Keresés

Részletes keresés

toloba Creative Commons License 2008.04.26 0 0 90
Végső búcsú Antal Imrétől


2008. április 26. 14:25


A 72 évesen elhunyt legendás tévés személyiséget több százan kísérték utolsó útjára - sírjánál Rózsa György, Vágó István és Kudlik Júlia mondtak beszédet

Több százan kísérték utolsó útjára Antal Imrét szombaton délután egy órakor a budapesti Farkasréti temetőben. A múlt héten 72 éves korában elhunyt televízióst pályatársai, Rózsa György, Vágó István és Kudlik Júlia búcsúztatták. A temetést a Magyar Televízió is rögzítette, s a búcsúztatás képeit és egy későbbi időpontban sugározza majd.


Rózsa György, aki hosszú évekig volt Antal Imre kollégája a Magyar Televízióban, csillagszórónak, egyszeri csodának nevezte elhunyt barátját. Sziporkázó és szívet melengető, egy régimódian udvarias ember. Számos közös fellépésük során már az utazás is kabaré volt Antal Imrével, egyfajta poénzuhatag - emlékezett a televíziós. Rózsa György búcsúbeszédében elmondta, hosszú évekig próbálta ellesni Antal Imre titkát - sikertelenül. A titka talán mégis abban rejlett, hogy tiszta, gyermeki szívvel közeledett mindenki felé, a közönség úgy érezte, közéjük tartozott, az ő "Imruskájuk". A Magyar Televízióban sok nagyszerű kolléga fordult meg, igazi zsenik azonban csak ketten voltak: Antal Imre és Vitray.

Vágó István arról beszélt, hogy egy tévés karrierjének végét az jelenti, ha egy nagyobb televízióból egy kisebbe kényszerül. Antal Imrére ez sem volt igaz: ő az MTV-ben kezdte, és az RTL Klubban folytatta. A televíziós műsorvezető visszaemlékezett arra, hogy 1975-ben találkozott először Antal Imrével, még az MTV-ben. A szórakoztatás, a műveltség és az állandó jó kedély megtestesítője volt a népszerű műsorvezető - tette hozzá. Azon kevés emberek egyike, aki már életében fogalommá vált.


"A sírnál a hallgatás felidéz valamit, amit az élők szavai soha nem tudnak feloldani" - fogalmazott Kudlik Júlia, majd hozzátette: "Isten veled, nyugodj békében!"

Antal Imrét több százan kísérték el utolsó útjára. A búcsúztatón ott volt többek között Vitray Tamás, Koós János, Sztankay István, Maksa Zoltán, Ihos József, Aradszky László, Nyertes Zsuzsa, Csonka András, és Nacsa Olivér.

Antal Imre április 15-én halt meg a Hospice Alapítvány fővárosi intézményében. Az ismert televíziósnál 2005-ben diagnosztizálták a rákot. Állapota idén januárban vált kritikussá, februárban súlyos állapotban kórházba szállították. Akkor még fel tudták erősíteni szervezetét, betegsége azonban visszafordíthatatlan volt. Az utolsó heteket a budapesti Hospice-házban töltötte.

Egy rövid időre, 2006 ősze és 2007 tavasza között még visszatért a képernyőre. Az RTL Klub Szeszélyes című műsorában láthatták a nézők, az utolsó adást február 28-án tűzték műsorra.

Antal Imre 72 éves korában 2008. április 15-én hunyt el.

http://www.hirado.hu/cikk.php?id=275592
kábelbúvár Creative Commons License 2008.04.25 0 0 89
Szombaton délután egy órakor helyezik örök nyugalomra Antal Imrét a budapesti Farkasréti temetőben.
Törölt nick Creative Commons License 2008.04.15 0 0 87
http://www.youtube.com/watch?v=QwKsR8SjEEM&feature=related


Előzmény: Törölt nick (86)
Törölt nick Creative Commons License 2008.04.15 0 0 86
http://www.youtube.com/watch?v=a3j2qPtKaco
stexeso Creative Commons License 2008.04.15 0 0 85

Sajnos igaz a mondás, mely szerint az emberiség olyan mint a krumpli.

