Nem akartam én semmi problémát elkenni. Legfeljebb bedőltem egy manipulációnak, amely nyomja ezt a divatszlogent. De felejtsük az előbbi hozzászólásomat, izgalmasabbnak találom a következőket - ha már a divatszlogennél tartunk:
1. A divatszlogen ugyanaz, mint a közhely?
2. A közhelynek csak a nyelvi megjelenését tekintjük laposságnak, vagy a mögötte levő gondolatot is? Nem szabályra gondolok, hanem szubjektív vélemény(ek)re.
3. Van a nyelvészeknek valami kimutatásuk arról, hogy egy-egy közhely mennyi idő alatt kopott ki a nyelvből, illetve nyerte vissza a nem-közhelyeknek kijáró becsületet?
A "szekértábor-szervezés" éppen jó példa volt ebbe a topikba: egy divatszlogen, melynek nincs tulajdonképpeni tartalma, de jól el lehet kenni vele a problémákat.
Barátaim!
Végigolvastam a témát (nem a topicot). Kissé háttérbe szorult a magyar nyelv. Ezek lennének a fő gondjaink? Kirekesztés? Másság? A tájszólók megszégyenítése vagy oltalmazása?
Álljunk már meg egy pillanatra, és vegyük észre, hogy manipulálva vagyunk. Újságokból és nem egészen tisztességes, "szak"-nak álcázott irodalmakból olvassuk, hogy éppen min kell felháborodnunk, vagy éppen mire nézzünk hódolattal; innen csak egy lépés: mit vásároljunk, de gyorsan.
Nincs itt se kirekesztés, se intolerancia, se tahóüldözés, csak szekértábor-szervezés.
Idézek Szemerétől:
„Az AkH. 190. és az utána következő kiadványok 1950-ig berzárólag úgy rendelkeznek […], hogy a jelzők közé csak akkor teszünk vesszőt, ha mindegyiket külön kiemeljük. Hogy az egyfajtájú mondatrészek külön-külön hangsúlyozása a mellérendelő viszonynak, az egyik tag erősebb nyomatéka pedig az alárendelőnek ismérve […], azt először az AkH. 1954. idevágó szabálypontjai említik. Ennek az elvnek a rögzítése lehetővé tette, hogy a szabályzat a vesszővel elválasztandó, mellérendelő viszonyú, valamint a vessző nélkül írandó, alárendelő viszonyú egynemű jelzőkről és határozókról egy-egy közös pontban rendelkezhessen” (Szemere Gyula 1974. Az akadémiai helyesírás története [1832–1954]. Nyelvészeti Tanulmányok 17. Akadémiai Kiadó, Budapest, 257).
Nem fontos. Ami ennél érdekesebb lenne talán, az az adott kérdés 1940-es években érvényes szabályozása. Az ilyen alakulatkoból (meg a "mai[,] keddi napon"-félékből) és is hajlamos vagyok kihagyni a vesszőt, mert redundáns (a szerkezet e nélkül is mellérendelő). Nem lehet, hogy ez annak a tükre, hogy régen más volt az úzus?
Üdv mindenkinek. OFF: Eltüntem, mert ma az egyik filmtopikból (mazochista időrablás volna keresni) egy H-t zengő újnácit kellett (?) kiutálnom, s eltűnök holnap, mert javítóba megy a gépem.
ON
A „tavalyi 1949-es esztendőben” szerkezettel egy baj szerintem is van: jelesül, hogy kimaradt a vessző a két jelző közül. Csak hát ez a szóra sem érdemes kategóriába esik.
vannak olyan szituációk, amikor magamat sem tudom másként jellemezni, minthogy bunkó. (Ezek egy része szolidaritási ihletésű.)
> Különben úgy hangzik, mintha lenne tavalyelőtti meg idei 1949-es év is.
Szerintem van is: 1950-ben volt tavalyi, 1951-ben tavalyelőtti, ma pedig... Apropó, "ma": nem szoktuk azt írni, hogy "ma, 2003. november 10-én"?
