Nagyon erdekesek a hozzaszolasaitok,en is azt gondoltam,hogy nalunk is a nagyszulok fogjak halalra kenyeztetni az unokaikat.
Ezzel szemben mi lett???A gyerekeim csak hosszas konyorges utan hajlandoak szigoruan velem eljonni a szuleimhez,akik ezerszer szigorubbak,mint en.
Abbol all a latogatas,hogy a kolykok vigyazzulesben ulnek nehany oran at,ha esetleg bele mernek kotyogni a beszelgetesbe,akkor oket senki nem kerdezte.
Persze,mert allitolag en nem vagyok eleg szigoru,semmi nem lesz ezekbol a kolykokbol,neha bizony nem artana jol elnaspangolni oket.
Ebbol csak az kovetkezik,hogy ugyan szegyenlem magam,de megprobaljuk a minimumra csokkenteni a latogatasok szamat.
Ugy szeretnek egy olyan nagymamat,aki halalra kenyezteti a gyerekeimet.
Ha valakit érdekel: Szülői Gordon Tréning lesz, nincs meghirdetve sehol, de van még hely, 31-én indul, úgyhogy gyorsan ha jelentkezni akartok. 30 óra, 30 ezer vagy egy párnak 50ezer, gyerekfelügyelettel. Ha valakit érdekel, írjon, leírom részletesebben, meg hogy kit hívjon fel, satöbbi.
Mintha soha nem lett volna szülő és soha nem lett volna anya.Mintha így született volna 50 egynéhány esztendős korában egyenesen nagymamának."
Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszan írtam.
Én még nem vagyok apa, csak a családtervezésnél tartok :) Viszont emlékszem, apám mennyit veszekedett az anyósával (nagymamámmal), hogy ne rontson el minket. (Egyébként imádják egymást, anyu és fiam a megszólítás, tehát nem a "sárkány anyós" esete forog fenn). Most meg, mióta megnősültem, folyton csak azt hallom tőle, hogy mikor lesz már unokája, akit elronthat. Azt hiszem, saját felmenőimet látva, hogy a nagyszülők a szülőként elrontott nevelést próbálják egyrészt kompenzálni (és kinek nincsenek javítani való dolgai a nevelésben, ki nem jön rá, hogy ezt-azt bizony másképp kellene csinálni, még a sokadik gyereknél is) másrészt élvezik, hogy nekik csak a jó oldala jut a gyereknevelésnek. Apám is folyamatosan azt tervezgeti, hogy mit fog művelni az unokával, amikor mi épp nem neveljük majd. Ő felnevelt minket, jól-rosszul, ahogy tudott, innentől kezdve jöhet az igazi babázás, végre nem neki kell izgulnia a gyerekért, arra ott vannak a szülők :)
Jó is ha vigyáz rá, nem ezzel van a baj, hanem, hogy utána azt hallgatom akár hetekig, hogy ez neki nem úri passzió, ő még dolgozó nő, fáradt, denincs más választása, mert nem hagyunk neki más lehetőséget. :o( ez azért elszomorító
Valószínüleg már ő is bele fáradt a nevelésbe vagy nem is olyan alkat. Te milyen nagymama leszel? - ha már felnevelted a saját csemetéidet.Tudom hogy nem ez az ideális, de valószínüleg ő nem tud más lenni. Nem védeni akarom mert nem is ismerem. Az egyik barátnőm ugyan ilyenekről panaszkodik. Én örülnék ha lenne itt egy nagymama a közelben ,aki ha kell vigyáz a gyerekekre
Ez mind igaz abban az esetben, ha tényleg kényeztetésről van szó. A mi esetünkben azonban a gyerek "megőrzése" a feladat. Nemrég mondta anyám a gyógyulófélben lévő gyerekemről, hogy " csak felügyelni kell rá, már nincs semmi baja, csak otthon kell maradni, mert az orvos kiírta".