A java a föld alatt van.

Megrendültem hallottam a hírt, hogy immáron ő is eltávozott közülünk,aki oly sok vidámságot csempészet a TV-n keresztül az emberek életébe.  Hányan nőttünk fel a a Szeszélyes évszakokon? és még más műsorokon.

Nyugodjék békében!

Barátocska :) Creative Commons License 2008.04.15 0 0 84
Nyugodjék békében. :(

toloba Creative Commons License 2008.04.15 0 0 83
R.I.P.
------
armada100s Creative Commons License 2008.04.15 0 0 82
Mostantol az angyalokat nevetteti meg! Nyugodjon bekeben. De valojaban nem hal meg az akire emlekezunk. Bennunk mindig elni fog.
greenwood Creative Commons License 2008.04.15 0 0 81
nyugodjék békében...
Előzmény: BahnScorper (80)
BahnScorper Creative Commons License 2008.04.15 0 0 80

elhunyt Antal Imre...

 

a vég sajnos nem volt méltó a múltjához, de mint a tévé egyik legjellegzetesebb arca, és alapjában véve egy jópofa figura, hiányozni fog...

Ormossy Creative Commons License 2008.04.08 0 0 79

Nagyon sajnálom az Imrét...:-(

1975-76 körül gyakran ültünk egy asztalnál a körúti Erzsébet sörözőben, ahol mindig a társaság központja volt, és ha ő ott volt, akkor biztosan jó kedve lett mindenkinek.

Ennek ára az általa efogyasztott sör volt!:-))

greenwood Creative Commons License 2008.03.14 0 0 78

ha jól tudom, nem állították le, csak A.I. nem szerepel már benne, mert beteg.

és ha hihetünk a sajtónak, súlyos beteg.

ennyi.

Előzmény: Törölt nick (77)
greenwood Creative Commons License 2007.09.14 0 0 76

Mostanság a kutya-ügy került a figyelem középpontjába (lásd: Aktív-riport-kísérlet tegnapelőtt). De nem csak a kutyák miatt... hanem az a kiordítás reggel, amit Józsi eresztett meg; na, az durva volt. Mondjuk nem Imre csinálta, de akkor is kínos. Sőt, egyre kínosabb ez az egész. Ez a ma meggyógyultam-holnap halálos beteg vagyok, szeretek itt élni-de nem engednek el, mert inni szeretnék, stb...

Ezek valós problémák, nyilván, de most már úgy tűnik nekem, hogy még a látszatra se ügyelnek, és ez azért baj, mert nem kötelező "benne lenni a tévében"... Lehetne normálisan és csendesen élni.

Előzmény: Törölt nick (75)
krapek Creative Commons License 2007.08.06 0 0 73
A nyolcvanas években szállító (tróger) voltam a Magyar Televízióban. Az I-es stúdióból egy lépcső vezetett le a földszintre, ahol négyen-öten ücsörögtünk "jelenésre várva" a III-as stúdió előtt. nyílt az I-es lépcsőjének a csapóajtaja, és jött Antal Imre. Szmokingosan, csokornyakkendősen. Mi meg csapzottan, koszosan, topisan.
Nem lépett kettőt és jött a "SZERVUSZTOK!" Több mint tíz méterről! Versenyt rendeztünk, hogy melyikünk tud neki előre köszönni. (Szabály volt, hogy lesből nem ér.) Öt évig dolgoztam ott de nem tudok nyertesről.

A versenyben indultak még (természetesen a tudtukon kívül):
Déri János, Tordy Géza, Vágó István. Nekik, ha nagyon ügyesek voltunk, néha sikerült előre köszönnünk.