A "tavalyi 1949-es esztendőben" kitételben két dolog van kódolva: (1) az elbeszéléshez képest csak egy év telt el, (2) ez az év 1949 volt. Az (1) fontos a szöveg értelmezéséhez, hiszen így dekódolható a változás mértéke (nem mindegy, hogy az mekkora időre van vetítve). A (2) pedig az utókor számára lényeges, hiszen ez a mű nem egy napilap flekkje, amit egy hét mulva már senki sem forgat: lám. ötvenegynéhány év után egy nemzeti szövegkorpuszba is bekerült. Ha a két aspektus kötül az egyiket nem kódolta volna a szerző eleve a közlésbe, ma kellene lábjegyzettel a szöveget kiegészítenünk.
> Ez csak egy lovagias "párviadalra" lett volna felszólítás; a jobbik győz, a gyengébb pedig elismeri vereségét
Így vettem én is, éppen ezért futottam el: ha Veres Péternek nem sikerült győznie, mit kereshetnék én a páston... (:))
Nekem nagyon "tetszik" az a sajtóbeli pénzügyi kiszólás, hogy a lakosság megtakarítási hajlandósága. Sztem a hajlandóság az szándékot jelent, az meg, hogy az emberek nem tudnak pénzt félretenni, a szomorú valóság. Mi köze a ténynek a szándékhoz?
A "páciens", az egyébként is nagyon találó, hiszen eredetileg a "patiens" az türelmest, valamit (el)tűrőt jelet.
Aki odáig jut, az ugye tűri, hogy a doki őt kezelje, a magyar egészségügy vele packázzék (tisztelet a kivételnek).
"Szóval hogy ne ijedjen meg az orvost meglátogató illető, hogy ő beteg, ne legyen még a névhasználattal is ez beleszuggerálva. A betegségtudat nem kedvez a gyógyulásnak."
Nagyon támogatom a páciens szó használatát a beteg helyett. Orvosnál, patikában sajnos mindenki "beteg", aki a szolgáltatást igénybe veszi.
Sok évvel ezelőtt még nem ismertem ezt a speciális egészségügyi szóhasználatot. Közeli hozzátartozómnál felmerült egy súlyos betegség gyanúja, a mintát az akkori KÖJÁL-hoz küldték vizsgálatra. A tenyésztés ideje X nap volt, az X+1. napon lehetett telefonon érdeklődni. Sok napi izgalom után végre eljött a várt nap, telefonáltam. Elmondtam, hogy mit akarok, erre visszakérdeztek, hogy ismételjem meg a beteg nevét. No, kapott tőlem az illető hideget-meleget, hogy honnan veszi, hogy beteg, amikor még meg sem találta az eredményt? Szerencsére a lelet negatív volt.
Ritkán szólok, ha nincs mondanivalóm. A hallgatást én is használom arra, amire szoktad, de speciel ezen a fórumon inkább a témákat figyelem, nem a személyeket.
Kis Ádám
Szerintem nem nyelvvédelmi okokból favorizálják a pácienst a beteggel szemben, hanem humanitárius okokból. (Nem tudom, jó szó-e ide a humanitárius, hallottam már kritizálni. :-) )
Szóval hogy ne ijedjen meg az orvost meglátogató illető, hogy ő beteg, ne legyen még a névhasználattal is ez beleszuggerálva. A betegségtudat nem kedvez a gyógyulásnak.
> páciens (...) - azt jelenti, hogy ügyfél, alany. Pl. "...a busz elfordult a garázs felé, a páciens [a buszon] csak nézett ki a fejéb
Ezt nem jelenti: csak annyira, amelyire a fazon ezt jelenti: "a fazon [a buszon] csak nézett ki a fejéből".
Igazad van, ennek ellenere szerintem valami ilyesmi arnyalata van, de nem talaltam normalis peldat, hiaba agyaltam.
> páciens - fúj, idegen szó!!!
Szerintem pedig magyar szó.
Szerintem is, nem volt komoly. / lemaradt egy :-) /
Csak viccesnek talaltam, hogy nyelvvedelmi okokbol egy frissebb (es feltunoen latinos) jovevenyszot favorizalnak egy oregebb ("magyarosabb" hangzasu) szoval szemben.