Sziasztok Szeretnék hozzá szólni az előzöekhez. Előre elmondon magamról , hogy nekem is 2 kicsi gyerekem van. Engem is sokszor nagyon fusztrál ahogy a nagymama (anyukám) foglalkozik a gyerekekkel-egyedül játszani tud velük- a szabályok betartatására szinte képtelen. Ő 200 km.-re lakik tőlünk havonta néhány napot tölt itt,és ha elmegy utána 1 hétig tart mire mindent vissza állítok. Én most már oda jutottam, hogyha itt van akkor elmegyek csavarogni, intézni a dolgaimat(néha haza telefonálok).Ha itthon vagyok csak veszekszek folyamatosan. Én mindig arra gondolok, hogy szereti az unokáit és így nagy kárt nem fog bennük tenni. Nekem is volt egy tündéri nagymamám aki szintén ilyen volt. A nagymamáknak nem az a dolguk, hogy neveljenek hanem , hogy szeressenek és kényeztessenek. Ezzel nem árt a gyewreknek Ha mi nagyszülők leszünk mi is ilyenek leszünk. Nem tudom,hogy ismeritek-e Romhányi versét arról, hogy Ki az anya és ki a szülő amiúgy végződik: "...eltűnik a szülő és eltűnik az anya vagy mondjuk inkább akettő összeolvad és nagymama lesz belőle......állandóan hadilábon áll mindkettővel........egy valakivel azonosítja magát,teljesen és százszézalékosan a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő és soha nem lett volna anya.Mintha így született volna 50 egynéhány esztendős korában egyenesen nagymamának."
Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszan írtam.
Tévedés ne essék, igyexem nem engedni az elveimből és szerencsére a gyermekeimmel sem volt/nincs ilyen "pityergés" probléma. Egyszerűen csak érzékeltetni akartam, hogy baromira nehéz következetesnek lenni, de többé-kevésbé hiszem, hogy sikerül.
(A kicsi lányom egyébként a nagyinál történő egész napos TVzés ellenére, ha velem van, inkább játszik velem/velünk vagy olvas és nem csinál problémát a dologból, sőt szinte eszébe sem jut bekapcsolni a TVt, szóval működik ez, de mint olvasom a többieket, eléggé problémás is lehet a dolog)
Higyjétek el, mindezt még lehet fokozni. A lányom kényszerből igen sok időt tölt a nagyinál - anyámnál. Korábban volt, hogy szóvá próbáltam tenni, lehetőleg nem bántóan olyan dolgokat, amiket én másként gondolok. A reakció: ha már egyszer rá vagyok szorulva és az ő lakásában van a gyerek, ne akarjam neki megszabni, hogy mit miként csináljon. Nem szó szerint ezt mondta, de ez volt a lényeg. Nála is a TV a bébicsősz, csakhogy az anyám gyakorló pedagógus is ráadásul - cipész cipője eset - és nála roszabb gyerekismerőt 4 saját gyerek után sem láttam. Ezek a konfliktusok már elmúltak, mivel hónapok óta nem beszélünk egyáltalán.
Blan
Tudjátok, néha olyan érzésem van, mintha csak azért akarnák a nagyszülők, hogy ott legyen a lányom, hogy a külvilágnak bizonyítsák, ők igenis törődnek a gyerekkel. Engem ez eléggé zavar. De nem lehet velük vitatkozni, mert ők meg vannak győződve arról, hogy mivel felneveltek 2 gyereket, ők tudják, mi a jó. Az abszolút nem érdekli őket, hogy mi esetleg mást szeretnénk. Csak egy példa - de higgyétek el, milliószámra tudnék mesélni: vasárnapra a lányom belázasodott. Fél egy körül átjött az öcsém a férjemhez valamit javíttatni a kocsiján, hozta anyámat is. Bejön anyu, mondom, hogy Panka alszik stb. Hát ő pedig azért jött, mert már rég nem látta a kicsit. Közben a lány megizzadt álmában, felébredt. Bementem hozzá, hogy megnyugtassam, mondom anyunak, hogy ne jöjjön be, mert szeretném, ha még aludna a lányom. Megállt a folyosón, hogy a gyerek pont őt lássa - hát persze, hogy utána nem aludt vissza, pedig előtte a lelkét is kihányta a szerencsétlen. Anyunak az volt a legfontosabb, hogy most ő akkor hiába jött, mert nem játszik vele Panka. (Ez a játszás más esetekben is max. 10 perc szokott lenni a nagyi részéről.) Szerencsére nem sokáig maradtak.
Az egészben a legszörnyűbb számomra az, hogy már nincs is kedvem beszélni róla a szülőkkel, úgy érzem, elhidegültünk egymástól. Igaz, nem is sokszor kértük ki a véleményüket, de ez a természetünkből fakad. Ha találkozunk is, semleges, tul.képpen érdektelen dolgokról beszélünk egymással.
persze, felnevelt két gyereket - de azokkal nem tv-t nézetett játék és foglalkozás helyett! (Persze lehet, hogy csak azért, mert akkor a tv még nem hálózta be ennyire az életünket.)