Vérundoky Creative Commons License 2007.07.17 0 0 72
Szegény Imre, hát õ sem így képzelte el annakidején a finist. Tény az, hogy nem dörgölõdzött nyalicicaként egy hatodrangu kis vacak munkáért a médiabetyároknál,  õ meg a libsiknek nem illett a jövõképbe sehogysem.  Így a rendszerváltás után lépésrõl-lépésre kijjebb került az epicentrumtól, ahol a fénykorában sem volt bent , mármint a legbelsõ körökben.
Törölt nick Creative Commons License 2007.07.12 0 0 71

A járművökön minden 2. ember a blikk nevű szennylapot olvassa, és szinte minden szám címlapján az Antal Imre van. Gusztustalan, hogy napról napra tudósítanak a haláltusájáról.

 

Az viszont tény, hogy már neki nincs sok hátra.

 

 

Előzmény: EdgE (66)
Törölt nick Creative Commons License 2007.07.05 0 0 70
Nagyon jó zongorista volt valamikor.
Előzmény: HUNYOR (64)
Eugen-Georges Creative Commons License 2007.07.02 0 0 68
Szirmay Eszter soha nem volt grófnő. Halálra röhögöm magam.
Az apja Miskolcopn asztalos volt, az anyja varrónő.
Hogy honnan tudom, Hát 1971ben ismertem meg. 1973-ban sajnos elvettem feleségül, igy jöttünk Svájcba. 1977-ben lelépett a Montrealban élő féltestvéréhez aki ott mint grafikus dolgozott.
Innen kerül a Halmi Roberthez.
A svájcban visszahagyott tartozásait én fizettem ki.

Na sziasztok.

Eugen-Georges M.
Előzmény: bagoly535 (62)
EdgE Creative Commons License 2007.04.07 0 0 67
"ez a pali biztosan er annyit, mint mondjuk a nemzet szineszei"

Vagy mondjuk Győzike, Anettka, esetleg Majka (és még hosszasan folytathatnám a sort).
Előzmény: Artension (2)
EdgE Creative Commons License 2007.04.07 0 0 66
"Mi a legújabb pletyka az Imrusról?"

Az, hogy meg akar halni. :(
És valószínűleg nemsokára meg is fog. Aki betegségében ennyier várja a halált, azok általában meg is halnak hamar :(
Azért sajnálom őt :(

Antal Imre meg akar halni
Előzmény: szomorce (65)
szomorce Creative Commons License 2007.01.04 0 0 65

Múltkor láttam a buszmegállóban. :) Meg a Piroskában is, még régebben. Mi a legújabb pletyka az Imrusról? :)))))

(Mondjuk én a régi pletykákat sem ismerem, de épp itt az ideje hogy elkezdjek vele foglalkozni, nem?)

HUNYOR Creative Commons License 2006.12.24 0 0 64
csipetnyi túlzás azért van benne....de zseni, az biztos...a több évtizedes termékeny múltját nem lehet elfelejteni...vigyázzunk rá!...

