezekről más topikban olvashattok bővebben.)
Antialkoholista vagyok,nem dohányzom,semmi káros szenvedélyem nincs,és régebben is kerültem az ilyen társaságot,nem jártam bulikba,mert utáltam,hogy minden a piálásról,meg hasonlókról szól,és emiatt még engem néztek le,én voltam a rossz.
A nálam elesettebbeken szívesen segítek,nem szeretem,ha valakit emiatt eltipornak,és sokszor ezért is furán néznek rám.
Kedves Argentina! Válaszod nagyon alapos, és sok olyan dolgot fedeztem fel benne, amire eddig - bár felfigyeltem rá -, nem tértem ki. Valóban igaz, hogy bár általában meg sem szólalok, mégis, az jön le rólam az embereknek, hogy beképzelt vagyok. (Ezt már a fejemhez is vágták egyszer-kétszer) Pedig elég rám nézni, a divatjamúlt, de kényelmes öltözködésemmel, az alapjában véve előnytelen külsőmmel. Valahogy számomra mindog is extrém gondolat volt, hogy engem ilyennek ítélhetnek meg. Inkább szürke, néma veréb, vagy egérke... Sok ember volt az életemben (soklétszámos munkahelyeken dolgoztam), akiről tudtam, hogy gyűlöl. Annak ellenére, hogy ha kért, segítettem, kedves voltam vele, és amire nem vagyok büszke így utólag, volt új munkahelyen főnökasszony, akivel megpróbáltam "nyalisan, hízelgően" kedves lenni - by rengeteg példa az érvényesülés ezen módjára -, aztán azt vettem észre, hogy nem működik. Ugyanúgy megutált, mint az, akinek őszintén magamat adtam korábban. De én nem tudok más lenni. Rejtegetem a valódi énemet - hogy olvasott, művelt vagyok, hogy a szappanoperákon túl is létezik számomra világ (sorry) -, de ez sem segít. Tudod, engem mi nem hagy nyugodni már nagyon régóta? Hogy egy-egy ilyen személyiségjegy kialakulása ellen lehet tenni? Pl. egy szülő nevelhet tudatosan törtetőnek, karrieristának gyermeket, vagy ezekkel a jegyekkel születik valaki, és az élete tulajdonképpen "előre meg van írva"? Tudatmódosító szerekkel, hipnózissal, öntréninggel megváltoztathatók ezek a vonások, vagy egy efféle törekvésnek csak pszichózis lehet az eredménye?
Többféle elnevezése is van ennek pl. introvertált személyiségtípus, vagy tárgyszerűen orientált. Hívják alaposságnak, lelkiismeretességnek, elmélyültségnek, (túl)érzékenységnek. A lényeg, hogy az emberek egy jelentős csoportja -talán 30-40%? (ezt hasra ütve mondom) ilyen alapbeállítottságú születésénél, de legalábbis kora gyermekkorától fogva. Ezen belül is széles a szórás a majdnem extrovertált, de néha visszavonulótól egészen a teljesen saját zárt világába forduló emberig. Hogy ezek az emberek nem alkotnak egy külön társaságot, annak az az oka, hogy részben egymással szemben sem társaságkedvelők, részben az, hogy nem is tudnak egymásról. A társadalmi trend, a fővonal az extrovertált, vagy akár felszínes, élvezet-, vagy haverkodás-orientált személyiségtípus: a társasági ember. Terjedőben van egy új, még ennél sokkal negatívabb személyiségtípus is: az agyonindividualizált menő érdekember, vagy menő majom, aki csak azzal törődik aki a hasznára van, csak megjátssza magát, és a többi embert lesz.rja, és nincsenek is valódi emberséges érzései. Ő az emberekhez is fogyasztóként viszonyul. A társasági embert, és a törtető bunkó majmokat sokszor nehéz elkülöníteni egy introvertált embernek, a lényeg, hogy úgy érzi egyikük társaságához sem tartozik. Ugyanígy nem tudja egy extrovertált könnyen elkülöníteni a másokat semmibe vevő törtető bunkó majmot az egyszerűen csak visszahúzódóbb csendesebb, alaposabb introvertálttól. (Kifelé gőgösnek tűnik néha mindegyik). Nem A TÁRSASÁGBÓL így általánosságban lógunk ki, hanem az általunk ismert, tőlünk különböző személyiségűek társaságából. Minden személyiségtípusnak és azok altípusainak mások az igényei, társas téren is. A hasonló a hasonlónak örül, a különbözőkkel kevésbé tud feloldódni, ahogy azok se vele. Azzal, hogy a társadalom széttöredezett, elidegenedett még jobban polarizálja az alapszemélyiségtípusokban benne rejlő különbözőségeket. Sokak számára ez éppen nagyobb személyes térigényük, visszavonulási igényeik, alaposságuk, érzékenységük miatt ez gyakorlatilag spontán kirekesztődéssel jár. Az elidegenedés az átlagot érinti a legkevésbé, és a fővonaltől eltérő embereket érinti a legerősebben. A legrosszabb amit egy erősebben introvertált ember tehet az, hogy a tőle gyökeresen eltérő személyiségűeket tekinti (elérhetetlen) mintának, és hozzájuk hasonlítgatva magát kisebbrendűségi komplexust alakít ki. Valójában nincs is olyan óriási különbség, mert vannak bizonyos közös halmazok is. másrészről talán egy introvertáltabbb embernek nagyobb kihívás boldogulni az emberi társadalomban, de egyrészt tudja mozgósítani az introvertáltságból fakadó saját külön előnyeit, sajátosságait, másrész bizonyos mértékben rejlenek benne extrovertált vonások is, melyekre alapozva bizonyos szintű társaságiságot ki tud alakítani. A lényeg, hogy neki is megfeleljen, ne érezze kényszernek és egyúttal segítse a saját társadalmi érvényesülését is. Ez sokkal nehezebb munka, mint azt egy társaság lelke extrovertált el tudná képzelni.
