Keresés

Részletes keresés

Mijo Creative Commons License 2001.09.03 0 0 55

Kedves Bálint, egyik résztvevő Kocsis "vergi" András orra elé dugta a mi itteni szóváltásunkat a Bajai Szalon fórumban ( www.baja.hu ), amire az "új messiás" a maga egyedien sajátságos stílusában, az alábbiak szerint reagált.
Mint kitűnik, némi ellentmondás fedezhető fel kettőtök közlendője között, illetve mintha te pár dolog felett nagyvonalúan elsiklottál volna.
Nem érzed úgy, hogy ideje lenne végre tiszta vizet önteni a pohárba - már ha ez nem tűnik, enyhén szólva kissé idiótán naiv kérésnek a részemről ? Ha ezt ettől a bizonyos "vergitől" nem is várhatjuk el - bár miért is ne, ha már ennyi lóvét dugdosunk a zsebébe -, tőled, mint alpolgármesterünktől, ugye magától értetődően ?

'Én a Dancsa Bálintot akkor ismertem meg, amikor még fel sem merült bennem, hogy Baján kéne dolgozni. Csakládi körbõl ismerem és feltébb csodálkozom, hpogy nem tudja, hogy honnan "pottyantam ide". Annál is inkább furcsa ez, mert éppen õ hívta fel a figyelmemet a város idegenforgalmi lehetõségeire. Ezt a koncepciót õhamarabb ismerte, mint bárki a városban, akkor még nagyon tetszett neki. Aztán tényleg eltünt, mint szürke szamár a ködben, kb féléve, azóta én sem beszéltem vele, így aztán nem tudom, hogy a hivatali apparátuson belül mennyire tájékoztatták, vagy mennyire nem, de azt hiszem ez nem is rámatrtozik, mivel bármikor, ha akar tud velem találkozni, így nem is értem a válaszát, bár itt többen említették, hogy nem ez az egyetlen dolog, amit vele kapcsolatban nem lehet, érteni ezt nem tudom. Úgyamúgy semmi közöm a "kisgazda vircsafthoz", mint ismert vállalkozó természetesen nekem is mindegyik párttal van kapcsolatom, de ez nem hinném, hogy baj lenne, ez a munkámmal jár, nem is titkolom, illetve nem is titkoltam.'

Előzmény: dáncsó (52)
Mijo Creative Commons License 2001.08.31 0 0 54

Eeeeeeeez igen, kedves Bálint, csudálatos egy összhang lehet a ti házatok táján, talán éppen ezért tartunk ott, ahol :(((.....

Ami meg ezt a figurát illeti: kibírtuk mi röhögés nélkül az atyánszky otthonias trappolásait is városházánk folyosóin, irodáiban, bár a mi gyurkánk legalább nem vitt, hanem csak "hozott", már ha igazak az erre utaló folyamatos állításai, mit nekünk egy új sámán felbukkanása, ha képes meggyőző erővel bizonyítani, mit tett eddigi múltja során a mindenkori célzott asztalra :))!???

Tudod, én csak ott vagyok nagy dilemmában, vajon mit fog szólni a Polgármesteri Hivatal azon két-három dolgozója, akiknek a havi bére nem éri el ezt a bizonyos kétszázezret :(!?

Állítólag a bajai I-es számú szociális otthon egyik közgazdaságban jártas állandó lakója is, hosszú hónapok óta kínálja a Fekete Kutyában eladásra egy prodzsektjét, vagy a dzsekijét - ebben most nem vagyok biztos -, lehet hogy érdemes volna odafigyelni erre is, ki tudja, hátha ér valamit, de eddig még kutyába sem vette senki, talán lobbizni kéne érte is :))!

Üdv: Mijo

Előzmény: dáncsó (52)
Thernitibi Creative Commons License 2001.08.31 0 0 53
Kedves Bálint

Elmondtam Dani barátunknak beírásod utolsó bekezdését, és Dani üzeni, hogy kikéri magának az ilyen összehasonlításokat, mert Ő értelmesebben, és honorárium mentesen támogatja a várost. (Matkovits szerint a helytörténeti gyűjtemény felét Dani hozta ingyen.)