A netes bunkók ellen szoktam bevetni a hallgatás fegyverét, nem szólok hozzájuk. (Gyanús, hogy Kis Ádám meg se mukkan. Ő is így reagál?) Aki nyilvánosan lebunkóz valakit, az is bunkó. Az se tiszta, aki félreérthetően fogalmaz, mint én Veres Péter ügyén. A sokat citált mondat szerintem így lenne helyes:
A tavalyi - 1949-es - esztendőben Különben úgy hangzik, mintha lenne tavalyelőtti meg idei 1949-es év is.
Kérem, nevezze meg segédeit.
Ez csak egy lovagias "párviadalra" lett volna felszólítás; a jobbik győz, a gyengébb pedig elismeri vereségét. Ezzel megszűnik az ellentét is. Én azért járok ide (a nyelvi fórumokra), hogy tanuljak.
Bármily hihetetlen, tisztellek téged és Kis Ádámot és rumcit. A kérdés provokáció, nem támadás.
> páciens (...) - azt jelenti, hogy ügyfél, alany. Pl. "...a busz elfordult a garázs felé, a páciens [a buszon] csak nézett ki a fejéb
Ezt nem jelenti: csak annyira, amelyire a fazon ezt jelenti: "a fazon [a buszon] csak nézett ki a fejéből".
De a fenti mondatom nem kriminalizálja a fazon szó olyan eredeti használatát, mint: "Nem áll jól neked ez a fazon". Ugyanígy a páciens szó inadekvát használata sem érinti az eredeti úzust.
a köznyelv és a szleng határán valahol létezik ez a szó, nem is ritka szvsz. - azt jelenti, hogy ügyfél, alany. Pl. "...a busz elfordult a garázs felé, a páciens [a buszon] csak nézett ki a fejéb
a szaknyelvben a precizitás miatt nem engedhetö meg, a bikkfanyelv -én így definiálnám- meg pont attól az, ami, hogy szándékosan húz egy vonalat önmaga és a köznyelv közé - "én kifinomult vagyok ám!".
Aztán ezek a szavak meg átkerülhetnek a köznyelvbe. És egyszerüsödnek... miközben a bikkfanyelv elöáll a saját új, még kifinomultabb változatával... :-)
Örülök a topiknak, mert én is szoktam röhögni mindenféle kifejezéseken. Ami persze nem abszolút értékÍtélet, csak egyéni vélemény... erre meg fenntartom a jogot. :-)
Szóval:
szaknyelv, bikkfanyelv...
A bekerülési költség nekem is az egyik kedvencem.
Jó még a leszámítolás is.
Az iratkozási költséghez mit szóltok?
Esetleg egy kis lakhatási támogatás, vagy láthatási jog?
Van egy olyan elmélet, hogy minden nyelv a tömörebb kifejezésmodra tendal. Szerintem ez a köznyelvben nagyjából igaz. De szaknyelvben a precizitás miatt nem engedhet
> E paradigma szerint például (...) a szaktudományok terminológiájának magyarítására leginkább az illető szakma képviselői hivatottak, és ebbe a nyelvészeknek nem sok beleszólása lehet. Kis Tamás honlapján (...) ugyanakkor a pszichológiai szaknyelv magyarosítását szorgalmazó Molnos Angéla (kétségkívül a magyar nyelv iránti érzelemtől fűtött) lapja a “dilettáns nyelvészkedő hályogkovácsok” hivatkozás alá kerül.
Mint az élettudományokból induló egyén, Molnosról az alábbit tudom mondani, két "műve" ismert: (1) az Angol-magyar lélektani és lélekgyógyászati szójegyzék (2) Magyarító könyvecske. Kis bízvást ez utóbbit minősítette, ennek teljességgel semmi köze Molnos saját szaktudományához (a pszichológiához), annál inkább a dilettantizmushoz. Ilyen kontextusban a "kétségkívül a magyar nyelv iránti érzelemtől fűtött"-ség nemhogy nem enyhítő, de súlyosbító körülmény. Mint tudjuk a pokol útjai jószándékkal vann kikövezve: kevesebb ilyen jószándékkal, kevesebben jutnának pokolra...