Azt hiszem, azért vagyunk együtt, azért ilyen végtelen a harmónia köztünk, mert ő is kilóg. Nem mondja ugyanezt, de látom, ő nagyon ritka emberfajta. Jószívű, türelmes, felelősségteljes de ha kell, olyan, akár egy gyerek, mindenről meg tud feledkezni. Soha nem bánt senkit, nem bosszúálló... Ez most nagyon elfogultan hangzik, de olyan munkája van, amiből lejön, hogy mennyire megbíznak benne az emberek, és szeretik is. Kivéve, akik a riválisai. Naponta szembesülök azzal, hogy leszólítják az utcán, gratulálnak neki, beszélgetnek vele hétköznapi emberek, néha olyanok, akikkel más esetleg szóba sem állna. (Roma piaci árus, parasztbácsi a boltban, stb.) Ez mondjuk közös bennünk: valahogy bennem is megbíznak az emberek, míg az eü.-ben dolgoztam, vadidegenek mesélték el az élettörténetüket, manapság ez alkalom hiányában ritkább, de sokszor előfordul.
Tudod, a baj az, hogy én valahogy mindenütt ezt érzem. Közösségekben ezerrel próbálok beilleszkedni - egy bizonyos határig, felveszem a kívánatos magatartásformát, aztán valahogy mégis kilógok. Mintha lenne egy oldalam, amit képtelen lennék eltakarni, átütne minden álarcon. Példa: én munkahelyre dolgozni jártam be. Ezt egy idő után a többiek, akiknek kávészünet, cigiszünet, pletyiszünet, zokon vették. Hiába szerettek a betegek, ha a kollégák utáltak. Pedig nem voltam stréber, meg buzgómócsing, csak azt csináltam, amiért ott voltam. Komolyan gyerekkorom óta próbálom megfejteni, mi ez a "kívülről látom magam, nem illek ide" effektus, és mi a népszerűtlenség oka, de bár 37 éves vagyok, nem egészen hülye, erre a kérdésre eddig sem a barátom, sem én nem találtunk megoldást. Más. A dolog másik oldala, hogy amúgy, ha egyedül kimozdulok, ragadnak rám az emberek, a strandon gyerekek jönnek oda, hogy játszanék-e velük, utcán, tömegközlekedési eszközön is rendszerint megszólít valaki. Ez a két dolog annyira nem fér meg együtt, hogy néha megőrjít, hogy nem látom a magyarázatot. (Ja, némi adalék: nem a külsőm a ludas, inkább a ronda béka kategóriába tartozom, mint a lélegzetállító jelenség-be...)
Egészen kicsi gyerekkorom óta nem passzolok sehová. Mint a felesleges darab a puzzle-ban, úgy lógok ki a társaságokból, kollektívákból, közösségekből. Nem segít az álarc, meglátom magam és jön a kérdés: kit akarok becsapni, ez nem én vagyok. Nem dohányzom, utálom a pletykát, nem iszom, nem szeretem az öncélú, céltalan szórakozást, a "bulikat". Lehet, hogy ez az ok? Társammal teljes a harmónia, de barátokat, haverokat nem igénylek, ha barátommal nem vagyunk együtt, egyedül érzem jól magam. Szeretem a csendet, a magányt, imádok hallgatni. Kóros ez, vagy vannak még kívülállók?