Negatív példának ott van a másik unokája, aki szintén folyton tv-t nézett, és most 11 évesen olvasási zavarokkal küzd. Őt is 3-4 éves korában már leültették a Cartoon Network elé, kapott egy halom chipset és le voltak tudva a nagyszülői kötelességek. Majd néhány óra múlva benézünk hozzá... Na nem, nálunk ilyen nem lesz!
Te Kipper, azért az az após felnevelt egy (vagy több) gyereket úgy, hogy neked pl. egészen megfelelt :)
Én emlékszem, hogy a nagyszüleimet többször is bepaliztam, mégis ember lett belőlem :) (Egyszer megdumáltam a nagymamámat, hogy a Batthány téren az aluljáróban apám mindig vesz nekem forró kakaót az automatából. Megkaptam a kakaót, aztán otthon a nagymamám kérdezte, hogy tényleg kapok-e kakaót minden nap, mire a szüleim nagy árgus szemekkel néztek rá. Máskor az apai nagymamámmal közöltem egy trafik előtt, hogy akarok vmi. játékot és amikor nemet mondott, közöltem vele, hogy nem baj, majd a másik nagymamám megveszi nekem. Persze, hogy ott rögtön megkaptam, amit akartam, pedig az apai nagyszüleim sokkal következetesebbek voltak, mint az anyai nagyszüleim). Szóval a következetességet is úgy játssza ki egy gyerek, ahogy akarja, mégis ember lesz belőle :)
Hát nem tudom. Ez a "jobb a mamánál, mert ott nézhetem a TV-t".... Én annak idején szerettem a nagyszüleimhez járni, és ott persze hogy egy pár olyan dolgot is megtehettem, amit othon nem, de azért felnőttem normálisan.
Az a baj, ha a saját elveidből engedsz. A nagyszülőket már ugysem lehet megnevelni, és hidd el, ha a gyerek pontosan tudja a határait veled szemben, ettől éppen hogy jobban tisztel. Otthon nálatok nincs TV, a mamánál van. A kezed nem nyúlhat ki bárhová. Szerintem a "pityergése" nem fog sokáig tartani. Hamar rájön, hogy NEM és kész. HAllgatni rossz azt a pár alkalmat, de utána nincs vele gond.
A nagyszülőkkel meg NEm lehet rendezni ezeket a dolgokat. A nagyszülő valamilyen furcsa oknál fogva nem alkalmasak erre:-)))
Ott van példának az apukám, a következetesség mintapéldánya... És az unokával:-))) azért ő is ellágyul. Azért olyat egyikőjük sem fog csinálni, ami alapvetően rosszat okozna a gyereknek.
Leha:
Ha már rászoktatták mondjuk a Minimaxra, nagyon nehéz ezt megváltoztatni! Ráadásul következetlenség lenne a javából, ha heteken át megnézhette ott Sandokant, aztán egyszerre csak falba ütközik.
Éva:
Hasonló gondokkal mi is küszköd(t)ünk: Apósom számára a világ legegyszerűbb dolga a gyereket a tv elé ültetni, aztán hadd nézze a Minimaxot végkimerülésig. (Otthon is nézheti, de csak Babart és hasonlókat, nem pedig Nyomorultakat.)
Szerencsére anyósom felfogta, hogy ha folyton mesét néz a lányom, akkor nem engedjük oda, ezért ő a sarkára állt apósommal szemben.
Ez a nagyinál lehet, otthon nem nálunk is megvan. A nagyanyjánál lehet reggeltől estig nézni a minimaxot, nálunk nem - igaz, nincs is bekötve a UPC (nem is lesz). Eljutottunk odáig, hogy örülne neki, ha elmehetne anyuékhoz hétvégére, mert ott azt csinál amit akar. Most mit lehet tenni? Teljesen nem tilthatom meg, hogy a nagyszülőkkel találkozzon, de elegem van a tévé előtt ülésből. Ha szóvá teszem, falra hányt borsó. Szóval? Kinek van ötlete?
