Keresés

Részletes keresés

55judit Creative Commons License 1 napja 0 0 27448

Én hagyom kötni ameddig akar. Így is  bőségesen van ősszel érett paradicsom, a zöldeket - amik már kezdenek fényesedni - ládába szem. Az így beérlelt paradicsomnak is lényegesen jobb íze van mint a boltinak. Karácsony után szoktam kidobni a maradékot. Utána már egyenlő értékű a boltival. Vagyis nincs paradicsom íze.

Előzmény: Belohin (27447)
Belohin Creative Commons License 1 napja 0 1 27447

Picit még tovább megyek. Szerintem nem csupán a levél fontos a növénynek, hanem az is, hogy legyen arányos mennyiségű aktív tenyészőcsúcsa. Egyszer olvastam olyat a neten, hogy a folytonnövő paradicsom hamarabb érlel termést, ha a negyedik virágfürt felett lecsípjük. Kipróbáltam. A termés nem ért hamarabb, ellenben a növény kinézete csúf, koravén lett. A mellette levő, amit hagytam növekedni, nem mutatott ilyen elfajulást. Azóta a túlméretességet is inkább úgy oldom meg, hogy hagyom visszacsüngeni a tetejét, ahol már nincs mihez rögzíteni. A virágfürtöket viszont augusztus közepétől lecsípem, mert úgysem érne be, amit utána köt. Használja a már folyamatban levő termésekhez az erőforrásait.

55judit Creative Commons License 2 napja 0 0 27446

Köszönöm. Én is.

Előzmény: CBNora (27445)
CBNora Creative Commons License 2 napja 0 1 27445

Ez így teljesen logikus, a levél állítja elő a cukrokat.

Mi nem siettetjük, az otthoni paradicsomtermesztés lényege a lehető legfinomabb termés. Annyit szedek le, amennyi a betegségek megelőzéséhez szükséges, többet nem.

 

Előzmény: piro para (27442)
55judit Creative Commons License 2 napja 0 0 27444

Ha a termések alatti levelek vannak eltávolítva, attól a növény még életben marad. Fertőzés esetén is leszedjük, van hogy termés fölött is valamennyit, éppen az életben maradás érdekében.

Előzmény: szabojozsi1964 (27443)
szabojozsi1964 Creative Commons License 2 napja -1 1 27443

Nyugodtan, cáfoljatok meg, javítsatok ki, de én úgy gondolom, a növénynek fotoszintetizálnia kell ahhoz, hogy egyáltalán éljen, aztán teremjen. Levelek nélkül ez elég nehezen menne sztem.

Előzmény: 55judit (27441)
piro para Creative Commons License 3 napja 0 0 27442

Többek között a börzén erről is kérdeztem ma a kertészfiút. Azt mondta, ha gyorsabban akarunk termést, akkor célszerű megszedni a pari leveleit, de ha édesebbet szeretnénk, akkor a fotoszintézis miatt meg kell tartani a leveleket. Kérdeztem, hogy mi a tapasztalata, valóban édesebbek a paradicsomok ha rajta maradnak a levelek? Mosolygott, és azt mondta Ő ízügyileg nem tapasztalt különbséget. :)

 

Előzmény: 55judit (27441)
55judit Creative Commons License 3 napja 0 0 27441

Köszi. Azért kérdeztem, mert régebben olvastam hogy talán korábban érik ha leszedjük termésig. De ha te nem tudsz ilyenről, akkor szerintem nincs  így.😀

Előzmény: CBNora (27440)
CBNora Creative Commons License 3 napja 0 0 27440

Én csak akkor, ha nagyon lelóg a földre vagy ha beteg. Nem földhöz érő egészséges levelet nem szedek le.

Előzmény: 55judit (27439)
55judit Creative Commons License 3 napja 0 0 27439

Érés előtt a fürt alatti leveleket le szoktátok-e szedni? 

CBNora Creative Commons License 5 napja 0 0 27438

Nem, de több ágon van ez a 6 bogyó. Nem vágom le az ágakkal együtt.

Előzmény: 55judit (27437)
55judit Creative Commons License 5 napja 0 0 27437

"Azt az egyet hagyom így, hadd érjen be az a pár első termés,"

Ha burjánzani hagyjuk a parit, az első termések hamarabb beérnek?

Előzmény: CBNora (27436)
CBNora Creative Commons License 5 napja 0 0 27436

Nálam nem vált be több száron. Azt az egyet hagyom így, hadd érjen be az a pár első termés, de régebben több száron összesen legföljebb ugyanannyi termés lett rajta, mint most egy száron, csak sűrűbb volt a növény.

