A kötet mintegy kétezernégyszáz év görög és latin nyelvű erotikus költészetéből nyújt - szükségképpen erősen szelektív - válogatást. A versek között a sejtelmesen idillikus költeményektől a kifejezetten trágár epigrammákig mindenféle típust megtalál az olvasó. A válogatás kétharmad részét a görög és római ókor alkotásai adják (köztük helyet kap a Görög Antológia számos későantik epigrammája is), a fennmaradó egyharmad pedig néhány kora-középkori és újkori, többségében azonban reneszánsz költőtől származó erotikus költeményt tartalmaz. A magyarul eddig nem olvasható művek mellett olyan közismert költők ismert versei is szép számmal képviseltetik magukat - kivétel nélkül Csehy Zoltán új, gyakran kifejezetten szellemes fordításában -, mint Anakreón, Catullus, Horatius vagy Janus Pannonius. Az Utószóban a fordító egyebek mellett fordítói elveit is kifejti. Elismeréssel szólhatunk még a könyv gyönyörű megjelenéséről (Pintér József munkája), amely a fordításokkal együtt az egykori, szintén vázaképekkel illusztrált Míg élők közt leszel élő méltó párjává avatja a kötetet (igaz, ebben az esetben a vázaképekről nem tudunk meg túl sokat).
Antonio Beccadelli a quattrocento neolatin költészetének kulcsfigurája. Guarino így írt a kötetről: „a bordély közepén kurválkodó verset dicsérem”. A Hermaphroditus című latin nyelvű pajzán versgyűjtemény az 1425-ös év irodalmi szenzációja volt. Az antik erotikus és priapikus hagyományra építő, sokak által pornográfnak tartott kötet Beccadelli minden későbbi művét elhomályosította. A könyv két részre tagolódik, melyeknek a szerző szerint két főhőse van, a punci és a fütykös. Óriási hatással volt a humanizmus olyan formátumú alkotóira, mint Janus Pannononius vagy Pontano. Beccadelli költészete először kerül a magyar olvasók elé Csehy Zoltán élvezetes fordításában, jegyzeteivel és utószavával.
Míg Catullus a hendecasyllabust, Martialis a scazont személyesíti meg (I 96, VII 26). Q. Horatius Flaccus kötetperszonifikációi közül figyelmet érdemel az a mozzanat, amikor a szerelmi viszony és az olvasás összejátszása révén a könyv mintegy a szerelmi partner pozícióját is felvállalja egy kép erejéig (Epist. I 20, 7-8): „et scis / in breve te cogi, cum plenus languet amator”, „mert szeretőd, miután eltelt veled, elhagy unottan”, Bede Anna ford.). A szerelmes Leander pozícióját ölti magára a vers, az episztola (hiszen a szerelmes episztola mindig is a szerelmes fél alter egója) Ovidius heroidájában (18, 15-18). Maxwell-Stuart Sztratón verseinek, verskötetének vizsgálatakor az AP XII. 208-as vers alapján a könyvet a paedicatióra készülő hímvessző merész allegóriájának tartja. Mindeme perszonifikációk viszont korlátozott, olykor csupán egy-egy versre, írásműre vonatkoznak, vagy hatókörük nem lép túl a nevezett versen, a kötetek tulajdonképpeni kompozíciójában betöltött szerepük tehát korántsem olyan meghatározó, mint azoknak a humanista szerkesztési elképzelésrendszereknek a perszonifikációs koncepciója, melyek a quattrocento idején realizálódtak. Antonio Beccadelli Hermaphroditusa nyitja meg e típus sorát, s egyben ez a mű marad mindvégig az elgondolás legsikerültebb reprezentánsa. A Hermaphroditus című kötetnek nemcsak a főhőse Hermaphroditus, hanem teste egyben a szöveg teste is, hiszen a kötet az ő férfi és női egységes mivoltja szerint bomlik két könyvecskére. Ráadásul a megszemélyesülés a mű egész rendszerét átitatja, ahogy arról a továbbiakban bővebben is szó lesz. Hermaphroditus a kötet számos helyén azonosul a könyvvel magával.
Hárman az ágyban. Görög és latin erotikus versek
Janus Pannonius
Antonio Beccadelli