Előzmény: dáncsó (52)
dáncsó Creative Commons License 2001.08.31 0 0 52
Kedves Mijó!
Megszólítottál, mint Baja város alpolgármesterét a Széll Péter polgármester úrhoz intézett közérdekű észrevételeddel kapcsolatban.
"Vergi"-t többször láttam a városházán, s bármennyire is legyezgeti hiúságom az általad feltételezett bennfentességem, sosem vontak be a vele való hivatalos megbeszélésekbe (mint annyi másba sem).
Bizonnyára alpolgármester társam is hozzá fog szólni a témához, tény, hogy kb. egy hete mondta nekem, hogy a kezébe került egy szerződés tervezet Kocsis Andrásra vonatkozóan, s az összegek amiket mondott stimmelnek a "Csicsi" által megjelöltekkel. Bosszúságának adott hangot, mely szerint akkor még a város számára előnytelen dolgok szerepeltek benne.
Magam részéről még "idepottyanása" előtt beszéltem vele kétszer hosszabban, s benyomásaim róla az ismeretségi körömből leginkább Millunov Dánielével esnek egybe.
Mijo Creative Commons License 2001.08.30 0 0 51

Kedves Dancsa Bálint !

Mint Baja város alpolgármesterének, van-e hozzáfűzni valód az alábbi, Széll Péter polgármesterünkhöz intézett közérdekű észrevételeimhez ? Többedmagammal örülnék, ha lenne !

Köszönettel: Muity Mijo
Baja

__________________________________________________________________________________________________

Hozzászólás idézet a "Kérdések a Polgármesterhez" című topikból:

Kedves Péter, talán már nem is annyira izgalmas az általam alább hiányoltak, ha rátekintünk a következő dialógusra, mely a www.baja.hu, Bajai Szalon fórum egyik témakörében zajlott le Thernesz Tibor ( Thernitibi ) nevű közismert bajai barátunk, és egy - állítólag - Kocsis András ( Vergiliusból szerényen: vergi ) nevű, ki tudja honnan a nyakunkba pottyant "új messiás" között, bavallom, hideg zuhanyként zúdulva az alulinformáltak butaságától zúgó hajtalan fejemre :(!
__________________________________________________

Thernesz Tibor - Thernitibi - kérdése ( 2001.08.30 19:45 ):

"Kedves Vergi

Hozzád képest valóban fordítva ülök a lovon, mivel vágtában az arcomat éri a szél.

Félre a viccel. Azt mesélik a városban, hogy Széll Péter polg. mester 1,5 m Ft-ért megvette Pigmailon nevû projektedet, mitöbb, havi 200000 Ft szaktanácsadóként alkalmaz.
Tehát Vergi, igaz a hír?"

Kocsis András(?) - vergi - válasza ( 2001.08.30 20:07 ):

"Kedves Tibi!
A hír igaz, nincsen benne semmi titkolnivaló! Csakhát....tudod a jereváni rádió is bemondta....
A tények: ez nem az én projektem, ez egy programjavaslat, illetve hatáselemzés, hogy ha és amennyiben egy ilyen projekt megvalósul a városban és környékén, annak milyen közgazdasági hatása van a város költségvetésére. Az anyag, illetve a projekt abból a feltételezésbõl indul ki, hogy a városban van olyan üzleti szféra, amelyik képes a részben vagy egészbeni megvalósításra. A projekt csak a lehetõségeket rakja össze szakmai összefüggések figyelembevétele mellett és azt a folyamatot mutatja be. aminek szakmaiilag szükséges bekövetkeznie ahhoz, hogy ez ne csak egy álom maradjon. De az hogy lesz-e belõle valóban projekt, az a bajai szakembereken múlik, nem az Önkormányzaton és nem rajtam. Én ebben csak segíthetek, ha szükség van rá. Egyébként az anyagot valószínû a Testület is tárgyalni fogja, na nem azon az alapon, hogy õ akarná megvalósítani, mert arra szerintem nincsennek forrásai, hanem inkább azon az alapon, hogy lehetségesnek és támogatandónak tartana egy ilyen városi civil kezdeményezést, ha igen akkor miben. Na szóval errõl ennyit.
vergi"

__________________________________________________

Kedves Péter, anélkül, hogy én most bármit is minősítenék e döbbenetes hírrel kapcsolatban, igaz-e valóban mindaz, amit ez a "vergi" igazként ismer el, és ha valóban az, lennél-e olyan kedves, és fűznél-e némi magyarázatot ahhoz, ami sejtéseim szerint igen sok bajai polgár fejében fog kétségektől nyüzsgő gondolatokat elindítani ?