A lélektani szójegyzékről pedig az alábbit állapítható meg: a szócikkek egyrésze nem való ide (pl. administrative 'ügykezelési'), egy része trívium (= már használt), egy része lehetséges és egy része szakmailag is dilettantizmus. Én klinikai immunológiával foglalkoztam életvitelszerűen, így az allergy '(a szervezet) fokozott érzékenysége, túlérzékenysége bizonyos anyagok iránt' szócikket nem tudom másnak minősíteni, mint fékevesztettségnek. Ráadásul használhatatlan is: a szakterminusok éppen a pontosságot szolgálják, hogy lehetne hát lecserérni egy több szavas, szószátyár, határozatlan tartalmú szintagmára: ez nem magyarítás, hanem magyarázás...
Tehát Molnos szakmai munkája sem képviseli a szakmát, így a felmutattad ellentmondás itt nem létezik.
(Egy más vonulat: éppen most van egy mozgalom a beteg szó visszaszorítására, hiszen az emberek jelentős része egészségesen találkozik az egészségüggyel -- pl. egy időszaki szűrővizsgálaton --, és ott rögtön "beteg" titulust akasztanak rá. Emiatt van egy tendencia a páciens szó újbóli elterjesztésére [mert ennek használata már periferializálódott], lévén, hogy ennek a magyarban nincsen ilyen kontaminációja. A két szó tehát stilárisan nem felel meg egymásnak. Ugyanez igaz a Molnos-féle angol patient 'beteg'-ről.)
> Mármost két véleményt egyként kezelsz (...) V. P. nem ódon, csak ez a mondata rossz.
Számomra az alábbi két, egymás után írt mondatod egy állításnak tűnt, és ha visszaolvasom még most is annak tűnik: "Szerintem az, hogy egy kifejezésre van régi példa is, csak azt iazolja, hogy régi, azt nem, hogy helyes is. A Veres Péter-féle "A tavalyi 1949-es esztendőben" kifejezetten riasztó." Ez az egyként kezelés oka.
Ha azonban kettőként kezelem, akkor az alábbit tudom mondani: (1) hoztam modernet is. A régi idézetek funkciója pedig az, hogy jelezze: nem felszínes jelenségről, hanem a nyelv szövetébe tartozó dologról van szó, amit egy-két évtized nem rak rá és nem is mos le.
(2) Veres Péter mondata jó.
> Kérem, nevezze meg segédeit.
Kard által vész, ki kardot ragad: így inkább elfutok. A magyar közgondolkodás úgyis mindig két táborra oszlik, ahol a az ellentétek tartalmánál fontosabb az ellentét maga. Ha egy ilyet megszüntetünk, kifejlődik egy másik... (vö. népies-urbánus stb.)
Két dolgot azért hozzátennék.
1. A bunkónak is joga van a védelemhez, és a bunkó nemigen tudja érdekeit érvényesíteni itt. Ebből számomra következik, hogy én morálisan csak két védhető álláspontot foglalkok el: (a) hallgatok, (b) kiállok a bunkó mellett. Az előbbit szoktam tenni, ha a bunkó szerintem is bunkó, az utóbbit, ha a bunkó csak bunkózva van, különösebb alap nélkül. Mert a nembunkó is bunkó, csak a nembunkó diktálja a közösségi normát, így ez nem nagyon tűnik fel.
2. Az asszimiláció nem csak az, mikor egy nép beolvaszt egy másik nép kisebbségeit, hanem az is, amikor sajátjainkkal tesszük ezt. Miért lennék ettől boldog? Miért támogassam ezt? Ez egyébként sem a nyelvről szól már, hanem a humánetológiáról.
Nem hiszem, hogy megbántottál valakit, illetve, akit megbánthattál, az nemigen törődik veled (ez nem a Te lekicsinylésed, ebben a státuszodban nem vagy egyedül). A hibát akkor követted el, amikor kiléptél a szakmai érvelésből, és az egyes résztvevők nem nyelvi jellegű megnyilvánulásait kezdted nevek emlegetésével bírálni. Az már a személyekről szólt, és nem a szakmáról. (Nem idézem, hogy mit írtál, magad is megtalálod.)