A 2 szár szerintem egy jó középút, többet nem érdemes ezen hagyni.

Talán még beetee megírja, nála hogy vált be, az enyém is tőle származik.

Előzmény: 55judit (27435)
55judit Creative Commons License 5 napja 0 0 27435

Veled örülök.😀

Én eddig leszedtem a hajtásait, 2 szálon vannak. Eddig 2 pici szemet látok, elég rosszul köt nálam. hagyjak meg oldalhajtásokat a jövőben? A forróság előtt még köthet több is? nekem nem baj ha kisebb szemek lesznek, előnyösebb is ha kisebb és több.

Van olyan eddig ismeretlen fajtám amin kísérletezek hogy 3 ágon hagyom.

Előzmény: CBNora (27434)
CBNora Creative Commons License 5 napja 0 0 27434

Igazad lett, a télen kelt paradicsom tényleg Batyus. 

Szép nagy lett, jelenleg 6 bogyó fejlődik rajta. Ezt az egyet hagyom több száron, a magaságyásba ültetett 2 tő szigorúan 1 száron lesz.

Most úgy látom, nem nagyon köt újabbakat, de nem baj, elég, ha az a 6 szem aránylag korán beérik. Utána már úgyis jön a többi.

Előzmény: 55judit (27396)
55judit Creative Commons License 2024.05.17 0 0 27433

Kikerestem Bori hsz-eit, és ezt a képet találtam. Bár nem írja a nevét, de a 10 Fingers lehet:http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=144839090&t=9096652

Biztos hogy nem a te fajtád. Ez nálam nem nő gyorsan, sőt már látszik rajta hogy alacsonyabb lesz mint a folyton termők.

Bori nem azt írta róla hogy kiemelkedően édes, hanem hogy kiemelkedően jó ízű. 

 

 

 

Előzmény: CBNora (27432)
CBNora Creative Commons License 2024.05.17 0 0 27432

Nézem róla a képeket. A termése nagyon hasonlít a mi szilvaparadicsomunkhoz, persze biztosan nem ugyanaz a fajta. A miénk fontonnövő, kimondottan magas. A bogyó is hasonló állagú lehet, jellegzetes ízű, de a miénk nem kiemelkedően édes.

Mi ismerősöktől kaptuk szilvaparadicsomként, hogy pontosan milyen fajta, nem tudom. Egy gombabetegségre, azt hiszem, alternáriára érzékeny, de ezzel el szokott lenni a fagyokig, a paradicsomvészre nem túl érzékeny. A csúcsrothadás gyakori ennél a fajtánál, de összességében inkább ellenállónak számít és bőtermő.

Palántakorban is könnyen azonosítható, nyúlánk és a levele világosabb zöld, mint a többi fajtánknak.

Előzmény: 55judit (27431)
55judit Creative Commons License 2024.05.17 0 0 27431

Bár hamis lehet ez az információ. Az első fürtben kezdenek megjelenni a termések, viszont még növekedés során több fürtöt is hoz amik szerintem lényegesen később érnek be.

 

Erről a fajtáról csal Jbori írt itt egy keveset. 16 fajtából ez volt nála a legjobb. Sajnálom hogy nem jön mostanában közénk.

Előzmény: 55judit (27430)
55judit Creative Commons License 2024.05.16 0 0 27430

Ma is vetettem paradicsomot. 10 Fingers of Naples fajtát.

Ha szerencsém lesz, éppen teremni fog amikor a többi már megbetegedhet. Ez a fajta 1 hónap alatt leérik.

TINTUS Creative Commons License 2024.05.15 0 0 27429

igen.

Előzmény: 55judit (27428)
55judit Creative Commons License 2024.05.14 0 0 27428

A Rugbyt 2 szálon nevelitek?

2 szemet vetettem, a palánták szépek, van már cseresznye méretű paradicsom is. Van már 2 águk és sok virág. 

A többi fajta is szépen fejlődik. Mareggelre 4 tövet ásot körbe a vakond, egyet félig ki is fordított. 1 dinnyét is kifordított, lehet az el is pusztul mert reggel óta fonnyadt. Pedig megöntöztem, és lefedtem egy vödörrel.

szabojozsi1964 Creative Commons License 2024.05.12 0 0 27427

Köszönöm. Sajnos felénk holnap reggelre 1 fokot mutat az időkép.hu.... :(( Szerda lesz ebből....és addig is öregszik tovább a palánta. Ez van, tanuló évnek tökéletes volt, rengeteget okultam, olvastam, tapasztaltam. 