Köszönettel: Muity Mijo
Baja

Mijo Creative Commons License 2001.03.22 0 0 50

Az alábbi kérdéssel fordultam Baja város polgármesteréhez, érdekelne az alpolgármesterek véleménye is !?

"Mijo válasz erre | adatok | e-mail 2001-03-21 20:03:39 (299)

Kedves Péter, az alábbiakban egy meglehetősen sokkoló írás egy részletét másolom be, a teljes szöveg Lőrinczi Csaba tollából jelent meg a Petőfi Népe múlt vasárnapi lapszámában.
Rendkívül érdekelne úgy a te véleményed, mint bárki más illetékesé is várunkban, de letömörítve az észleltek alapján ekként fogalmazom meg kérdésemet: miért persona non grata Kern Róbert, és az általa képviselt sportág városunkban ?

"Mert bármilyen hihetetlen is, mindezen sikerek ellenére Kern Róbert és klubja a bajai sport mostohagyerekei közé tartozik. A mai napig nincs rajta az önkormányzat által támogatandó városi sportegyesületek listáján, éveken át még egy kézfogásra sem méltatták."

Figyelmedbe ajánlom a Baja sportja című topicot is, ott a teljes anyag olvasható, melyhez kérdőjelek tekintetében szorosan kapcsolható, a Rátvay lány dicstelen távozásával foglalkozó írások is !?

Köszönettel: Muity Mijo
Baja"

marfai Creative Commons License 2001.03.11 0 0 49
Kedves Zoli!

Igazad van, hogy amiről Sanyival és Bálinttal itt beszélge(t)tünk, az nem lényegi kérdés. Nem is nekünk szólt Bálint kiszólása, hanem mindenki másnak, aki olvassa. Ettől még egyszer-egyszer ilyesmiről is lehet szót váltani. :-))

Márfai P.

Előzmény: zindexm (48)
zindexm Creative Commons License 2001.03.11 0 0 48
Azon vitatkozni - egy demoktarikus intézményben - hogy rezgett vagy nem rezgett elég értelmetlen dolog, hiszen előre elfogadott szabályok alapján történik a szavazás.
Az, hogy a döntés jó lesz vagy nem, azt meg majd az idő eldönti, és akkor lehet felvetni a szavazók vagy nem szavazók felelősségét!
marfai Creative Commons License 2001.03.11 0 0 47
Kedves Sándor!

A rendeletalkotás meglehetősen ritka esemény egy Önkormányzat életében. Normál esetben a felmerülő kérdések a demokrácia szabályai szerint, a többségi szavazás elve alapján rendeződnek. Ha van kétharmados többség, ami nagyon erős támogatottságot jelent, akkor sehogyan sem fogadható el, hogy két (2) ellenszavazat és öt (5) tartózkodás összemérhető a tizennégy (14) igen szavazattal. Az, hogy az így kialakult arány megfelel a szigorú többségi szabálynak is, mégpedig úgy, hogy a szükséges mértéket 8.3 %-kal meghaladó támogatást kap szintén megnyugtató.
Ahhoz, hogy a véletlen szerepet kapjon, ahhoz az kell, hogy a képviselők 12.5 %-a tévedjen. Ez elég sok.
Nem áll a „rezgett a léc” kiszólásban megfogalmazott állítás. A testület meggyőző többséggel támogatja a kiegyensúlyozott működést. Aki pedig ellene szavaz, és közben „rezgő lécet” lát, az a vágyait, szándékait fogalmazza meg, de semmiképpen nincs igaza.