Ami a félreértést illeti, tartok tőle, nem én értettelek félre, hanem te idéztél helytelenül. Tőlem idéztél, és ellenem próbáltad fordítani az idézetemet. Egyszerűen azzal, hogy egy hangsúlyt áthelyeztél a libikóka másik oldalára. Azt az álláspontot, amelyet én a lehetséges nyelvi beavatkozás-nak ítéltem, te a nyelvi fatalizmus megnyilvánulásának értékelted. Ebből következik egyenesen, hogy én voluntarizmusnak tartom az álláspontodat.
Hogy a dolog érthető legyen, szerintem a beavatkozásnak meg kell maradni egy reális keretben, és szemmel láthatóan, te ezt passzivitásnak ítéled. Erre csak annyit mondhatok: próbáld ki. Hidd el, én kipróbáltam.
NB - kivácsi lennék, hogy az én álláspontomból hogyan következik, hogy "az angol szakkifejezések ugyanolyan jól funkcionálhatnak, mint a magyarok". Ezt pont nekem mondod, aki ott voltam sok száz magyar terminus technicus megalkotásánál, akinek módja van ezeket elterjeszteni, és meg is teszem. (Elnézést kérek a kérkedőnek tűnő szavakért, de ezek igazolható tények.)
Írod: "Én talán vállalnám a beszédemet, de persze ezt könnyû így hipotetikusan mondani…" Talán határozottab lennél, ha lenne olyan tapasztalatod, amikor valaki egy valóságosan vagy potenciálisan diszkriminált kisebbséghez tartozik, és nem is áll módjában másnak tűnni. Az eredeti identitást levetkőzni nem könnyű, és valószínűleg nagyobb pszichés sérüléseket okoz, mint a diszkrimináció. Fordítsd át az ö-zést a négerségre vagy a zsidóságra. Na, most mit tegyen egy néger, vagy egy zsidó? Nem mégis az a megoldás, ha a társadalom tolárálja a másságot, és nem az egyed törekszik a minden áron való asszimilálódásra?
- a nyelvművelés nem tudomány, de ettől még szükséges
- a nyelvművelés legyen felvilágosító, és elsősorban példát mutasson, de az előíró-korholó nyelvművelés inkább káros
- a nyelvtudomány sok vonatkozásban adósa a nyelvművelésnek.
Rumci pedig Lőrinczét idézte:
…a nyelvművelőnek az a dolga, hogy segítsen, és nem az, hogy dirigáljon.
Én magam csak egyet tennék hozzá, azt, amit a feleségem mondott tegnap: a nyelvművelőnek (és a tanárnak) az lenne a dolga, hogy megszerettesse a nyelvet. Ébredjenek rá minél többen, milyen szép tud lenni az anyanyelv (bármelyik, nem csak a magyar).
A szépség nem tudományos kategória, és a nyelvész nem költő. Az ilyen fellengzős közhelyekkel nincs mit kezdeni, amikor a tudományról beszélünk.
Most akkor tudományról a nyelvművelés, vagy nem? Egyáltalán, kit tartasz tudósnak? Korábban azt írtad:
A tudósnak sosem az a célja, hogy a folyatamokat befolyásolja, hanem az, hogy megismerje. No, azért ez nem egészen igaz, hiszen van alkalmazott tudomány is, és az alapkutatást végző tudós is azért dolgozik, hogy az eredményeit később fel lehessen használni. Nagy kár, hogy te a jelek szerint nem látod a nyelv szépségét, sokat veszítesz. Kérdezz meg egy költőt vagy akár egy nyelvész-költőt, többen is vannak.
Az első példát rossznak mondod. Egyrészt jeleztem, hogy tekintsünk el az ékezethiánytól (más téma), másrészt az író magyar anyanyelvű, Londonban élő személy. Magyar a nyelv, de másik sztenderd. A második és a harmadik példa szerinted nem hibás, szerintem igen. Nem azért, mert másképp ír, mint én, hanem mert következetlenül, rendszertelenül használja a szabályokat, legyenek azok bármilyenek.
A következtetésed semmire nem vezet. Semmit nem ad hozzá a tudományosság kérdéséhez.