mondok egy példát. Én nem engedem, hogy 6 éves kislányom szappanoperát vagy a Z+ nevű gagyit nézze. Ellenben nem tudom elérni, hogy ha a nagyanyjánál van, akkor ne üljön szinte egész idő alatt a fenti "műsorok" előtt. Ha otthon továbbra sem engedem (egyelőre még nem, tehát következetes vagyok), akkor előbb-utóbb az jön ki, hogy "jobb a mamánál, mert nála nézhetem". Akkor majd vagy nem engedem továbbra sem (következetes leszek, viszont hallgathatom a fenti mondatot némi pityergéssel párosítva) vagy (ha nem akarom a fentieket) engedem, hogy néha egy picit nézzen belőle, de akkor hová lesz a következetességem ? (ez csak _egy_ példa, de van még ilyen : pl. édességzabálás, rendrakás stb.)
Kedves piglet !
Az őszinteséggel soha ne volt gondom, asszem. Partnerként pedig nyilván csak egy bizonyos határig lehet és kell őket kezelni, de _addig_ viszont úgy, nem pedig felnőttségem tudatában :-)
Következetesség : nem nehéz, de nem is könnyű adott esetben. Változnak az idők és érettebben (?) sok mindent másképp lát az ember és meginog a saját következetességébe vetett hite. Szerencsére vannak dolgok, amik nem változnak : viselkedési normák, az olvasás szükségessége, stb. De vannak olyan dolgok, amiket az első gyermeknél még nem tartunk követendőnek, de a második, harmadik esetében már inkább elnézünk (vagy csak belefáradunk egy picinyt ?).
Sajnos sokaknak az őszinteséggel gondjaik vannak.
Következetesség: Szerintem ez sem annyira nehéz azért.
Jó-jó ne kezeljük le őket, de azért túl sem kell értékelni.Partnerként kell őket kezelni, de csak egy bizonyos határig. Azon túl nem lehet és szerintem nem is szabad.
Szeretettel és őszintén nem nehéz (hiszen természetes), határozottan már nem annyira, de még az is megy. A következetesség ? Ez a nehéz dió. Főleg, ha nem csak egy van és közben eltelt néhány év meg a nemek sem egyformák (és az igenek sem :-))
Talán ha nem gyermekként kezeled ("a felnőttnek mindig igaza van" típusú mondatoktól kiver a víz), hanem lehetőségek szerint partnerként is, sokkal nagyobb az esély a jó kapcsolatra.
Érdekesmód a legtöbb gyermek- és szülőnevelő elvem a metrón törte át a tudatalattim és a tudatom közti határt. Bicska is ott nyiladozott nagy frekvenciával. Jó kis hely az családszociológiai megfigyelésekhez, az biztos :)
Metrón:
A mellettem lévő üres helyre leül egy nő (anya), az ölébe veszi a fiát.
N: Milyen jó, hogy ma csak egy táskánk van, igaz? – táskáját közénk gyömöszöli. Olvasok tovább: „Párizs (amint bizonyára maga is hallotta, kedves Ilona, ott járt nagynénjétől) a nagy szenzációk városa.”
Gy:- És mikor vesszük meg?
N: Majd ha jól viselkedsz, és megérdemled.
Gy: De hol vesszük meg és mikor?
N: (emeltebb hangon): Nem tudom. Nem gondolok rá. Te se gondolj rá! Mert akkor sem gondolkodtál amikor azt csináltad, hogy szabad-e vagy sem! - Éles rikácsoló hangja kiveri a fejemből a sorokat. Na még egyszer: „Párizs…
Gy: Akkor majd megkérem aput…
N: Nnna apádat aztán kérheted. Ő se fogja neked megcsinálni. Nem csinál az semmit! Arra sem volt képes, hogy azt a szar karácsonyi ajándékot amit vett neked visszavigye a boltba. Nekem kellene visszavinnem! Hát van nekem erre időm, szerinted? Dolgozom, építkezem, veled foglakozom, de azt a használhatatlan játékot is én vigyem vissza a boltba! – éles hangja van, az már biztos. „Párizs (amint bizonyára…”
Gy: hallgat N: folytatja:
N: Mert olyan agyatlan az apád, hogy arra nem képes, hogy elolvassa, hogy mi van a játékra írva. 11,12 izé (itt elbizonytalanodik, belezavarodik a számokba) kortól van. Tudsz vele játszani? Persze hogy nem, és én vigyem vissza a boltba. Hát agyatlan az apád, hogy nem olvassa el, csak össze vissza vásárol több tízezer forintért ajándékot. Nincs neki agya! ...