Márfai P.
P.S. Ha nemcsak képletes lenne az a léc, akkor lenne magyarázat: arra dübörgött egy kamion… :-)

Előzmény: lajkós (46)
lajkós Creative Commons License 2001.03.11 0 0 46
Tisztelt Péter
Szükségesnek tartom előre bocsátani, hogy az alábbiakban leírtak sorrendje nem jelent fontossági sorrendet. Kiváltképp nem logikait.
- Szekszárdiként - még ha ismerném is - etikátlannak tartanám Baja város belső történéseinek értékelését, de még véleményezését is.
- Épp Tőled tudom, hogy létezik az un. minősített többség jogintézménye Nálatok /is/ a szavazással történő döntések meghozatala során. Ez - mint írtad - a költségvetés elfogadását minimum 13 igenlő szavazathoz köti. Namármost - gondolati kísérletként - mind a 7 ellenző a szavazást megelőzően elhagyta az üléstermet. Jelen van 14 fő, aki elvileg igenli a költségvetést. Ez szerinted, de szerintem is 100 %-os győzelem. De milyen a véletlen. A 14 szavazóból 2 fő "mellé" szavaz. Azaz elutasítja a költségvetést./ Én már tévedtem életem során./ Mi lesz az eredmény? Nem más, mint az, hogy bár a voksolók 85 %-a elfogadta a költségvetést, azt a testület mégsem szavazta meg, mert létezik az a fránya minősített többség. Az igenlő szavazatok száma meg csak 12. Hát ezért van igaza dancsónak a "rezgések terén".
- Abban pedig végképp nem hiszek, hogy az ember jellemét, egyéniségét az adott párthoz tartozás bármi módon is befolyásolná. Mindamellett a tisztánlátást befolyásolhatja az adott párt nevében elkövetett, vagy éppen célul tűzött események ismeretének hiánya.

Üdv.:Lajkó S.

Előzmény: marfai (45)
marfai Creative Commons License 2001.03.10 0 0 45
Kedves Sanyi!

Némiképp meghökkentő az amit írsz, biztos, hogy nem az én szövegemből következtetsz erre. Végül is mindegy, hogy mit írok… :-)) az, hogy 21 jelenlévő képviselő mellett 14:7-es szavazati arány mellett ugyan mitől rezgett volna a léc???? Dancsa úr próbálkozik, de igazsága az nincs neki.
Az most már tényleg érdekelne, hogy miért nem biztos, megalapozott testületi támogatásnak tartod a szavazás eredményét? Mert tudod, nekem egy kétharmados támogatás, ami egyben egy határozott, erős minősített többség is teljes mértékben megnyugtató, azt jelenti, hogy a Testület határozott többsége a Város kiegyensúlyozott működésében érdekelt.
Az, hogy a két alpolgármester és a Fidesz különböző okból, de nem szavazta meg a költségvetést, inkább érdekes, mint fontos. :-I

Márfai P.
P.S. Dancsa úrnak valóban sikerült, mintegy két óra időtartamban összekavarnia a Testületi ülést, és most hogy felveted, lehet, hogy a horgászok közgyűlését is sikerülne neki, ha úgy adódna, hogy rövid időre Rá bíznák az ülés vezetését... -))

Előzmény: lajkós (43)
oszibá Creative Commons License 2001.03.10 0 0 44
Kedves Péter véletlenül nem fordulhatott elő, hogy „Kedves Bálint!” netán meg csókolta volna Torgyán Doktort.

Oszi.

Előzmény: marfai (40)
lajkós Creative Commons License 2001.03.09 0 0 43
Tisztelt Péter
Hát nem volt egy könnyű "szülés". Végül mégis felszállt a füst: dáncsónak igaza van. Valóban "rezgett a léc". És nem a 14:7 miatt, hanem a 14 ! miatt.
Istenem, ha nekem sikerülne a horgász közgyűlést így "összezavarni", soha nem kéne területi jegyet vennem.

Üdv.:Lajkó S

Előzmény: marfai (39)
zindexm Creative Commons License 2001.03.09 0 0 42
Szerintem holnap munkanap lesz!
Előzmény: dáncsó (41)
dáncsó Creative Commons License 2001.03.09 0 0 41
Szia Péter !
Szellemes amit írtál.
Kellemes hétvégét kívánok!
Bálint
marfai Creative Commons License 2001.03.09 0 0 40
Kedves Bálint!