Nem volt kérdés a tudományosság, és nem vontam le semmiféle következtetést.
… a nyelv vonatkozásában minden voluntarizmus hamar nevetségessé válik.
A sok nyelvújító szó nagy része tényleg nevetségessé válik. De néhány azért beépül a köznyelvbe. Az pedig megéri a munkát. Te nyelvész vagy, megértem, ha nem akarod elveszíteni a szakmai hiteledet. Én viszont nem vagyok nyelvész, így kockázat nélkül javasolhatnék magyarításokat, legalább a saját szakmámon belül. Megjegyzem, nem vagyok purista, egy csomó idegen szónak örülök is, másokat kényszerből használok, de azért volna még mit tenni.
De ez mind nem érdekes, a lényeg az. hogy egyetértünk a nyelvművelés feladatát illetően. Te is megteszed a magadét, én is. Apróbb részletekben térünk el, én nem szívesen látnék az országos tévében tájnyelvű meteorológust vagy színészt (persze nem az a baj, ha a köznyelvi réteg takarója alól kilóg néhány kisebb tájnyelvi lóláb, de nem biztos, hogy mindenki maradéktalanul megértene egy moldvai nyelvű időjárás-jelentést).
Még egy apróság: mi (de legalábbis én) nem neveket, hanem nickeket idézünk, ami akárkit takarhat. Ha gondolod, bejelentkezhetsz a valódi neveden. Én nem teszem, mert elég sok kétségbevonható erkölcsű alak száguldozik a neten; az itt megadott yogi.bear imélcímet kénytelen voltam elhagyni, mert elözönlötték a szexhirdetések. Ha valaki nagyon szeretné, úgyis megtalálhat, de nem adok tippet, hogyan – ha gondolod, elimélem neked, ki vagyok.
------------------------------
Egyébként igen kellemes meglepetéssel szolgált a pénteki újság, amit átnéztem: két oldalon mindössze nyolc csúnya hibát húztam alá, ami napilapról (Népszabadság) lévén szó majdhogynem kielégítőnek mondható.
Kedves rumci
A föl alakot én használtam, és tudatosan. Én még úgy tanultam, nincs benne semmi tájjelleg, teljesen egyenértékű a párjával. Te is használod, miért ne lehetne leírni?
»…ezen a fórumon csak két ember vállalja magát a saját nevével, a másik Te vagy. Emiatt nem
» ítélhetlek el azért, mert név szerint emlegetsz, kissé inszinuáló hangon embereket, de ha Te is
» becenévvel szerepelnél, így csak annyit mondok: névvel méltatni valakit, az rendjén való. De
» névvel elítélni, egy ilyen névtelen helyen, ahol mindenki mindenfélét mondhat anélkül, hogy ez
» a személyéhez kapcsolható volna, illetlenség.
Hát ezt nem értettem. Most akkor elítélendõ amit tettem, mert illetlenség, vagy nem? A nevek említésével nem az volt a célom, hogy "negatív" és "pozitív" személyekre osszam a nyelvészeket (nincsenek ilyen listáim…), hanem demonstrálni akartam, hogy ez vagy az az általam megkérdõjelezhetõnek tartott érv vagy megnyilvánulás elõfordul. Azért remélem, hogy az, hogy vitatkozom valakivel, nem illetlen gesztus, de ha valakit megbántottam volna, elnézést kérek.
» Bizonyára jogos a bírálatod, te tudod. Ezeket a mondatokat én írtam, és a megállapításaim
» mögött tapasztalatok vannak, nem spekuláció. Továbbra is vállalom oket. Igaz, nekem az az
» öregkori rögeszmém, hogy a nyelv vonatkozásában minden voluntarizmus hamar nevetségessé
» válik.