Előzmény: TINTUS (27426)
TINTUS Creative Commons License 2024.05.11 0 2 27426

Ha 4-5 foknál nincs hidegebb tedd ki őket. A paradicsomot mélyebbre ahogy mások írták a paprika sziklevele viszont ne kerüljön a felszín alá.

Előzmény: szabojozsi1964 (27422)
CBNora Creative Commons License 2024.05.11 0 0 27425

Nálam mindegyik szokott, a nagy termésűek gyakrabban, a koktélok kevésbé.

Előzmény: 55judit (27423)
CBNora Creative Commons License 2024.05.11 0 1 27424

Szerintem termést várhatsz tőlük.

Kiültetéskor érdemes valamivel mélyebbre ültetni, akkor hoznak plusz gyökereket, ez ellensúlyozhatja, ha a pohara már túlságosan tele volt és nehezen gyökeresedne be.

Előzmény: szabojozsi1964 (27422)
55judit Creative Commons License 2024.05.11 0 0 27423

Nóra a batyus és az ausztrál nálad is szokott virágot elrúgni?

Elvirágzik, aztán elsárgulnak a virágok szárai és leesnek az elnyílott virágokkal. Ezek most az első fürtök.

szabojozsi1964 Creative Commons License 2024.05.11 0 0 27422

Sziasztok!
A véleményeteket kérem. Első magvetésem, palántanevelésem volt az idei. A helyiség, ahol neveltem őket, világos volt, ideális, de (mint utóbb kiderült) túl meleg. A palánták iszonyatos gyorsan fejlődtek, a korai paradicsomon, és a gigant ill. édes alma paprika palántákon már terméskezdemény is van.
Azt olvastam, hogy ezek a palánták már nem igazán alkalmasak beültetésre, stb. Sajnos felénk még most is igen hideg reggelek vannak, leghamarabb kedden tudom kiültetni a népet.
Van tapasztalatotok a témában, mit várjak ezektől az egyébként gyönyörű, arányos, még sziklevél is rajtuk van palántáktól?
köszönöm a válaszokat.

55judit Creative Commons License 2024.05.02 0 0 27421

A különleges paradicsomok oldalról a vásárolt magok mellé kapott ajándék a legfürgébb. A neve LARGERED CHERRY. Leírás alapján jónak tűnik. Néhány nappal a sajátok után lett vetve, de palánta korában is lehagyta mindet. Ezen már  az első fürt néhány virága elnyílt, sőt már 2 pici parit is látok. Az összes többi paradicsomnak kb a fele kezd virágozni. Ki vannak ültetve.

A késeinek szánt magokat 1 hete vetettem el, szíklevelesek.

55judit Creative Commons License 2024.04.29 0 0 27420

Mivel egyidősek voltak az én kísérleti példányaimmal, így is meglepőnek gondolom a nagy paradicsom szemeket. Nálam akkor kezdett virágozni az agyon tutujgatott, tápoldatozott, Amazonnal is kezelt példányom. Pedig korán érő fajtát vetettem.

 

Örülök hogy rendbe jöttél, jó egészséget kívánok!

Előzmény: vinik táltos (27419)
vinik táltos Creative Commons License 2024.04.29 0 0 27419

Szia Judit!

 

Megoldódott a csoda.  A lányom szólt, hogy nem jót írtam az ültetésről. Január 20.-án ültettük, segített, mert aznap nem volt fellépésük. Pár centis palántám volt, amikor február  5-én elvitt a mentő. (Előtte hetekkel voltak mellkasi fájdalmaim, többféle vizsgálatot csináltattak velem, amelyből a kardiológiágig jutottam, a többire a hosszú határidők miatt nem jutottam el.

A fájdalmak erősödtek, kórházba kerültem, ahol epekő miatt elzáródott az epevezeték. Február 15. engedtek haza. a háziorvos szerint megmentették az életem.)

Egy kicsit zavart voltam, és rosszul emlékeztem a dolgokra. 

Ha nem írod a bejegyzésed, nem is jut eszembe ez az egész.  Köszönöm, hogy beírtad.

Nekem is furcsa volt ez a gyorsaság, de így rendben van a dolog.

Mindenkitől elnézést kérek.

Előzmény: 55judit (27418)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!