A demokratikus baloldalt csak úgy „vörösöknek” nevezni, azért elég érdekes…
Ahhoz mit szólnál, ha Titeket csak úgy „fehéreknek” neveznénk. Úgy egyben.

Az meg rém sajátos, hogy MSZP-sek csak hat(6)-an vagyunk a Testületben. Akkor még kellet nyolc(8) „vörös”, aki megszavazta azt a fránya költségvetést.

Akár hogy is nézem, ehhez nem elég a három SZDSZ-es. A Tajcs, mint tudjuk, már nem volt ott, akkor honnan vegyek még ennyi „vörös”-t. A Kisgazdák, vagy az MDF is „vörös”? Meg egy független is? Ki érti ez?

Ezek szerint „vörös” az, aki nem úgy szavaz ahogyan Te, illetve méginkább, ha úgy szavaz ahogyan mi. Ebben az estben elég gyakran huszonnégyből huszonegy „vörös” szokott lenni. Néha még Te is úgy szavazol, mint a többség. Olyankor nyilván színjátszó a hangulatod…

Márfai P.

Előzmény: dáncsó (36)
marfai Creative Commons License 2001.03.09 0 0 39
Nyert!

Az egyszerű többséghez valóban elég lett volna csak 11 szavazat. ;-)
A minősített többség, az a szabályokból adódik: a megválasztott képviselők többsége, függetlenül attól, hogy hányan vannak jelen. (24/2+1=13)
Az egyszerű többség, pedig a határozatképes testület jelenlévő tagjainak többsége.
A költségvetéshez minősítet többség kell.
A horgászok esetében nem tudom a szabályokat, de érdemes figyelni. :-))

Márfai P.

Előzmény: lajkós (37)
lajkós Creative Commons License 2001.03.08 0 0 37
Tisztelt Péter
Vasárnap Horgászegyesületi közgyűlésre megyek. Sokszor kell majd szavazni. Nem árt, ha tudok egy pár trükköt.
Ezért, ha időd engedi, és megtennéd, hogy leírnád azt, hogy hogyan kell a szavazatokat úgy értékelni, hogy 21 szavazat esetén az egyszerű többséghez 12 szavazatra legyen szükség. És persze ugyancsak érdekelne a "minősített" többség Általad történt értelmezése megszámlált szavazatok esetén. Hogyan lehetne ezt esetleg 15-re, vagy akár 21-re is növelni?
Valaki ugyan már említette, hogy a Kovács Józsi a 13-as számra érzékeny. Az más, ha erre gondoltál.:)

Üdv.:Lajkó S

Előzmény: marfai (33)
dáncsó Creative Commons License 2001.03.08 0 0 36
Apropó!
Kedves Tajcs Sanyi! Te nem voltál ott a szavazáson.Ha ott vagy melyik oldalt erősítetted volna?
Az MSZP megyei elnökének a véleményével semmi gondom nincs.A kettő éves költségvetés elfogadtatása a hatalmon levők érdeke.A vörösök nyüszítettek a parlamentben ellene,Baján nagy erőket mozgósítva küzdöttek érte.Itt Ők a többség.
Ennyi.
Bálint
marfai Creative Commons License 2001.03.08 0 0 35
Kedves Sanyi! A 26-os hozzászólás miatt. (nem is volt vita :-))) )
Márfai P.
Előzmény: S.TAJCS (34)
S.TAJCS Creative Commons License 2001.03.08 0 0 34
Én már csak azt nem tudom, hogy ezt a vitát miért pont ITT folytattuk?

Sanyi

Előzmény: marfai (33)
marfai Creative Commons License 2001.03.08 0 0 33
Kedves Lajkó Sannyi és Tajcs Sanyi!

Jópofa okfejtések ezek. :-) A lényeg, hogy az egyszerű többséghez elég lett volna 12, a minősített többséghez 13, megszavazta 14, nem szavazta meg 7. Az eredmény 14:7
Ez így teljesen rendben van. Rendes, megbízható többség.

Márfai P.