Nem fejtettem ki elég részletesen, ezért félreértettél: én nem a nyelv védelmében idegenkedem az új paradigma túlzásaitól (és nem szorgalmazom a nyelv voluntarista javítgatását), hanem attól a stílustól berzenkedve, amit ennek a hozzáállásnak a lecsapódása eredményez, illetve attól, hogy mindenki ugyanúgy fogja félreérteni Nádasdyt, ahogy a Konformista és viharmadár címû írásának szereplõje, s a végén már csak rosszalló pillantások kereszttüzében lehet szeretni a nyelvet, elõnyben részesíteni a magyar terminológiát, igényes stílusnormát fölállítani. A magyar nyelv gazdagodásán örvendezõ nyelvészek helyeslésétõl kísérve olvashatatlan, érthetetlen, sznob szakszavaktól hemzsegõ szövegek jönnek létre, melyek nehezen, vagy csak a beavatottaknak érthetõk. Az az elv, hogy az angol szakkifejezések ugyanolyan jól funkcionálhatnak, mint a magyarok, miért zárná ki, hogy a szótárakban mégis javaslatot tegyünk egy magyar terminusra, vagy egy tanulmányban bevezessünk egy új szót, és az elsõ használatakor zárójelben jelezzük, hogy mibõl magyarítottuk? Nem a nyelv: a stílus, a könnyebb olvashatóság, érthetõség, tanulhatóság miatt. És változatlanul amellett vagyok, hogy valahol, valakinek el kell kezdenie a magyarosítást, hiszen ha mindenki arra hivatkozik, hogy erre még nincs magyar szó, akkor talán sosem lesz rá.
» Amit a helyi normákkal kapcsolatban írsz, nagyon meggondolatlan, felületes. Te Szegeden élsz,
» de dunántúli vagy. Vajon ejted-e a hosszú magánhangzókat mindenütt? És ha nem., mit szólnál
» hozzá, ha ezért piszkálnának?
Nem tudom. De meg kéne barátkoznom azzal a ténnyel, hogy a beszédem a származásomról árulkodik, és ebbõl az emberek mindenfélére következtetnek. Ami természetesen nem lenne jó, és küzdenék is ellene. Én talán vállalnám a beszédemet, de persze ezt könnyû így hipotetikusan mondani… A legtöbb nyelvjárási beszélõ azonban nem konfrontálódik, hanem igyekszik megtanulni a köznyelvi kiejtést. Azért vetettem föl egyébként ezt a nyelvjárás-témát, mert magam is meglepõdtem azon, hogy az õ-zõ hallgatóim milyen elutasítóan reagálnak arra a fölvetésre, hogy mindenkinek meg kéne engedni, hogy az otthoni nyelvét beszélje. Számukra természetes, hogy csak családi körben ö-znek, nem jelent nekik különösebb problémát, hogy a fõiskolán köznyelvi kiejtéssel beszéljenek, és meg vannak gyõzõdve róla, hogy a társadalmi elõítéletek miatt nem is tehetnének másképp. Jellemzõ, hogy az egyetlen hallgatóm, aki harciasan kiáll az otthon tanult nyelv használatáért - egy budapesti lány… :)
» Ezzel kapcsolatban nem veszed figyelembe, vagy nem tudsz arról, hogy az eloítéletek nem csak
» köznyelv versus rétegnyelv viszonylatban léteznek, hanem vannak a dialektust felértékelo
» eloítéletek is. Itt például számtalanszor olvashattuk, hogy igazán magyarul már csak Erdélyben,
» vagy a Tiszántúlon (ezek a legrátartibb helyek) beszélnek, és ugyanezek a megnyilvánulások
» erosen leértékelik a köznyelvet.
Ez így van, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez csak elméletileg igaz, vagyis az így vélekedõ emberek nagyon gyakran egyáltalán nem ismerik a székely dialektust, csak egy sztereotipikus képük van róla, és ha romániai magyart hallanak beszélni, a gyakorlatban ugyanolyan elutasító a reakciójuk, mint a többségé. Egy másik jellegzetes példa: az elõbb említett budapesti lány hallgatóm például kifejtette, hogy egy nyelvjárást csak tisztán lehet beszélni, tehát az már neki sem tetszene, ha valaki egy mondaton belül hol ö-zne, hol nem, "mert az már nem szép". Szóval nehéz a nyelvjárást "felértékelõknek" a kedvére tenni, attól tartok… :)
A felértékelésre jobb példa Norvégia vagy Svájc, ahol állítólag tényleg a helyi norma a presztízsértékû a köznyelvivel szemben (illetve Svájcban az írott Hochdeutschcsal szemben).