..csak igy tovább, kedves Imre....
Előzmény: Törölt nick (63)
Törölt nick Creative Commons License 2006.12.01 0 0 63
Antal Imre egy ISTEN! Óriási volt a mostani műsorában, megszakadtam a nevetéstől...!! Rengeteget törtük a fejünket - Zoli barátom fején ez látszik is :DDDD-, hogy hogyan konferáljuk fel következő műsorszmunkat...
bagoly535 Creative Commons License 2006.11.30 0 0 62
Amit Baloghné Tóth Erika könyvében leírt Antal Imrével és Szirmay Eszter "grófnő"-vel kapcsolatban, az nagyon kevés. Sajnos Eszterhez beköltözött egy romániából származó házaspár. Mindenkit elüldöztek Eszter mellől, így a nagyon régi lánykori barátnőit is, és a mindaddig a kastélyban dolgozó becsületes alkalmazottakat egyaránt! Ők vették át az uralmat a kastély és tulajdonosa felett. Megjegyzem, az utóbbi felett könnyű volt, mivel köztudott, hogy Eszter betegségéből ( volt agyműtétje ) és alkoholszertetéből kifolyólag nagyon könnyen befolyásolható! Eszternek ezt az állapotát használta ki a román család akik még a lányukat, fiukat, és unokájukat is a kastélyba költöztették. A " grófnő " egyedül nem mehet sehova, mindenfelé ők kísérik. A család csak annyi látszat szabadságot enged meg neki ami nem ütközött az érdekeikbe. Például újságírókat, vagy azokat akiket ők jónak láttak! Három éve valaki feljelentette őket, de sikerült Esztert rávenni egy befogadó nyilatkozatra a hivatal felé. ezek után szinte családtagnak számítottak, bár maradtak fekete munkások, mert havi 50.000Ft-ért irányítják a kastélyt és tulajdonosa életét (plussz amit sikkasztanak!). A család nő tagja Eszter ékszereit, ruháit hordja, a férj pedig a pénzügyeket, autókat vette a kezébe. Vagyis többek közt Eszter bankkártyáit kezeli, " intézi " a pénzügyeit.

szegény antal Imre csak akkor mehetett a kastélyba legtöbbször amikor a román családnak vissza kellett menni a kötelező 3 hónapra. ezek után nem csoda hogy imrére nem jó szemmel néztek a kastélyban! tehát ahogy Erika írta, ők uralnak mindent. A mai napig a háziorvosa nem mehet Eszterhez, hanem a család valamelyik tagja elmegy el a rendelőbe és el mondja mi a baj, adjanak neki receptet! de még a postást sem engedik be, a család férfi tagja megy ki elé és írja alá a küldeményt! ezek után Imre örülhet hogy nem verték össze a kastélyban és nem zavarták el, mint Eszter egy régi barátnőjét!!! Már csak azon csodálkozom, hogy imre hogy fogadhatta el a román "gondnok család" rokonainak levetett ruháit?! VÁROM A HOZZÁSZÓLÁSOKAT!!!

greenwood Creative Commons License 2006.06.06 0 0 61

azóta már nincs szó a barátról - ki érti ezt?

Előzmény: messengerina (60)
messengerina Creative Commons License 2006.05.26 0 0 60

"most akkor visszakapta a szentendrei hazat???"

Nem, a barátja József fogadta be őt szentendrei házába (milyen jó, hogy anyám révén olvasok bulvárt! :) )

Legalább a nőcitől megszabadultak, akit sajos az életben nem látnak többet, a pénzzel együtt nem, természetesen. :/

Előzmény: Artension (59)
Artension Creative Commons License 2006.05.26 0 0 59
valamelyik remek kertv-musorban (aktiv talan) volt a napokban, hogy lagzi lajcsi kitakarittatta antal imre lakasat es hogy ezt megbeszelni kimentek hozza szentendrere - most akkor visszakapta a szentendrei hazat???
szilva Creative Commons License 2006.05.19 0 0 58
Noigen, csak ahogy a cikkekbe meg mindenféle írásokba bekukkantottam, nekem az az érzésem, hogy ez nem mindenkinek esik le. Valszeg egy trükkös szélhámos a csaj, és ezt a tényt is felhasználta Antal Imrével kapcsolatosan is.
Előzmény: csen (57)
csen Creative Commons License 2006.05.19 0 0 57
A névviselés szabálya szerint a férj "doki".
Előzmény: szilva (56)
szilva Creative Commons License 2006.05.19 0 0 56
Nem olvastam az önéletrajzi írást, csak az utolsó lapra néztem rá, akkor jutott eszembe: ez a Dr. Baloghné nem csak a férje révén viseli a "dr." címet? Szvsz simán egy trükkös szélhámos...
Előzmény: July_Morning (53)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!