Előzmény: lajkós (32)
lajkós Creative Commons License 2001.03.08 0 0 32
Tisztelt Sanyi
Én már morzsolom a kukoricát, és rakom a szemeket.
Lássuk:
A testület 24 fős
Ennek egyszerű többsége 13 /az ismert játékszabályokkal,.... nálunk/
A szavazatarány 14:7 /mint tény,... nálatok/
Nálunk meg 13+2=15 /a 2 a Péter tartaléka. Az eredmény meg Ált isk 2 oszt. tananyag/
Nálatok ez hogyan van?

Üdv.:Lajkó S.

Előzmény: S.TAJCS (31)
S.TAJCS Creative Commons License 2001.03.07 0 0 31
Na, szóval.
A bajai testületben nincs kétharmados szavazás, hanem úgynevezett " minőségi többség" dönt a fontosabb kérdések jelentős részéről, ami azt jelenti, hogy a MEGVÁLASZTOTT képviselők több mint felének a szavazata szükséges a döntéshez. Ezért mondta a Péter, hogy volt két tartalék még a szavazásban.
Ezen kívül ismerjük még a névszerinti szavazást, amely a még fontosabb kérdések eldöntéséhez kell, úgy mint, a vagyon meghatározott értékű részének eladása, a testület feloszlatás, stb.
Stb.

Sanyi

Előzmény: lajkós (30)
lajkós Creative Commons License 2001.03.07 0 0 30
Ámítástechnika

Na Fiúk, leírom az utca embere nyelvén. /Kornél, külön a figyelmedbe ajánlom, hogy van ilyen./
A szóban forgó testület 24 főből áll.
Határozatképes, ha 50 % + 1 fő jelen van./Azaz 13 fő/
Szótöbbséggel történő döntéshez 21 fő jelenléte esetén 11 fő azonos szavazata szükséges.
Azaz:
ad 1.) Nem rezgett a léc, hiszen volt 3
"szavazattartalék"
ad 2.) A kétharmados többség ugyan igaz, a
gyakorlatban azonban csupán három többlet
voksot jelentett./Ha az életem múlott
volna rajta, én sem lettem volna nyugodt./
Hát ez a különbség a matematika és a propaganda
között.Vagy Ti nem tizes számrendszerben számoltok?

Üdv.:Lajkó S.

U.i.:Ha már, ugyan másutt, de felszóllítattam.

Előzmény: marfai (29)
marfai Creative Commons License 2001.03.07 0 0 29
Kedves Bálint!

A kétéves költségvetés meghatározó számait, a módosításokat sokkal nagyobb arányban fogadta el a Testület. Általában a két alpolgármester, az egyik Fidesz képviselő, meg még valaki /esetenként más-más/ szavazott ellene.

A teljes anyag elfogadása már valami poltika-szerű alapon történt. :-)) Egy 24 fős testületben, amikor a kezdetben jelenlévő 23-ból elment már kettő, nagyon jó arány a 14:7. A költségvetési rendelet elfogadásához szigorú minősített többség kell. Ha csak egyszerű szótöbbséggel hozunk határozatot, akkor a minimálisan legalább 13 jelenlévő fő közül 7 (!!) elegendő a többséghez. Ilyenkor a 13 szavazat egyhangú döntést jelent.

A költségvetéshez 12+1 szavazat kell. Most 12+2 volt. Ez Azt jelenti, hogy ha mind a 24 képviselő ott lett volna, akkor is 2 szavazattöbbséggel megáll a rendelet.

A távollevők miatt a 14:7 arány bizony kétharmados, ami sehogyan sem értékelhető le, nem tekinthető szorosnak. Még a laikusoknak sem :-))

Márfai P.

Előzmény: dáncsó (26)
oszibá Creative Commons License 2001.03.07 0 0 28
Nocsak, hát itt is.
Ez csók világrekord lesz.
Előzmény: Törölt nick (27)
dáncsó Creative Commons License 2001.03.06 0 0 26
A laikus kedvéért:13 voks esetén lép egy rendelet hatályba.Azt hittem a 14 ettől nincs túl messze.
Ez nem focimeccs!
Bálint
oszibá Creative Commons License 2001.03.05 0 0 25
Fiuk legyetek résen.
Előzmény: Törölt nick (24)
marfai Creative Commons License 2001.03.05 0 0 23
Remegett, remegett… 14:7
;-))))))))))))))
Márfai P.
Előzmény: dáncsó (21)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!