Kedves Rumci!
» Amúgy meg ugassalak le, hogy miért élsz ilyen regionális normákkal, amelyek az én lelki
» dobhártyámat hasogatják, hogy föl? Ilyet az életben le nem írnék, pedig valószínuleg inkább
» mondom így, mint e-vel.
Ezt Szegeden se nagyon mondják, ezt csak én mondom és írom, valahogy jobban tetszik, a magam szerény eszközeivel így enyhítem a magyar nyelv mekegését… ;)
» Így tehát szerintem kettos feladatot kell a felelosségteljes polgárnak megvalósítania: egyrészrol
» a másságturést lehetoségeihez mérten önmagában és másokban fokozni; másrészt felkínálni
» bárki számára a lehetoséget, hogy felvilágosíttassék a tipikus stigmatizációkról, illetve
» megismerkedjék a megfelelo presztízsváltozatokkal.
Fölkínálni a lehetõséget: ezt hirdette Lõrincze is, ebben akkor az antinyelvmûvelõk semmi újat nem mondanak. Az új paradigmát képviselõ oldalon aktívan publikáló Sándor Klára azonban úgy tûnik (Replika, 2001/11), hogy - elõbb-utóbb - mégiscsak a presztízsváltozatok teljes eltörlését szeretné elérni, tehát õ mintha tényleg hinne abban, hogy a nyelvi sztereotípiák teljesen fölszámolhatók:
"Egyáltalán nem mindegy, hogy az iskola lehetõséget teremt a sztenderd változat megtanulására vagy megköveteli, hogy a gyerekek az iskolában (beleértve a szüneteket és a tanításon kívüli iskolai eseményeket) a sztenderd nyelvváltozatot használják. Ha lehetõséget teremt, hozzájárul a társadalmi esélyegyenlõség megteremtéséhez, [Lásd a lábjegyzet szövegét: Sz. B.] ha megköveteli, akkor máris hátrányba hozza azokat, akik otthon nem a sztenderd változatot sajátították el (…)"
Lábjegyzetben: "Azokban a társadalmakban, amelyekben a sztenderd nyelvváltozat a társadalmi érvényesülés kulcsa; ennek azonban nem föltétlenül kell így lennie, sõt nem szerencsés, ha így van. Ez tehát csak átmeneti, s nem végsõ megoldásnak válhat be."
"Abban a pillanatban, amikor az iskolában a tanár azt mondja, hogy a gyerek beszédével semmi baj ugyan, de jobb neki, ha megtanul egy értékesebb, szélesebb körben alkalmazható stb. változatot, leértékeli a gyerek (és közössége) változatát - azaz újabb téglát helyez a gettó falára."
No, rumci, át vagy esve a ló túloldalára (a kis mozgástjelentőigés határozói igeragozást az ujjongáásod kedviért).
Írod: "A nyelvi előítéletek ellen úgy lehetne a legjobban küzdeni, ha televíziókba beültetnének suksükölő műsorvezetőket."
Vajon a nyelvi előítéletek elleni küzdelem* miért értékelődik ennyire fel? Az én kirekesztőnek tűnő elgondolásom lényege, hogy az országos, mindenki által látható-hallható média adjon biztos mintát a normáról. Ne ugasson le senkit attól, hogy nem ezt követi, de lehessen mérce. Szerintem, ez fontosabb, mint az előítéletek elleni (szizifuszi) harc. Ez akkor válhat károssá, ha már egyetlen ember sem lesz, aki úgy beszél, mint a rádió.Én is hallottam kedvenc rádiómban a nem-e formát, és egyáltalán nem ujjongtam, sőt. Viszont, ha egy riprter kijavítana egy megszólalót, vagy viszont, bármilyen vélt vagy valódi eltérésért a normától, az annyira nem tetezene, hogy szóvá is tenném. Bellesve ezzel az Oszi tételezte csapdába.
Kis Ádám
*Lábjegyzet: a fenének kell állandóan küzdeni valamiért vagy valami ellen.
