Valóban, én sem hiszem, hogy minden házbeli hitvalló keresztény volt, vagy akár lett egy időre. Viszont a következő mondat (hogy kik fogtak kezet) sokkal fajsúlyosabb. Felkapcsolni egy lámpát - ez semmi ahhoz képest, mint ősellenségeknek vagy politikai ellenfeleknek egymás iránt megenyhülni, közeledni. És ugyan ez sem szigorúan vett kereszténység, hanem csak afféle polgári udvariasság, mégis annyit elismerhetünk, hogy a lengyelek János Pált pápán kívül nagy honfitársuknak is tarthatják, és sírjánál kezet foghatnak, mint pl. Kossuth Lajos temetésén a magyarok. A jövő fogja eldönteni, hogy a lengyelek igazabb hazafiak lesznek-e, mint annak idején mi voltunk - mert 1894-ben már az elhangzott beszédek fele is hazugság volt. Békéről beszéltek, boldog jövőről, és egyik sem tartott sokáig. Hogy János Pál után mi lesz? Várjuk ki a végét, akad tennivaló utána szép számmal.
?????????????????? Miről beszélsz? Egy tízemeletes lakóház ablakait látod! Ha nem is minden ablak külön lakás, de sok-sok embernek kell együtt gondolkodnia ahhoz, hogy egy ilyen kép létrejöhessen!
Próbáld már meg ÁTÉREZNI a szellemi fuvallatot, ami feltámadt!
II. János Pál halálában is tanított. Temetésére olyan emberek jöttek el, akiknek eljöttére senki sem számított. És olyan emberek fogtak ott kezet, akik addig szóba sem álltak egymással.
Lengyelországon hatalmas kiáradás söpört végig. Így néztek ki a lakótelepek:
Például VI. Pál születésszabályozással kapcsolatos egész tevékenységét, illetve a zsinat fekete hétfőjét (vagy micsodáját), amikor ugyanez a pápa egy kósza értesülés nyomán (hogy tudniillik "így és így fogják a teológiai liberálisok értelmezni-tágítani az elfogadás előtt álló szöveget") tűzoltómunkában afféle tekintélyelvű "értelmezéseket" fűzött az egyik zsinati dokumentumhoz (ha jól emlékszem, a Gaudium et spes címűhöz), ezzel megtagadva XXIII. János alapelvét, amely a párbeszédre és egymás meghallgatására vonatkozott. A dologról Ralph Wiltgen is ír (A Rajna a Tiberisbe ömlött, ). De mondhatnám a felszabadítás telógiájának eretnekítését vagy némely liberális (vagy csak szókimondó) teológus ellehetetlenítését. Ezek a részletek az egyházi utókor számára valószínűleg többet fognak mondani, mint János Pál kétségtelenül nagyformátumú utazásai és tárgyalásai, és talán még az ezredforduló körüli bocsánatkéréseket és a közös nyilatkozatokat is elhomályosítják. Hiszen a protestánsok és a zsidók is tudni fogják, hányadán állnak a r.k. felekezettel és azokkal a szép szavakkal, melyeket ugyanazon száj nyilatkoztatott ki, amely ilyen vehemensen rendszabályozta saját nyájának egyes teológusait és irányzatait. És a Dominus Jesusról még nem is beszéltem.
Derék, masszív pásztora volt azoknak, akik komolyan veszik a római katolicizmust, de sajnos saját ellenzékével nemigen értették meg egymást. Hivatali ideje elsősorban a sorok összezárására irányult: még a világ, a vallások és más felekezetek irányába történt nyitási gesztusok dacára is. A régiek közül talán XIII. Leó pápasága lehetett ilyen kétarcú: ő megnyitotta a Vatikán archívumainak egy részét, mindazonáltal erősen nekifeszítette magát a nyájának arcát legyező új szellőknek is. II. János Pál is két elődjét avatta boldoggá egyszerre: IX. Piust és XXIII. Jánost, ezzel egyensúlyozva a haladás és a maradás között. Ez azonban az ő dolga, hosszú távon egyetlen pápa sem lehet protestáns.
A magamfajta protestánsok dolga most az imádság: olyan pápáért, aki ezt a sok, magát alája rendelő embert képes lesz a modern világban is közelebb terelni a kereszténységhez, azaz Krisztushoz. Mert azt hiszem, János Pálnak ez csak kis részben sikerült, és a magukat alája rendelők többsége még mindig esetlenül forog abban a térben, ahol hitét meg kell élnie: a világban. És ez az esetlenség gyógyítható lett volna, ha annak idején a zsinati folyamatot nem fordítják a visszájára. János Pál legnagyobb hibája véleményem szerint ez volt.
Sokmindenben járult hozzá a rendszerváltáshoz. Ha nem lengyel a pápa, a Szolidaritás nem erősödik meg és nem üt rést a vasfüggönyön. Emellett rendkívül kitartóan tevékenykedett az általa helyesnek tartott célokért és ügyekért.
