Műhús nálunk is volt gyerekkorunkban, de nem a félkész fagyasztott terméket jelentette, hanem azt a valamit, amit a hús bepanírozása után megmaradt zsemlemorzsából és tojásból kevert össze és sütött ki, aki az ételt készítette. Testvéreim nagyon szerették, én nem találtam benne sok élvezeteset...
Másik családi szavunk volt a puspus 'hajmosó sampon' jelentésben. Hogy honnan eredt, azt nem tudom (talán hangutánzó, a kiürülő tubus keltette zörej nyomán?), de annyira élő volt a használata otthon, hogy én még középiskolában, kollégiumba kerülve is használtam, a társaim meg csak néztek, hogy miről beszélek? :-)
Képző mifelénk a "mű-". Műtej=tartóstej, Műcukor=édesítőszerek, Műleves=zacskós levesek, Műkaja= mirelite, konzerv... Műhús=Elősütött csibefasírt... stb. Nem csak étellel kapcsolatban használjuk, hanem mindenre, műkoncert, műzene, :-)
1. Magyar helyesírási szótár (a legújabb: 1999): óva int (399. oldal); A magyar helyesírás szabályai (11. kiadás 12. lenyomata, 2000): óva int (357. oldal). Nem értem, honnan szeditek, hogy nincs benne a legújabb szótárban, szabályzatban.
2. Szó nincs teljes hasonulásról: mindkét alak határozói igenév, ennek a képzője a -va/-ve; semmi köze a -val/-vel, illetve a -vá/-vé ragokhoz, és ahhoz sem, hogy ezek teljesen hasonulnak a tő végi mássalhangzóhoz.
3. Az óva int az ó, az óvva int az óv tőből származik. Az előző a régebbi, ma azonban már általában az utóbbit használjuk. Ez állandósult szókapcsolatban viszont az előbbi rögzült. Tehát: óvva szereti gyermekét, de: óva inti.
Köszönöm!
Azért érdeklődöm, mert az egyik magyar szakos családtag tanárral vitatkoztam rajta. Én óva intettem, ő viszont óvva intett az óva intéstől (teljes hasonulás!). Mivel nem vagyok magyar szakos tanár, megnéztem a Helyesírási Szótárban. A régi kiadásúban óva* int, az újban sehogy sem.
Megnyugodtam, ezentúl is óva fogok integetni.Miért egy v-vel kell írni?
Jó integetést mindenkinek:
Jutka
Nálunk nincsenek ilyen "családi" képzők, viszont egy szóalkotásról tudok.
Nagyszüleim falujában volt egy család, akik elég kopottak, elhanyagoltak voltak, az ő ragadványnevük volt a "Petenc". Nagymamám bátyja ebből alkotta a "petences" szót, ami ezek szerint ócskát, igénytelent jelent. Aputól mi is megtanultuk, és időnként használjuk. :-))
Halihó!
Nálunk az "óca" ilyen képző: papóca, mamóca, Ágóca, Mikóca, Pannóca, Nagyóca, stb. Mi az eredeti? :-)
Mi a gyerekeket arra ösztönöztük, hogy az alvó szőrmókjaiknak (mármint amivel alszanak) saját nevet találjanak ki. Így született a Mende, Vidi, Tejó, Szasza, Eli meg a többiek.
Off. Szerinted hogy írják helyesen azt, hogy "óva int"? És hejesen?:-)
Több szótárban is kerestem. A régiekben óva intenek a túlzásoktól, az újakban meg már sehogy sem. Köszönöm a segítséget: In.
nJutka
Szinte minden családnak vannak saját, csak belső használatra alkotott szavai. Ezek többnyire gyereknyelvi eredetűek.
Egy példa: az egyik ismerős családban sok-sok évvel ezelőtt a gyerekek elkeresztelték kedvenc steppelt takarójukat "bébipempőnek". A gyerekek felnőttek, de a "bébipempő" szó szívósnak bizonyult, most már az ő gyerekeik is így hívják az adott fajtájú takarót. Mint mondtam az ilyen szavak léte egyáltalán nem ritkaság.
Én azonban most arra kérlek benneteket, írjatok példákat olyan esetekre, amikor családok - hasonlóan belő használatra - saját nyelvtani struktúrákat hoztak létre (azaz ragokat, képzőket, mondatszerkezeteket és így tovább).
Például a mi gyerekkorunk terméke a "-nca", "-nce", "-onca", "-ence" "kedveskedő képző". Ilyen szavakat alkottunk vele: ablakonca, vizence, ajtonca, takaranca stb. A "kedveskedő képző" szakkifejezés későbbi eredetű, akkor neveztük el, amikor már szert tettünk némi nyelvtani tudásra; azaz ez a képző a kicsinyítő képzővel ellentétben - hangzott a tudálékos magyarázat - nem valaminek a kicsinyített változatát jelöli, hanem azt, hogy a beszélő kedveskedni akar a társának. (Vö.: a japán nyelv némileg hasonló szerepű ragjai, képzői)
